Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-17 / 195. szám, kedd

VÁNDORŰTON

tizenötezer könyvvel

(1.)

Olimpiára készült a világ 1972-ben, a münchenire.

— Ha lesz egy könyvre való élményed, írd meg — Javasolta indulásom előtt Fónod Zoltán igazgató. Már az első napon sűrűn jegyeztem füzetembe a színhely-nyújtotta éliné-' nyékét, a többi között Ilyeneket 'is: „Az olimpia a béke atomrobbanása. Lám, a hatalmas légnyomás virágokat söpört a házak ablakaiba, a sokezres hőfok pirosra és sárgára égette a muskátlikat, a megolvadó színek szétfröccsentek a rétekre, a kertekbe: virág, virág mindenütt.“

Ilyen előzmények után állt össze vékonyka könyvvé a „TU zenöt sportriport“, a csehszlovákiai magyar újságírás történetének első sportriportköny- ve. Köszönöm a Madách Könyvkiadónak, hogy alkalmat adott a könyv megírására.

(2.)

Ogy éreztem — sőt, tudtam, az Oj Ifjúságnál eltöltött esztendők tanulsága szerint —,

hogy az olvasók érdeklődnek majd munkám iránt, hiszen könyvem eredeti élmények

egész sorát tartalmazza, s a Balczó, Spitz, Danék, Kvašňák, di Stefano vagy Bozsik válaszaira felfigyelnek talán Bodrogközben is éppen úgy, mint Gömörben vagy Csalló- közben.

Ezért határozta el a Madách, hogy a sportriportkönyvet 16 800 (tizenhatezer nyolcszáz) példányban teszi le az olvasó asztalára, méghozzá úgy, hogy olvasó alatt csnk csehszlováRudolf Altrichter: Szombaton

(linóleummetszet)

EGY PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI

A bratislavai Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya által meghirdetett zenei pályázatra több gyermek és felnőtt énekkari mű érkezett, amelyeket öttagú bizottság értékelt, Ladislav Burlas zenetudóssal az élen.

Az „A“ — gyermekkari

művek kategóriájában első díjat nyert Alfréd Zemanov- ský, a „Ne aludj el“ és a „Meghalok, meghalok“ című szerzeményével, második díjat Szíjfárti5 fenő az „Akkor szép az erdő“ című kis népdalszvitjével. Ebben a kategóriában a harmadik díjat nem osztották ki.

A „B“ — felnőtt énekkari művek kategóriájában az első díjat Alfréd Zemanov- ský nyerte el, a „Három Zobor vidéki népdal“ és a „Két magyar népdal Zséré- ről“ című szerzeményével. A második díjat Szíffártó Jenőnek, az „Öt kurta kórus“ szerzőjének, ítélték oda, a harmadik díjat Alf réd Zemanovský, a „Párta, párta" és a „Rozmaringnak kétféle szokása“ című kórusmű szerzője kapta.

kiai magyarokat értünk! Magyarán: mivel a könyvet — máig sem értem, milyen oknál fogva — nem ajánlották fel a magyarországi partnereknek a tizenhatezer nyolcszáz példányt nálunk kellett eladni.

(3.)

Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, négy könyvesboltunk rendkívüli megértése és segítsége volt szükséges. Most fejezem ki köszönetem a bratislavai, kassai, füleki és tornaijai könyvesboltoknak, amelyek lehetővé tették, hogy könyveimmel bejárjam az országot és végül is tizenötezer példányt eladhassak belőlük.

Ebben az írásban utam tapasztalatairól szeretnék szólni. Valamennyi javaslatom, észrevételem, megjegyzésem segítő szándékú. Nem kritizálni akarok, hanem segíteni. Iskolákban, szövetkezetekben jártam (127 iskolát és 42 szövetkezetei kerestem fel), eljuttattam az olvasóhoz tizenötezer riportkönyvet. Szabadidőmben gépkocsimba ültem és vittem zsilettvékony munkámat, mert meggyőződésem, hogy olvasónk velem együtt vallja: „a sport a jót szabadítja fel az emberekben; közelít, tehát hasznos. Olyan, mint a Jácint, gyönyörű füstje nélkül nem tudnánk elképzelni a világot."

(4.)

Mindenekelőtt a magyar tannyelvű iskolákat kerestem fel. Később a szövetkezetekbe is ellátogattam, különösen azokba, ahol feltételeztem: a tagok

többsége magyar nemzetiségű, igényli hát a magyar nyelvű kiadványokat. Százhuszonhét tantestületben jártam, ugyanennyi igazgatóval ráztam kezet, negyvenkét szövetkezeti elnökkel váltottam szót.

önkéntelenül is fogalmazódik a kérdés: milyenek pedagógusaink? Milyenek szövetkezeteink vezetői? Milyenek azok az emberek, akik egy-egy ki- sebb-nagyobb közösség életét irányítják, s akik kulcsszerepet játszhatnak a hazai magyar könyvkiadás támogatásá ban, könyveink terjesztésében?

Nem idealizálok, amikor azt mondom, hogy az általam megismertek zöme lelkes támogatója kultúránknak. Örömmel tapasztaltam, hogy pedagógusaink, szövetkezeti elnökeik, ökonómusaink szeretik a könyvet. Nem titkolták, hogy jólesett nekik: valaki végre felkereste őket azok közül, akinek írásaival aránylag gyakran találkoznak lapjaink hasábjain. A pedagógus vagy a szövetkezetben dolgozó elfoglalt ember. Nem sok ideje és ereje jut arra, hogy figyelje, mi történik a hazai magyar szellemi életben, hiszen munkája egész napját kitölti. Ne tőle várjuk hát a közeledést.'

Keressük fel mi magunk és ha felkerestük, bizonyára megállapítjuk: megérte. (Most,

amikor egy sor író-olvasó találkozón megyőződhettem róla, hogy a könyveket nemcsak megvették, hanem el is olvasták az emberek, aligha vádolhat valaki elfogultsággal.)

A-Tizenöt sportriport-ot lapjaink zöme bemutatta egy-egy recenzió erejéig. A budapesti Kossuth Rádióban Szepesi György szólt róla jószándékúan, a Magyar Televízióban is szóba került az egyik délelőtti adás során. Mindezek ellenére az volt a tapasztalatom, hogy az olvasók többsége nem tudott a könyv megjelenéséről. Elgondolkoztató tény ez, amelyből az következik, hogy még mindig nem elegendő a könyveinket beharangozó reklám. • Többét kellene talán foglalkozni

íróinkkal, több beszélgetést

kellene velük készíteni, többször kellene írni egy-egy készülő munkáról, de főleg: többet kellene községeinkbe, fal- vainkba*, kisvárosainkba járnunk.

(5.)

A szocialista társadalom

egyik alapelve: a könyv, a kultúra mindenkié. Az író megírja művét. A publikáció megjelenik. Könyvesboltokba kerül. Az írószövetség esetleg díjjal jutalmazza. De az író akkor boldog igazán, ha tudja, munkáját szeretik, azaz élvezettel forgatják az emberek, azok, akiknek írta. Van hazai magyar írógárdánk. Van könyvkiadónk. Van olvasótáborunk.

Egyetlen fontos feladatunk marad ezek után: a könyvet eljuttatni az olvasóhoz. A könyvesbolt-hálózat bevált módszer, de nem képes minden igényt kielégíteni. Mit kellene hát tennünk?

Mindenekelőtt feltérképezni magyar tanítási nyelvű iskoláink lehelőségeit. A legkisebb iskolában is van könyvtár. Azt tapasztaltam, hogy pedagógusaink örülnének, ha a Madách legfrisebb — az érdeklődésükre számot tartó — kiadványait megkaphatnák.

