Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-09 / 136. szám, szerda

Amíg a nyáj legel Fényárban úszó tavaszi dél­előtt, zöldellő lankák, kanyar­gó út, illatos rét, meg-megrez- zenő nádszálak, legelésző nyáj. És madárdal, melyből a kakukk bangia külön is kivehető. A vá­roslakó vagy inkább a ma em­bere gyakran vágyik ilyen táj­ra. hogy megpihenjen. Képze­letünkben talán éppen az ilyen tái a megtestesült romantika. Nyilván azért, mert egyre ke­vesebb az ilyen hely. S bár valóban felüdülést jelent az ilyen környezetben eltöltött idő, mégis csak relatíve igaz, hopy a vázolt kép maga a ro­mantika. Minden attól függ, mi­lyen szemszögből vizsgál iuk. Ha a múltat, netán gyermek­korunkat idézi a kép. akkor persze magától értetődik a nosztalgia, amelyet bennünk kivfilt. Mindez kevésbé vált ki ilyen érzést abból az emberből, aki maga is része, szereplője a le­írt tájnak: a legelésző nyáj ju­hászából. Bár Gergely László, a Demandicel (Deméndi] Efsz 46 éves tagja csak ideiglene­sen tölti be a juhász szerepét, mivel a 350 darabból álló nyái rendes őrzője hosszabb Ideje betegeskedik. Gergely Lászlót eredetileg csak két hétre „be­szélték rá“, de ez már letelt, s még nem tudja, mikor mehet vissza eredeti munkakörébe: rakodómunkásnak. A nyájat már asszonyok is legeltették, de nem akartak kitartani mel­lette. A szövetkezetnek Százdon vannak az anyabárányai, mint­egy 400 darab. A szomszédos majorban is vannak bárányai az efsz-nek. Azokat most is asszonyok legeltetik. Nehezen találnak embert a nyáj őrzésé­re, ha a juhász megbetegszik — mondja Gergely László. — Vajon mi ennek az oka? — csodálkozom. — Vajon mi ennek az oka? — csadál kozom. — Ezt a munkát meg kell szokni — mondja az ideigle­nes juhász. — Itt soha sincs szabad nap — folytatja. — Ha kint dolgozom, szabad szomba­tom és vasárnapom is van. Ara­táskor persze nincs. Meg ak­kor sincs, ha műtrágyával meg­rakott vagonok érkeznek a szö­vetkezet számára. Olyankor Apja, az uradalmi cseléd, óva intette: „Fiam, igazad van, hogy véded a kizsákmányol* munkásokat, de ha a csendőrön kézre kerítenek, összetörik csontjaidat.“ Ez a mondat ma Is élénken él a 64 éves Szalay János emlékezetében. — Anyám azt mondta — em­lékezik vissza —, hogy nem muszáj vasárnap templomba járnom. Kopott ruhámban nem illettem a gazdag gyerekek kö­zé. Inkább oda mentem, ahol a földmunkások szoktak össze­gyűlni egy kis beszélgetésre. Leggyakrabban a helyi földes­urat szidták, aki sokszor meg­tiltotta a negyedéves járandó­ság kifizetését, pedig sem oka, sem joga nem volt hozzá, hi­szen a szegény családokra még nagyobb nélkülözés várt. Tizenhatévesen lett az ifjú­munkás szervezet tagja, és be­szintén menni kell, s a vago­nok legtöbbször szintén szom­baton vagy vasárnap jönnek. Ha ráérek, a ház körüli teen­dőket végzem — mondja, az­tán ismét a juhokra tereli a szót. — Bent van hét darab kos is. Az almozás, a szalmahordás is a juhász dolga, meg az ita­tás. Zabot is etetünk. A ju­hásznak van egy lova, azzal hordja a szalmát. Ebben a nyájban 25 anya van — mutat a jószágra, melyet olykor „meg kell fordítani“, vagyis az el­lenkező irányba terelni, hogy a közeli vetésben ne tegyen kárt. — Régebben Gergely László gulyás volt. — Tizenkilenc évig voltam gulyás — mondja. — Egy éve hagytam abba a gulyáséletet, mely nagyon nehéz volt. Arra gondoltam, hogy lassan már megöregszem, s sohasem lehet szabad szombatom meg vasár­napom. Na, meg már nagyon kezdtem érezni a kezem a sok fejestől — sóhajtja panaszosan, s ujjaival olyan mozdulatokat