Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-31 / 181. szám, szombat

szó ^197B VII. 31. 5 Előtérben a szeméSyes agitásió Öt év tapasztalatai H Készülinek a választásokra Jász Dezső: ELSŐ KÉZBŐL A budapesti Magvető Könyvkiadó a napokban jelen­tette meg Jász Dezső: Első kézből című kötetét. A szerző 1897-ben született Nagykárolyban. Alig huszonegy éves, amikor belépett a kommunista pártba. Első írásai F r any o Zoltán hetilapjában, a V ö r ö s Lob o g óban jelentek meg ötven évvel ezelőtt. A Magyar Tanácsköztár­saság egész ideje alatt a fronton volt. 1920—1922-ben a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgozott. Részt •)ett Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakításában. 1922-ben Romániába ment, a Kommunista Párt magyar nyel- oű központi lapjának főszerkesztőjeként. 1924—1927-ben a Romániai Kommunista Párt Központi Bizottságának képvi­selője volt a Kommunista Balkánföderáció elnökségében, majd a párt elméleti folyóiratát, az O s z t á l y h a r c-ot szerkesztette. 1928-ban illegálisan visszatért Romániába. 1929—1935 között különböző pártfunkciókat töltött be Ausztriában, Németországban, Svájcban és Hollandiában. A spanyol polgárháborúban váló részvételért a köztársasági kormány — a külföldi önkéntesek közül egyedül őt — a Köztársaság legmagasabb rendjével: a katonai vitézségi ér­demrenddel tüntette ki. Partizánparancsnokként részt vett Franciaország felszabadításában. A dachaui haláltábortól csak az mentette meg, hogy — útközben — megszökött. Jelenleg Berlinben él. Hadtörténész. Rendszeresen ír az Of S z ó-nak is. J ás z De z s ő új könyve, amelyből alább részletet közlünk, számos csehszlovákiai vonatkozású ada­tot is tartalmaz. Az idei választásokat meg; előző időszakban rendkívül fon­tos szerepet töltenek be az agi­tációs központok az ideológiai munka színvonala emelésének terén. Propaganda- és agitációs tevékenységük összhangban áll a XV. kongresszus tanácskozá­sának tartalmával, valamint a CSKP KB-nak a választások elkészítésével kapcsolatos ha­tározatával. Arról, hogy Kelet- Sz'ovákia metropolisában, Koši­cén az 1971-es választások és az azóta eltelt időszak ta­pasztalatait hogyan ültetik át a gyakorlatba, milyen eredmé­nyeket tudnak felmutatni a tömegpolitikai munka terén, lvan Firkái elvtárs, a városi páribizottság 1 dolgozója tájé­koztatott. A pártbizottság más szervek­kel együttműködve a városban ás a környező 12 községben 50 agitációs központ, kétezer agitátor és propagandista mun­káját irányítja. Az említett szá­mok nem véglegesek, hiszen napról napra új agitációs köz­pontok jönnek létre, s növek­szik azoknak a politikai dolgo­zóknak a száma, akik bekap­csolódnak ebbe a tevékenység­be. — Az agitációs központokat két csoportra osztjuk, a lakó­helyeken működőkre és az üze­mi, vállalati központokra — tájékoztatott Firkái' elvtárs. — Eszmei és politikai ténykedé­sük azonos, a munkamódsze­reik azonban különbözőek. Azt hiszem, ez természetes, hiszen míg egy üzemben meghatáro­zott, „zárt“ réteggel dolgoznak, addig egy városban működő központnak sokkal heterogé­nabb csoportokkal van dolga. Ez lényegesen megnehezíti munkájukat. Csak néhány pél­dát említek ebből a témakör­ből. Agitációs központjaink a lakóhelyeken a ,,Z“-akciókhoz társadalmi munkát szervednek, beszélgetéseket a képviselők­kel, a szemléltető agitáció for­máin kívül külön meg kell em­líteni az élőújságokat, s nap­jainkban főleg az új, fiatal képviselőjelöl tek bemutatását. — Eddigi értékeléseik és el­lenőrzéseik alapján milyen ké­pet alkottak a központok mun­kájáról? — összegezve az eredménye­ket, poztív fejlődésről számol­hatunk be, azonban