Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-07 / 134. szám, hétfő

A stószi rétek világbékéje HAT ESZTENDŐVEL EZELŐTT, 1970. MÁJUS 31-ÉN HALT MEG FÁBRY ZOLTÁN A margaréta apró, fehér vitorlái nekifeszülnek a szélnek. Köralakú hajó ring a lég-vizen. Fedélzetére sohasem kerülhet f egy ver. A margarétából sohasem lehet hadihajó. Nincs hatalom, amely a békés fűszálak ellen kényszeríthetné. A margaréta a jó jegyében él. A törékeny férfit, akinek olyan vékony volt a bőre. mint a friss dióbél burka, gyakran látták mar garéták között. A stószi rétek vi­lágbékéjét tanulmányozta. ,,Szeretett Fábry Zoltán író elv- társi Hogy bátorkodom soraimmal fel­keresni, bocsánatát kérem. Nem vagyok tollforgató ember egyszerű munkás vagyok, egy a sok közül. Amit írok, úgy írom, ahogy a szí­vem diktálja. Én indítottam el az illegális munkát 1938-ban a dobsi- nai és rőcei járásokban. Nagy szükségünk lett volna a személyes segítségére, de sokat tettek írásai is. Ön a szlovenszkói magyar dol­gozók Gorkija. Én az ön írásaiból merítettem sokat, hitet adó anya­got. Különösen a Fegyver s vitéz ellen könyvéből, amely azóta köz­kézen forog Igen nagy örömömre szolgált volna Stószon csak egy pillanatra is beszélni önnel és lát­ni önt. Az utamba eső magyar községeket szerveztem. A csügge- dőket bátorítottam Rozsnyóról én vittem a rezolúciót Steiner elv­társnak. Az első köztársaságban előfizetője voltam a Korunk nak és az Ot-nak. valamint a Nap-nak. Az ön írásait gondosan kivágtam és eltettem nehezebb időkre. Örökbe­csű munkájáért e levélben fogadja köszönetemet. hálámat és nagyra­becsülésemet. Hosszú életet, egész­séget, sok-sok sikert kívánok ön­nek.“ Schreiberné asszony, stószi gondozója mondja: — Reggel nyolckor vittem neki a reggelit. Ha öt percet késtem, méltatlanko­dott: hol jártál rlyen sokáig? Ha öt perccel előbb toppantam be? — megrótt: még nem vagyok kész a munkámmal, még nincs nyolc órai Ilyenkor osztotta szét a tálcára aznapi gyógyszeradagját. Ha bete­geskedett. óránként jártam át Az ebédet mindig akkor fogyasztotta, ha befutott a negyedkettes busz. Ha a busz késett, ő sem ebédelt, mert nyugodtan akart enni, és ha vendég jött volna megzavarta vol­na. Fél háromtól fél ötig aludt, hétkor vacsorázott. Utána részle­tes beszámolót kívánt a stószi ese­ményekről Minden érdekelte, még az is feltűnt neki. hogy az egyik fiatalasszony műkontyot visel, és az a műkonty nem áll jól neki. Nem nyugodott addig, amíg véle­ményét nem közölte a fiatalasz- szonnyal, aki ezen egy jót neve­tett. Az édesanyja szép asszony volt. még idősen is, az édesapja meg. a sánta kereskedő, ott ült a boltja előtt egy borszéken, a hárs­fa alatt, ha vevő jött, kiszolgálta, különben olvasott. Fábry Zoltán ragaszkodott a régi szokásokhoz, mindig mnodogatta. hogy az em­ber ne adja fel azt, ami szép Ka­rácsonyra és szilveszterre átjött, ajándékokat vettünk egymás­nak . . . Szombaton, 1970. május harmincadikén délelőtt takarítot­tunk. Az idő nem volt még igazán meleg, ebédre mégis az előszobá­ban terítettük, mint nyáron, és ő ennek szemlátomást megörült. Sóskamártásos húst evett és grízt. Viccelődött, csipkelődött. A vacso­rát a lányom vitte át. Jókedvű volt akkor is. Körözöttet evett sóskiflivel és kérte, hogy ezentúl mindig sóskifli legyen a körözött- höz. Szokása volt, hogy búcsúzás­kor tréfásan hátbaüti a lányomat. Csacsit, akit úgy szeretett. De az­nap este nem tette ezt. Furcsának találtuk. Az ablakot nagyon hamar becsukta. Ez is furcsa volt. Más­nap reggel mondja a szomszéd: Fábry úrnál ég a villany. Nem gondoltunk semmi rosszra. Átmen­tem, kopogtam, de nem jött vá­lasz Az ágyához léptem és láttam