tesz, hogy megértem, mire cé­loz. — Pedig mint gulyás jól kerestem: háromezerötszázat, négyezret havonta, a tejtől függően. — Fejőgépeket nem használ­tak? — Dehogynem, de mindig voltak olyan tehenek is, ame­lyek nem bírták a gépi fejést. Amikor én gulyás lettem, ak­kor még mindent kézzel kellett végezni: vizet húzni, trágyát ki­hordani. A mostani istálló már modern, minden gépesítve van benne. A régit össze sem lehet hasonlítani vele. Én először az állami gazdaságban dolgoztam, de tíz éve már a szövetkezet­ben vagyok. Az élet gyors változásáról, a fejlődésről Gergely László örömmel beszél: — Ma már a kinti munkákat is modern eszközökkel végez­zük — jegyzi meg. A gyárak korszerűen termelnek. Megvál­tozott a világ. Én persze azt sem felejtem el, ami régen volt. Jól emlékszem arra az időre, amikor itt uradalom volt. Az apám is az uradalomban dolgo­zott, s bizony előfordult, hogy még a mindennapi kenyerünk sem volt meg. Valamikor az or­szágutak tele voltak koldusok­lépett a Vörös Szakszervezetbe is. E két szervezetben kifejtett munka éretté tette, sokat ta­pasztalt, úgyhogy 1927-ben tel­jesült kívánsága: átvette párt­tagsági könyvecskéjét. Az idő­sebb kommunisták megbíztak benne, tudásában, elvhűségé­ben, s így már 1931-ben ő lett az alapszervezet elnöke. Nem voltak azok könnyű idők. A gazdasági válság érzékenyen érintette a mezőgazdasági mun­kásokat is. Az uradalom a fér­fiak helyett néhány koronás napszámért inkább asszonyokat és gyerekeket alkalmazott. Még csak 15 éves az 1921-es kai, akikkel a kutya sem törő­dött. A szegények mezítláb jár­tak, rongyosak voltak, éheztek. Ez már teljesen a múlté. Ma mindenkinek autója, tévéje van. Nagyszerű dolog a televízió! Én semmi pénzért nem adnám. Nagyon szeretem a tv-híradót, a jó filmeket. Amikor gulyás voltam, csak ritkán nézhettem a tévét, mert igen korán kel­lett kelnem, s este nem marad­hattam fent. Újságot is szeretek olvasni. Az Oj Szót járatom. Szlovákul is tudok, de amit ma­gyarul elolvashatok, azt sok­kal jobban megértem. Itt kint nem szoktam újságot olvasni, csak otthon. Pedig volna rá időm, de amikor korán reggel eljövök hazulról, még nincs új­ság. A XV pártkongresszus hatá­rozatát is figyelmesen elolvas­ta Gergely László, aki maga is kommunista. Húsz éve tagja a pártnak. — Szerintem az természetes, hogy mindenki igyekszik hoz­zájárulni a párt által kitűzött célok teljesítéséhez, hiszen a párt mindenkinek a javát akar­ja — mondja. — A mi példánk is azt bizonyítja, hogy nálunk egyre könnyebb és jobb az élet. A kongresszus például rámuta­tott arra, hogy az anyaggal takarékoskodni kell. Nálunk r( lévai tüntetés idején, de az elvtársakkal együtt ő is ott van a munkát, kenyeret, embersége­sebb életmódot követelő tömeg­ben. Ekkor tanulta meg a mun­kásindulót: „A harcban nem szabad megállnunk ...“ A ko­súti események idején katonai szolgálatát teljesíti. Bajtársai körében is szervezett, agitált. Major István elvtárs kiszabadí­tása mellett kardoskodott. Ezért a katonai bíróság 18 napi bör­tönbüntetésre ítélte. — Aratás előtti időszak volt — idézi a múltat. — A földbir­tokos tizennegyedért akart szerződést kötni, mi viszont ra­szövetkezetben ezen a téren is nagy rend van. Szerintem első­sorban a párt helyes politiká­jának köszönhetjük, hogy a ml társadalmunkban mindenkinek jó, aki becsületesen dolgozik. A deméndi falusi pártszervezet­nek 40 tagja van. A múlt és a jelen összeha­sonlítása saját élete, helyze­tének alakulása tehát nagy sze­repet játszott Gergely László nézeteinek, meggyőződésének