Gazdag szövetkezeteink jórésze saját könyvtárral rendelkezik. A szakkönyvek mellett megtalálhatók bennük íróink munkái is. Miért ne lehetne rendszeressé, folyamatossá tenni ellátásukat? A.megkérdezett elnökök, vezetők lelkesedtek a javaslatért, amely nem is az én koponyámból pattant ki, hanem az egyik olvasni-szerető, művelődni vágyó falusi ember mondta. íróink zöme „faluról“ jött a szerkesztőségekbe, intézményekbe. A fővárosiak Is le-leruccannak irodalmi estekre. Kiket olvassanak hát elsősorban dolgozóink, pedagógusaink, értelmiségeink, munkásaink, ha nem őket, akik a legközelebb állnak hozzájuk?

A magyarlakta községekben

— kivétel nélkül, mindenütt — helyi népkönyvtárak szolgálják az olvasókat. Vajon ezek a kis intézmények, amelyeket az ál- larn^ támogat, mindig kapnak legálább egyetlen példányt a megjelenő új Madách-kiad- ványból?

Véleményem szerint el kellene érnünk, ho&y minden valamirevaló hazai magyar könyv legalább ezer példányban jelenjen meg. Eladásánál az említett módokon túl kitűnően segédkezhetne egy valamiféle Madách-autó, amely időnként

— csakúgy, mint az élelmiszert, ruhát árusító mozgó boltok — felkeresné olvasóinkat Dél-Szlovákia helységeiben.

Fáradságos munka lenne, de megérné a Madách Könyvkiadó mellett létrehozni egy kis „terjesztő stábot“, amelyben írók, újságírók, pedagógusok, lelkes közéleti tisztségviselők esetleg olvasók dolgoznának a hazai magyar könyvek terjesztése érdekében. Fel kellene térképezni tájegységeinket, meg kellene ismernünk a lehetőségeket. Nem vagyunk sokan. Egyévi kemény munka árán, kapcsolat teremtések, ismerkedések után égy éviizedre meghatározhatnánk könyveink sorsát! A szocialista kultúra lényege: könyvet mindenkihez, könyvet mindenkinek. Ezt a munkát nem lehet csak anyagiakkal mérni. A tiszta haszon, az igazi nyereség az, ha olvas az ország, olvas a nép.

(6.)

Egy ilyen írásban — helyszűke miatt — képtelenség minden lényeges dologról, minden írásra érdemes tapaszta lásról szót ejteni. Csak annyit szerettem volna közölni, hogy sikerült eladnom egy sportri- portkönyvből tizenötezer példányt. Azt szerettem volna közölni, hogy az emberek érdeklődnek a hazai magyar kiadványok iránt, hogy szeretik íróinkat, újságíróinkat, és éppen ezért sokkal több figyelmet érdemelnek.

Az elért eredményben nekem talán annyi csak az érdemem, hogy nekivágtam és szívósan dolgoztam másfél esztendőn át. Hittem az emberekben, mert sejtettem, hogy sportriportkönyvem visszhangra talál. Munkámban többszáz pedagógus, egykori iskolatárs, olvasó, kultúrát igénylő szövetkezeti elnök és szövetkezeti tag segített. Ezúton is köszönetét mondok mindnyájuknak.

BATTA GYÖRGY

ÚJ FII MEK

A HAZA KATONÁJA

(szovjet)

Dmitrij Mihajlovics Korbisev tábornok neve fogalom: a vakmerőséget, az elszántságot és az egyenes jellemet jelképezi. A legendás tábornok hatvanéves fejjel harcolt a második világháborúban, ám ezt megelőzően is részt vett minden jelentős harci megmozdulásban: az orosz—japán háborúban, az első világháborúban, a Nagy Októberi Szocialista For

a tábornok rendíthetetlen politikai meggyőződésébe és töretlen akaraterejébe ütköztek. Korbisev nemcsak hogy nem volt hajlandó elfogadni ajánlataikat, hanem fogsága idején a koncentrációs táborokban aktivizálta, ellenállásra buzdította a katonákat, a foglyokat.

Jurij Csuljukin rendező a tör-< ténetet nem krónikaszerűen, szárazon meséli el, hanem szíJelenet a szovjet filmből

radalomban, inajd a Kolcsok és Vrangel elleni harcokban.

A haza katonája életrajzfilm, Korbisev tábornok profiljának a bemutatása. Az alkotók azonban természetesen nem vállalkozhattak arra, hogy kilencven percbe sűrítsék a magas rangú katona egész élet- történetét. A tábornok eseményekben gazdag életéből csupán a második világháború éveit ragadták ki, csak a német fogságban töltött évekre korlátozódtak, amikor a legélesebben nyilvánultak meg Korbisev emberi és harcos maga tartásának vonásai.

A tábornok — akinek élet- céjlává vált a haza védelme — már a háború első napjaiban fogságba esett. A híres hadtörténész és katonai szakértő a németek számára nagy „zsákmányt“ jelentett. Abban reménykedtek, hogy sikerül őt rábírniuk valamiféle „együttműködésre“. Számításaik azonban

nes képekben eleveníti meg az izgalmas és veszélyes eseményeket, a feszült párbeszédeket. Emberi sors, igazi harcos életforma bontakozik ki előttünk — hatásosan és meggyőzően. Az alkotó ügyel arra, hogy Korbisev alakja ne váljon egysíkúvá. A főhőz magatartása és tettei mintegy lerántják a leplet a fasiszta politikusok és tábornokok mesterkedéseiről, aljas taktikájáról. Durva erőszakkal és a zsarolás legkülönbözőbb módszereit alkalmazva sem sikerült megtörniük az elszánt, hazafi akaratát és jellemét.

Vlagyimir Szedov — KorbU sev szerepében — rokonszenves alakítást nyújt. A film nemcsak egy tekintélyes tábornok életének, egy harcos életformának a megjelenítése, hanem igaz és hatásos vallomás az egyéniség nagyságáról, az emberi akaraterő hatalmáról.

A katasztrófa-filmek divatját éljük: a Poseidon kaland és az Állkapcsok (A fehér cápa) után megérkezett a divatirányzat újabb darabja, a Veszélyben a Britannic. Ez a produk ció Is — akárcsak e divatos műfaj többi filmje — Poseidon óceánjáró luxushajó roncsai közül bukkant fel. (A divathul lámot ugyanis az 1972-ben kelen nyugalmú tűzszerész (Richard Harris), jókedélyű segítőtársa (David Hemmings), a zaklatott, szűkszavú Scotland Yard-nyomozó (Anthony Hopkins) és a hajó délceg kapitánya (Omar Sharif).

Richard Lester filmjét — a felrobbanással fenyegető bombák ártalmatlanná tételenék történetét — érdPkfoe-rítfivŐ. szóAz angol film egyik kockája

szült Poseidon kaland című filmdráma indította el.)

Az alapötlet távolról sem eredeti: egy őrült bombaszakértő a tudományát emberek riogatására vagy zsarolására használja fel. A színhely az esetben is egy óceánjáró, a Britannic, 1200 emberrel a fedélzetén s a szereplők felállása hasonló az eddig látott és tárgyalt katasztrófa-filmekhez: a rendíthetetrakoztatóvá teszi az a remek tempó- és stílusérzék, amelyet a rendező korábbi filmjeiből már megismerhettünk.

A produkció sem külföldön, sem nálunk bizonyára nem lesz minden idők legnagyobb kasz- szasikere — főleg most, amikor az Állkapcsokat is játsz- szák — a pénztári bevétel miatt azonban nem kell, hogy fájjon a fejünk.

—ym—

1970.

VESZÉLYBEN A BRITANNIC (angol)