Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-24 / 175. szám, szombat

AZ ÖSSZETARTÓ ERŐ

EGY BRIGÁD HÉTKÖZNAPJAI # A KOLLEKTÍV SZELLEM # KÖLCSÖNÖSEN SEGÍTIK EGYMÄST

Egész kis város a gyár, hatalmas munkacsarnokai, irodaépületei, kéményei és acéltartályai között akár el is tévedhet az idegen. A belterületen több kilométer hosszú betonútat építettek ki. Vasúti síneken kell áthaladni, port kavaró teherautók elől félrehúzódni, míg végre rátalálok a DECHTOCHEMA részlegre, ahol főleg kátránypapírt s más tetőfedő és szigetelő anyagot gyártanak. Évente több mint 100 millió négyzetméter terjedelemben.

Zöld vasajtó mögött köszörű- és fúrógépek, esztergapad zaja hallatszik. Nem nagy a műhely, legalábbis a csarnok méreteihez képest nem. Dolgozóit mégis jól ismerik az egész párkányi Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárban. Itt dolgo-. zik az egyetlen szocialista munkabrigád, mely már elnyerte az ezüst fokozatot.

Herbanský Jenő, a brigádvezető odakiált a „fiúknak“. Azok leállítják a gépeket. — Csak néhány peircre — mondják — még meg kell „nyomni" a munkát. E akarjuk érni a meccset.

Amint kiderült, nem valami nemzetközi mérkőzésről van szó, hanem a részleg futballcsapatai versengenek egymás közt. A tét? Szórakozás, erő, egészség.

A brigádvezető és. a fiatalok « játék összetartó erejéről beszélnek: — Ha győzni akarunk, muszáj összetartani, és lazsálás sincs a pályán.

— No, az itt nincs, itt a műhelyben sem — szólt közbe az 58 éves Pallós Sándor, a brigád legidősebb tagja.

— Az összetartást emlegették az előbb. Mit jelent egyáltalán az a szó az életükben, hogy brigád?

Takács Rudolf, Búri Ferenc és Izsák Tibor, a három futballista egymást kisegítve magyaráz. Takács Rudolf, aki jelenleg az egyetlen párttag a brigádban — ketten ugyanis katonai szolgálatukat teljesítik —, összegezi a fiatalok véleményét.

— Mindenekelőtt azt az érzést, hogy nem vagyok egyedül. Sem itt a munkában, sem másban. Tudja, sokan azt hiszik, hogy ez csak amolyan frázis. Hát nálunk nem az. Meg lehet nézni a naplónkat, fényképek is vannak benne, abból látszik, mi mindent csináltunk, hány helyen voltunk közösen kirándulni, sátorozni. Es itt a műhelyben is. Például reggel az elosztáskor még nem tudni, hogy egy javítás meddig tart. Ha valaki előbb végzett a feladatával, az elmegy a másiknak segíteni.

A többiek egy más példát emlegetnek, az egyik társuk édeshnyja megbetegedett, műtétre került sor, s ehhez sok vérre volt szükség. „Segíteni kellett a Sanyin,“ ezért a brigád véradásra jelentkezett. Mindegyikük, kivétel nélkül.

— Az sem számít, hogy a sok fiatal között vagyunk ketten—hárman Idősebbek is — veszi át a szót Pallós Sándor. — A fiatalnak gyorsan forog az esze kereke... Ezek mindig törik a fejüket valamin. Nemcsak dolgozni lehet velük, hanem tanulni is tőlük. Még az ilyen „öreg rókáknak“ is, mint mi vagyunk a szakmában.

Herbanský Jenő, a brigádvezető sokat tapasztalt ember, azelőtt tizenkét évig Csehországban, bányában dolgozott. A papírkombinátba 1969-ben jött. Azóta elnyerte „a vezérigazgatóság legjobb dolgozója“ címet. Harmincnyolc éves. párttag-jelölt. A többiek beindították a gépeket, ő pedig folytatja a témát.

* — Tudja, mikor válik egy brigád formálissá? Ha csak a pénzt nézik. Manapság, amikor a gyárakból egyre tökéletesebb gépek kerülnek ki, egy brigádnak nehéz állandóan, éyről-év- re százezreket kimutatnia. Különösen érvényes ez ránk, javítókra. A színvonal örökös hajtást, egyre többet kíván. Magam tapasztaltam, hogy aztán elég egy időszak, amikor például „nem jönnek be“ az

honi öröméről, bajáról. Ez utóbbinál, ha kell, közbelépünk. Nem valami „kiteregetésről“ van itt szó. Nálunk ez az a bizonyos „brigádszellem“.

