Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-23 / 200. szám, hétfő
JORDAN RAIMSKOV: Az égig és azon túl is Nagy volt az Izgalom. Az emberek Cserkazki falu gőzmalma elé gyűltek, Nemcsak molnárok voltak ott, hanem az egész falu. Rakéta csillogott-villogott, és a fúvószenekar réztrombf- táit recsegtette. A rakéta körül Gora Geraszknv sétált rámás csizmáidban, lenéző nillnntáso- knt vetve a? emberekre, a mezőre és a Petlnva magaslatra, ahnl telente fát szokott yácnl. Most őles hó volt arrafelé. Gora Oeraszkovnnk az lutott eszébe, hogv sok évvel ezelőtt a falunak egy osztrák aratópépe volt csak; később a termelő és fogyasztási szövetkezet narv áldozatokkal gabonarostát vásárolt. Most a szövetkezet tagsága firkfkötőt énftett és minden falu felküldte halóit az égbe. Gócának csupán Gnlcsovóban cserzett rámás csizmába maradt meg a múltból A gnlcsovóiak nagy mesterek voltak ebben. Erre gondolt Góca, miközben fel-alá sétált, a rezesbanda teleharsogta a térséget, és úgv zalongott mindenki, hogv az embernek maid szétrepedt a dobhártvála Beszédek is voltak persze annak ellenére, hogy Góca nem szerette az Ilyesmit, a tettek embere volt. Még egyszer szemügyre vette csizmáját, és felment az űrhajóba. A falusi zenészek még a felszállás okozta földrengésben sem tették le trombitáikat. Ez mély benyomást gyakorolt rá és erősen meghatotta. De nem sok ideje volt effélékre gondolni, mert a hólepte táj sebesen távolodott, és láthatóvá vált a Föld forgása nyugatról keletre. Hallott már arról, hogy a Föld forog, és most, hogy látta, semmi kétsége nem maradt. Egyre közeledett az ég. Óriási Hold mutatta a hátát. Nem látott embereket és házakat, de azért hely után nézelődött, ahol leszállhat Végül kényelmes helvet talált és leszállt. Oiy enyhe volt a koccanás, hogy alig érezte. Mikor kidugta a fejét, elámúlt a rettentő porfelhőn, amit űrhajója felvert. Góca Ge- raszkov prüszkölve sétára indult a Holdon: de poron kívül nem volt ott semmi Csizmája olyan vörös lett, mint a róka — Isten őrizz, hogy házat építsek itt, és a feleségem ki akarja teregetni a ruhát — gondolta, miközben megjárt egy halmot, port verve föl és prüszkölve. — Szó se lehet rólal —» döntötte el, és újra tüsszentett. — Lehetetlen. A Holdon még csak ruhát sem lehet szárítani Miután jó ideig csak port látott és tüsszögött, Góca felment a rakétába és visszaindult a Földre. Ez ott függött az űrben, és csak forgott nyugatról keletre., A fehér földgolyó közepén fekete sáv volt; úgy gondolta, ez Afrika lehet. Az első dolog, amit a Földhöz közeledve meg tudott különböztetni, a cserknszi gőzmalom kéménye volt, meg a kifogott ökrök. Az ökrök kukoricát rágcsáltak, s a rakéta láttán összecsukták állkapcsaikat. A molnárok a falu felé szaladtak a malomból. Góca körözött, helyet keresve a leszálláshoz. A környező utakon rengeteg ember igyekezett a cserkazki fogadásra. Kalimamica hírneves falujának hírneves rezesbandája jött elöl (muzsikusai kottából játszottak, nem hallás után, mint a cserkazkiak); eljöttek más hírneves falvak is: Gorna- kamena, Riszka, Górna Luka és Verenicite, mindegyik a maga rezesbandájával. Egyedül Jibov- tiből nem jött senki. Elszabadult a bikájuk és utána kellett indulniuk, hogy megfogják. Mikor meglátta a falu közelében emelkedő dombot, Góca úgy döntött, hogy ez lesz a legalkalmasabb hely a leszállásra. öles hó volt ott. és ez megkönnyítette a dolgát. így tett hát. Magas hóbuckára szállt le. Olyan puha volt, hogy a »rakéta égig érő felhőt verve merült el benne. Mikor Góca kimászott a szabad levegőre, letisztította a csizmáját, leült, és szánkázva leereszkedett a lejtőn, egyenesen Cserkazki falujába. Az utakon rezesbandák harsogtak, és a kémények dlsznóhússzagot árasztva füstölögtek. A gazdasági udvarok mellett nagy piros foltokat lehetett látni. Ott vágták le a disznókat. Fekete bivalyok sétáltak oroszlánbőgéssel, kiegészítve Cserkazki gyönyörű látványát. — Végre, Góca! — kiáltoztak minden felől. — Mi van ott, Góca? — kérdezgette mindenki. — Ugyan, nincs ott semmi — mondta Góca Geraszkov. — Csak por és prüszkölés. Úgy prüszköltem, mint az eszeveszett. — Micsoda! Semmi egyéb, csak por? — kérdezték hitetlenül. — Akkora por, mint a cséplőgépnél — erősítette meg Góca. — No hallj odal — Por, csak por — ismételgette Góca. Ekkor Cserkazki és a többi hírneves falu lakosai lármázni kezdtek: — És ezért, csak ezért kellett az égbe küldeni egy embert! Ennyi pénzt elpocsékolni! Góca gyanakodva, nem éppen megindultál! figyelte őket, mert tiltakozásukban némi szemrehányást érzett, és szükségesnek vélte, hogy odamondjon nekik’ — Nem hisztek nekem? Olyan vörös lett a csizmám, mint a rókái Olyan hangon mondta ezt, mint aki azt kérdezi tőlük: „Nem hisztek Istenben?“, mintha a csizmája Isten volna. Innen egyenesen hazament. Felesége könyökig lisztes karokkal fogadta. Mielőtt megcsókolta őt, megnézte, nem hagyta-e e) útközben a szvetterét, mert egy szerető feleségnek mindenekelőtt az a gondja, nehogy a férje elhagyja a szvet- terét és meghűljön, és ne kerüljön haza későn. Az effajta gondoktól jóformán nem is marad ideje semmi másra. — Hála Istennek hazajöttél! — Felesége elsírta magát örömében. — Semmi az egész — mondta Góca, lehúzva csizmáját. — Fölszedtem egy kis port az égben és hazajöttem. Bármelyik cserkazki megtette volna a helyemben. Szerencse, hogy hazaértem az ünnepekre. Cserkazki és a többi hírneves falu lakosai hazamentek a rezesbandáikkal, hogy az ünnepekre készüljenek. Góca Geraszkov most már elmondhatta a parasztoknak, hogy látta a Föld forgását az űrben, és kedve is lett volna elmondani, de arra gondolt: „Ha nem hittek nekem a Hold dolgában, mért hinnének a Földében?“ És nem mondta el. BENEDEK BÁLINT fordítása A „Szivattyú“ részvénytársaságnál éktelen riadalom uralkodott. Másról sem beszéltek, mint a tisztogatásról, ijesztő történeteket meséltek a korábbi tisztogatások tapasztalatairól, és általában módfelett izgultak, A szivattyúsok lassanként áttér tek a rémmesékre. A dugattyúosz tály oktatója, Áléberszkij elvtárs, szomorú esetet mesélt társainak Fiatal korában megjelent előtte né hai nagyapja kísértete. A kísértet hadonászott és égi büntetéssel fenyegette unokáját. Aléberszkijt kinevették, mire beismerte, hogy ez a kísértet voltaképpen nem is neki, hanem egy igen jó ismerősének jelent meg, akinek feltétlenül hinni lehet. Mégis folytatódott a másvilági jelen ségekről szóló beszéd. A szivattyúsok azonban egytől egyig öntudatosak voltak, és megvetéssel utasították el még a puszta gondolatát Is annak, hogy a ml józan matéria lista korunkban kísértetek létezhet nek A mindenkitől megbélyegzett Áléberszkij megtagadta önnön meséjét, s már már vissza akart vonulni a dugattyúosztályba, mikor váratlanul megszólalt Kulturnyik, a tömlőfőosztály régi dolgozója. — Beszélni könnyű — jegyezte meg —, a kísértet azonban olyasvalami, hogv az embernek megfagy tőle a vére. — Szégvellje magát, Kulturnyik elvtárs! — kiáltották valamennyien. — Szégyen és ostobaság látomások ban hinni. Bezzeg, ha egy kísértet kerülne a kezem ügyébe — mondta Karza- tov elvtárs —, hát én úgy... S Karzatov önelégülten elmosolyodott — Csodák nincsenek a világon — állapította meg két fivér, aki különböző néven, mint Lev Ingecs- kin és fan Padocskin dolgozott a „Szivattyú“ társaságnál — Csodák nincsenek a világon, alkotó zsenijük az ember. — A materialisták ügyet sem vetnek a kísértetre — tódftotta Karzatov — Még kevésbé a marxisták — Lehetséges — mondta halkan a töpörödött Kulturnyik. — Minden lehetséges. Sok rejtélyes és megfoghatatlan dolog van a világon. — Kiteszik a szűrét a tisztogatásnál, a második paragrafus szerint, akkor majd megenrlegeti, hogy érdemes e misztikumot terjeszteni a szolgálati kötelezettség teljesítése közben — jegyezte meg Lev In- gecskin. — El kell kergetni az ilyen vénembereket — fűzte a szót (an Padocskin, s fivérére pillantott. Ezzel véget ért a beszélgetés. Másnap kísértet jelent meg a „Szivattyú“ részvénytársaságnál. Az Illemhelyről lépett ki, és lassú lépéssel végighaladt a hosszú, sötét folyósón. ILF-PETROV: A MŰKEDVELŐ KÍSÉRTÉT Közönséges, silány kísértet volt, talpig fehérben kaszával a jobb kezében. Nyilván lépést tartott a korral, mert baljában homokóra helyett vadonatúj ébresztőórát tartott. A kísértet megrémített egy arra siető gépírónőt — a lány sikítva rohant el —, majd bement Karzatov elvtárs dolgozószobájába. — Mit kíván, elvtárs? — kérdezte Karzatov, fel sem emelve a fejét. A kísértet felmordult. Karzatov odanézett és elhűlt. — Ki az? Mi az? — sikította, feldöntötte a széket, és a falhoz la pult A kísértet meglendítette a kaszáját, mintha gyökerében akarná elmetszeni áldozatának ifjú életét. Karzatov egyetlen percet sem vesz^ tegetett: az irodaszekrényhez ugrott, szipogva bemászott és bezárkózott. A kísértet arcátlanul megzörgette a szekrény ajtaját, mire belülről eszelős kiáltozás hallatszott. — Ez a szép kis materialista! — jegyezte meg gondterhesen a kísértet, s átment a másik szobába, ahol a gyanútlan Áléberszkij üldögélt. Éber nyomban leroskadt, akár a golyó által ledöntött kuglibábu, feje nagy zajjal koccant a padlóhoz. A kísértet megvetéssel félrerúgta, és halkan nevetve kilépett a folyosóra. A tömlőosztályon Lev Ingecskin és Jan Padocskin ártatlan sakkozással szórakozott. — Hu-hu-hu! — mondta halkan a kísértet, miközben benyomult az ajtón, s az ébresztőórát berregtet- te, mintha ezzel kívánná hangsúlyozni, hogy a két fivér napjai meg vannak számlálva. — Mamám! — suttogta Lev Ingecskin és kiugrott az ablakon. Jan Padocskin árva szót sem szólt. Magára borította az asztalt, s úgy vacogott a foga, mint a kutyáé. A kísértet további ténykedése meglepő eredménnyel járt. A hatvan szivattyús közül: Megrémült 36 Elájult 8 Idegsokkot kapott 6 A többi megúszta könnyű Ijedtséggel. Karzatov egészen megőszült, Áléberszkij betegszabadságra ment, Ingecskin az első emeletről való le- ugrásnál kificamította a karját, Padocskin pedig megháborodott és álló hétig minden papirosra tótágast írta rá a nevét. A tisztogatás során valamennyien szótlanul ültek, és hallgatták Karzatov önéletrajzát. — Ez mind szép — szólt közbe az öreg Kulturnyik. — De miféle materialista Karzatov elvtárs. ha megrémült a kísértettől? Az ilyeneket ki kell dobni a második paragrafus alapján. Sőt, az első alapján Mert hát miféle marxista ő, elvtársak? — Rágalom! — kiáltotta Karzatov — Ugyan ki bújt a szekrénybe? — kérdezte csípősen Kulturnyik. — Ki őszült meg a rémülettől? Én mindenkiről felírtam mindent. Az öregember elővette noteszát és olvasni kezdte. — Materialistához méltatlanul viselkedett Lev Ingecskin is, aki a kísértet láttán kiugrott az ablakon. És még társadalmi munkásnak tartják. Ugyanígy Padocskin elvtárs is. Rémületében a lábamat csókolta. Nálam minden fel van írva. Kulturnyik megragadta a bizottság elnökének kabátujját, és nyálat fröcskölve, szapora szóval olvasta a misztikumot a szivattyúsok fejére. GELLÉRT GYÖRGY fordítása L. Gály Olga: J. A. ÉS L. Z. EMLÉKÉRE Túl sok venaí Szárszó a Szemes közt elmélázván, egy párákba bújt késő délután csendet perelve rádöbbentem én: túl sok vonat dübörög át e partokon. A zajgó, nyüzsgő, ostromlott vidékről ezért szökik oly gyakran a ködlő semmibe a fény ... Túl sok vonat és mind teli Bábelt idéző emberekkel. Fék csikorog, kerék csoszog — ki törődne azzal a másik Szárszóval és Szemessel? Lehet: egy pillanatra mégis, de minden elillan a percnek örömén és gondján. Sok a csomag. Gyerekzsivaj. Hogy volt egyszer itt is, ott is egy halálvonat, nem illő gondolat egy nyári portyán. Feledje, aki tudja, de én nem tudom Minden vonat itt bennem zakatol. Egy nagy sikoltás: valaki van a síneken! De mindig későn fékezek, s a könyörtelen kerekek már morzsolják a két nevet: Szárszó, Szemes .. A nap vérszíníín készül nyugovóra, rőt lobbannsa megvillan egy vonatablakon. A föld mint dühös öklöket rázza a fák lombjait az égre, s partjai közt kínlódva, habos tájtékot hányva ágaskodik a Balaton. 3B mm o_ Í2 'o 'CS-M N W +J 0 J3 'O Cd \n 'O E <
