Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-30 / 206. szám, hétfő
AZ ELVARÁZSOLT hercegnők KARINTHY FRIGYES: REGGEL Krrr... Brrr ... Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűz- oltók ... szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc. Krrr ... Brrr ... Dehogy... hiszen ez a vekker... A vekker csönget... De hiszen akkor fél hét van már... jel kellene kelni. De hiszen az lehetetlen, hiszen csak most feküdtem le. Mi van ma? Szerda? Magyar, német, mennyiség- tan, földrajz, torna. Ez öt. Rendben van! Akkor még alkatom öt percet. Magyar, német, mennyiségtan, földrajz ... Tyü! Hiszen én még nem csináltam meg a térképet... Ceruzával megvan már, most ki kellene húzni tussal Magyarország határát... Tyű! Hiszen át. kellene olvasni még a földrajzot és a magyart, föl kellene kelni, felelés van ... felelelelele... fefe ... Na — mi ez? Csak nem alszom et megint — ezt mégse lehet, felelés. Má- kossy tanár úr és Magyarorszáq határa... Hát kérem, Bauer, csak nyugalom. Csak nyugalom, kedves Bauer, azért nem muszáj elsietni a dolgot... Nem kell kapkodni, meg lehet csinálni azt a felelést szép nyugodtan — biztos kézzel — előkészítve ... Zrínyi se rohant ki csak úgy az ágyból, hanem előbb előkészült... Kérem, tanár úr, én készültem... Arra semmi szükség nincsen, hogy az ember azért mindjárt kidugja a lábát a takaró alól, ilyen hidegbe ... Persze a harisnya, az fontos, ha fel akar kelni az ember... de csak óvatosan, kedves Bauer, csak óvatosan ... így... behúzza szépen a takaró alá .. hogy én minek dugjam ki azért a lábam? ... nevetséges, itt ts fel lehet húzni a takaró alatt... Na, ugye!... tyű. ott oldalt bejön a hideg... Kapitány úr, kapitány úr, léket kapott az ágy, Nemo kapitány, mindjárt elsüly- lyed ... ezt be kell tömni... hűl de jó. Na. Hát ez megvan. Fent van. Hát ez kemény munka volt, ez igen. Ezután néhány percnyi pihenés következik. Hiszen a nehezén túl vagyok, most már csak a cipő jön és a ruha, erre lehet pihenni néhány percet. Pihenni szükséges, úgyis beteg vagyok. Mélyen tisz-■ telt tanár úr, fiam ma gyöngélkedés következtében nem vehet részt az előadáson, tisztelettel Bauer Károly. Bár ez nem valószínű. Bár azért a földrajzot mégis át kellene nézni, és kihúzni tussal... Bár miért kellene azért fölkelni... tegnap egyszer átnéztem részint, úgyis mindjárt fölkelek és megnézem, hát most már mindegy. Nevetséges. Egy oldal különben is az egész, másrészt, de awriban gyöngélkedem is. Nemcsak átnéztem én az- tat, hanem még itt az ágyban elmondom, emlékezetből azt at, ahogy tegnap átolvastam ... mert én nem henyélésből fekszem itt az ágyban, hanem, azért fekszem, kérem, tanár úr, hogy elmondjam magamban a földrajzot.. nekem itt sürgős és halaszthatatlan feküdni- valóm van itt az ágyban ... ezt rögtön el kell Intézni... ezt a fekvést, mert már hét óra is lehet... HÉTKOR Tehát Magyarországot délen határolja a Duna és a Szerbia és a románlat dalmát... és a Szerbia... és Szerbia fővárosa ... és a fővárosi Szerbia ... Na, kezdje elölről, Bauer, maga szerencsétlen. Kérem, tanár úr, én készültem. Tudtam, de elfelejtettem. Ne feleseljen, Bauer, mert magának felelnie kell, mert maga Szerbiából négyesre áll, és az intőkonferencia már össze is ült. Fogd be a szád, Bauer. Igenis, az intőkonferencia ott ül már Szerbia határán, és tanácskoznak. Még csak a hadvezért várják, és a csatát azonnal megkezdik. Tehát Mi Bosznia fővárosa? Bauer, fogd be a szájadat, és ülj ide az ágyú mellé, most te vagy az Agyútüzér, és teneked kell megvédeni Magyarország határát. Hát jó. ha nekem kell megvédeni, adjanak mellém ezer kipróbált derék cowboyt, mindegyik egy-egy mozigéppel, majd én megmutatom nekik. Hajrá, hajrá, derék fiúk! Fel a csatába! Adjatok egy lovat Bauer alá! Na, most!... Hadaink már bent járnak Szerbiában ... En azt hiszem, igazgató úr, mégiscsak ez a Bauer fogja megvédeni Magyarország határát. Mennyiségtanból rosszul áll, az igaz, • de húsz saslengést csinál a nyújtón, és mint fővezérnek, ez kell. Na, Bauer, hát akkor csak neki, édes fiam ... foglald el Szerbiát... így még kijavíthatod a négyesedet. Jó, nem bánom, tanár úr. Tábornoki egyenruhám megfelel? így. Hát most utánam, fiúk! Maga, Mákossy tanár úr, maga lesz a hadsegédem ... de vigyáz zon, hogy mit parancsolok, és fogja be a száját... Így. Üljön fel ide hátra a lovamra, és kapja el, ha golyó jön... Majd adok magának. Ne feleseljen, tanár úr. Tanár úr, nem készültél. Hát mondd meg, tanár úr, mi a fővárosa Szerbiának? Na, ugye, nem tudodI Szerbia fővárosa Budapest, miután én most elfoglalom, és hozzácsatolom Magyarországhoz. Ülj le, tanár úr, négyest kapsz. Hát hol is van az a Szerbia? Hol is van? Az bizonyos, hogy valahol van. De nem találom. Jaj, jaj, tanár úr, nem találom Szerbiát, hogy foglaljam el? Persze, hogy nem találod, gazember, miután nem húztad ki tussal Magyarorszáq határát a térképen, hát most nem látni, hol kezdődik Szerbia. A katonák ott állanak a határon, és nem mernek átlépni, mert félnek, hogy belépnek a tusba, mielőtt megszáradt. Na, megállj, te gazember Bauer, ezt te csináltadl Le a fejeddel! Le a fejeddel! Hóhér, vágja le gyorsan a fejét azzal a cigarettavágóvall Jaj, ja), hóhér úr, én készültemI Jaj, Erzsi, Erzsif... Na, mi az, ifiúr?... Mi?! Maga még az ágyban van? Hiszen nyolc óra van már, a nagyságos úr már el is ment a hivatalba. Tyü! Ezt elaludtuk meginti Tyű! Mi lesz itt!! Még Jó, hogy a harisnyám már fent van. „Felnövök, elvándorlók a tengerig, hogy elhozzam titkait, s a síkság pillangóival és jánosbogaraival térek visz- sza ‘ így gondolkozott a kis Tlápatl. „Felnövök, megmászom a hegyeket, és amikor visszatérek utamról, a legritkább virágokat és az örök hó rejtelmét hozom magammal." így gondolkozott Xíhuitl. Tlápatl és Xíhuitl testvérek voltak. Együtt tanultak megküzdeni a természettel, elűzték a viperákat, helytálltak a viharban, s a jó fiú mintaképei voltak. Boldogan éltek szüleikkel. Jóllehet boldogoknak vélték magukat, eljött a nap, amikor ráébredtek, hogy nem azok. Szomorúság töltötte el őket. A» volt az oka, hogy a két ifjú tűzhelyet szeretett volna alapítani, a falubeli lányok pedig lefitymálták őket. Mi okozta? Nehéz az Ilyesminek okát adni, elég az, hogy a lányok megvetéssel néztek a két fivérre. Ők derűsek és szilárdak maradtak bánatukban, de kicsinek érezték magukat, noha az élet egyéb dolgaiban nagyok voltak. Engedélyt kértek szüleiktől, és egy szép napon világgá mentek. Gyerekkoruktól arról álmodoztak, hogy egyszer majd meglátják a tengert és az otthonuktól messze magasodó hegyeket. Most, amikor megemberesedtek. eltökélték, hogy valóra váltják azt, ami eddig álomnak tetszett. Tlápatl a lapály és a tenger felé vette útját. Xíhuitl a hegyekbe ment. Valóra akarták váltani gyermekkori álmaikat, és egyben eloszlatni valamelyest a lányok megvetése miatt érzett keserűségüket. Megegyeztek, hogy visszatérőben meghatározott napon és helyen találkoznak, és együtt térnek haza a szülői házba. Telt-múlt az idő, eljött a találkozás napja, és a két testvér megérkezett a megbeszélt helyre, elmondták egymásnak úti élményeiket, és útnak indultak otthonuk felé. ahol szüleik vártak rájuk. Az úton egy öregember jött szembe velük; látva, milyen szomorúak és csüggedtek, megesett rajtuk a szíve, és kifaggatta őket a rosszkedvűk okáról. Meséltek neki a virágnyílást hirdető mennydörgésről, elmondták, milyen csodálatosan fenséges a tenger, leírták a síkság jánosbogarait és pillangóit... Elbeszélték azt is, hogy a lapály bizonyos helyén van egy elvarázsolt tó, melynek mélyéről susogást és hangokat lehet hallani, de nem a hullámokét, hanem daloló-táncoló lényekét. Elmondták, hogy fiatal női hangokat és bűbájos zenét hallottak. Meséltek egy erdőről is, amelyben gyönyörűen éneklő, csodaszép tollazatú, ritka madarak • Mexikói indián legenda fészkelnek, s