hogy mozdulatlan Kiáltozni kezd tem. jött a férjem, tükröt tartott a szája elé, de a tükör nem párá- sodott be ... Egy esőcsepp lefut a gesztenye­fáról, mint az augusztusi ég csilla­ga. A könnyű kis koporsót most emeli magasba nyolc kéz. Planétánk egyik fia rövidesen protonjaira, elektronjaira hull, szí­ve fölött törökszegfű lobog. Sohasem tudja meg, van-e élet a Tau Cetin, gyógyítható-e a rák, megszületik-e a csehszlovákiai magyar irodalom József Attilája, és a fenyők, a rózsák, a parajlevelek, búzavirágok, juharfák, japánbirsek példája után sikerült e az embernek is megvalósítania a békét? BATTA GYÖRGY CSONTOS VILMOS: Fábry Elment - s örökre itt maradt. Kiégett - s lángja most vakít. S egyképpen vénet, fiatalt, Belázosít, nyugtalanít. A lángja, mi égre lobbant, Megvilágítja- merre menj, Hogy majdan, ha elföd a hant, Életet akkor is teremj! Jelen van bennem - benned is; Élete - pislogó mécses. Humánumra akit nevelt Halála - égig-lobbanás. Benned aki az emberben hisz, A sírja csupán ielképes; Aki zsoltárt se énekelt. Szelleme élet-folytatás Susil Weerarathna felvétele F. C. WEISKOPF: A lIINSBRliCKi mm A következő történetet Anna Seghers mondta el nekem, mikor hét évi szám­űzetés után (melyet ő Mexikóban, én az Amerikai Egyesült Államokban töl­töttem) egy közös New York-i bará­tunknál viszontláttuk egymást. — Egy novellához való anyagot hoz­tam neked — modta Anna az üdvözlés első szavai után. — Olyanfajta esetről van szó, amilyenekről te a Valószínűt­len Valóságokban írtál Anna az ő sajátos stílusában, modo­rában beszélt. Megőszült haja alatt, fiatal szemében az álom fénye csillo­gott. — Igen, ezt csak a te novella­gyűjteményedben tudom elképzelni, és ezért ajándékozom neked az anyagot. Különben magamnak tartottam volna meg. Nevetett, majd fokozott buzgalommal folytatta: — Csak azt kell megígérned, hogy megfelelő tanulságot gondolsz ki hozzá. Nehogy az egész úgy hasson, hogy a történetet azért mondod el. hogy a kegyes gondviselés titokzatos hatalmát akarod bizonyítani. De hát miféle gondviselés volna az — szakí­totta félbe beszédét ebben a pillanat­ban —, amelynek jóságos tevékenysége csupán három emberre terjed ki és megengedi, hogy százezrek pusztulja­nak el a fasiszta táborok gázkamrái­ban és kivégzőhelyein! Nem, amit a gondviselés csodájának neveznek, ah­hoz ennek az esetnek amit neked el akarok mondani, semmi köze sincs, azonban a szó legjobb értelmében még­is csodálatos. Hiszen tudod — az asz­talon át felém hajolt, és lehalkította a hangját — én hiszek a csodákban. Persze, ezeknek egy sajátos fajtájában; a valóság csodáinak nevezem őket, és ha találkozom velük, mintha visszaju­tottam volna gyermekkoromba, abba a korba, amikor a mesék még a minden­napokhoz tartoztak. Elrévedezve nézett cigarettája füstjé­be és szünetet tartott. Közvetlenül ezu­tán belekezdett a történetbe, amelyet megkísérelek itt elmondani úgy. ahogy akkor megtapadt a fülemben. Amikor a harmadik birodalom össze­omlása után ismeretessé vált, hogy Né­metország közútjait és a szövetségesek gyűjtőtáborait benépesítő, úgynevezett gyökerüket vesztett személyek között az elgázosított és élve elégetett zsi­dóknak számos gyermeke is ott van, az a néhány zsidó emigráns család, amely a nácik elöl menekülve Mexikó­ban talált menedéket, elhatározta. ARNFRID ASTEL: Epigramm ák ACHILLES ÉS A TEKNÖSBÉKA Tulajdonképpen ki ez az Achilles, kérdezte a teknősbéka, s tovább zabálta a zöldséget. KÖRNYEZETSZENNYEZŐDÉS A leverkuseni Bayer Művek ismeri szükségleteinket. Nemcsak aszpirint produkál, hanem fejfájást is. KÉRDÉS EGY GONnOLATTULAJDONOSHOZ Ha aggályoson ragaszkodsz gondolataid tula/donjogáihoz, miért nem tartod meg gondolataidat magadnak? A LIBERÁLIS Két szék között ül a liberális karosszékében. AZ UTOLSÓ AKTUS A légijek elhagyják a süllyedő patkányt. EÖRSI ISTVÁN FORDÍTÁSAI EMANCIPÁCIÓ „Szabad akarok lenni“ — szólt a színházi bábu, s átvágta drótjait. IRODALOM Klaus Wagenbach kiadó elutasítja verseimet „Ilyesmit én is tudnék“ — mondja, minélfogva — úgy véli — nem is lehet ez irodalom. TÍMÁR GYÖRGY FORDÍTÁSAI hogy az árva gyerekek közül Harmin­cat új hazájukba hozat, és saját gyer­mekükként magukhoz veszik őket. Sok fáradságba türelembe és renge­teg pénzbe került a merész vállalkozás elindítása. És az ügy kivitelével fog­lalkozó bizottság tagjai a számtalan szállítási nehézség, bürokratikus fon­dorlat, útlevél és egyéb akadály miatt már-már lemondtak az egészről. Végül mégis sikerült az utolsó nehézségeket is leküzdeniük, és az 1945-ös év egyik őszi napján a veracruzi kikötőbe meg­hívott nevelőszülők meglátták jövendő­beli fogadott gyermekeiket, amint egy brazíliai tehergőzös lépcsőjéről partra szálltak, ps feléjük közeledtek A kis jövevények nyakában kartonpapír ló­gott, többnyire hiányos személyi ada­tokkal. Két ilyen papírlemez üres ma­radt. Viselőik egy körülbelül hatéves fiúcska és egy nála valamivel fiatalabb leányka voltak. A segélybizottság a legbuzgóbb utánjárással sem volt képes egyebet megtudni, mint azt, hogy a gyerekeket a ravensbrücki gyűjtőtábor közelében találták és nyilván testvé­rek Amikor az árvákat egy jóval előbb, pontosan megállapított terv szerint az örökbefogadó szülőknek átadták, akkor a ravensbrücki testvéreket (így nevez­ték el kettőjüket, akiknek személyazo­nosságát nem lehetett megállapítani) elválasztották egymástól és két külön­böző családhoz, a fiúnak Acapulcóba, a leánykának Pueblába kellett volna ke­rülnie. A kislány kétségbeesetten ka­paszkodott bátyjába, és szívettépően zokogott. Sem rábeszéléssel, sem ba- busgatással nem lehetett megnyugtat­ni. A lányka bánata annyira meghatotta a B. házaspárt, akik őt magukhoz akarták venni, hogy elhatározták, te­kintet nélkül arra, hogy ez egy kicsit megnehezíti helyzetüket, a fiút is fel­nevelik. Szándékuk könnyebben fogam- zott meg. mint annak megvalósítása. Mert az acapulcói család eleinte sem­miféle körülmények között sem volt hajlandó a fiút átengedni. Sok komoly érvelésbe, sok könnybe és ígérgetésbe került míg sikerült őket meggyőzni. Végre már ott tartottak, hogy a B. házaspár a két testvérrel együtt el­utazhatott otthonába. Pueblába. Mihelyt megérkeztek. B. asszony hozzálátott, hogy fi két gyereket új ruhába öltöz­tesse. Hiszen még azokat a rongyokat viselték, amiket akkor hordtak, amikor Ravensbrückben rájuk találtak. B. asz- szonv a régi holmit egy csomóba kö­tözte hogy maid odaadja a rongysze­dőnek. Ekkor támadt az az ötlete, hogy egy-egy ruhadarabot egy kötényt, egy kabátot megőriz a gyerekek szá­mára — emléknek a szomorú múltból. Ki tudná leírni az asszony megren­dülését, amelyet akkor érzett, amikor a kabát tisztítása közben egy félig el­mosódott, kusza ceruzavonásokkal te­leírt cédulát fedezett fel. amelynek szövege így hangzott: „Ezeket a soro­kat egy órával a gázkamrába való el­szállításom előtt írom, abban az őrült reményben, hogy a két gyermekem életben marad. Es menedéket, segítsé­get fog találni nemes szívű embereknél. Ha ez a reményem teljesül, kérem gyermekeim jótevőit, tegyenek meg még valamit. Értesítsék megmentésük­ről testvéremet, családunk egyetlen élő tagját, akinek sikerült Idejében kül­földre menekülnie.“ Ez a külföldi testvér nem volt más, mint B. asszon v. BÁRKÁNY JENŐNÉ fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents