Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-28 / 205. szám, szombat

TÁMOGATJÁK A FELHÍVÁST Szófia — A Bolgár Népköz­társaság már csaknem 4,5 mil­lió polgára Irta alá az új stock­holmi felhívást, amely a lázas fegyverkezés megállítására, a leszerelési világkonfereacia összehívására, a tömegpusztító fegyverek betiltására és a nem­zetközi feszültségenyhülés fo­lyamatának további elmélyíté­sére szólítja fel a világ népeit. A munkakollektívák összejö­veteleiken határozatokat fogad­nak el, amelyekben hangsú­lyozzák, hogy az egész bolgár nemzet támogatja a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szág békepoiitikáját, amely összhangban van a világ né­peinek érdekeivel. A TENGERJOGI KÉRDÉSEK MEGOLDHATÓK New York — New Yorkban folytatja munkáját az ENSZ tengerjogi konferenciájának 5. ülésszaka. A konferencia általános bi­zottságának ülésén elhangzott felszólalásában Szemjon Közi- rév külügyminiszter-helyettes, a szovjet delegáció vezetője részletesen ismertette a Szov­jetunió álláspontját. Hangsú­lyozta, hogy az országok ab­szolút többsége egy kölcsönö­sen elfogadható, életképes és átfogó tengerjogi konvenció kidolgozására törekszik. Ez a megállapodás — mondotta — biztosítaná a tengerek készle­teinek valamennyi ország és nép érdekében történő felhasz­nálását és kiküszöbölné annak veszélyét, hogy az óceánok vi­ták és konfliktusok tárgyává váljanak. A szocialista országok cso­portja kész arra, hogy állha­tatosan keressék a tengerjog valamennyi kérdése megoldásá­nak olyan útját, amely meg­felel minden ország érdekei­nek — hangoztatta végezetül Szemjon Kozirev. Tegnap Johannes- burgban sajtóér­tekezleten ismer­tették, hogy a dél-afrikai So­wetóban az ösz- szetűzések során 35 ember életét vesztette. Ennek ellenére a dél- afrikai kormány azt állítja, hogy nincsen szó fe­szültségről, csu­pán feszült hely­zetről. A képen egy súlyosan se­besült sowetói állampolgárt pró­bálnak elszállíta­ni. (Foto: ČSTK — UPI) Választási csatározások az NSZK-ban Az enyhülési politika szükségszerű követelmény PORTUGÁLIA SÚLYOS GAZDASÁGI GONDJAI További kihallgatások a Spinola-ügyben 1978. vili. 28. Bonn — Tévékamerák előtt csapott össze a négy nyugat­német parlamenti párt vezető­je a választási harc utolsó sza­kaszának nyitányaként. Willy Brandt a szociáldemokraták, Genscher a szabad demokraták, Helmut Kohl a keresztény de­mokraták és Franz-Josef Strauss a keresztény szocialisták, vagy­is az ellenzék képviseletében válaszolt az újságírók kérdé­seire. A CDU/CSU ellenzéki pártok ezt az alkalmat hasz­nálták fel arra, hogy megvá­laszolják a kérdést: hatalomra- Jutásuk esetén kiből állna a kormány. Strauss, aki eddig taktikai okokból halogatta a színvallást, most hivatalosan is bejelentette, hogy az uniópár­tok győzelme esetén ő a pénz­ügyminiszteri tárcát venné át, ám sietett hozzáfűzni, hogy ebben az esetben is „rajta tar­taná szemét" a külpolitikán. A vita külpolitikai részében W. Brandt volt kancellár, az SPD elnöke hangsúlyozta, hogy — miként a koalíció eddigi te­vékenysége is megmutatta — r%ante pokla a nyugalom U oázisa ahhoz hasonlítva, 'ami napjainkban Bejrútban, a Teli Zaatar táborban lejátszó­dott. A mérhetetlen szenvedés, amelyet Palesztina arab népe és vele együtt Libanon népe is kénytelen elviselni, az új­kori történelem legsötétebb ol­dalai közé tartozik. A libanoni jobboldali és reakciós erők önzésükben és gyűlöletükben a legbarbárabb módszerekhez folyamodnak, a legsötétebb bűnszövetkezetre lépnek az arab világ cionista ellenségei­vel, a zsoldosokkal, akiknek kezén még meg sem száradt a vietnami, kongói, angolai és más hazafiak vére. Ezek a re­akciós erők embereiket Izrael­be küldik kiképzésre, ahonnan éveken át támadták, rombolták, bombázták Libanont, gyilkolták honfitársaikat. Újból bebizonyo­sodik, hogy a Közel-Keleten nem egyes nemzetek vagy val­lási csoportok kapcsolataiban levő konfliktusról van szó, ha­nem a világban folyó osztály­küzdelem egyik harctere ez, ahol összecsapnak a reakció és a haladás erői, a háború és a béke erői. Azokon a területeken, ame­lyeket ellenőrzésük alatt tar­tanak, a jobboldali erők a li­banoni alkotmánnyal és egyéb törvényekkel ellentétben meg­kísérelnek egy önálló állami szervezetet létrehozni. E törek­vésükben sajnálatos, de nem véletlen és nem megfontolat­lan külső támogatásra találnak. Az elmúlt napokban két ame­az enyhülési politika folytatá­sával szemben nincs reális al­ternatíva. Ezen a téren egy je­lentős visszaesés ismét fel­idézné a hidegháború, veszé­lyét, ami egyetlen érintett fél­nek sem állhat érdekében. Kohl és Strauss Igyekezett a kérdést a két német állam vi­szonyára szűkíteni, megismétel­ve azt a sokszor hangoztatott Jobboldali vádat, hogy a szo­ciáldemokrata-szabaddemokra­ta kormány „túl engedékeny“ volt és ennek most hátrányos következményei mutatkoznak az NSZK számára. Lisszabon — Ez év első fe­lében a portugál kereskedelmi mérleg 28 milliárd escudo defi­citet mutatott, jelentette a Portugál Állami Statisztikai Hivatal (INEJ. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyít­va ez 600 millió escudo több­letet jelent. A portugál külke­reskedelem hagyományosan de­ficitet mutatott, a helyzet azon­ban az utóbbi két évben jelen­tősen megromlott. Az INÉ adatokat közölt a legnagyobb portugál városok­ban végzett vizsgálat alapján a megélhetési költségek növe­kedéséről. Lisszabonban 1975. ENYHÜLT A GÖRÖG—TŰRÖK FESZÜLTSÉG Ankara — A török külügymi­nisztérium szóvivője közölte, hogy országa „többé-kevésbé“ elégedett a Biztonsági Tanács­nak az égei-tengeri olajvita ügyében hozott szerdai határo­zatával. Kifejtette, hogy Anka­ra mindig a konfliktus tárgya­lásos rendezését szorgalmazta, éppen ezért üdvözli a Bizton­sági Tanács erre vonatkozó fel­hívását. Ugyanakkor kijelentet­te, Törökország nem tartja „kötelezőnek“ magára nézve a Biztonsági Tanács felszólítását, hogy a két ország tartsa tisz­teletben a Hágai Nemzetközi Bíróság Jövőbeni döntését az olajkonfllktusban. Athén — Athéni hivatalos forrásokból származó értesülé­sek szerint a görög kormány mielőbb „igen magas szintű14 tárgyalásokat kíván kezdemé­nyezni Törökországgal az Égei- tenger olajkincseinek kihasz­nálásával kapcsolatban kirob­bant vitáról. Hága — A Hágai Nemzetközi Bíróság bejelentette, hogy a tö­rök kormány jegyzéket nyúj­tott be a bíróságnak, amelyben megjegyzéseket fűz a görög beadványhoz, amely a két or­szág között támadt vita alapját képezi az említett bíróság tár­gyalásán. júliusától 1976. júliusáig az élelmiszerek ára 25 százalék­kal emelkedett, s csupán az elmúlt hónapban 3,3 százalékos emelkedés mutatkozott. Az üzemanyag és az energia ára Lisszabonban az elmúlt év fo­lyamán 29 százalékkal emelke­dett. Hasonló eredményt mu­tatott a többi városban végzett kutatás is. A portugál kormány ülésé­nek programján a gazdasági probléma szerepelt. A záróköz­lemény hangsúlyozza, hogy az országnak a „munka és a fe­lelősség útja“ felé kell fordul­nia, súlyos problémának jelöl­te meg a hatékonyság csök­kentését, a közszektor üzemei­nek hiányát és a munkakerü­lés magas fokát. Gomes volt köztársasági el­nököt és Carvalhot, a COPCON egykori főnökét is kihallgatták a portugál katonai ügyészségen a tavaly március 11-1 spinolista