A naplót forgatom. A brigád hat éve, 1971 elején alakult meg 20 taggal. Jelenleg a két katonaköteles fiatal párttag hiányzik. A bronz fokozatot 1973-ban nyerték el — elsőként a papírgyárban. Akkor 79 765 korona értékű vállalást tettek. Az ezüst fokozatot alig két hónapja, június 6-án kapták meg. Számítások, kisebb- nagyobb tételek sora. Villanyáramot takarítottak meg a munkacsarnok világításának ésszerűsítésével, valutát takarítottak meg a kapitalista államokból importált alkatrészek helyettesítésével, több száz órát dolgoztak le társadalmi munkában, előadásokon vettek részt és így tovább.

A lényeg? Ez mind, együttesen, aminek a neve: szocialista embertípus formálása. Bár ők nem így fogalmazták meg, hiszen náluk ez természetes, belső igényből fakad. A napi nyolc órai munkaidőnél többet akarnak adni és természetesen többet is kapni. Egyikük kiejtett egy fél mondatot, már nem tudom, ki volt az: „F.rtelA brigád átveszi az „ezüstöt“, jobbról az első Pallós Sándor, majd a második legidősebb brigádtagnak, Varga Gyulának gratulál Ján VelCický, a kerületi szakszervezeti tanács elnöke.

{A szerző felvétele)

újítások, vagy valami más közbeszól, s akkor aztán „kifullad" a kollektíva.

— Nem mondom, nálunk is számít a pénz, hogy mennyit tudunk koronában is felmutatni. De nem az az első. Sokat meditáltunk ezen egymás közt is. A fiúk erről beszéltek az előbb, és jól. A fontos az, hogy a szocialista érzelmet, életstílust bevigyük a családba. Köztünk, férfiaknál is másképp megy a munka, és minden egyéb, amióta a kirándulásokon a családok, az asszonyok megismerték egymást, összebarátkoztak. Gyakrabban összejárunk, már a társaság kedvéért is. Tehát tudunk egymás ottmesen pihenni a szabad időben .. “ Szabad idő. Nem kérdeztem végig a tizennyolc embert, hogy mit csinálnak szabad időjükben, mert éppen munkaidő volt. A brigádvezetőt igen. Ö nemrégiben előadást tartott a kilencedikes tanulóknak, éppen a szocialista brigádmozgalom küldetéséről. Ezenkívül az Érsekújvári Jnb képviselője. „Egyébként most minden délután az egyik szövetkezet szárítóját szereljük a kollégákkal“ — mondotta.

Elhiszem nekik, hogy nemcsak az „ezüstért“ csinálják. Bár az is számít, hiszen kell, és jól esik az elismerés

MALINAK ISTVÁN

SZÉNÁT ADNAK A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEKNEK

A Tátrai Nemzeti Park dolgozóinak kezdeményezése

1978

VII. 24.

A Magas Tátrát évente közel négymillió turista keresi fel. A több országból érkező látogatók megcsodálják vadregényes bérceit, zúgó vízeséseit, erdőit. Évről-évre többen jönnek ide, hogy csodálják a természet ritka szépségét. Aki egyszer itt járt, ha csak lehet, újra visz- szatér.

Idén az üdülők és a gyógykezelésben részesülők észrevették, hogy a lejtőkön kis motoros kaszálógépekkel vágták rendre a dús füvet a nemzeti park dolgozói. Ugyanis — amíg Szlovákia déli körzeteiben a csapadékhiány miatt szomjaztak a növények, a Magas-Tátrában olyan kiadós esők voltak, hogy az előző évekhez viszonyítva jóval gazdagabb termést adtak a rétek, legelők és a különböző tisztások.

A lekaszált füvet fejkendős nénik gyűjtögették boglyákba.