korántsem lehetünk elégedettek, hiszen ha csak egy-két helyen megy rosszul a munka, ez a lakosok és a dolgozók számát tekintve ezreket érint. Nem lehet el­hallgatni, hogy az üzemekben több gazdasági vezető nem szentelt kellő figyelmet az agi­tációs és propagandamunkának, nem tudatosították - a szemé­lyes agitáció jelentőségét tár­sadalmunk életében. Ezért az 1971-es választások után több agitációs központban megszűnt a munka. Ilyen gyenj^ eredmé­nyekről győződhetünk meg a Kelet-szlovákiai Gépgyárban és a Kapusníkyban létrehozott agi­tációs központban. Sokkal több azonban az olyan jó példa, ahol a politikai munka eléri a megfelelő szín­vonalat. Kiemelkedő eredmé­nyeket értek el például a Ke­let-szlovákiai Nyomdában, ahol Michal Rovniak elvtárs vezeté­sével hetente legkevesebb két rendezvényt tartottak, melye­ken átlagosan száz ember je­lent meg. Ugyanitt berendez­ték a forradalmi hagyományok szobáját, mely rendkívül gaz­dag eredeti dokumentumokban, hangképekben stb. A nyomdán kívül még szá­mos helyen értek el jó eredmé­nyeket. Ennek egyik megbízha­tó mércéje az, hogy egyre töb­ben látogatják politikai-kultu­rális rendezvényeiket. Említést érdemel pl. a nemrégiben Mysla- ván megtartott vetélkedő, me­lyet pártunk megalakulása 55. évfordulójának tiszteletére ren­deztek, továbbá a peresi és a ťahanovcei elvtársak tevékeny­sége, akik a legigényesebb ak-- ciók megszervezésében és ren­dezésében is „önellátók“, azaz nem szorulnak segítségre. Amint megtudtam, ezeket az eredményeket, gondos szerve­zési, irányítási munka előzte meg. Az agitációs központok veizetői évente kétszer bentla­kásos iskolázáson vesznek részt, ezenkívül rendszeresen összejöveteleket, gyűléseket tartanak, melyeken a módszer­tani kérdések kerülnek előtér­be. A Városi Művelődési Köz­pont külön segédanyagokkal, híradókkal stb. támogatja mun­kájukat. — Említettük már a szemé­lyes agitációt. Mi a helyzet ezen a téren? — Már* a XIV. kongresszus után napirendre tűztük a sze­mélyes agitáció színvonalának kérdését, amely nem volt meg­felelő. Elég nehezen találtuk meg a hibák gyökereit. Pél­dául a város északi körzeté­ben megvizsgáltuk a helyzetet, s rájöttünk, hogy az agitációs kollektívák tagjai más körzet­ben laknak. Ezért nem tekin­tették szívügyüknek az ottani lakosság gondjainak orvoslá­sát. Ezt a fogyatékosságot már felszámoltuk, s a propagandis­ta tevékenység hatékonysága fokozásának érdekében az ut­cai pártalapszervezetek mellett létrehoztuk az egyes lakótöm­bök, nagyobb blokkok mellett is a pártcsoportokat. Ma már 186 ilyen csoport működik, s a mennyiségen kívül a minőség­gel is elégedettek lehetünk. Az egy blokkban, vagy egy feljá­róban lakók sokkal közvetle­nebb, esetenként baráti kapcso­latban vannak egymással, ami a személyes agitációnak csak hasznára válik. Ez az utóbbi hónapokban a környezetszépí- tési és egyéb akciók során is megmutatkozott. Napjainkban a lakótömbi agitációs kollektívák már behatóan elemezték a vá­lasztási időszakban rájuk háru­ló feladatokat. Tevékenységük az utolsó szakaszban éri majd el csúcspontját, amikor a Nem­zeti Front küldötteit és az új választási programot ismerte­tik meg a lakossággal. Ezekre a beszélgetésekre meghívják a párt érdemes tagjait, a fiata­loknak pedig előadásokat tar­tanak arról, hogy mi a különb­ség a régi és a mostani válasz­tások között. K ülönösen szoros szálak fűzték a Munkás-hoz Gábor Andor-t, aki csaknem minden számba írt egy-egy cik­ket. Gábor Andor emigráns publi­cisztikai tevékenységének a Bécsi Magyar Üjság volt a ki­indulópontja. Az író — másfél év múlva — szakított a lappal, amelynek szerkesztési irányvo­nalát túl lagymatagnak tartot­ta. Ez közismert. Ismeretes az is, hogy Gábor Andor — 1921 után — más újságokba is írt; elsősorban a Proletár-ba (Robo­gó Máté néven), de ugyanak­kor a Kassai Munkás-nak, a Párizsi Magyar Munkás-nak és a New York-i Oj Előré-nek is küldött kéziratokat. Valóiában azonban Gábor Andor bécsi publicisztikai tevékenységének a bázisa szélesebb volt, hiszen Romániára is kiterjedt. Ez a kö­rülmény azonban elkerülte élet­rajzíróinak figyelmét. Most már nem ütközik aka­dályokba, hogy pótoljuk ezt a mulasztást. Gábor Andornak harminckét cikkét publikálta a Munkás, s ezek között tíz olyan is van, amely első ízben Buka­restben látott napvilágot. A töb­bi cikk a Kassai Munkás-ban és az Üj Előré-ben is megtalálha­tó, csupán a cikkek megjelené­si időpontját illetően mutatko­zik kisebb-nagyobb eltérés a három újság között. Diószegi András Gábor An­dorról írt kismonográfiájában felveti a kérdést: igaz-e, hogy az író „szégyellte emigráció előtti irodalmi tevékenységét“? Szeretnék hozzájárulni egy személyes élménnyel a kérdés tisztázáshoz. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar nyelvű közlönye, a Népszava, (amely Kolozsvá­ron jelent meg) 1923-ban meg­Honnan adódik ez? Mi a ma­gyarázata a sok párhuzamos közlésnek? Szeretném megkönnyíteni az irodalomtörténészek feladatát, amennyiben elárulom, hogy Gábor Andor maga gépelte a cikkeit három vagy négy pél­dányban, s egy példányt Kas­sára, egyet New Yorkba, egyet Bukarestbe küldött. Erre vezet­hető vissza, hogy az író bécsi publicisztikai cikkei — egyes esetekben — három különböző lapban is napvilágot láttak. Ám van a Munkás-ban megjelent Gábor Andor-cikkek között — Diószegi András közlése szerint — három olyan írás is, amely nem fordul elő sem a Kassai Munkás, sem az Oj Előre re­pertoárjában. Ezek a cikkek feltétlenül érdemesek arra, hogy megjelenjenek a kötetben, feltéve, hogy sor kerül az író életművének teljes kiadására, ami — érthetetlen okdkból — félbeszakadt. (Ezt az adósságot törleszteni kellene!) A Munkás által közölt versek listáján is szerepelnek olyan Gábor Andor-versek, amelyek első ízben Bukarestben jelen­tek meg, sőt mi több: két olyan vers is van ezek között, ame­lyek nem szerepelnek az Össze­gyűjtött versekben. Az egyik a Készenlét: támadta Gábor Andort Neves­sünk egy jót című cikke miatt, amelyben az író kigúnyolja az angol Labour Party egyik veze­tőjét, Philipp Snowden-t. Ter­mészetesen nem hagytuk any- nyiban a dolgot: a Munkás leg­közelebbi számában az orra alá dörgöltük a Népszavá-mik, hogy egyetlen érvet sem tudott fel­hozni Philipp Snowden mellett, ehelyett egész hasábon át azt próbálja bizonyítani, hogy „Gá­bor Andor nem lehet jó kom­munista, mivel — valamikor — cselédnótákat írt.“ Egyúttal — kéthasábos címmel — közöltük az író Két kis cseléd című ver­sét, amely 1/313-ban jelent meg: Két kis cseléd, két kis pesztonkalány Ment, mendegélt vasár­nap délután . . . Hozzáfűztük, hogy a vers tendencköltészet remeke“. Nem vagyok biztos benne, hogy Gá­bor Andor egyetértett ezzel a felfogással, mindenesetre na­gyon jólesett neki, hogy mellé álltunk. Utoljára 1933-ban Ber­A Vítkovinei Klement Gottwald Vasmű 6-os számú hídgyártó üzemében Ladislav Ďobeš, a szerelőműhely mestere (jobb oldalon) a szocialista munka­brigádok élmunkásaival és ve­zetőivel megvitatja a Veiké Me- ziŕíčí-i 425 m hosszú és 29 m széles autópálya hídjának sze­relését. (Felvétel: CSTK — V. Švorčík) linben találkoztam vele, né­hány héttel a nácik hatalomra jutása előtt. Még akkor is visz- szatért a kérdésre. Gábor Andor cikkei jelentő­sen bővítették az olvasók poli­tikai légkörét, s egyben hoz­zájárultak a Munkás nagy nép­szerűségéhez is. Kevés magyar írónak volt i— a húszas évek­ben — olyan olvasótábora Er­délyben, mint Gábor Andornak: egy-egy új könyvének megjele­nése eseményszámba ment a romániai magyar munkások kö­zött. Tanúsítja ezt — a többi között —a marosvásárhelyi Munkásotthon könyvtárának ka­talógusa, amelyben Gábor An­dor minden könyve megtalál­ható, ideértve . az emigráció» évek előtt megjelent műveket is. Ma már nem tudnám ponto­san megmondani1 hány mun- kásműkedvelőcsoport műkö­dött a húszas években Erdély­ben és a Bánátban? Legalább húsz! Nem hiszem azonban, hogy tévedek, ha megkockáz­tatom az állítást: a Piroska és a farkas-t mindegyik színre vitte. A Horthy-fasiszták min­dent elkövettek, hogy befogják az erdélyi magyar munkásokat az irredentizmus szekerébe. Gá­bor Andor cikkeinek nem ki# szerepük volt abban, hogy he­lyes nézetek alakuljanak ki er­ről a kérdésről a romániai ma­gyar munkásosztály soraiban. XXX Mi az oka a külföldi eredetű irodalmi cikkek nagy számának. Miért nem találkozunk — Ka­hana Mózestől eltekintve — egyetlen magyar romániai író nevével sem a Munkás hasáb­jain? A magyarázat kézenfekvő: er­délyi viszonylatban csak a har­mincas években kezdett kibon­takozni a szocialista irodalom. Világnézeti ellentétek sem tét* ték lehetővé az együttműkö­dést az erdélyi magyar írókkal, akik ugyan elítélték a magyar- országi fehérterrort, de egyút­tal a kommunista párttól is el­határolták magukat. Ismeretes, hogy a Romániai Kommunista Párt 1926-ban — tehát kilenc évvel a Kommu­nista Internacionálé VII. kong­resszusa előtt — áttért a nép­frontpolitikára. Irodalmi fron­ton azonban minden maradt a régiben, legalábbis Erdélyben. Nem változtatott az erdélyi ma­gyar írók magatartásán az sem, hogy a kommunista párt volt az egyetlen politikai párt Ro­mániában, amely következete­sen fellépett az országban élő népek teljes egyenjogúságáért. Az irodalmi frontáttörés — er­délyi viszonylatban — csak a harmincas években következett be. (Az egyetlen erdélyi ma­gyar író, aki a húszas évek elején kereste a kapcsolatot a kommunistákhoz, Osvát Kál­mán volt). Ilyen körülmények közepette az irodalmi rovat színvonalának fenntartása szi­szifuszi feladat volt, amivel a magyar íróemigráció segítsége nélkül nem tudtunk volna meg­birkózni. Ez a támogatás nem merült ki abban, hogy az emigráns magyar írók cikkeket küldtek a lapnak; azzal is se­gítségünkre voltak, hogy tájé­koztattak bennünket a nemzet­közi irodalmi eseményekről. A magyar nyelvű kommunis­ta kiadványok közül, amelyek 1922—1924-ben jelentek meg Romániában, különösen nagy sikere volt az 1924-es Munkás- naptár-nak (amelyet szintén én állítottam össze). A naptár ki­adását 1923. november elejére terveztük, de amikor már ott tartottunk, hogy nyomdába küldjük a kéziratot, a szigu- ranca — egy házkutatás alkal­mával — a szerkesztőség egész irattárát lefoglalta. Elkobozta a Munkásnaptár részére összegyűj­tött kéziratok nagy részét is. Mivel mindent élőiről kellett kezdenünk, a naptár csak feb­ruár közepén jelent meg. Az emigrációban élő magyar kommunisták közül Baross F. László, Gábor Andor, Landler Jenő, Lukács György és Révai József küldtek cikkeket a Mun­kásnaptár -nak. A naptár 5000 példányban készült, Bíró Mihály rajzával a címlapon. Néhány nap alatt el­kapkodták. MALINAK “ISTVÁN Hiába hordtak rám hamut és szennyet: A parazsak még piroslanak bennem. Bekötött, szemmel is látom, hogy gennyedi Világotok, mely egészséget bőg fennen. A parazsamat védem a szeméttől, Takargatom, talán mélyebbre ásva, Mert amikor az uralmatok szétdől: Kölcsön kell adnom vi lágfelgyújtásra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents