Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-15 / 167. szám, csütörtök

y I L Ä G PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZIOVÄK.A KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPI LAPJA 1976. július 15. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA m 167. szám XXIX. ÉVFOLYAM 9 Ára 50 fillér A »««TAS KOMPLEX MMSOROZAT ü * =7ETT A SZLOVÁKIAI MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSI BIZOTTSÁG Az utóbbi napokban $zlo% vákiában voltak ugyan ki- sebb-nagyobb záporok és zi­vatarok, de az országos eső, a számottevő csapadék még várat magára. A mezőgazda­ságban továbbra is gondot okoz a szárazság így az időszerű mezőgazdasági munkák Között az öntözés — fontosságát tekintve — az aratással egyenrangú fel­adat. Tegnapi ülésén az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ma mellett működő mező- gazdasági termelési bizott­ság is elsősorban a Jaslov- ské Bohunicén megtartott legutóbbi szlovákiai mező­gazdasági értekezleten elfo­gadott határozat teljesítését értékelte. Következetesebb ellenőrzésre van szükség Az öntözhető területeken a hiányzó talajnedvesség 40— 120 mm között van, amit a me­zőgazdasági dolgozók megfe­szített erővel igyekeznek pó­tolni. Nagy segítséget jelent számukra, hogy a villanyáram csúcsfogyasztása idején is, te­hát egész napon át üzemeltet­hetik az öntözőberendezéseket. A felmérések azt mutatják, hogy e lehetőséget számos he­lyen jól kihasználják. A Dunaj­ská Streda-i (dunaszerdahelyi), komárnói (komáromi), a galán­tai és a trnavai járásokban a sávos öntözőberendezéseket 24 órán át üzemeltetik. Sajnos, vannak járások, mezőgazdasági üzemek, ahol ez még mindig nincs így. Különösen a hagyo­mányos öntözőberendezések ki­használása marad el: ezek többségével csak meghosszab­bított műszakokban öntöznek. Ez enyhén szólva felelőtlen­ség. A bizottság határozata ér­telmében a sávos öntözőberen­dezéseket kivétel nélkül egész éjszaka is üzemeltetni kell, a hagyományos berendezéseket pedig úgy, hogy sötétedés előtt még áthordják a csöveket, és éjfélig öntözzenek. A bizottság a járási és a kerületi mezőgaz­dasági igazgatóságoktól a ha­tározat megtartásának követke­zetesebb ellenőrzését kéri, és ’ éjszakai ellenőrzéseket a mi­nisztérium is srervez. Egyre täbb te>mtoáin dolgozik Az aratást eddig csak a nyu- gat-szlovákiai kerületben kezd­ték el. Kedd estig 35 000 hek­tár. — ebből, nagyrészt búza­termését takarították he. A kö- zép- és a kelet-szlovákiai ke­rületben e hét végén láthatnak munkához a kombájnok. A gabona betakarításával összefüggésben a bizottság több problémával foglalkozott. A forróság az árpát jobban meg­viselte. ezért gondosan kell ki­választani a sörárpának meg­felelő területeket, mégpedig kivétel nélkül még az aratás megkezdése előtt. A kijelölt terület termését a célnak meg­felelően kell betakarítani. Az aratás idején máris több tűzeset fordult elő. Megtörtént, hogy aratás közben — géphiba következtében — tüzet fogott a gabonatábla, és csak azért, mert nem volt kéznél víz, illet­ve eke, tetemes kár keletke­zett. Ez is igazolja, mennyire lényeges a tűzrendészen elő­írások messzemenő megtartása. Több felvásárlóközpontban lassú a gabona átvétele, a trak­torok hosszú órákon át vára­koznak. Az ellenőrzések során kitűnt, hogy egyes központok laboratóriumában kevés a sze­mélyzet, de az is előfordult, hogy bizonyos mezőgazdasági üzemek nem a kijelölt órában vitték átadni a gabonát. A jö­vőben a Mezőgazdasági Felvá­sárló és Ellátó Vállalat egyes központjainak és a mezőgazda- sági üzemeknek szorosabban együtt kell működniük — hang­súlyozta a bizottság. A gabonabetakarítás komplex munkasorozat, amit a bizottság ezúttal is kiemel. A szalmát ed­dig a learatott területnek csak a harmadáról takarították be, a felszántott tarló