Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-27 / 204. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE T. EKl SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. augusztus 27. PÉNTEK BRATISLAVA 204. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ara 50 fillér A SZLOVÁK NEMZETI FELKELES ES JELENŐNK A szlovák nép hősi fegyveres, antifasiszta felkelésével Cseh­szlovákiában megkezdődött a nemzeti demokratikus forrada­lom, amely 1948 februárjában szocialista forradalommá válto­zott. Ez csak azért történhetett meg, mert a felkelést és ké­sőbb a reakcióval vívott osztályharcokat marxista—leninista párt vezette. A CSKP-nek társadalmunkban betöltött vezető szerepe az egyetlen biztosítéka annak, hogy sikeresen építhet­jük a fejlett szocialista társadalmat. így pártunknak a 32 év­vel ezelőtti eseményekben és a jelenben betöltött szerepének összefüggése nyilvánvaló. A Szlovák Nemzeti Felkelés bebizonyította a párt és a nép egységét. A kommunista párt, mint az egyetlen olyan politikai erő, amely nem vesztett hiteléből, a nép által vállalt progra­mot tudott kitűzni. Ez nemcsak nemzeti program volt, amely Szlovákia népének a hitleri fasizmus és a fasiszta szlovák állam igája alól való felszabadulását célozta, hanem egyúttal demokratikus program Is, amely a dolgozó nép demokratikus jogainak és szabadságának elmélyítését tűzte ki feladatul. En­nek a követelménynek adott hangot a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. október 3-án Banská Bystricán megtartott ülésén Ján Sverma emlékezetes beszédében, amelyben az új Csehszlová­kia jövőbeli helyzetével foglalkozott. A többi között ezt mon­dotta: „Új köztársaságunkat úgy kell kialakítanunk, hogy dol­gozó népünk, amely sohasem vált árulóvá és a legtöbbet szenvedett, szabad hazájának ura legyen“. Ezt a dolgozók aka­ratát és érdekeit kifejező programot csak marxista—leninista párt tűzhette ki és valósíthatta meg a nép támogatásával. Dol­gozó népünk ma szabad hazájának egyedüli ura; a XV. párt- kongresszuson elfogadott gazdasági és szociális fejlesztési program a dolgozó nép programja is, mert kifejezi a dolgozók akaratát és érdekeit, s ezért népünk ezt a programot öntuda­tos munkával valóra váltja. A felkelés fontos jellemvonása volt, a hazafiság és az in­ternacionalizmus megbonthatatlan egysége. A fegyveres anti­fasiszta harc magában foglalta az internacionalizmus jegyeit. Hiszen a fasizmus sok nép ellensége volt, így sok népnek ér­deke volt, hogy hozzájáruljon az antifasiszta küzdelemhez, bárhol is zajlott az le. Ez még nem minden. Távlatilag inter­nacionalista jellegűek voltak azok a politikai célkitűzések és konkrét akciók is, amelyeket a felkelés résztvevői a felszaba­dult területeken magukévá tettek, és a kommunista párt ve­zetésével megvalósítottak. Azok a demokratikus változások, amelyeket a párt az új és szabad Csehszlovákiára vonatkozó programjában kitűzött, lényegében internacionalista jellegűek voltak. A program olyan követeléseket tartalmazott, amelye­ket a munkásosztály minden országban megvalósít. Mindez a marxizmus—leninizmusból, a nemzetközi munkásosztály tudo­mányos tanításából adódott. Ennek alapján ment végbe 1944. szeptember 17-én Banská Bystricán az SZLKP-nek a szociál­demokratákkal való egyesülése. Gustáv Husák elvtárs a Szlo­vák Nemzeti Felkelésről szóló könyvében azt írta, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülése a marxista— leninista tanítás alapján történt. A Szlovák Nemzeti Felkelés internacionalista jellegének legszembetűnőbb megnyilvánulása a Szovjetunió felbecsülhetetlen értékű segítsége volt. A Szov­jetunió tapasztalt partizánvezetőkkel, fegyverekkel, hadianyag­gal, gyógyszerekkel, politikai és erkölcsi támogatással és nem utolsósorban a duklai hadművelettel járult hozzá a felkelés sikeréhez. Ez testvéri internacionalista segítségnyújtás volt. Ezenkívül számos más nép fiai is tevékenyen részt vettek a felkelésben, és ez az SZNF internacionalista jellegét csak fo­kozta. A szlovákiai hegyekben a Szovjetunió népének harco­sain kívül csehek, bolgárok, magyarok,, franciák, antifasiszta németek és számos más nép fiai küzdöttek. Az SZNF tehát valóban internacionalista jellegű volt. A hazafiasság és az internacionalizmus egysége ma is a CS a1 tevékenységének egyik legfontosabb alapelve. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a jelen közti folyamatosság fontos tényezői a nemzeti bizottságok. A kommunisták és a becsületes antifasiszták vezetésével a nemzeti bizottságok a felkelés idején valóban forradalmi küldetést töltöttek be. Ha­táskörükben megvalósították az államfordulatot, megtisztítot­ták az egész államgépezetet, szabadon engedték a foglyokat, és börtönbe vetették az árulókat, törődtek az iskola-, az egészség- és a közlekedésüggyel. A néphatalom valódi eszkö­zei voltak, a forradalom ügyét szolgálták. A nemzeti bizott­ságok, mint az államhatalom és igazgatás területi szervei, je lenleg is fontos szerepet töltenek be szocialista rendszerünk­ben. Pártunk nagy figyelmet szentel tevékenységüknek. Mun­kájuktól nagymértékben függ, hogyan teljesítjük a XV. párt- kongresszus irányvonalát és programját. A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójakor azt mond­tuk: a felkelés forradalmi eszméinek és hagyatékának meg­valósítása, a szocialista társadalom építése legalább akkora erőfeszítést követel meg, mint maga a felkelés. A XIV. párt kongresszus határozatainak sikeres végrehajtása bizonyítja, hogy népünket valóban áthatják ezek a forradalmi gondolatok. A kiváló munkasikerek eléréséhez hozzájárul a Szlovák Nem­zeti Fejkelés forradalmi eszméi és a jelenünk közötti folya­matosság is. Ezért arra törekszünk, hogy szilárdítsuk a fel­kelés forradalmi hagyatékát és eszméit. Ilyen jellegzetes vo­nások a párt vezető szerepe a társadalomban, a párt egysége a néppel, a hazafiasság és az internacionalizmus dialektikus egysége, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való megbonthatatlan barátság, a munkásosztály és a dolgozók ha­talmának elmélyítése, és ami a legfontosabb, hogy pártunk és társadalmunk következetesen a marxizmus—leninizmus tala­ján áll. Ezek az elvek megteremtik az előfeltételeket a fej­lett szocialista társadalom további sikeres építéséhez, hogy népünk élete még boldogabb legyen. (Pravda) Prágában és Bratislavában megemlékeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfordulójáról (ČSTK) — A szlovák nép fa­sizmus elleni történelmi fegy­veres felkelésének 32. évfor- dulója alkalmából Bratislavá- ban tegnap koszorúzási ünnep­séget rendeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművé­nél. Az emlékműnél katonai dísz­egység állt őrt. Az elesett forradalmárok In­dulójának hangjai közben a hő­sök emlékének lerótták kegye­letüket az SZSZK párt- és álla­mi szerveinek legfelsőbb kép­viselői. Az SZLKP KB, az SZSZK NF KB, az SZNT és az SZSZK kormányának koszorúja mögött Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLPK KB első titkára, Villám Šalgovič, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, az SZNT elnöke, Ladislav Abrahám, Herbert Durkovič, Ján Janik Elena Lit- vajová, Ľudovít Pezlár és Gej- za Slapka, az SZLKP KB Elnök­ségének tagjai, Miloslav Bočia, az SZLKP KERB elnöke, Ján Stenči, Jozef GajdoSlk és Fáb­ry István, az SZNT alelnökei, Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára, a Nemzeti Front pártjainak és szervezeteinek képviselői haladtak. Koszorú elhelyezésével rótták le kegyeletüket baj társaik emlé- kőnek az AHSZ Központi ős Városi Bizottságának tagjai. Tisztelettel adóztak a hősök emlékének a bratislavai konzuli hivatalok képviselői Is. Az emlékműnél további ko­szorúkat helyeztek el az SZSZK fővárosa és a nyugat-szlovákiai kerület párt- és állami szervei­nek képviselői. Közős koszorút helyeztek el a csehszlovák néphadseregnek, a szovjet csapatok bratislavai parancsnokságának, az SZSZK Belügyminisztériumának és a népi milíciának a képviselői. A Szlovák Nemzeti Felkelés terén megrendezett koszorúzási ünnepség a csehszlovák és a szovjet állami himnusszal ért véget. A Slavínon az SZSZK politi­kai és közéleti képviselőin kí­vül koszorút helyezett el Nyi­kolaj Andrejevics Goncsarov, a Szovjetunió bratislavai főkon­zulja és a szovjet csapatok bratislavai parancsnokságának képviselői. A hősök emlékének közös koszorú elhelyezésével adóztak a bratislavai konzuli hivatalok vezetői. Koszorúzási ünnepség a brati­slavai Slavínon az elesett szov­jet hőstík emlékművénél. (Felvétel: J. Kolenčík—CSTK) — Ünnepi ülést tartottak tegnap délután a prágai Valdštein-palotában is a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfordulójának tiszteletére. Az ülést