a lomb között majmok hintáznak; ebben az erdőben, akárcsak a tó partján, szintén éheket, zenét és különös suttogást lehet hallani. Elmondták, hogy útjuk során ez keltette föl leginkább figyelmüket, s bánatuk is enyhült mindattól, amit megannyi csodának véltek; de minél jobban közelednek falujukhoz, annál kedvetlenebbek és... amikor elbeszélésükben idáig értek, fölfedték nagy szomorúságuk okait... Az öregember végighallgatta őket, aztán atyai hangon igy szólt: — Te Tlápatl, fogd ezt a nádsípot, térj vissza a tenger felé vivő úton a tóhoz, ahol, mint mondod, fiatal hangokat, éneket és muzsikát hallottál. Ha meghallod azt a szívderítő vigaskodást, fújd meg a sípodat olyan szépen, ahogy csak telik tőled, öntsd bele a lelked minden hangba, s akkor a vízből iszonyú állat jön elő, amely egy ugrással a jobb válladra szökken. Vesd meg jól a lábadat, ne félj tőle, ne nézz rá, nyomban térj vele haza, s a kapuhoz érve meglátod ... Az ifjak útra keltek, egyik a síkság felé, a másik a hegyekbe. Az öregember, egy bölcs jövendőmondó, utánuk nézett, amíg el nem tűntek a szemhatáron . Egy hajnalban Tlápatl egy kövön ült az elvarázsolt tó partján. Elérkezett a pillanat, amikor a víz mélyéről dal, muzsika, susogás hallatszik, mintha mulatoznának a víz alatt. Vidám volt a reggel a madarak lármájától, amelyek párosán vagy rajokban szálltak erre- arra az égen, mindegyik a maga természete szerint... Tlápatl, az öregember lanácsát követve, játszani kezdett a sípján ihletett hangulatában volt, minden hangba be- leöntötte ifjúságának hevét és lelkesedését. A susogás megszűnt, hirtelen rút állat tört elő a tóból és egy szökkenéssel az Ifjú vállára telepedett, aki' azonnyomban hazafelé indult Amikor a kapuhoz ért, válláról valóban iszonyatos teknős ugrott le; mihelyt földet ért, bájos hajadonná változott és megszólalt: „Xochiayotzin a nevem a feleséged leszek.“ Xíhuitl, aki a Csodák Erdejébe ment, már kétségbeesett, mert vele még nem történt semmi. Már már visszafordult, amikor jobb vállára súlyos állat poty- tyant. Azonnal hazatért. Amikor a kapuhoz ért, válláról rettentő csúf majom szökött le, s milyet földet ért, olyan bájos fiatal lánnyá változott, akár egy erdei virág. Xíhuitl a csodától elámulva hallgatta a fiatal, lány szavait: „Ichpocacuautla a nevem a feleséged leszek.“ A két testvér boldogan élt, s apáról fiúra szálló történetük azt példázza, hogy idomtalan test is a legszebb lelket rejtheti. JÁNOSHAZY GYÖRGY fordítása GÁL SÁNDOR VERSEI távolodók mennek egyre csak mennek szemükből kihullanak a tetők a temetők kifordul utánuk a csend az ajtók szóján kifordul utánuk a küszöb a kapu és a sötét kapublávány az udvart mögöttük papsajt útifű növi be lüktet benne zölden az üresség szíve kutak mélyén meghal a forrás beléomlik pár ölnyi agyag magával rántva a kútkávát minden percben valami kettéhasad üveg deszka út tűzhely kemence s mintha minden fél-rész a távolodókkal menne minden nap kevesebb a sz‘ó kisebb a lélek s egyre csak mennek mennek a tájak a vidékek síkságok vonulnak dombok döcögnek a folyópartok kettétörnek és száll a semleges ég az elmenőkkel az öntudatlan vétkezőkkel a nyelvük-vesztett tétovákkal akik csak menne egyre mennek akik egyre csak távolodnak önmagukból is kitántorognak apáik szavát elfelejtik néz utánuk küszöb kapu néz a sötét kapubólvány s kifordul az emlékük is a megnémult ajtók száján csak úgy egy délután mikor már minden szennyest kimostam s a hét szem eső is mely az imént hullt a felhevült városra visszaszólt az égbe elgondoltam egy verset arról hogy a szívem verése megáll a mozdulatlanság kőtoronnyá nő felemelkedik s a koszorúér finom alagútja megtelik csenddel a két pitvar s a két kamra vörös csipkekőbarlanggá csinosul s a negyvenévnyi robaj után alig érzékelhető szellő lebben át a bolyhos szívbillentyűk között csak úgy mint a kinti fuvallat amely a kiaggatott ruhákat szárogatja HANA GUSľABOVÁ FELVÉTELE