kialakításában. — Két katonafiam van — mondja aligha leplezhető apai büszkeséggel. — Ha leszerel­nek, mind a kettő házat, kocsit fog akarni. Remélem, én is se­gíthetem őket céljuk elérésé­ben. Én annak, idején úgy kap­tam lakást, hogy az állami gazdaságban elvállaltam a fe­jést. Később szép, háromszobás házat építettünk. Ezt annak kö­szönhetem, hogy olyan sokáig gulyás voltam. A feleségem sajnos ma már rokkant, egy rosszul összeforrt lábtörése volt. Soká beszélgetünk. Melettünk a fűben heverlész Tarzan, a juhász fekete kutyája, mely Gergely László szerint méreté­nél fogva nem bárányokra, ha­nem tehenekre való. Nem is en­gedi el a pórázát, nehogy el­ijessze a nyájat, mely lassan jóllakik a gazdag legelőn. Az ember szeme azonban nem tud betelni a táj szépségével. A legszívesebben magammal vinném az egész dimbes-dom- bos, utánozhatatlan szépségek táját a tavasz illatával és a madárdallal együtt. gaszkodtunk a tizenkettedhez. Sztrájkot szerveztünk, Pözbán gyűltünk össze, hogy megtár­gyaljuk a szervezési kérdése­ket. Még azt is megbeszéltük, miként távolítjuk el az esetle­ges sztrájktörőket. A sztrájk vezetésével engem bíztak meg az elvtársak, s a végeredmény: követeléseinket száz százalékra teljesítették. A felszabadulás után el#ször építkezésen vállalt munkát, ké­sőbb a jnb képviselője lett, majd itthon, Baracskán volt a hnb elnöke. Ma már nyugdíjas, azonban nem tölti pihenéssel a napjait. A CSSZBSZ Érsekújvá- rí Járási Bizottsága plénumá­nak tagjaként, s önként is sok feladatot vállal. Gyakran meg­hívják iskolákba, fiatalok gyű­léseire, ahol a múltról beszél­ve készíti fel őket a jövőre. BÚKOR JÓZSEF A CSKP XV. kongresszusainak szellemébein Gazdaságosai] termelést, jobb minőséget A Szlovák Magnezitmű- vek n. v. dolgozói köré­ben is élénk visszhangra talált a XV. pártkongresz- szus záródokumentuma, a kommunisták országos ta­nácskozásán jóváhagyott gazdaságfejlesztési irány­elv. Ennek szellemében tárgyaltak a minap a vál­lalati igazgatóságon dol­gozó kommunisták taggyű­lésükön, melynek fő té­mája — a kongresszusi do­kumentumok alapján — a magnezitipar legfontosabb feladatainak elemzése volt. A legtöbb gondot a hazai nyersanyagok céltudato­sabb kihasználására, a ter­melés és a minőség foko­zására, valamint a válasz­ték bővítésére fordították, hiszen a Magnezitművek részére a kelet-szlovákiai kerületi pártkonferencia a termelés növelését az 1976-os évre négy száza­lékban határozta meg. A taggyűlésen felszóla­lók aláhúzták a gazdasá­gos és minőségi termelés nek az exportfeladatok megvalósítása szempontjá­ból való szükségességét is. Tudvalevő, hogy a nemzet­közi piacon a konkurren- ciaharcban az győz, aki a legjobb terméket kínálja eladásra. Az utóbib évek­ben a vállalat termékei nem minden esetben állták ki a minőségi próbát. Pe­dig a sikeres exportterme­lés más területen is érezte­ti hatását, eredményessé­gétől függ, hogy a válla­lat megvalósíthatja-e be­hozatali tervét és milyen formában. Ez év első negyedében az említett okok miatt kedvezőtlenül alakult a helyzet, ami rányomta bé­lyegét az új termékek gyártására is. A taggyűlés hangsúlyozta: a sikertelen­ség okait nem lehet csu­pán az import területén keresni, hanem a vállalat munkaközösségének sorai­ban is. Konkrétan a mű­szaki fegyelem megtartása az irányító és ellenőrző te­vékenység terén. Helyesen tapintottak rá a lényegre: az elvégzett munkáért ér­zett erkölcsi felelősségtu­dat fokozásával lehet elér­ni a minőség javítását. Ez a vállalat minden egyes dolgozójára vonatkozik. Mélyrehatóan foglalkoz­tak a műszaki fejlesztés kérdéseivel, hiszen ezen a területen egész sor prob­léma mutatkozik. Főleg ami a műszaki fejlesztés eredményeinek gyakorlat­ban történő alkalmazását illeti. Márpedig a legjob­ban kivitelezett, kidolgo­zott elmélet is csak akkor érezteti hasznos hatását, ha az a termelésben is ér­vényre jut. E téren fontos szerep hárul a vállalat ko­šicei fejlesztési és kísérle­ti üzemrészlegének dolgo­zóira. A vitában felszólalt ján Jankovič mérnök, vállalati igazgató. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési részleg dolgozóinak konkrét prog­ramot kell adni. „Dolgoz­zák ki például, hogy az importált anyagokat meny­nyiben lehetne saját forrá­sainkból, hazaiakkal he- lyetesíteni. Olyan tenniva­lók ezek, melyek nem tűr­nek halogatást“ — jelen­tette ki. Kellemesen lepett meg a Szlovák Magnezitművek vállalati pártbizottsága kommunistáinak őszinte hangvételű tanácskozása. A kongresszusi határoza­tok gyakorlati érvényesíté­sére irányuló törekvésük dicséretes, s ezek után már a megvalósításon van a sor. (kulik) Az apja nyomdokaiban KOMSZOMOLISTA VOLT Munkahelyén, a Hydrostav vállalat komáromi üzemében felettesei a legjobb dolgozók­nak kijáró megbecsüléssel emlegették nevét. Könyvelőnö. Két esztendővel ezelőtt el- nywte „A vállalat legjobb dol­gozója“ címet, s az idei nem­zetközi nőnap alkalmából is­mét elismerő oklevéllel jutal­mazták. Cseszár Júlia harcos mun­kásmozgalmi múltra tekinthet vissza, családjukban ez már hagyomány. Édesapja, Cseszár István 1937-ben a spanyol polgárháborúban, Tureulnél, a levantei fronton hősi halált halt. — A fiatalok között is nagy volt a szervezkedés azokban az időkben — emlékezik visz- sza. — Sokan voltunk tagjai a komszomolista szervezet­nek, lányok, fiúk egyaránt. Táncoltunk, énekeltünk. Leg­inkább forradalmi dalokat ta­nultunk be, s haladó szellemű színdarabokat adtunk elő. Szerények voltak lehetősé­geink, de igyekeztünk azokat a legteljesebb mértékben ki­használni. Fehérváry László, Schlár Ede és Patkó Vera ne­vére emlékszem leginkább azokból az időkből. A felnőttekkel együtt mi, gyerekek is forradalmi időket éltünk át. Egymást érték a munkát, kenyeret, az elemi emberi jogokat követelő tün­tetések, mint például a kosúti földmunkássztrájkkal egybe­kötött nagy megmozdulás, me­lyen a komáromi vörös cser­készek is részt vettek. Trom­bitásukat, Rácz Józsefet azt követően nevezték el „kosúti trombitásnak“. Majos István bebörtönzése után a komáromi kommunis­ták sem maradtak tétlenek. A fiatalok, a komszomolisták az úttestek aszfaltjára, a ke­rítésekre és a házak falaira festett jelszavakban tüntettek az igazságtalan ítélet ellen. Cseszár Júlia a felszabadu­lás után — mint egykori kom­szoinolistához illett — azon­nal tagja lett a népi milícia 120 tagú fegyveres alakulatá­nak. Segített a rend fenntar­tásában és megerősítésében, a feketézők leleplezésében. A rend helyreállása után ott vállalt munkát, ahol a legna­gyobb volt a szükség a segít­ségre. Ápolónő lett a kórház­ban. Majd az államosított tej­üzembe került, s dolgozott a városi lakáskezelőségen is. Eddigi munkájáról, a hét­köznapok apró harcaiban ta­núsított elkötelezett, magatar­tásáról a szobája falát díszítő elismerő oklevelek „valla­nak“. Mindenkor hű maradt az eszméhez, melyért apja az életét áldozta. H0LCZER LÁSZLÓ FÜLÖP IMRE — Itt szép zöld a fü — mondja Gergely László. (A szerző felvétele] A CSKP VETERÁNJA IDÉZVE A MÚLTAT... BESZÉLGETÉS EGY „IDEIGLENES" JUHÁSSZAL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents