Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-06 / 186. szám, péntek

H “ em könnyű elhinni, hogy az ifjúság problémáit színjátékaiban és regényeiben oly érzékeny megértéssel bon­colgató Dávid Teréz abba a kor­ba lépett, amelyben tisztelgő köszönéssel szokásos megünne­pelni a kerek születésnapi év­fordulókat. Bármennyire is hi­hetetlen, mégis igaz: az érzés- és gondolatvilágában oly fia­tal, műveiben humanista szel­lemű írótársunk hetven eszten­dős lett, ám mintha még nem ért volna sikerekben gazdag, küzdelmes életpályája delelőjé- re, mintha a munka Java — további színdarabok és életre­gények, novellák és karcolatok — még megírásra várna. A rámaírói pályáját szlovák színpadon, a Hviezdo­slav Színházban kezdte Lldérc- fény című Játékával. Martin Gregor rendezte, és neves szlo­vák színművészek — Éva Kris- tínová, Oľga Borodáöová, Elő Romančík — játszották közel negyvenszar, ami a színházak akkori látogatottsága idején nagy sikernek számított. Ezt a bemutatót a Dúdi komáromi szinrevitele követte 1958 júniu­sában. Mindkét darabban oly tehetséggel, s kész fegyverzet­tel lépett a közönség elé, hogy óhatatlanul felmerül a kérdés, miért hallgatott eddig, voltak-e kísérletek, amelyek megelőzték e két bemutatót? Életének is­Napjainkról — sokszínűén DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE Mi a magyarázata, hogy Ju­bilánsunk a világ változásait, a pergő napok sok apró ős nagy eseményeit oly élénk, fia­talos érdeklődéssel, követni és rögzíteni tudja? Mi a kulcsa az utolsó két évtizedben oly gazdagon kivirágzó termésének, az olvasók és nézők őszinte érdeklődésének? Azt hiszem, hogy jól reagáló megfigyelő képessége, a fiatalok világának kitűnő ismerete adja mindeh­hez a kulcsot. A sokszor ha­lálosan terhes múlt, a kora if­júságától mindmáig ítélt ese­mények áradata alakította és formálta, az élet gyakori durva kényszere pedig állandó ké- szsnlétre késztette, nem enged­te szellemében megöregedni. Idén megjelenő; színdarab­gyűjteménye előszavában er­ről a múltról így vall: — Szeretem az embert, a természetet, a gyerekeket, de mivel átvészeltem két világhá- borút — mindennél Jobban sze­retem a békét... Tizenkét éves koromban menekültem először a közeledő ellenség elől. bú­csúztattam harcba induló ifja­kat, majd virágot hordtam ka­tonasírok végtelennek tűnő so­raira. — Húsz év után újra mene­kültem ... Éltem Illegalitásban, bujdostam az üldözők elől, rej­tegettem üldözötteket, átéltem fasiszta házkutatásokat, majd vártam, kerestem valakit, vala­kiket a koncentrációs táborok, a gázkamrák túlélői között, akiket soha meg nem találtam, akik soha nem tértek vissza, ikkor kezdtem beszélgetni a halállal... De ez már színda­rab volt... íróvá érésem nagy pillanata.“ merője elmondhatja, hogy már a harmincas években megigézte a színpad világa, drámaírással is többször próbálkozott, de el­ső zsengéi az akkori mostoha színházi viszonyok miatt nem kaptak színpadot, a színidirek- torokát nem érdekelte egy is­meretlen szerző. A krónikás csak arról számolhat be, hogy egy egyfelvonásosa a bratisla­vai Munkásotthonban került bemutatásra, és egyik németre lefordított darabját bécsi szín­házi szakemberek ígéretes kez­detnek tartották, biztatták is, ám amint Hitler 1938-ban Ausztriát Németországhoz csa­tolta, megszűnt ez az ösztön­zést adó kapcsolat. A fasizmus előretörése és a háború elnémították, hogy az­tán a hallgatás hosszú évei után tisztán lássa hivatását, és a humánum nevében megkezdje munkáját.- A Vidor család, amely először mint tévéjáték, majd a Magyar Területi Szín­házban került a néző elé, a sötét esztendők irodalmi vetü- lete, tanúságtétele. Legszemé­lyesebb tapasztalataira tá­maszkodott a szerző, s hogy belőlük sikerült kitapintania a lényeget, a dráma sok igaz szava, a jól egyénített jelle­mek egész sora bizonyítja. A Vidor család legnagyobb erős­sége, hogy cselekményében és hőseiben túlnő egy család ke­retén, tág társadalmi képet ad a háború utolsó éveiről, a fel- szabadulást követő első napok­ról. Az asszony és a halál eddigi legmélyebb vallomása; sodró eseményeiből, s forró drámai szituációiból szinte tapintható- an árad a nézőre a szerző mély emberszeretete és antifaslzmu- sa. A lét és nemlét, a szerelem megváltó és rontó hatalmát, az élet értelmét és célját érinti a fordulatos cselekmény kereté­ben. Dávid Teréz első könyve, a Kísértetek múzeuma 1964-ben jelent meg. Novelláiban nem lett hűtlen önmagához, a drá­maíróhoz, amennyiben hasonló­an megnyilatkozik bennük a drámai megjelenítő erő ós for­dulatosság. A költői játékában megütött tiltakozó hang a kö­tet több írásában erőteljesen felcseng, jelezve, hogy a fasiz­mus elleni h.'ircot tartja elsőd­leges írói kötelességének. A két esztendővel később, 1966-ban kiadásra került Kásti- hegyben mutatkozik meg a leg­erősebben szatirizáló hajlama; a mindennapi életnek sok ap­ró és nagyobb torzulásai kerül­nek érdeklődése homlokterébe, alakjait jól járja körül, a kör­nyezet rajza színes, eleven. Dávid Teréz szépprózájában az Ifjúságból elégtelen jelenti a csúcsot, ez a regény szeren­csésen tanúsítja, hogy otthon van a fiitalok körében, s ki­vált a serdülő lányok világá­ban jár jó tájékozottsággal. Bo­ris, a regény főhőse életútjának egy darabját a szerző megírta már Fekete bárány című szín­művében; a regényben telje­sebb és hitelesebb ennek a nem mindennapi lányalaknak jelle­me. A sokszor nyeglének, sza­bad szájúan önteltnek festett Boris csaknem észrevétlenül vá­lik egyre rokonszenvesebbbé, és levetve suta hányivetiségét, okos és erélyes teremtéssé érik. Ebben a műben Dávid Teréz a legsikeresebben tesz eleget a közéleti hasznosság elvének. Témáját színpadra is alkalmaz­ta, és komáromi bemutatója után Nyitrán szlovákul és zenés vígjáték formájában a brnói Szatirikus Színházban csehül játszották átütő sikerrel. Brnó­ban utolsó színjátéka, a Bölcs Johanna is színpadot kapott musicalként. Hiányos képet adnék Dávid Terézről, ha az évfordulóval kapcsolatban summázott élet­mű rövid ismertetéséből ki­hagynám a Feneketlen láda kincseit, amellyel a nyolc-tíz­esztendős gyermekek olvasó él­ményeit gyarapította. (Értékét bizonyítja, hogy jövőre a Sme­na kiadásában szlovák nyelven, a Mladá fronténál pedig cseh fordításban jelenik meg.) Dá­vid Teréz ebben a könyvében vonzón, egyszerű hangon me­séli el kis hősei valóságos éle­tét és Pityóka álmát. Olykor! jasszos kifejezései, csibészes szavai gyermekkorom emlékeit idézik, de ma is ízesen színe­zik a gyermekeknek szánt mon- dókákat. Mint minden igazi, jó mesé­nek, anderseni történetnek, Dá­vid Teréz mesevilágának is van egy kimondatlanul maradt, de jól érzékelhető szép gondola­ta: a technikánál vonzóbb a költészet hatalma. A gyermek­olvasó ezt bizonyára megérzi, s ha így van, a mese írója je­lesen vizsgázott legfiatalabb olvasói előtt. C j abadjon legvégül a né* zők, az olvasók és a magam nevében e jubileum al­kalmából tiszta szívből kíván­nom, hogy a szüretelés ideje még hosszú évekig tartson. Hisszük és reméljük, hogy a betakarítás sok művel ajándé­koz meg bennünket, amelyek hozzájárulnak irodalmunk felvi­rágoztatásához. EGRI VIKTOR • Lehár Víg özvegy című operettjének háromfelvonásos balettváltozatát mutatta be nagy sikerrel a londoni Palla­dium színpadán az ausztrál ba­lettegyüttes. • Az időszámítás előtti má­sodik századból való játékba­bákat találtak olasz régészek Irakban. Az ebben a korban élt gyermekek, akik a Tigris partján, Babylon mellptt lak­tak, ilyen játékokkal szórakoz­tak. W • A franciaországi Pontoise kastélyban Camille Pissaro-mú- zeumot rendeztek be. KULTURÁLIS HÍREK • René Grog svájci műgyűj­tőt tagjai közé választotta a francia Szépművészeti Akadé­mia. Érdeme az, hogy a Louvre- nak ajándékozott egy Lucas Cranach-festményt, valamint több XVIII. századi francia és németalföldi festő alkotását. • Kazahsztán fővárosától, Alma-Atától húsz kilométerre díszes, arannyal hímzett ruha­maradványt találtak. A ruhát mintegy kétezer éve tekinté­lyes ember viselhette. Mintegy ötszáz különböző figurát szá­moltak össze rajta: stilizált fecskéket, állatokat. • Albert Einstein gyermek­kori önéletrajza, feljegyzések és későbbi tudományos mun­kásságának fontos dokumentu­mai mind ez ideig nem kerül­hettek nyilvánosságra. Hosszú huzavona után a Princeton Unievrsity Press megszerezte a kiadás Jogát. (Einstein 1955- ben bekövetkezett haláláig a princetoni egyetem tanára volt.) Az összes feljegyzések kiadását 15—20 kötetre terve­zik. • Anda Géza, a nemrég el­hunyt magyar zongoraművész emlékére zenei matinét rendez augusztus 22-én a salzburgi Mozarteum, Ember, munka, öröm Látványos képzőművészeti kiállítás Zaklatott és küzdő száza­dunkban rendkívül fontos a harmónia. Éppen ezért van kü­lönös jelentősége Piešťanyban, a szép parkban megnyílt szo­bor-kiállításnak, amelyet „az ember, munka, az öröm“ — e három összecsengő szó jegyé­ben fogalmazott meg a rende­zőség. A parkban és a Balnea téli kertjében közszemlére kitett, mintegy 50, az utolsó két—három év terméséből va­ló, az újabb törekvéseket jelző művek utat találnak a mai em­berhez. Mert közvetlenül, oly­kor megrendítően éreztetik ko­runkat. Történelemben és tár­sadalomban gondolkodó alko­tóik tudják, hogy a művészet az emberekért van. Szocialista szobrászok, akik a tér dimen­zióiban, tömeggel, formákkal dolgoznak, s igen nagy jelen­tőséget tulajdonítanak a művé­szi munka formáló, alakító ere­jének. Plasztikai mondanivaló­val fűtött munkáik a valóság élményét hivatottak kifejezni. A már nem csupán hagyomá­nyos, hanem szinte természete­sen és törvényszerűen megis­métlődő rendezvény hivatása a kultúrának, a szépség szerete- tének terjesztése, a város lakói, valamint a gyógyulást kereső betegek és a látogatók között. A természeti környezetben való felállításra termett, a környe­zet kultúráját befolyásoló szob* rok a dekoratív, igazi szabad­téri plasztikák a kifejezés és a gyönyörködtetés kétféle igé­nyét ötvözik. Ezek a szocialista realizmus szellemében fogant művek lé­nyegüknél fogva az élet általá­nosított visszatükröződései. S bár közös a céljuk, különböző eszközökkel, stilisztikai színes­séggel, érzelmi látásmóddal és fűtöttséggel, szakmai igényes­séggel értelmezik, de nem utá­nozzák a valóságot. tagból összerótt magas kert.* plasztikáira visszahat a szépen alakított természet és növeli formai értéküket. M. Balgavý melegbarnán fénylő mozgal­mas formájú parkdíszítő plasz­tikáin is szívesen pihen meg az ember szeme. A. Goliášová- Drobná kőbe faragott Napra­forgója és Rózsájának szimbo­likus lelke a látás élményének esztétikai örömén kívül szemé­lyes érzésre, sokrétű plaszti­kai gondolatra vallanak. Nagy János fából faragott Asszony* virágának érzelmi légköre van. J. Fišerová-Dolejšová a jel, a jelkép nyelvén szólaltatja meg rózsaszín homokkő figuráját, melynek az elnevezése a Jövő mozgása. Jel képi erejűvé emeli benne a motívumot. L. Snop- ková hidronáliumba fogalma­zott fegyelmezett Űrrepülőin a kozmosz nyugtalansága is ér­zik. A téli kert bejárata előtt R. Sipkovskýnak a technika tör­vényeihez simuló* józan nyel­vezetű, erősen jelzésszerű, gömbformájú hajlított térele­mekből épített, sűrített mon« danivalójú . műve áll: A mun­kásosztály öntudata. Lebírlia- tatlan emberi energiák feszül­nek benne. A tágas csarnokot kisebb-na- gyobb szobrok népesítik be. T. Baník monumentális, zárt egységű erőteljes figurája a Munkás testi-lelki valóságát Idézi elénk. Érzelmi és plaszti­kai változatosságú, vallomás erejű közlés az „Anya és cse-« csemő“ elnevezésű kompozíció, amely elhiteti, hogy: „a mű­vészet intenzív élet“ (Csernyi- sevszkij). T. Kavecký halvány ezüstfényű patinázott gipsz szoborcsoportjai a Család és a Testvérek, formáikkal alkotóik érzelmét és igaz emberségét sugározzák! Anna Goliášová- Drobná két, formai tisztaságú, A híd felől közeledő szem­lélőt a szelíden összeboruló fák előterében, zöld gyepsző­nyegen, mintegy nyitó darab­ként fogadja a környezet ar- tisztikumát fokozó, századunk formanyelvén szóló, három csi­lingelő fémcsengettyűt körülö­lelő kékzománcú Harangjáték, Dagmar Rosulková egyéni íz­zel megvalósított kerámiaplasz­tikája. A kanyargó ösvény to­vább vezet Löffler Bélának a fehér carrarai márványtömb adottságából kiemelt, líraian tiszta szobrához: az Anyai sze- retet-hez. Távolabb meieg sár­ga mázú, kettős kőanyag kom­pozícióval állok szemben: A. Kišáková biztonsággal, jó ízek^- kel formált Falusi tereferélő asszonyaival. A népművészet világából átörökített motívum Ľ. Jakuböík alkotása, a hegy­vidéki daloló pásztor figurája: az Öröm. P. Lehocký fekete­fehér üvegből tervezte a parkba való világítótesteket. M. Polonský Tulipánja, Szőlő- fürtje az alkotás önfeledt örö­mére vallanak. Az anyagban gondolkodó R. Sušienka cso­portos, szétszórt, vagy több kőből faragott Leányfejben és dekoratív, a piros és sárga szí­neket szépen párosító fadom­borműben: az Érésben az élet és a művészet szerves össze­tartozásának követelményét va­lósítja meg. R. Uher monumen­tális, drámai döbbenetet keltő, fából, szekercével formált gyötrött testű-lelkű tragikus Szobrásza az élet emberi és művészi problémáinak súlyát hordozza magán. Vigasztaló el­lentét A. Goliáš lendülettel fá­ból faragott vörösre pácolt karcsú, magas Manökenje. A fa anyagának az erezetek íves hajlásait szépen kihasználva életörömet árasztó kifinomult alkotással gyarapította a sokfé­le változatos anyagot. Az emberségért és szépség­ért munkáló művészi gondolat és képzelet teremtette alkotá­sokban ott ég az újat terem* tés láza. S felidézi az emberi­séget szolgáló humanista Ro­din szavait: „Az a fontos, érezz, szeress, remélj, él], El• sősorban ember légy, s csak azután művész!“ BÄRKÄNY JENÖNÉ Löffler Béla: Közös út

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents