Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-28 / 205. szám, szombat

Csak az utolsó szakasz dönt Továbbra is Škoda vezet # Az első lengyel szakaszgyőzelem £ Ma az időfutammal fejeződik be a körverseny (Tudósítónktól) — A szlovákiai kerékpáros körver­seny tegnapi, X. útszakasza volt a leghosszabb. A verseny­zők nemcsak az útszakaszon küzdöttek, a másodpercekért, hanem a 14 hajrá során is. Eleinte megismétlődtek a IX. útszakasz fejleményei, mivel rögtön a popradi rajt után meg­szökött a mezőnytől a szovjet Averin és Guszjatnyikov. Perc­ről percre növelték előnyüket az élmezőny előtt. Később egy öttagú csoport, amelyben többek között ott volt Cam- bal (Inter) és Bartoníček (Csehszlovákia) utánuk eredt. A két szökevény az útszakasz első felében egymás között dön­tötte el nyolc gyorsasági, illetve hegyi hajrá sorsát. Guszjatnyikov és Averin a 89. kilométerig haladt tetemes előnnyel az élen, de az emlí­tett kilométeren Guszjetnyikov defektet kapott. Averin még -ki­lenc kilométert egyedül haj­tott, megnyerte a gyorsasági hajrát, aztán engedte, hogy be­fogja öt az élmezőny. Utána elérkezett az eqyik legjobb hegyi versenyző, C a m b a 1 pil­lanata is. Az Inter kerékpáro­sa megugrott a mezőnytől és néhány kilométert előtte ha­ladt. Később fokozta az ira­mot, és csaknem 50 kilométe­ren keresztül „szólózott“. Köz­ben megnyert négy hajrát. Poprád előtt, amikor már csak 12 kiloméíer volt a célig, Čam- balhoz csatlakozott a lengyel Smyrak és ez a kettős harcolt a szakaszgyőzelemért. Cam- balból azonban sokat kivett a „szólózás“, amit a lengyel versenyző ki is használt. Starý Smokovec előtt Smyrak elhú­zott Cambaltól és biztosan lett első. A második helyen Cambal végzett, aki tegnapi teljesítményéért minden elis­merést megérdemel. Nem pi­hent a sárga mez viselője, Skoda sem. Az egész útszakasz folyamán figyelemmel kísérte a történteket, illetve legna­gyobb ellenfeleit és a véghaj­rában még volt annyi ereje, hogy harmadikként érjen a VOUR t>e S/.OVÄQI//C célba. így minden reménye megvan a végső győzelemre. J. Skoda célba érkezése után a következőket mondotta: „Tudtam, hogy a második he­lyen álló Kružic előtt csak mi­nimális előnyöm van, ezért ak­tívan kellett dolgoznom az út­szakaszon. Végeredményben si­kerültek elképzeléseim, s remé­lem, hogy az időfutamban is jól fogok szerepelni.“ A szlovákiai kerékpáros kör­verseny utolsó útszakasza az egyéni időfutam lesz. A 36 km hosszú szakasz útvonala: Tat­ranská Lomnica — Tatranská Kotlina — Zdiar — Tatranská Kotlina — Tatranské Matliare — Tatranská Lomnica. A X. útszakasz eredménye: 1. Smyrzak (Lengyelország) 4:48,51, 2. Cambal (Inter) 4:49,23, 3. Skoda (Csehszlová­kia) 4:49,52, 4. Majchrowski (Lengyelország 4:50,00, 5. Re- hák (Dubnica) 4:50,00, B. Kru­A tapasztalt játékosok vezetésével Vlagyiszlav Tretyak, a szov­jet jégkorong-válogatott kapu­sa az együttes tengerentúli út­ja előtt nyilatkozott a Kom- szomolszkaja Pravda tudósító­jának. Véleménye szerint a Kanada 76-os tornán szereplő szovjet csapatban a tapasztalt játékosoknak kell döntő szere­pet játszaniuk. Ezen a téren sokat vár a csapatkapitány Alekszander Malcevtől. Tretyak véleménye szerint Itt a nagy lehetőség az együttes fiatal já­tékosai számára is. Az Alek­szander Szkvarcov, Vlagyimir Kovin, Valerij Bjelouszov hár­masfogat volt a Svédország el­leni mérkőzések legjobb szov­jet csatársora. Végül a híres kapus, a világ egyik legjobbja arra mutatott rá, hogy a Ka­nada Kupa küzdelmeiben a svédeken kívül válogatottja számára minden más együttes nagy ismeretlen lesz. A své­dek közül Hedberg, Nilsson és Salming játéka nyerte el Tre­tyak tetszését. A Kanada Kupa résztvevői közül a svéd és a finn váloga­tott Gävle városában mérkő­zött egymással. Meglepetésre a finn együttes 3:2 (0:0, 1:1, 2:1) arányú győzelmet aratott. Na­gyon kiegyensúlyozott találko­zóról volt szó. A finnek góljait Koskinen, Makonen és Vehma- nen ütötték, a vendéglátók Wi- ding, és Göran Nilsson révén voltak eredményesek. A talál­kozó sorsát Vehmanen döntöt­te el. aki kihasználta Salming megingását, egyedül tört kapu­ra és Löfqvistnek nem adott lehetőséegt a sikeres beavat­kozásra. A találkozónak 7500 nézője volt. Készülődés az asztalitenisz-világbajnokságra Az Angol Asztalitenisz Szö­vetség nagy gonddal és körül­tekintéssel készíti elő a 34. asztalitenisz-világbajnokságot, amelyet Birmingham városá­ban március 26. és április 5. közötti időben rendeznek meg. A rendelkezésre álló két mo­dern sportcsarnokban 6800, il­letve 2400 néző foglalhat he­lyet. A csapatversenyeket március 26-tól 30-ig rendezik meg. Már­cius 31-én pihenőnap lesz és a VB részvevői londoni kirándu­láson vesznek részt. A világ- bajnokságot azután április 1- től az egyéni küzdelmekkel folytatják. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) március 28 - tói április 3-ig ülésezik. A vi­lágbajnokságon részt vevő csa­patokat a birminghami egyete­men szállásolják el. A rende­zők minden eddigit felülmúló részvételre számítanak. SPORTHlRADÓ • Egy Rio de faneiróban megrendezett atlétikai verse­nyen a brazil Oliveira 17,38 méteres teljesítménnyel nyerte a hármasugrást. • A „Várnai Nyár“ elneve­zésű nemzetközi női röplabda- tornán Csehszlovákia váloga­tottja 3:0 arányban győzött az NDK együttese ellen. További eredmény: Lengyelország — Magyarország 3:2. • A Kriszta! Szaratov együt­tese, a szovjet jégkorong-liga újonca vasárnap 18.00 órai kez­dettel az SONP Kladno vendé­geként barátságos mérkőzésen szerepel. • Az Agrokomplez 76 orszá­gos mezőgazdasági kiállítással egyidejűleg nemzetközi férfi röplabda-tornát rendeznek. E nitrát esemény eddigi eredmé­nyei: Petrochema Dubová — Politechnlca Temesvár 3:0, VZKG Ostrava — USI Palermo 3:0, CH Bratislava — Slávia VŠT Nitra 3:0, VZKG Ostrava — Polltechnlca 3:0, Petroche­ma Dubová — Slávia VST Nit­ra 3:0, CH Bratislava — USI Palermo 3:0. A tornát ma 14.00 órakor folytatják. • Marina Szidorova Jereván­ban a 400 méteres női gátfu­tásban 57,1 mp es Idejével új szovjet csúcsot állított föl. 21c (Du. Trenčín) 4:50:10, ...8. Wilmann (Norvégia) 4:50:16, ...15. SegersäU (Svédország) 4:52:06, ...75. Szemethy (Ma­gyarország) 5:32:29 óra. Az összetett verseny állása a mai ldőfutam előtt: 1. Skoda (Csehszlovákia) 33:55:56, 2. J. Kružic (Du. Trenčín) 33:56,34, 3. Wilmann (Norvégia) 33:58:11, 4. Rehák (Dubnica) 33:58:13, 5. Labus (Du. Brno) 33:59:03, 6. BartolŠic (Csehszlo vákia) 33:59:25 óra. C—ty) A Zarja vezet A szovjet labdarúgó-bajnok­ság legutóbbi fordulója a kö­vetkező eredményeket hozta: Zarja Vorosllovgrád — Ararát Jereván 1:0, Dinamó Tbiliszi — Dnyepr Dnyepropetrovszk 1:0, Krilja szovjetov — Sahtyor Donyeck 0:0, Zenit Leningrád — Lokomotíva Moszkva 1:0. Az őszi Idény során a csapa­tok 2—4 mérkőzést játszottak le. Az idényt november 13-án fejezik be. Jelenleg a Zárja Vo- rosilovgrád csapata három mérkőzésből szerzett 5 pontjá­val vezet. Torinóban a helyi FC, az olasz bajnok barátságos mér­kőzésen 3:1 (2:0) arányban győzött Románia ^“-váloga­tottja ellen. Buenos Airesben bejelentet­ték, hogy az 1978-as, Argentí­nában sorra kerülő világbaj­nokság szervező bizottságának új elnöke A. B. Antonio Luis Merlo generális. Sevillában a brazil Belo Ho­rizonte Cruseiro együttese nemzetközi tornán 4:2 (1:1) arányban győzte le a Hajdúk Split csapatát. Csehszlovákia és Finnország 21 évnél fiatalabb játékosokból álló válogatottja ismét meg­mérkőzött egymással. Ezúttal 1:1 (1:1) arányú döntetlen született. A csehszlovák csapat számára ez előkészület volt e korosztály Európa-bajnokságá- ra. Selejtező csoportunkban Skócia és Svájc együttese sze­repel. Az első mérkőzésre Plzeňben október 12-én kerül sor, amikor fiataljaink Skócia együttesét fogadják. TENISZ A brooklyni nemzetközi te­nisztorna küzdelmei során az amerikai Connors 2:6, 6:2, 6:3 arányban győzött Hfebec ellen. Sikeres volt az olasz Panatta is, aki az ausztrál Edmondson ellen 6:2, 6:3-ra gyözött. To­vábbi eredmények: Bertolucci (olasz) — Cano (argentin) 7:6, 6:3, Solomon (amerikai) — Molina (kolumbiai) 6:2, 6:1, Fibak (lengyel) — Battrick (angol) 6:3, 6:1, Dtbbs (ame­rikai) — Kary (osztrák) 6:7, 6:3, Borß (svéd) — Case (ausztrál) 6:0, 5:7, 6:3. A South Orange-i torna ered­ményeiből: Nastase (román) — V. Armitraj (indiai) 7:6, 6:3, Parun (<í j-zélandi) — Mitten (dél-afrikai) 7:6, 6:4. SAKK A reykjaviki nemzetközi sakkvladal 3. fordulója után a holland Tiniman százszázalékos teljesítménnyel, 3 ponttal áll az élen, megelőzve a 2,5 pontos argentin Najdorfot, valamint a 2—2 pontot gyűjtött szovjet Tukmakovot és az izlandi Olafssont. Pelét igénylik A Brazil Labdarúgó Szövet­ség azon igyekszik, hogy Pelét az FC Santos és a brazil vá­logatott volt játékosát, aki Je­lenleg az amerikai hivatásos klubban, a New York Cosmos- ban szerepel, más belátásra bírja. Azt szeretnék, ha Osval- do Brandao a brazil szövet­ségi kapitány segítőtársa len­ne. A Brazil Labdarúgó Szö­vetség vezetőségének vélemé­nye szerint Pelé nagy nemzet­közi tapasztalata segítséget jelentene a válogatottnak a vi­lágbajnoki selejtezőkön. Egye­lőre kíváncsian várják Peló vá­laszát. ' ' A svéd Segersall fölényesen, elsőként érkezik a hrebienoki cél ba a kerékpáros körversenyen. (ČSTK — Petráš felv.) 10 SZEBEPLEST KANADABANí A csehszlovák jégkorong-válogatott pénteken délben repü­lőgéppel utazott Kanadába, hogy rész vegyen a nemzetközi tornán. A hazai tartózkodás utolsó napján a Slávia Prat) jégstadionjában Karel Gut és dr. Ján StarXÍ edzők vezetésé­vel tartotta csapatunk utolsó előkészületeit. Az utazás előtt Karel Gut így nyilatkozott: „Számunkra ismeretlen körülmények vár­nak bennünket. Bár a cseh­szlovák válogatott tagjai közül csaknem mindannyian játszot­tak már Kanadában, a mostani szereplés minden eddigitől el­tér. Sokkal nehezebb lesz min­den mérkőzés, a játéktér is elüt az európaiaktól, de min­dez túl sokat nem jelent. A résztvevő csapatok közül mi rendelkezünk a legkevesebb tapasztalattal. A kanadaiak, de az amerikaiak is otthon ját­szanak, a svéd csapatnak a fe­le Kanadában profiskodó jég- korongozókból áll, csaknem ugyanez a helyzet a finneknél is, a szovjet csapat játékosai is jobban ismerik a kanadaia­kat, mint mi. Ez nem akar elő­zetes szabadkozás lenni, min­dent megteszünk annak érde­kében, hogy rangosén szere­peljünk. A kanadai és ameri­kai különös feltételek, a kes­keny és a sarkokban lekerftett jégpályák nagy mértékben be­folyásolhatják a játékot. Az előkészületek során gyakorol­tok az olyan komblnatív játé­kot, amely nem veszi számítás­ba a kapu melletti felületet. A játékosokat arra készítettük fel, hogy minél többször vél lalkozzanak kapura lövésre Buly esetében védőharmadunk ban sokat gyakoroltuk a jég korongozók elhelyezkedését Kanadában még a torna meg kezdése előtt természetesen felkészülésre használjuk fel a rendelkedésre álló időt. Mint ismeretes, augusztus 30-án ép­pen Kanada csapatával játsz- szuk az utolsó előkészületi mérkőzést." Arra a kérdésre, mi várható a csehszlovák csapattól Kana­dában, Gut edző így válaszolt: „Határozottan a mi játékmo- dórunkat akarjuk érvényesíte­ni, amely a kombinatív megol­dásra épül. Nem akarunk az esetleges tengerentúli és észa­ki keménységhez elkaimczkod- ni, de azzal számolnunk kell.“ „Ami az erőnlétet illeti, ezen a téren legalább olyan jól ál­lunk, mint a többiek — foly­tatta dr. Ján Starší. — Takti­kai szempontból nagyon jó p csapatunk, ezért nincs mitől tartanunk. Nagy munkát vé­geztünk, hogy a test-test elle­ni küzdelemben játékosaink el­lenállóképesek legyenek. KI kell emelnünk jégkorongo- zóink erkölcsi-akarati tulaj­donságait. Egészen biztosan nem engedik magukat kipro­vokálni. A csehszlovák jégkorong-vá­logatottban a következők sze­repelnek a kanadai tornán: JiM HoleSek, Vlado Drarille, Oldŕich Machač, Frantifiek Po- spíSil, J1H Bubla, MKan Kejkl Milan Chalnpa, Miroslav Dvo- fák, FrantiSek Kaberle, Vladi­mír Sándrlk, Vladimir Marti­nec, JiH Novák, Bohuslav Sťa: iný, Bohuslav Ebermenn, Ivan Hlinka, JIM Holík, Fran- tilek Cerník, Milan Nový, Jo« sef Augusta, Marian Šťastný, Peter Šťastný, Jaroslev Pouzar, Karel Holý, Pavel Richter. Ide­haza a tartalékkapus, Jirí Crha áll készenlétben. • Minszkben nemzetközi üttusaversenyt rendeztek, ame­lyet a szovjet válogatott és Sabelnylkov nyert meg. A vá­logatott 15 175, Sabelnyikov pe­dig 5331 pontot szerzett. A csa­patversenyben Magyarország második, Románia a 11., Len­gyelország a 14. helyen vég­zett. Az I. labdarúgó-ligából... BANÍK OSTRAVA — INTER. Otthonában gólerős a bányászcsa­pat, de az Inter már idegenben is szolid teljesítményt nyöjtha*. SLOVAN BRATISLAVA — LOKOMOTÍVA. Csak javuló gólképes­ség segítheti győzelemhez a hazai csapatot. Beküldési határidő: szeptember 3. im új szú ne’ 30. 1. B. Ostrava - Inter 2. Slovan - Lokomotíva ( : ) f j- A BEKÜLDŐ NEVE' PONTOS CÍME* ) I

Next

/
Thumbnails
Contents