puccskísérlettel és a november 25-1 szélsőjobboldali katonai lázadással kapcsolatban. Az 0 Diario beszámolt arról, hogy a napokban letartóztat­ták az ügyészség egy munka­társát is, mert feltételezik, hogy részt vett a Spinola irá­nyította „Portugál Demokrati­kus Felszabadítási Mozgalom“ (MDLPJ fegyvervásárlási ak­ciójában. rikal diplomata nagyszabású tárgyalásokat folytatott Dzsu- nte kikötővárosban, a Jobbolda­li erők központjában, ős meg­állapodott velük, hogy ott amerikai konzulátust létesíte­nek. Az utóbbi napokban Dean Brown ugyancsak kifejezte az Egyesült Államok készségét, hogy támogatja és elismeri Ll­súlyos és veszélyes helyzeté­nek az okozói. A libanoni ese­mények olyan zátonnyá váltak, amelyeken megtörik az arab erők egységtörekvése, és amely ellentéteket Idéz elő az arab világon belül is az egyes anti- imperialista áramlatok között. Sem az Egyesült Államokban, sem Izraelben nem titkolják, Á libanoni tragédia bánon felosztását és valamiféle „keresztény állam“ létrehozá­sát az ország területén, termé­szetesen Jobboldali kormány­nyal. Dean Brown, az amerikai elnök közvetítőjeként hosszú Ideig tartó látogatást tett BeJ- rútban. A reakciós libanoni po­litikai körök és a külföldi Im­perialista reakciós erők elkép­zeléseiben is valamiféle „má­sodik Izrael“, egy olyan állam létrehozása szerepel, amely az imperializmus előretolt bástyá­ja lenne a Közel-Keleten. Ilyen módon mindenekelőtt a palesz­tin felszabadító mozgalom és a haladó hazafias erők két tűz közé kerülnének. Izrael éppen ezért találta meg a közös nyelvet a libanoni jobboldallal, mert sokoldalú támogatást nyújt neki még azon az áron is, hogy megsérti a nemzet­közi Jogot. A viharos libanoni válság el­tereli a figyelmet a Közel-Ke­let alapvető problémáiról, azok­ról, amelyek az egész terület hogy a libanoni fejlemények stratégiai jelentősége számuk­ra abban rejlik, hogy gyengí­tik az arabok pozícióit az Iz­rael által megszállt területek felszabadításáért és Palesztina arab népe törvényes Jogaiért vívott harcban. Nem titkolják azt a reményüket sem, hogy a libanoni válság megváltoztat­ja a közel-keleti status quo-t, és gyengíti az arab nép har­cát e terület problémáinak igazságos megoldásáért. A libanoni fejlemények e veszélyes következményei, saj­nos, mindeddig nem tudták megfelelő mértékben mozgósí­tani az arab világ összes anti- Imperialista és realista erőit. Számos állam például saját rendszerének szűk határai kö­zött értelmezett érdekel szem­szögéből nem képes meglátni a szélesebb összefüggéseket, s úgy tesz, mintha nem látná, hogy Libanonban nemcsak Li­banonról van szó, hanem az egész további közel-keleti fej­lődésről és főként az elhúzódó hosszas válság megoldásának lehetőségéről. Ha bár szavak­kal kiállnak a palesztinok jo­gaiért harcolók mellett, ugyan­akkor úgy tűnik, hogy a pa­lesztin nemzeti felszabadító mozgalom túlságosan forradal­mi számukra. Egyesek veszé­lyes fejleménynek tartják a li­banoni haladók és hazafias erők esetleges sikerét Is. Ebből származnak beavatkozásaik a libanoni eseményekbe, vagy pedig más esetekben ingadozá­suk, határozatlanságuk. Ebben a történelmi pillanat­ban azonban Libanonban a leg­főbb feladat a béke helyreállí­tása és a problémák megoldá­sa. És ehhez csak az az út vezet, amelyről Csehszlovákia Kommunista Pártja és Libanon Kommunista Pártja képviselői a múlt héten prágai találkozó­juk alkalmával Is beszéltek: „.a libanoni válságot csak maguk a libanoniak oldhatják meg és kell, hogy megoldják, minden külső beavatkozás nél­kül, békés és demokratikus alapokon biztosítva az ország függetlenségét, szuverenitását és területi épségét". Csak az ilyen megoldás teremtheti meg a feltételeket ahhoz, hogy a li­banoni válságba besodort ösz- szes antiimperialista erő a kö­zös harcnak, az izraeli agresz- szió ellen a libanoni nép és a többi arab ország népe sza­badságáért és társadalmi hala­dásáért vívott közös küzdelem­nek szentelje erejét. LÖRINCZ P. GYULA Heves tüntetések Fokvárosban Fokváros — A dél-afrikai Fokvárosban tovább folytatód­nak a heves tüntetések a job­bára ázsiai származású színes bőrű lakosság és a fajgyűlö­lők között. Tegnapra virradó éjjel a rendőrség többször tü­zet nyitott a tüntetőkre s en­nek következtében sokan meg­sebesültek, illetve meghaltak. A dél-afrikai sajtó rámutat, hogy a tüntetések világosan jelzik: A Dél-afrikai Köztársa­ság 2,5 millió színes bőrű la­kossága csatlakozott az afri­kaiaknak a faji elkülönítés el­leni aktív harcához. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, tegnap fogadta John Sherman Coopert, az USA NDK-beli nagykövetét, hogy megtárgyalják a két országot érintő kérdéseket. HANS DIETRICH GENSCHER, nyugatnémet külügyminiszter tegnap egynapos látogatásra Ju­goszláviába érkezett. Jugoszláv kollégájával eszmecserét foly­tatnak néhány nemzetközi kér­désről. A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT Politikai Bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 8-ára összehívja a párt központi bi­zottságának ülését. A SZOVJETUNIÓBAN Föld kö­rüli pályára bocsátották a Koz­mosz—850 Jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén tudományos berendezéseket he­lyeztek el a kozmikus térség kutatásának folytatása céljából. A berendezések normálisan mű­ködnek. AZ EMBERI JOGOK LIGÁJA haladó argentin szervezet fel­szólította a katonai kormányt, hogy biztosítsa Argentínában a polgári jogok és szabadság tiszteletben tartását. HO SI MINH város rádiója szeptember 1-én egyesül a ha­noi rádióval, és megalakul az új, egységes összvietnaml állo­más, a Vietnam Hangja. AZ INDIAI KORMÁNY úgy döntött, hogy leállítja a búza és a rizs külföldi vásárlását. A SZOVJET FŐISKOLÁKON az új iskolaévben összesen 1626 csehszlovák főiskolás ta­nul, ebből több mint 300 az első évfolyamban. IRAKBAN új általános am­nesztiát hirdettek ki az ország határain belül és kívül élő kur- dok számára — jelenti az INA iraki hírügynökség. ISZMAIL FAHMI egyiptomi külügyminiszter újabb kiroha­nást intézett Kadhafi líbiai el­nök ellen. Egy szaúd arábial lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Kadhafi any- nyl kárt okozott Líbiának és az arab világ ügyének, hogy jelen­léte nem kívánatossá vált az arab színtéren.“ A NYUGAT SZAHARA! NEM- ZETI FELSZABADÍTÁSI SZER- VEZET, a POLISARIO megkezd­te III. kongresszusát, amely né­hány napig tart s megtárgyal­ja a Nyugat Szahara-1 helyze­tet. JAMES CALLAGHAN brit mi­niszterelnök, tegnap visszatért néhánynapos skóciai látogatá­sáról, ahol megjelenését az egész idő alatt tiltakozó tün­tetések kísérték AZ OLASZ KÖZVÉLEMÉNY fi­gyelme jelenleg Andreotti kor­mányának gazdaságpolitikájá­ról szóló vitára összpontosul. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI Nevada állam nukleáris gya­korlóterén közös amerikai-an­gol földalatti atomrobbantást hajtottak végre. Az angol gyárt­mányú nukleáris szerkezet rob­banóereje 20 és 150 kilotonna tnt között volt. Az Egyesült Államok és Anglia megállapo­dása értelmében végrehajtott nukleáris robbantások között ez volt a hatodik. Kommentárunk SIMON PERESZ izraeli had­ügyminiszter fiatal katonatisz­tek előtt kijelentette, hogy kor­mánya kész újabb egyezményt kötni Szíriával a Golan fennsík kérdéséről.

Next

/
Thumbnails
Contents