Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)
1976-07-14 / 166. szám, szerda
AKIRE MESSZIRŐL RÁKÖSZÖNNEK Önzetlenül segít a rászorulóknak Kovarík Emília (A szerző felvétele) A városi élet egyik jellemzője, hogy az ember csak a legközelebbi szomszédait és munkatársait ismeri. Amint kilép az utcára, elveszik az idegen járókelők forgatagában és kicsi a valószínűsége, hogy ismerőssel találkozzék. Kovarík Emília ismeretségi köre azonban nagyobb a szokottnál. Túlzás volna azt állítani, hogy városszerte ismerik őt, az azonban biztos. hogy Bratislava harmadik kerületében többen köszönnek rá az utcán, mint bárki másra. Mivel hívta fel magára a figyelmet ez az alacsony termett. mozgékony asszony? 1909-ben — miután nyugdíja ba vonult — megválasztották a Csehszlovák Vöröskereszt 44. alapszervezetének titkárává. Ez az alapszervezet akkor már jó ideje csak papíron létezett, s a legjobb akarattal sem lehetett volna tőle bármilyen tevékenységet számonkérni. Kovaríkné első dolga az volt, hogy véradókat toborozzon. Sorra látogatta a városkerületben levő üzemeket, intézményeket, hivatalokat és olyan szakiskolákat, ahol 21 évnél idősebb diákokat találhatott. Szorgalmát siker koronázta: sok-sok ingyenes véradót szerzett egészségügyünknek. Vajnorská utcai lakásán megmutatta azoknak névsorát, akik tavaly — felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére — ajánlották fel vérüket. — Hatvanon jelentkeztek — mondta büszkén. — Az idén pedig a CSKP megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére újabb hatvan véradót szereztem. Kovarík Emília tevékenysége ezzel még korántsem merül ki. 1972-ben elrendelték a 25 éven felüli lakosság tetanusz elleni oltását. Mindenkinek saját érdeke lett volna alávetni magát •nnek az oltásnak, amely any- nyi ember életét mentette már meg. Ennek ellenére sokan többszöri figyelmeztetés után sem voltak hajlandók felkeresni az orvosi rendelőt. Hanyagságból tették, vagy tudatlanságból? Ki tudja. Emília asszonyt azonban nem hagyta nyugodni a dolog. Nyakába vette a városkerületet és házról házra járva ellenőrizte, mindenki megkapta-e már az értékes szérumot. Délutánonként indult el kőrútjára és naponta 3—4 órát szentelt erre a célra. Megfor-> dúlt a városkerület számos lakásában és sok olyan magányosan élő, idős beteg emberrel ismerkedett meg, akiknek segítségre volt szüksége. Azóta is rendszeresen látogatja őket és segít nekik ügyes-bajos dolgaik elintézésében. De hadd mondják el ők maguk, mit tett értük a Vöröskereszt e lelkes és odaadó dolgozója. Františka Kováč óvá: — Én már évek óta ismerem Kovaríknét. Egy időben gyakran kellett járnom lakásügyben a városkerületi nemzeti bizottságra. Mindig elkísért. Ha írásbeli kérvényre volt szükség, megírta helyettem. Sőt, ha any- nyira fájtak a lábaim, hogy nem mozdulhattam otthonról, el is vitte. Felajánlotta, hogy orvoshoz is elkísér, de annyira azért már mégsem akarom kihasználni. Van egy rokonom, aki ilyen esetekben segít. Zdenka Grohová: — Szerényen élek, nyugdíjam a mindennapi megélhetésre elég, csak éppen megtakarítani nem tudok belőle. Pedig ha jönnek az ünnepek, például a karácsony, jól jönne egy kis többlet. Említettem ezt egy ízben Kovaríknénak, aki felvilágosított, hogy ilyen alkalmakra rendkívüli segélyt kérhetek. Tavaly elintézte, hogy karácsonyra 400 koronát kapjak a nyugdíj mellé. Patai Mária: — 77 éves vagyak. Egész életemben csak egyszer adatott meg, hogy üdülni menjek, azt is Kovarík elvtársnő intézte el. A Vöröskereszt városi szervezete miden évben kirándulást szervez nyugdíjas tagjai részére. Én is tagja vagyok a Vörös- keresztnek, már húsz éve, de valahogy még sosem került rá sor, hogy kihasználjam ezt a lehetőséget. Egyszer aztán engedtem Kovaríkné rábeszélésének és 5 nyugdíjas vöröskeresztes taggal együtt két hetet töltöttem Topolčiankyban, ahol nagyon jól éreztem magam. Mi, nyugdíjasok, egy kicsit mindig magányosak vagyunk, még akkor is, ha vannak gyerekeink és unokáink. De ez már így van, és önzés is volna a fiataloktól megkövetelni, hogy állandóan velünk foglalkozzanak. Éppen ezért esik jól egy-egy ilyen kirándulás, ahol a korosztályunk- beliekkel találkozhatunk. Mély barátságok is szövődhetnek ilyenkor a hasonló érdeklődési körű magányosok között. Bizony, ha egy mód lesz rá, megint elmegyek. * # * Három idős asszony mondta el véleményét Kovarík Emíliáról, de meggyőződésünk, hogy akárhányat szólaltattunk volna meg, mindegyiknek lett volna hálás, vagy dicsérő szava. Neki köszönhető, hogy a 44. alapszervezet, amely csak elméletben létezett, ma aktivitás szempontjából az élvonalba került. Ö az, aki sokak számára példamutatóan bizonyítja, hogy így is lehet dolgozni, sőt, csak így érdemes. Jutalma pedig a hála és a szeretet, amellyel lép- ten-nyomon körülveszik őt. KOVÁCS ELVIRA A szovjet rakétatüzérség negyed évszázada MEGJELENTEK A KATYUSÁK Harmincöt évvel ezelőtt kezdődött meg a Nagy Honvédő Háború. Nem sokkal a kezdet után, 1941. július 14-én a hadszíntéren feltűntek az első szovjet katyusák. Az üteget l. A. Flerov százados vezette, az első lövéseket az orsai vasúti csomópontra adták le. Ezt megelőzően Flerov százados csaknem 10 napon át bolyongott ütegével a fronton és megfelelő célt keresett. Ezt végül is július 14-én reggel Orsa mellett találta meg. A város vasúti pályaudvara ugyanis tele volt német katonai szerelvényekkel. A délutáni órákban a katonák a katyusákkal együtt kiértek az erdőből és tüzelőál- lásba helyezkedtek. — Készen állunk — Jelentette az üteg. Flerov az órájára nézett. 1941. július 14 e volt, délután negyednégy. — Lőjetek — parancsolta a telefonba. A csendet hatalmas zaj szakította meg. mintha ezer villám csapkodott volna. Az autók fölött füst- és porfelhők tor* nyosultak. A lövedékek átrepültek a fronton harcoló mindkét hadsereg katonáinak feje fölött és néhány másodperc múlva a német hadtáp irányából robbanások hangzottak fel. öt perccel később az orsai állomás már lángokban állott. A tűz napokig pusztított, a lángok martaléka lett több száz vasúti kocsi. Amikor a német ütegek föleszméltek, azonnal lőni kezdték azt a helyt, ahol a füst- és c porostlopot látták. Csak bombázó repülőgépeik pilótái vették később észre, hogy becsapódtak, mert azon a helyen tüzelőállás nem volt. Jelentéseik pánikot keltettek a fasiszta parancsnokságon, később Berlinben ezt a sörgős parancsot adták ki: „Az oroszok automata ágyút vetettek be a harcba, a fegyver elektronikus irányítással elsüthető, á lövések közben füst száll fel... azonnal zsákmányoljanak egy ilyen ágyút és jelentést kérünk.“ A katyusákat akkor még egy ízben bevetették. Halált hoztak a hídfőn tartózkodó németekre. A szovjet csapatok kihasználták az ellenség soraiban keletkezett pánikot, támadásba lendültek és a németek százai fogságba estek anélkül, hogy tudták volna, mi történik velük. — Borzasztó volt, mondotta az egyik fogságba esett tiszt. — Nemcsak mi menekültünk, hanem azok is, akik messzire voltak a támadás helyétől, úgy tűnt, mintha egyszerre sok száz lövést adtak volna le“. A németek a szovjet üteget mindenáron csapdába akarták ejteni. A Dnyepernél, Roszlav- jánál, Jelnyánál, mindenütt, ahol csak lehetett, megkísérelték hatalmukba keríteni, vagy megsemmisíteni a titkos fegyvert. de kísérletük mindig csütörtököt mondott. Az október harmadikára virradó éjszaka azonban körülzárták az üteget. Két nap elteltével Flerov százados parancsot adott a fegyverek egy részének megsemmisítésére. Bogatír község mellett a fasiszták csapdát állítottak az ütegnek. A százados látta, hogy reménytelen a helyzet. Amikor kilépett a gépkocsi fülkéjéből, találat érte és megsebesült. Annyi ereje még volt, hogy felkiáltson: „Visszatérni és sortűz, de azonnal!“ Visszarohant az első autóhoz és utolsó erejéből meghúzta a kart. Hatalmas lövés, majd robbanás következett, amelynek nyomán lángok csaptak föl. Ugyanis ellenséges gránát robbant a lőszer között, minden környező tárgy apró darabokra hasadt és a levegőbe repült. Ez volt Flerov százados utolsó parancsa. A katonák kilőtték a németekre utolsó rakétáikat és visszavonultak az erdőbe. Flerov ütege volt az első, amely katyusákat használt. Az ütegről és parancsnokáról, Flerov századosról semmilyen okmány nem maradt fenn, a ka- tyusáról azonban számos dal szól. Attól a perctől kezdve, hogy megjelent a fronton, a németeket hallatára mindig borzalom fogta el és a háború utolsó percéig lázasan próbáltak kifejleszteni hatékony védőfegyvert ellene. A legendás katyusák a Nagy Honvédő Háborúban jelentős szerepet játszottak a fasiszták ellen aratott győzelemben. Továbbfejlesztett változataik ma nemcsak a szovjet fegyveres erőknek, hanem a Varsói Szerződés többi hadseregének is fő tüzérségi erejét képezik. Dr. JÁN MIČÁTEK Ne hagyjuk megvámolni Nyár van, a hőség szinte kibírhatatlan. Aki csak teheti, • víz partjára, vagy legalábbis árnyékba menekül. Ám a mezőgazdaságban dolgozóknak ilyen feltételek között is helyt kell állniuk. A takarmány betakarítása után ugyanis megkezdődött az aratás. A termény betakarításánál dolgozók mindent elkövetnek, hogy minél kisebb legyen a szemveszteség. Mindez dicséretes, de a munka lendületében sok helyen megfeledkeznek a tűzrendészeti előírások megtartásáról, s a vörös kakas megvámolja a verejtékes munka gyümölcsét. Szlovákia mezőgazdasági üzemeiben tavaly a 454 tűzeset 22 millió B99 ezer 900 korona kárt okozott. Csupán a takarmányok raktározásánál és fedolgozásánál 44 esetben keletkezett tűz, amely 3 645 900 korona értékű takarmányt pusztított el. Ai említett tűzesetek felét az öngyulladás okozta. Ebből tehát az a tanulság, hogy az aratási munkák idején is rendszeresen ellenőrizni kell a tárolt takarmány hőfokát és kellő időben megelőzni a katasztrófát. A múlt évi statisztika szerint júliusban és augusztusban, vagyis a terménybetakarítás ideje alatt Szlovákiában 111 esetben pusztított a tűz és 5 501 100 korona értéket tett tönkre. Több száz mázsa gabona vált a lángok martalékává. Az idei szárazság fokozott figyelmet igényel, mert a kiszáradt fű egy eldobott égő cigarettavégtől is könnyen lángra lobban, s ugyanez vonatkozik a gabonára, vagy a kicsépelt szalmára is. Ezért minden községben szUkséges az ügyeletes szolgálatot megerősíteni. Ebbe a munkába — a múlt évekhez hasonlóan — be lehet és be kell vonni a pionírokat, a fiatalokat. Nem árt még egyszer ellenőrizni az üzemi vagy a községi tíizoltófecskendőket sem. Kézi tűzoltó készülékkel kell ellátni minden kombájnt, magtisztító gépet és raktárhelyiséget. Az egyes vasútszakaszokon továbbra is gőzmozdonyok közlekednek. Ezért szUkséges a vasút két oldalán időben lekaszálni a termést, illetve a füvet, eltávolítani a szalmát, szénát, és fölszántani egy sávot úgy, ahogyan azt a termény betakarításával kapcsolatban kiadott irányelv meghatározza. Bár a mozdonyokat szikrafogókkal látták el, a jelenlegi szárazságban rendkívül elővigyázatosnak kell lenni mindenütt. Nem lehet elfogadni az olyan helytelen nézeteket és érveléseket, hogy a tűz okozta kárt megtéríti az állami biztosító. Ugyanis hiába térül meg az érték, ha nem lesz megfelelő mennyiségű gabona, akkor kevesebb jut az állattenyésztés számára, és kevesebb a társadalom asztalára is. A kicsépelt gabona egy részét, közel 350 ezer tonnát, ideiglenes raktárban kell tárolni, tisztítani. Talán mondani sem kell, hogy ezeken a helyeken milyen nagy súlyt kell helyezni a tűzrendészeti előírások megtartására. Igaz, hogy az aratásban minden dolgos kézre szükség van, de segítségül lehet hívni a nyugdíjasokat, a szünidejüket töltő diákokat. A nemzeti bizottságoknak a szervező munka egy részét magukra kell vállalniuk, de mindamellett a gazdasági vezetők nem téveszthetik szein elől, hogy a törvény előtt ők a felelősek a gondjaikra bízott javakért. Az SZSZK kormánya az 1978. április 9-én keltezett irányelvében határozza meg a terménybetakarítás idejére a tűzmegelőzés alapelveit. Jó lesz ezt még egyszer átnézni, mert számos példa arra enged következtetni, hogy ezt nem mindenütt ismerik kellően, illetve nem tartják meg. Legyünk tehát a terménybetakarítás idején minden téren elővigyázatosabbak. Ne hagyjuk megvámolni azt, ami megtermett: az ország kenyerét. NÉMETH JÁNOS Kárba veszett milliók Nem csupán gazdasági kérdés Az elmúlt esztendőben huszonhétmillió korona értékű árut kellett ellenőrző szerveinknek kivonniuk a forgalomból a szavatossági idő lejárta miatt. Elgondolkodtató adat, figyelmeztető milliók, hiszen nép- gazdasági terveink indoklásában fokozott hangsúlyt kapnak az ésszerű gazdálkodás és a takarékosság alapelvei. Vajon mivel indokolható, hogy ugyanakkor huszonhétmillió koronát — képletesen szólva — kihajítunk az ablakon? Nos, objektív okokra aligha hivatkozhatunk. A probléma jellemzője sokkal inkább a nemtörődömség, a rosszul értelmezett „nagyvonalúság“. Nyilvánvaló, hogy a huszonhétmillió korona értékű áru zömmel élelmiszeripari termék. Ám annak ellenére, hogy a lakosság élelmezése terén világ- viszonylatban is az elsők közé tartozunk, ekkora „luxust“ nem engedhetünk meg magunknak. Ugyanis a huszonhétmillió korona és a keletkezett kár közé nem tehetünk egyenlőségjelet. Mégpedig azért, mert a társadalmi kár ettől jóval nagyobb! A korszerű piackutatás és a rugalmas áruelosztás fontosságút több párthatározat hangsúlyozza, különböző szervek, intézmények foglalkoznak ezzel a kérdéssel tudományos szinten. Viszont helytelen elképzelés, hogy a piackutatással csupán a hivatásos piackutatók foglalkoznak. Mindenki legyen piackutató a saját munkahelyén! A péküzem vezetője pénteken ne utasítsa beosztottjait, hogy a „biztonság kedvéért“ süssenek ötszáz kenyérrel többet, viszont az élelmiszerbolt vezetője se rendeljen „a biztonság kedvéért“ ötven kenyérrel többet, mint amennyi rendszerint elfogy. Élelmiszerfeldolgozó üzemeink, történetesen konzervgyáraink komoly erôľeszítése- ket tesznek, hogy mind minőségi, mind mennyiségi szempontból eleget tegyenek egyre igényesebb tervfeladataiknak. Termékeik keresettek és kaphatók, ám nem mindig, nem mindenütt és nem mindenkor. Előfordul például, hogy a májpástétom az egyik élelmiszerboltban huzamosabb ideig „hiánycikk“, viszont a szomszéd község boltjában elfekvő készlet is akad belőle — a lakosoknak reggelire, vacsorára májpástétomot kellene fogyasztaniuk, hogy a szavatossági idő lejárta előtt elfogyjon. A kenyér és a pástétom csupán két példa, hiszen számos tejtermék, zöldségféle szomorú sorsáról említést sem tettünk. Kétségtelen azonban, hogy az áruelosztásért felelős dolgozók nem állnak minden esetben feladatuk magaslatán, közéjük számítva a romlandó és gyorsan romló árut forgalmazó boltok vezetőit is. A közszükségleti árucikkek hiánya kedvezőtlen légkört szülhet. Különböző mendemondáknak adhat alapot, amelyeket társadalmi rendszerünk ellenségei „hatékonyan“ kihasználnak. S ez viszont politikai kérdés, súlyának megfelelően értékeljük! Pontosabban: az elkövetkező időszakban még következetesebben érvényesül majd a személyi felelősség elve és párhuzamosan fokozódik a társadalmi ellenőrzés hatékonysága. BALOGH P. IMRE 1970. VII. 14.