a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsá­ga rendezte. Az ünnepség a csehszlovák és a szovjet állami himnusz hangjaival kezdő­dött. Megjelent a CSKP KB, a szövetségi kor­mány, a Szövetségi Gyűlés és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége Josef Korčákkal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, cseh minisz­terelnökkel az élen. A delegáció további tagjai voltak: Jindrich Poledník, a CSKP KB Titkár­ságának tagja a SZISZ KB elnöke, a CSKP KB tagjai: Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök­helyettes, Václav David, a Szövetségi tíyűlés al­elnöke, a Népi Kamara elnöke, Tomáš Trávní­ček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bi­zottságának alelnöke, Évien Erban, a Cseh Nem­zeti Tanács elnöke és Vasil Való vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese; to­vábbá Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés al­elnöke, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, Rostislav Petera, a cseh kormány minisztere, a a Csehszlovák Néppárt elnöke és Jaroslav Ma- šek altábornagy, az Antifasiszta Harcosok Cseh­szlovákiai Szövetsége Szövetségi Központi Bi­zottságának ügyvivő alelnöke. Az ünnepségen más vezető politikai és közéle­ti személyiségeink, valamint a csehszlovák fegy­veres erők és a szovjet hadsereg képviselői Is megjelentek. Jelen voltak a szocialista orszá­gok csehszlovákiai nagykövetségeinek képvise­lői Is. Ünnepi beszédet Evžen Erban, a CSKP KB tag ja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke mondott. (Er* ban elvtárs beszédét lapunk második oldalán kö­zöljük J. Az ülés ezután kultúrműsorral folytatódott. Bohuslav Martinu és Miroslav Hlaváč szerzemé­nyeit a prágai konzervatórium kamaraegyüttese. Stefan Záry és Stanislav Kostka Neumann költe­ményeit pedig Sylvia Turbóvá és Jifí ValaJ a Nemzeti Színház tagjai adták elő. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival őrt véget. (Folytatás a 2. oldalon) Aktivitást fejlesztő fontos eszköz ÜLÉST TARTOTT A SZLOVÁK VÄLASZTÄSI BIZOTTSÁG (CSTK) — Bratislavában teg­nap tartotta második ülését a Nemzeti Front szlovák válasz­tási bizottsága. Tanácskozását Ján Janik, az SZKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára, a bizottság elnöke nyitotta meg és vezette. Az ülésen részt vettek az NF kerületi választási bizottságai­nak, valamint az SZSZK főváro­sa, Bratislava NF városi vá­lasztási bizottságának képvise­lői. A tömegtájékoztatási eszkö­zökben és a kulturális-művelő­dési intézményekben kifejtendő választási agitáció és propa­ganda tervéről szóló jelentés megvitatása után Ján Janik elv­társ beszámolt az NF 1976-80- as évekre szóló választási programjainak elkészítéséről. Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Front választási programjai a dolgozók kezdeményezésének egyesítésére, a szocialista ver­seny keretén belül történő kez­deményezésük és aktivitásuk fejlesztésére és a szocialista de­mokrácia elmélyítésére hatást gyakoroló politikai rendszer fontos eszközei lettek. Az új választási programokban főleg a dolgozóknak a CSKP XV. kongresszusa határozataiból és a 6. ötéves tervből eredő fe­ladatok megvalósítására való mozgósításáról van szó. A tanácskozás következő na­pirendi pontján a Szlovák Szo­cialista Köztársaság Nemzeti Frontja választási bizottságai összetételéről, számáról és meg­választásáról szóló jelentés sze­repelt. Fedor Gulla, az NF szlo­vák választási bizottságának titkára, az SZSZK NF KB vezető titkára elmondotta, hogy Szlo­vákiában 2599 a Nemzeti Front választási bizottságainak száma, melyeknek összesen 18 432 tag­juk van. A választási bizottsá­gok politikai, szociális és nem­zetiségi összetétele a választá­si demokrácia magas fokáról tanúskodik. A bizottság tagjai ezt köve­tően meghallgatták a kerületi és a városi választási bizottsá­gok jelentéseit. Az ülésen jóváhagyták az NF szlovák választási bizottságá­nak az egyes kerületek számá­ra kijelölt meghatalmazottjait, majd a vita után elfogadták až elkövetkező Időszak feladatai­ról szóló határozatot. Ján Janik elvtárs zárszavában kifejezte meggyőződését, hogy a tanácskozás pozitívan befo­lyásolja majd a választási bi­zottságoknak, a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek, ajs agitációs kollektívának a vá* lasztásak előkészítésével kap­csolatos további tevékenységéi

Next

/
Thumbnails
Contents