százalékará­nya pedig még ennél is kisebb. E munkák elvégzésére tett igyekezet tehát máris nincs összhangban a termésről tör­ténő gondoskodással, ami az idén kétszeresen káros jelen­ség. Nemcsak a meglevő — amúgy is kevés — talajnedves­ség vész el nagyobb mértékben, hanem a másodnövények veté­se is késik, ami a szálas takar­mányok kisebb hozamait tekint­ve nagy kár. ~ef— A Kruméŕíži Gabonakutaló Intézet munkatársai már 25 év óta foglalkoznak a gabonatermesztéssel kapcsolatos kérdések kuta­tásával. Számos rendkívüli sikert értek el, és 1974-ben az inté­zetet a tudományos-kutatási ismeretek gyors és hatásos gyakor­lati érvényesítéséért a Munkaérdemrenddel tüntették ki. A ga- bonanemesítők két évvel ezelőtt keresztezés útján új tavaszi ár­pafajtát termesztettek ki, amelynek hozama hektáronként H2 má­zsa, és rendkívül ellenálló valamennyi lisztharmatgnmba-fajtá­val szemben. Felvételünkön: Zdenék Kryštof mérnök, Olga Fryš- tácká és Miroslava Netnpylová a kísérleti telepen. (Felvétel: CSTK — F. Nesvadba) AZ ARAB LIGA Ojabb tűzszünetet sürget Növelni kell a békefenmtartö erők létszámát Kairó — Áz Arab Liga rend­kívüli külügyminiszteri értekez­lete berekesztette munkáját és a részvevők visszatértek hazá­jukba. A külügyminiszterek olykor indulatos vitákba torkolló több mint húszórás tanácskozás után bejelentették: megállapo­dásra jutottak számos határo­zatban. Ezekben kedvezően fo­gadták „Szíriának és a Palesz­tinai Felszabadítási Szervezet­nek azt az óhaját, hogy hala­déktalanul munkálkodni kezd normális kapcsolatainak hely­reállításán". Több arab ország terjesztett elő és hagyott jóvá „elméletileg“ konkrét javasla­tokat arra vonatkozólag, hogy az Arab Liga égisze alatt szer­vezzenek szíriai—palesztinai csúcstalálkozót. A rendkívüli külügyminiszte­ri értekezlet másik döntése a Libanonba irányított arabközi biztonsági erőkre vonatkozik. A tanácskozás résztvevői aláhúz­ták: feltétlenül szükség van az arabközi békefenntartó alaku­latok létszámának növelésére és a szükséges felszereléssel való ellátására, hogy eleget tudjanak tenni megbízatásuk­nak. Ám a hétfőn elhangzott feltűnést keltő javaslatokról, hogy állítsanak fel olyan „el­rettentő“ erővel rendelkező harci alakulatokat, amelyek képesek „érvényt szerezni“ a tűzszünetnek Libanonban, a keddi megállapodásban már szó sem volt. A rendkívüli külügyminiszte­ri értekezlet ttkak ismételten felszólította a libanoni konf­liktusban érintett feleket, hogy szüntessék be a tüzet, de új­ból tartózkodott annak konkrét meghatározásától, hogy a gya­korlatban hogyan lehetne ezt megvalósítani. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint az Arab Liga kétnapos kairói rendkívüli ülésszakán két határozatot fo­gadtak el. Az egyikben a kül­ügyminiszterek megbízták Mah­mud Riadót, az Arab Liga fő­titkárát, hogy az általa kijelö­lendő többi külügyminiszterrel együttműködve munkálkodjék továbbra is az Arab Liga rend­kívüli ülésszakán elfogadott összes határozatok megvalósí­tásán. A másikban bejelentet­ték szándékukat, hogy élelmi­szer-, gyógyszer- és üzem­anyagszállítmányokat irányí­tanak Libanonba. Az AFP kairói keltezésű kom­mentárjában megállapítja: Az arab külügyminiszterek rendkí­vüli ülésszakán elfogadott újabb határozatok „megkerü­f Folytatás a 2. oldalon] Ä Szovjetunió LegfelsőbbTanácsa Elnökségének ülése Moszkva — A moszkvai Kremlben ülést tartott a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége, Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács elnöke veze­tésével. Az elnökség megvitatta a Legfelsőbb Tanács két háza ál­landó bizottságainak az 1976-os népgazdaságfejlesztési tervhez és a Szovjetunió állami költ­ségvetéséhez a minisztériumok­ból a Szovjetunió hivatalaiból és a szövetségi köztársaságok minisztertanácsaiból érkezett javaslatokat és észrevételeket. Az említett kérdést a bizottsá­gok a tervteljesítés ellenőrzésé­ről hozott határozat alapján vi­tatták meg, amint arról Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP XXV. kongresszusán elhangzott beszá­molójában szólott. Az elnökség meghallgatta a bizottságok tájékoztatását a természetvédelemről, az iskola­ügyről, a tudományról és kultú­ráról, a kereskedelmi, a szol­gáltatási és a helyi gazdálko­dási bizottságok munkájáról. Az elnökség megvitatás cél­jából a külügyi bizottság és a törvényjavaslatokkal foglalkozó • bizottság elé terjesztette a Mi­nisztertanácsnak a nemzetközi szerződések megkötéséről, tel­jesítéséről és felmondásáról szóló törvénytervezetet. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége megvita­tott néhány, az ország közigaz­gatásával kapcsolatos további kérdést is. “7" egnap reggelre kitisztult • / az égbolt a kelet-szlo­vákiai síkság felett is. A korábban lehullott csapa­déknak már semmi nyoma. lvan Bohdányi elvtárssal, a trebišovi járási pártbizottság titkárával kora reggel talál­koztunk. Éppen indult a járás azon részébe, ahol már el­kezdték az aratást. —- Kellett nagyon ez a kis eső — mondotta —, felfrissül­tek a gabonaszemek. Mától kezdve járásunk déli részében elég jelentős mértékben meg­indult a kalászosok aratása. Néhány nappal ezelőtt már a 6'érési és a Leleszi Efsz, a Ki- rályhelmeci Állami Gazdaság határában és másutt már réndrukók dolgoztak. A leleszi „Május lm Efsz gazdasági udvarán az indulás­ra kész kombájnok mellett ta­láltuk Koleszár Gábor előtár- sat, a közös gazdaság föme- zőgazdászát. — Szeretnék már indulni ezekkel a gépekkel is, de nem elég érett m szem — újságol­ta. —• Egyébként az aratást elkezdtük, a „Műhely" dűlő­ben és a „Peresen" rendrakók vágják a búzát... Néhány nap múlva — ha az idő en­gedi —- a kombájnok is elkez­lami Gazdaság dobrai részle­gének határában is három rendrakó dolgozott. „Az SZNF 30. évfordulójá­nak Efsz-e'4 nevet viselő gé- resi szövetkezetből napokkal ezelőtt érkezett a híre annak, hogg rendrakókkal elkezdték BODROGKÖZBEN IS ARATNAK dik a munkát. Szervezés te­kintetében alaposan felké­szültünk az aratásra. Három kombájncsoport versenyez majd egymással. Öt bardejo- vi, öt stropkovi és hat hazni kombájnos teljesítményét na­ponta kiértékeljük, és a ver­seny győztesét pénzjutalom­ban részesítjük. Közel 1220 hektáron aratunk az idén. Ed­dig 20 hektár búzát és 30 hektár gabonát vágtunk le rendrakókkal. A termés leg­alább 25 százalékkal lesz jobb a tavalyinál. Tegnap a Királyhelmeci Al­áz aratást a 21 hektáros „Kör­tefa" dűlőben. Amikor tegnap odaértünk, hat gabonakom­bájn csépelte a „Jubilejnaja" búzafajtát. A gépek nyergében Paluscsák Péter, Kazay Ber­talan, Gyüre Sándor, Illés Gé­za és László, Simon István, Verta János alelnök búzasze­meket tartva « markában, megjegyezte: — Nem is néz ki rossznak ... de ennél szebb búzánk ts lesz ... A kombájnok után a szal­mát iff. Illés Géza és Leczo Gábor gyűjtötte a szalmáko- csikkal. Utánuk a földbe ha­raptak a hatalmas ekék. Mol­nár Barna traktoros irányítá­sával elkezdődött rögtön a tarlóhántás, s ezzel együtt a jövő évi termés magágyának előkészítése. A dűlő szélén találkoztunk Jozef Mendel elvtárssal, a Trebišovi Jnb és a Járási Ara­tási Bizottság elnökével. Tőle tudtuk meg, hogy a trebišovi járásban közel 30 ezer hektár ról kell begyűjteni a termést, közel 420 gabonakombájn áll rendelkezésükre, ebből 158 más járásból jön segíteni. Az ipari üzemekből 226 szakem­ber jelentkezett szabadsága idején a kombájnokra a ke­nyércsata alatt. Egyébként a központi szervek felhívása alapján a járási nb tanácsa megtette a szükséges intézke­déseket, s a lakosság közel 40 százaléka bekapcsolódik a termés begyűjtésébe, ha a szükség úgy kívánja. (kulik)

Next

/
Thumbnails
Contents