Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-30 / 206. szám, hétfő
(Folytatás az "1. öldalrólj nyékét még akkor is, ha nem a legkedvezőbbek az időjárási viszonyok. Az idei aratás — beleértve a kalászosok begyűjtése előtti összes munkát — nz egész társadalom ügye, az egész lakosság áldozatkész munkájának eredménye volt. Becsületes munkával sikerült megmenteni a gabonát, a fiataljaink által meghirdetett Egy szem se vesszen kárba! jelszó jegyében. A kombájnosok minimális veszteséggel dolgoztak, segítségükre siettek az üzemek dolgozói, a katonák, a népi milícia tagjai. Hatékony segítséget nyújtottak a szénakaszálásban és az aratásban annak érdekében, hogy az idei kedvezőtlen esztendőben is a maximumot tegyük meg a közélelmezés biztosításáért. Reméljük, hogy ez így lesz az őszi munkák során is. A gabonahozamok — természetesen a kukorica nélkül, amelyről ma még korai beszélni, — valamivel jobbak, mint tavaly. Nagyra értékeljük, hogy sikerül teljesíteni az állami gabonafelvásárlási tervet, és ezzel megteremtettük a feltételeket lakosságunk jó ellátásához. Persze, a gabonatermelés országos tervét, amely nagyon igényes volt, nem teljesítettük. Ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, mint az elmúlt években, ezért az idén is gabonát kell vásárolnunk. Az időjárási viszonyok és a vegetációs feltételek következtében nagy különbségek mutatkoznak az egyes kerületek terméseredményei között. Az egész nyugat-csehországi kerületet és az észak-csehországi kerület egyes járásait az aszály erősebben sújtotta. Természetesen Gustáv Husák elvtárs beszéde előfordul, hogy az azonos feltételek közepette gazdálkodó szövetkezetek és járások közt is vannak különbségek. Már sokszor elmondtuk: arra kell törekedni, hogy kihasználjuk azon vállalatok, járások és kerületek tapasztalatait, amelyek a legjobbak. A Szlovák Szocialista Köztársaságban bizonyos mértékben jobbak voltak az időjárási viszonyok, és az eredmények is jobbak. Döntő szerepe van ebben a nyugat-szlovákiai kerületnek, amely legnagyobb gabonatermésével nemcsak a Szlovák Szocialista Köztársaságban, hanem egész Csehszlovákiában az első helyet foglalja el. A Szlovák Szocialista Köztársaságban és a Cseh Szocialista Köztársaságban számos vállalat, szövetkezet, állami gazdaság és járás ért el kiváló eredményeket, 4(1—50 métermázsás átlagos hektárhozamot. Ezeket a kitűnő eredményeket ott sikerült elérni, ahol kedvezőbbek voltak az időjárási viszonyok és ahol az embereknek több a tapasztalatuk. Tőlük a jövőben példát kell vennünk. Ezzel kapcsolatban a párt Központi Bizottsága, a kormány, az összes állami szerv nevében és saját nevemben is őszinte köszönetét mondok mindazoknak a csehszlovákiai mezőgazdasági dolgozóknak, akik áldozatkész és becsületes munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az Idei aratás során az adott időjárási viszonyok közepette viszonylag jó eredményeket érjünk el. Mindenütt, minden termelési szakaszban a „CSKP XV. kongresszusán elfogadott határozatok szellemében a lehető legnagyobb fegyelmezettséggel, igényességgel kell dolgozni, nem szabad tűrni a rendetlenséget és a fogyatékosságokat, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket. A Felhívás szellemében fordítsunk megfelelő figyelmet az őszi munkákra Az aratás lassan véget ér. A mezőgazdasági tennivalók ezzel még nem fejeződnek be, és ezért nagyon jól fel kell készülni az őszi munkákra. Az aszály kedvezőtlen hatással volt azokra a terményekre is, amelyeket csak később gyűjtünk be a földekről: a burgonyára, a kukoricára, a cukorrépára, a gyümölcsre, a zöldségre. Ezért nagy gondot kell fordítani az őszi munkákra, gondoskodni kell mindannak a begyűjtéséről, ami a földön megtermett, és természetesen az őszi munkák során a jövő évi terméshez is jó előfeltételeket teremteni. Tudatosítanunk kell, hogy senkitől a világon ingyen nem kapunk semmit. Amit nem termelünk meg, azt meg kell vásárolnunk, azért fizetnünk kell, vagy termékeket kell exportálnunk. Ezért a XV. kongresszus is kiemelte, hogy a lehető legjobban ki kell használnunk forrásainkat, minél jobban meg kell művelni a termőföldet. Ezért az őszi munkák során ki kell használni a szükséges takarmányalapok létrehozásának összes forrását és lehetőségét. Ezekkel az alapokkal, különösen a gabonával, nagyon ésszerűen kell gazdálkodnunk. Sokan jönek nagyon értékes javaslatokkal, hogyan lehetne gazdagítani a takarmányalapokat a szalma jobb felhasználásával, a szénának a félreeső rétekről, legelőkről való begyűjtésével. Fel kell használni az összes jó ötletet az ország minden részéből, és mihamarabb valósítsuk meg azokat. Az előttünk álló őszi mun-, kákát országos feladatként tartjuk számon. Persze, a legnagyobb súly a mezőgazdasági dolgozók vállára nehezedik, de az egész társadalomnak segítséget kell nyújtania ahhoz, hogy feladatainkat sikeresen oldjuk meg. A mezőgazdaság népgazdaságunk nagyon fontos ágazata. Tegnap pártunk elnöksége egész sor mezőgazdasági és élelmezésügyi kérdéssel foglalkozott. Leszögeztük: keresni fogjuk a lehetőséget, hogy a mostani ötéves tervidőszakban hogyan és hol segíthetünk az öntözés, a talajjavítás terén, szóval ott, ahol a mezőgazdaságnak segítségre van szüksége. Ha nem akarunk az időjárás szeszélyeitől függni, döntő előrehaladást kell elérnünk az öntözött terület nagyságának növelése terén. A vezető párt- és állami szervek nagy figyelmet szentelnek a mezőgazdaságnak; így lesz ez a jövőben is, hogy teljesítsük a XV. párt- kongresszuson kitűzött feladatot, teljesítsük az élelmiszerekből való maximális önellátást. Felelősségteljesen és igényesen teljesítsük a feladatokat minden téren A népgazdaság többi ágazatában, például az iparban és az építőiparban a dolgozók dinamikusan teljesítik a tervet és semmilyen komolyabb probléma nem adódik. Vannak olyan vállalatok és termelési szakaszok, amelyek tervüket kiválóan teljesítik, ezzel szemben azonban számos vállalat elmarad ezen a téren és gondokat okoz. Ahogy ezt már a mezőgazdasággal kapcsolatban elmondottuk, minden területen küzdelmet kell vívni a hatodik ötéves terv Igényes feladatainak teljesítéséért, most az Idei terv teljesítéséért, hogy biztosíthassuk lakosságunk boldog és nyugodt életét. Természetesen probléma, gcnd akad elég. A népgazdaság gyors fejlődése, az életszínvonal emelkedése nyilvánvalóan sok problémát vet fel, amelyekkel a párt- és az állami szerveknek foglalkozniuk kell. Néhány esetben a múlt hibáival, 10—15 éves lemaradásokkal kell szembenéznünk. Ilyenek például a beruházások határidejének meg nem tartása miatt adódó gondok. A fogyatékosságok javarésze azonban nem a múltban keresendő, hanem a jelenben, ilyenek az üzemelési hibák, vagy az elégtelen munkafegyelem. Párt- és kormányszerveink egész sor konkrét intézkedést foganatosítottak, hogy a minisztériumok, a tüzelőanyag- és energetikaügyi, a gépipari és az építőipari reszort, tehát azok az ágazatok, amelyek feladata az energiáról való gondoskodás, felelős- ségtellesen valósítsák meg céljainkat. A gépiparnak, amely .a legnagyobb ágazatok egyike, vannak bizonyos problémái, de mindenekelőtt nagyon igényes feladatai. Ahogy a XV. pártkongresszus is hangsúlyozta, a gépipar a népgazdaság kulcs- fontosságú ágazata. A létező problémák megoldása során arra törekszünk, hogy a gépiparban növekedjék a munka hatékonysága, megvalósuljanak a hatodik ötéves terv nagy feladatai, és felszámoljuk a fogyatékosságokat. Ha jól akarunk élni, jól kell dolgoznunk A jó ellátás szerves része a magas életszínvonalnak. Egészében véve nem állíthatja senki, hogy Csehszlovákiában rossz a lakosságnak élelmiszerekkel és ipari árucikkekkel való ellátottsága. Néhol keletkeznek fogyatékosságok, különösen helyi jellegűek, de az emberek milliói és azok, akik hozzánk jönnek — évente mintegy 13 millió turista — tapasztalhatják, hogy magas az életszínvonal. Helyenként problémák adódlak a hús- és füstöltáru- ellátással. A tavalyi gyengébb termés, a takarmányozási nehézségek hátrányosan befolyásolták az állattenyésztés fejlődését, az állatok súlygyarapodását. Azt a célt tűztük ki, hogy a hússal és hústermékekkel való ellátást nagyjából az idén is a tavalyi szinten tartsuk, tehát egy főre évi átlagban 82 kg hús és hústermék jusson. Látni kell azonban azt is, hogy a fogyasztás arányta* lanul növekszik, nem mindenütt gazdálkodnak ésszerűen az élelmiszerekkel, néhol a hússal és a kenyérrel pazarolnak. Bizonyos gondok az élelmisze rek szállítása és néhol termelésük helyes irányítása terén is vannak. Néha azonban az emberek fölöslegesen pánikba esnek. Ha valaki aránytalanul sok élelmiszert vásárol, akkor mások igényeit nem lehet kielégíteni, és így teljesen feleslegesen fennakadás keletkezik. Ezért a hústermelés és szállítás kérdéseivel kapcsolatban a párt elnöksége és a kormány inlézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy ésszerűbb legyen az élelmiszerekkel való gazdálkodás, hogy a következő hónapokban és a jövőben is zökkenőmentesen biztosítsuk a közélelmezést. Egyszerű lenne egyszerre vágóhídra vinni az összes szarvas- marhát és teletömni az üzleteket hússal. Csakhogy a következő évekre is kell gondolni, hiszen emelni akarjuk az élet- színvonalat. Problémák vetődtek fel a burgonyaellátással kapcsolatban a gyengébb termés és a behozatali nehézségek miatt. Őszre a lakosság számára megfelelő mennyiségű burgonyát ak írunk biztosítani. Korlátozásokat csak esetleg .az ipari feldolgozásra szánt burgonyával kapcsolatban léptetünk életbe. Az emberek gyakran bocsátkoznak találgatásokba arról, változnak-e majd az árak. A fogyasztói árakkal kapcsolatban a CSKP XV. kongresszusa egyértelmű álláspontot foglalt el; Ehhez tartjuk magunkat most és a jövőben is akkor, ha a termelés a hatodik ötéves tervben kitűzött ütemben fejlődik. Ezt akarjuk megvalósítani. Persze, ez nem könnyű feladat. Tudjuk, mi van külföldön. Nyugaton tovább tart a válság, sok millió a munkanélküliek száma, az* árak állandóan emelkednek. Ezt a terhet a dolgozók vállára teszik. Azoknak a nyersanyagoknak és élelmiszereknek az ára is emelkedik, amelyeket importálunk. Ezt a negatív hatást a termelésben, az Iparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban aktív intézkedésekkel, a meglevő tartalékok felhasználásával igyekszünk ellensúlyozni. Erre támaszkodik a fogyasztói árszint stabilizálásának politikája, amelyet a jövőben is követni fogunk. Fontos alapelv, hogy az összes termelési ágazatban javítani kell a munka minőségét, növelni kell a gazdálkodás hatékonyságát, és feli kell számolni a fogyatékosságokat. Ezek a dolgok összefüggnek. Ha jól akarunk élni, jól kell dolgozni. Nem kell tartani semmilyen veszélytől, semmilyen válságtól. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusa elfogadta a párt politikájának irányvonalát, mi ehhez tartjuk magunkat. Ezt azért mondom, hogy az emberek ezekben a kérdésekben biztosak legyenek és tisztán lássanak. A Szlovák Nemzeti Felkelés élő hagyatéka E napokban ünnepeljük meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfordulóját. Dolgozóink Prágában, Bratislavában és az egész országban megemlékeznek nemzeteink, egész Csehszlovákia antifasiszta harcának e fontos eseményéről. Ha visszatekintünk az elmúlt 32 esztendőre, láthatjuk, hogy a csehszlovákiai ellenállás, a Szlovák Nemzeti Felkelés, a felszabadulás, a kommunista párt nagy haladó eszméit sikerrel valósítjuk meg a gyakorlatban. Láthatjuk, hogy azóta mennyit javult a dolgozó nép élete egész Csehszlovákiában. Különösen Szlovákia, amely annak idején elmaradottabb országrész, volt, kifejező példája annak, mire képes a szocialista társadalom. A munkásosztály, a parasztság és az értelmiség szövetsége, a kommunista párt politikájába helyezett mély bizalma, a cse^ hek, a szlovákok és a nemzetiségek testvéri együttélése arról tanúskodik, hogy egész Csehszlovákiában jó a belpolitikai helyzet, és hogy Csehszlovákia nemzetközi helyzete is fejlődik és szilárdul. Megbízható és hü barátaink vannak Köztársaságunk külpolitikájáról pártunk XV. kongresszusa kimondotta a döntő szót. Hangsúlyozta, hogy nemzeteink szabadságának, nyugodt életének, hazánk biztonságának alapfeltétele a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való szövetség és együttműködés. Ez a politika az utóbbi évtizedek során bevált, hasznosnak bizonyult dolgozó népünk számára, és azt a távlatot nyújtja, hogy félelem nélkül, nyugodtan a munkával kapcsolatos problémákra összpontosíthatjuk figyelmünket Brezsnyev elvtárssal, az SZKP KB főtitkárával és a többi szocialista ország képviselőivel való legutóbbi találkozóink is megmutatták, mennyire mély a bizalom, a barátság és a szoros együttműködésre való törekvés köztünk, a szocialista országok között. Tehát jó és hű barátaink vannak, akikben megbízhatunk. A világbékéért, a békés egymás mellett élésért sok éve vívott nagy küzdelem számos akadály és probléma ellenére is hozott sikereket, előrehaltja a történelem kerekét. Egyre inkább teret hódít Európában és az egész világon a népek egymás mellett élésének eszméje. Ezt nagyrészt az az egy év is bizonyítja, amely a helsinki értekezlet óta eltelt. Az európai kommunista és munkáspártok július elején megtartott berlini tanácskozása „az európai békéért, biztonságért, együttműködésért és a társadalmi haladásért“ jelszóval világosan kifejezte a kommunista és munkáspártok közös erőfeszítését, amely a békés egymás mellett élés megszilárdítására Irányul. A konferencia eredményei jelentősen hozzájárulnak e folyamathoz. Nemrég fejeződött be az el nem kötelezett országok colomból tanácskozása. Több tucat állam vett rajta részt. Az ázsiai, afrikai, európai és amerikai országok ezen tanácskozásának legfontosabb eredménye az imperialistaellenes állásfoglalás és a problémák békés rendezésére való törekvés. Ez számunkra és az egész világ számára is rendkívül fontos. A békés egymás mellett élés eszméje tartós győzelmének útjában még számos akadály áll. A nyugati tőkés országokban egyre mélyül a gazdasági, politikai és társadalmi válság. Az Amerikai Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban választásokra készülnek, a legreakciósabb burzsoá erők és pártok egymással versenyezve támadják a szocializmust és a kommunizmust, a szocialista országokat. A Szovjetunió, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és a többi szocialista ország ellen indított rágalomhadjárat része ennek a választási küzdelemnek. Abban versenyeznek, ki nagyobb ellensége a szocializmusnak és a kommunizmusnak, minden lehetőséget, min- dpn rég elfelejtett emigráns ostobaságait felhasználják arra, hogv befeketítsék a szocializmust. Mi e kampányok célja? Elsősorban az, hogy a nyugtalankodó dolgozó tömegeket félrevezessék, a szocializmust minél sötétebb színekben - ábrázolják, hogy azok más lehetőséget ne lássanak, csak a kapitalista rendszert. Nyugaton arra törekszenek. hogy a dolgozó népet eltérítsék a forradalmi útról, megváltoztassák a munkásosz- tálv küzdelmének céljait. Másodsorban az is a céljuk, hogy propagandájukkal félrevezessék a szocialista országok dolgozóit. Fölöslegesnek tartiuk, hogy válaszoljunk erre a propagandára, a rágalmakra, mert tudjuk, hogy sok esetben csak választások előtti manőverezésről van szó. Egy nyugati ország magas beosztású politikusa azt mondta, még sohasem látott annyira piszkos választási kampányt, amilyen most folyik az ő országukban. Ez bennünket nem idegesít, bár semmi örömünk sem származik belőle. A realista politikát követő erők száma a nyugati orszá- gokban nagy és állandóan növekszik. Belátják, hogy nincs más kiút, csak a békés egymás mellett élés és az eltérő társadalmi rendszerű országok népei békés együttműködésének a megszilárdítása. A választásokra a XV. kongresszus programjával Politikai életünk egyik legfontosabb eseménye, a választások előtt állunk. Elmondhatjuk, hogy kedvező bel- és külpolitikai helyzetben járulunk az urnák elé. Tiszta lelkiismerettel állhatunk a dolgozók elé. Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket 1971, tehát a legutóbbi választások óta elértünk. Nálunk a választások szocialista demokráciánk nyújtotta gazdag lehetőségeket tükrözik. A kis községektől kezdve a városokig és a járásokig a Nemzeti Front jelöltjei a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, az összes társadalmi rétegek, az ifjúság, a nők soraiból kerülnek ki,„ a nép, a csehek és a szlovákok igazi képviselői; az a küldetésük, hogy kifejezzék a dolgozók akaratát és érdekeit. Ilyen a mi demokráciánk, a polgári demokráciától eltérően, amelyben a politikai és a gazdasági hatalmat a tőke tartja kezében. A választásokra a CSKP XV. kongresszusának programjával indulunk, ezt a programot támogatják a többi politikai pártok és a Nemzeti Front összes társszervezetei. Már több hónap telt el a kongresszus óta, s így bátran állíthatjuk, hogy a tanácskozás programja az egész nép céljává vált. Bátor és reális program ez, amely biztonságot ad a dolgozó népnek, és a dolgozók érdekeit szolgálja. Joggal elmondhatjuk, hogy a legutóbbi választások óta eltelt időszakban, a XIV. és a XV. kongresszus közti időszakban helyes utat követtünk, ezen az úton akarunk tovább haladni. Reális optimizmussal, biztonsággal és világos távlatokkal tekintünk előre a következő hónapokra és évekre. Dolgozó népünk nyugodtan végezheti alkotó munkáját. Éljenek a csehszlovákiai mezőgazdasági dolgozók! Éljen drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság! Éljen a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való barátságunk és szövetségünk! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, népünk sikereinek szervezője, társadalmi vezető politikai ereje!