Olyan lelkiismeretesen, szorgalmasan dolgoztak, hogy öröm volt nézni. A selymes, puha széna kellemes Illatát mélyen magunkba szívtuk. Az egyik csoportvezetőtől megtudtam, hogy idén rendkívüli figyelmet szentelnek a Tátrában termett M betakarításának. A tájékoztatás alapján kerestem fel Juraj Turošik mérnököt, a Tátrai Nemzeti Park sok tapasztalattal rendelkező igazgatóját. A park fejlesztésében kifejtett eredményes munkájáért már megkapta az „Építésben szerzett érdemekért“ című állami kitüntetést is. • Elmondotta, hogy az ötvenezer hektáros park karbantartása, az állatállományról való gondoskodás, és a viharok által tönkretett erdőrészek újratelepítése komoly erőfeszítéseket igényel beosztottaktól és vezetőktől egyaránt. A megközelítőleg

700 zerge, 8U0 szarvas és 500 őz számára a parkban kaszált füvet tartósítják a téli időszakra. Tekintettel arra, hogy egyes me zőgazdasági üzemekben kevés a szálas takarmány, elhatároz ták, hogy még az ösvények szélén lévő füvet is lekaszál ják és jó minőségben megszá rítják. A különböző munkacso portok megfelelő gépekkel rendelkeznek a kaszáláshoz és a széna elszállításához. Egymás között versenyeznek a lehető legtöbb széna begyűjtésében. Az első kaszálásból mintegy ötezer mázsa szénát adnak el a rászoruló mezőgazdasági üzemeknek, és arra töreked nek, hogy a második kaszálásból is a lehető legtöbbet gyűjtsék össze és szállítsák oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

(balla)

A MEGKEZDETT ŰT0N

Hűen az apai örökséghez % A kommunista párt szolgálatában

Fiatalos, őszintén lelkesedik, hisz és dolgozik. Az évek szünet nélküli harcai nem gyengítették sem fizikumát sem szellemét. A világot látó, értő s formáló egyéniséggé lett közben maga is. S nemcsak szellemi, de vérbeli rokonság is köti azokhoz, akik megalapították hazánkban a kommunista pártot. Staudinger Istvánné- Huszti Edit, lluszti Béla pártalapító lánya. Nem véletlen tehát, hogy azzá lett, aki.

— Együtt nőttem, fejlődtem a párttal — kezdi a visszaemlékezését. Mint ka- ronülő kisgyerek már részt vettem a május elsejei felvonulásokon. Édesapámék mindenhová magukkal vittek.

Amikor 1929-ben felavatták Rimaszombatban a munkás- otthont, végleg „beszerveződtem“ , természetesen még mindig gyermekként. A munkásotthon munkásösszejövetelek, kulturális rendezvények, előadások színtere volt. Én szinte valamennyi rendezvényen részt vettem.

Szavaltam. Legtöbbször Majakovszkijt. Persze, más forradalmi és kommunista költőket is. így ismertem és értettem meg az irodalmon keresztül azt az eszmét, amelyért később százezrek szenvedtek. S amelyet soha nem tudtam s nem tudnék elárulni.

Huszti Béla családi élete, mint a múltban annyi kommunista családé nagyon röviden s mindent feltáróan a következőképp jellemezhető: anyagi nehézségek, üldöztetés, bebörtönzések. A fiatal lány tehát jól látja, milyen következményekkel jár övéiknek harca, mégsem futamo- dik meg. Nem keres „csendesebb vizeket“. Egyre tudatosabban veszi ki részét a rimaszombati kommunisták munkájából. Rendszeresen eljár azokra a gyűlésekre, amelyek a megszáilás előtti években oly jellemzőek voltak. Ilyenkor szavalt, de ha kellett, szervezte a Vörös Segélyt is a bebörtönzött kommunisták családjainak megsegítésére.

— A legemlékezetesebb esemény számomra ezekből az időkből az a hatalmas fasiszta ellenes manifesztáció, amelyet Kassán tartottunk 1937-ben. Az emlékezetes nagygyűlést spartakiád bemutató követte. A munkás tornaegylet mozgósította az ország valamennyi fiatalját.

Rimaszombat munkásifjúságát nyolcán képviseltük

ezen a bemutatón. A gyakorlatokat a később mártírhalált halt Pajor elvtárs tanította be velünk. Felejthetetlen élmény volt! Hatalmas tömegben vonultunk Kassa utcáin. Elől mi, fiatalok, vö- ■ rös zászlókkal és „Le a német fasizmussal“ jelszóval.

Ez volt az utolsó nagy tömeges megmozdulás. Jöttek a megszállás ével.

S ezzel egyidőben jöttek a rettegések, a még gyakoribb bebörtönzések, s a nyomor. Ekkor kapcsolódott be az illegális mozgalomba.

Hírhordó volt édesapja s n többi elvtárs között. Nem volt veszélytelen faladat.

Gyanúsították, figyelték s gyakran voltak kellemetlenségei.

1944 decemberében végre felszabadult a város Az emberek akkori érzését ma már lehetetlen pontosan rekonstruálni.

— Nagy boldogság volt valamennyiünk számára. Véget értek a rettegések. Ekkor még sokan nem tudták, hogy lesz, mint lesz ezek után. Mi tudtuk, s ennek a jegyében kezdtünk munkához.

A város nem egyik napról a másikra szabadult fel. Hét hétig tartott a front, sok halottal és sebesülttel. A sebesülteknek ápolás kellett, törődés, s meleg emberi szavak.

— Ml fiatalok, naponta

Staudinger Istvánné

ellátogattunk a szovjet katonai kórházba. Ügy segítettünk, ahogy tudtunk. Beszélgettünk a sebesültekkel, bíz- tatgattuk őket, mindenképpen éreztetni akartuk velük, hogy fájdalmuk nem hiábavaló fájdalom, egy egész város, egy egész nép hálája próbálja enyhíteni. Tevékenységünkért a Moszkvai Rádió magyar adásában köszönetét kaptunk, külön külön név szerint. Itt a szovjet katonai kórházban találkoztam először Kalicsiak elvtárssal. Borzasztó állapotban volt. Mindkét lába hiányzott. lelkileg is tönkre ment, hisz nagyon sokat szenvedett. De sikerült felépülnie. Emlékeit „Átéltem a halálom“ című könyvében írja meg. A volt partizán ma is mét aktív harcos.

Staudingerné 1945-ben lé pett a pártba. Mint ifjú kom munistának legszebb élményei az első VIT-hez kapcsolódnak, s az Ifjúsági Vasútvonal építéséhez.

1948-ban a februári események aktív résztvevője. Augusztusban már az SZLKP KB-n dolgozik. Kugler Jánossal, Fábry Istvánnal, Lőrincz Gyulával.

— 1948, 49, 50. Ezekben az években, úgy emlékszem, nem ismertük a magánéletet. Hétköznap dolgoztunk, s vasárnapomként jártük a csallóközi falvakat. A párt irányelvét terjesztettük, magyaráztuk az embereknek. Az emberek örömmel fogad tak bennünket. örültek, hogy eloszlattuk kételyeiket.

— Az igazság az, hogy még ma is ezzel a 25 év előtti hévvel, s fáradságot nem Ismerő lelkierővel terjeszti a kommunista eszmét.

Energiájából futotta négy gyermeke nevelésére, s arra is, hogy megszerezze az egészségügyi végzettséget.

— Férjem, aki szintén párttag, nagyon sokat segít nekem azzal, hogy megértő. Igen, neveltem a gyermekeimet, dolgoztam, s közben távúion végeztem az egészségügyi iskolát és vállaltam a pártban végzett fel adataimat. A gyermekeim ma már — a legkisebb lányom kivételével, aki gimnazista — gondoskodnak magukról.

Staudinger Istvánné most ötvenkét éves. Sok-sok munka, tanulás, lanítás áll mögötte. De még nagyon sok áll előtte is.

— A pártmunka számomra elhivatottság, amit nem tudok abbahagyni azzal, hogy néhány év múlva nyugdíjba vonulok. Nem tudom abbahagyni, szükségem van rá. 32 év alatt mindig olt voltam ahová a párt szólított, ezután is ott szeretnék lenni.

A Rimaszombati Állami Kórházban dolgozik, a fertő ző osztály főnővére. Elnöke a CSSZBSZ szervezetnek, amelyet 1968 után ő szerve zett újjá.

Kitüntetések és elismerő oklevelek egész serege bizonyítja, hogy munkáját a párt és a társadalmi szervek nagyra értékelik. De nagyra értékelik azok az egyszerű emberek is, akikkel kapcso latba kerül.

KOVÁCS MAGDA