Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-29 / 153. szám, kedd

Cheretek Irodalmi estekre (író—olvasó találkozók­ra, szerzői délutánokra) járni. Szerény, saját használatra ké­szített statisztikám tanúsága szerint kb. 203 alkalommal hív­tak meg körükbe az olvasók. Két alkalommal nem tudtam eleget tenni szíves invitálásuk­nak (önhibámon kívül) — de így is túlléptem a „kétszázas határt“. Jártam már szinte mindenütt. Bodrogközben, Gömörben, Csal­lóköz és Mátyusföld helységei­ben, voltam vendége CSEMA- DOK-szervezeteknek, iskolák­nak, üzemi kluboknak, sport­egyesületeknek, nyugdíjas nők körének. Akad olyan község, ahol négyszer is megfordul­tam. És még mindig jönnek, egyre jönnek a meghívások, in­nen is onnan is. Örülök nekik, mert eszmét cserélni jó dolog. Mert az országot járni, pipa­csot látni, szőlőt, kolbászt kós­tolni, behavazott hegyoldalakat szemlélni jó dolog. Találkozni a néppel — jó dolog. Eddigi legfontosabb tapaszta­lásom: az emberek őszinték. Pár perccel az irodalmi est megkezdése után jönnek is már a kérdésiek, a gyakran ismétlő- dőek és a váratlan örömöt szer­zők. (Az ún. bevezetőt általá­ban én szeretem mondani. Be­mutatkozom, elsorolom köny­veimet és terveimet; közlöm, azért jöttem, hogy minél töb­bet megtudjunk egymásról, használjuk hát ki jól az időt és beszélgessünk.) Sokfelé érdeklődnek a hazai magyar irodalom jelenlegi helyzete felől. Milyen művek megjelenése várható a közel­jövőben? Milyennek tartom gyermekirodalmunkat? Ki ír hazai szerzőink közül új drá­mát? Milyen a viszony íróink között? Rimaszombatban egy egészen különleges kérdést is kaptam: mi lehetett az oka, hogy a kitűnő Krúdy Gyulát csak az utóbbi időben kezdik felfedezni? örvendetes, hogy irodalmunk sorsa mennyire érdekli az em­bereket! Kár, hogy tájaink szépsége nem tükröződik köny­veikben, jegyezték meg Eke­csen. Tervez-e a Madách Kiadó valamiféle albumot, amely leg­szebb helyeinket, szülőföldünk kincseit mutatná be az olva­sónak? — tették hozzá ugyan­itt. Rimaszombatban faggattak affelől, milyenek a szlovák- magyar kapcsolatok mostaná­ban? Kik azok az alkotók — mindkét oldalon — akik szív­ügyüknek tekintik a közele­dést? Van-e valaki, aki folya­matos figyelemmel kíséri a két kultúra eseményeit? A kérdés­nek megörültem, már csak azért is, mert véleményem szerint ezen a területen van még ten­nivaló, az ösztönösségtől a tu­datosságig kellene eljutnunk, a jószándék nem minden esetben elegendő. Érdekes, hogy a kétszáz író— olvasó találkozón aránylag ke­vés szó esett a hazai magyar fordításirodalomról, pedig ren­geteg könyv — köztük jó pár kitűnően sikerült munka — hagyta el a nyomdát, bizonyít­csolatos kérdéseket. Mint egy­kor a csatából hazatérteket faggathatták, úgy érdeklődnek tőlem is: milyen volt az olim­pia? A légköre? Az tehát, amit nem tudott közvetíteni a tévékamera sem, amit legfel­jebb a szem két érzékeny mű­szere rögzített a helyszínen? Milyenek a ma hősei? Való­ban rokonszenves, nyíltszívű-e Balczó András? Csípőre teszi-e interjú-készítés közben is ke­zeit a felejthetetlen Albert Fló­rián? Mit szólnak az aranycsa­pat nagy öregei utódaik mai — sokszor nevetséges — fickán- dozásaihoz? Találkozások a néppel va, hogy szellemi életünkben fontos szerepet szánunk a Fáb­ry Zoltán által meghirdetett „hídépítésnek“. Alig volt szerzői est, amelyet ne ragyogott volna be Fábry Zoltán szelleme, Európai ran­gú írónk hagyatékának sorsa mindenkit izgat. Milyen a rend­behozott stószi ház? Készül-e újabb Fábry-monográfia? For­dítják-e Fábry-t más nyelvekre? Mennyi műve maradt kézirat­ban? A Fábry-napok alatt Rozsnyón megrendezett irodal­mi esten alkalmam volt néhány vallomást hallani olyanoktól, akik írónkat már fiatalsága idején ismerték, sőt előadásait meghallgatták. A rozsnyói ta­lálkozáson jutott eszembe, ide­je lenne gyűjteni a Fábryról szóló anekdotákat. Ott is el­hangzott néhány olyan apró történet róla, melyet anekdotá­vá fényezett már a múló idő. Kár, hogy valamelyik lapunk nem valósított még meg egy ún. „Fábry-sarkot“, amelyben rendszeresen lehetne közread­ni egykori fényképeket, törté­neteket, apró visszaemlékezése­ket. Fábry Zoltán jövőre len­ne nyolcvan esztendős. Kortár­sai is el-elhulltak közben, alig van már élő tanú, aki hitelt érdemlően be tudna számolni egy-egy fontos, vele kapcsola­tos eseményről. Több, mint harminc eszten­deje nincsen háború tájainkon. Vannak viszont óriási érdeklő­dést kiváltó sportcsaták. Szin­te mindegyik szerzői esten ka­pok a futballal, a sporttal kap­helytállnak az Életben EGY ALAPISKOLA 25 ÉVE Huszonöt évvel ezelőtt léte­sült az Ógyallai Magyar Tan­nyelvű Alapiskola, mely ez idő alatt a komáromi járás egyik kiváló eredményeket elérő tan- intézményévé vált. Az iskolá­ban az elmúlt években sok mai kiváló dolgozó, mérnök, orvos és pedagógus szerezte meg az alapokat későbbi tanulmányai­hoz. — Iskolánk 1950. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit, 23 tanulóval — kezdte a beszélge­tést Kender Gyula Igazgató. — Ödön falak között, korszerűt­len tantermekben tanítottunk. A későbbiek folyamán valamit javult a helyzet, amikor a gim­názium és a szlovák tannyelvű alapiskola épületébe kerültünk. A járási és a helyi szervek szorgalmazására új iskola épült, melybe 1969 januárjába költöz­tünk be. Ma az iskolánknak 31 pedagógusa és 421 tanulója van — 18 osztállyal, 4 napkö­zis csoporttal, jól működő is­kolai klubbal, amely főleg a távolabbi falvakból beutazó ta­nulóknak nyújt otthont. A szé­pen berendezett iskolai étkez­dében naponta 300—400 tanuló étkezik. Tanulóink jól megáll­ják helyüket mind a gimnáziu­mokban és szakközépiskolák­ban, mind a különböző munka­helyeken. Céltudatos nevelőmunkával a bukási arányszámot igyekszünk a minimálisra csökkenteni, ám nem a tudásszint rovására. Ezen a téren főleg a cigány­származású tanulók okoznak gondot, ötven cigányszármazá­sú tanulónk három külön osz­tályba jár. Pedagógusaink, Szopkuliak Piroska, Tóth Já­nos, Kecskés Mária kitartó munkája révén azonban sike­rült .eredményeket elérni. Az elért eredmény titka a szülők­kel és a tanulókkal való jó kapcsolat. Ma már a cigány­származású tanulók nemcsak tanulni, hanem szórakozni is ide járnak. Szopkuliakné veze­tésével ugyanis már néhány éve eredményesen működik a cigány tánccsoport. A cigány- származású tanulók idei ki-mit tud versenyének kerületi for­dulójában, Léván első helyen végeztünk. Pedagógusaink segí­tik a pionírszervezet munkáját is; különböző szakköröket ve­zetnek, versenyekre készítik fel tanulóinkat. — Az iskolában szakköreink eredményes munkát végeznek — veszi át a szót Lacza Jenő igazgatóhelyettes. — Jelenleg 24 különböző szakkör működik. A Bőgi Béláné vezette énekkar járási viszonylatban is szép eredményeket ér el, a Benkó Nándor - vezette bábcsoport a kerületi versenyben második díjat nyert. Hasznos tevékeny­séget végeznek a kézimunka­kor tagjai és a modellezők, különösen a Szakái László ve­zette hajómodellezők, akik évente különböző technikai jel­legű versenyekre is elküldik a modelleket. Hasonló eredmé­nyeket érnek el a sportolók is, kiváltképp az ifjú labdarúgók, A sporttal kapcsolatos törté­netek ma már szinte a néprajz szintjén kutathatók. A he- gyeink-dombjaink alatt megla­puló házakban egyre kevesebb sző esik a Don-kanyarról és Piavéről és — szerencsére! — egyre több arról, hogy valóban les volt-e az a gól, amit a ka­rikalábú balszélső végül is ra­vaszul a hálóba pörgetett? Szeretek irodalmi estekre járni. Meghálálni a bizalmat; azt, hogy az emberek drága ide­jükből olykor az én könyveim tanulmányozására is szánnak időt, hogy Jókai, Petőfi, Krúdy, Tolsztoj, Hemingway dacára olykor az én soraimat is elol­vassák. Szeretek országot járni. Tájainkon, a szőlőkkel bűvö­lő vidéken, az almafáival, kis­kertjeivel hívogató részeken vagy a Duna partján. Ilyenkor töltődik fel az em­beri lélek, mint sugaraktól a napelemek, ilyenkor gyűjti ösz- sze mindazon megfigyeléseit, melyeket az írói és szerkesztői munkához nélkülözhetetlen­nek tart, ilyenkor hallja belül­ről azt a sejtelmes és halk üzenetet, amely szerint: érde­mes írni, vagyis érdemes élni. Szeretem ezt a népet, ezeket az embereket, ezt a háromne­gyedmilliót. Egy vagyok én is közülük, s egy azok közül, aki hűséges szolgálatait ennek a népnek tiszta szívvel felajánlot­ta, s aki ezt a munkát olyan természetesnek tartja, mint azt, hogy a fán a gyümölcs megte­rem. BATTA GYÖRGY valamint a fiúk és a lányok kézilabdacsapata és a honvé­delmi kör tagjai. — A kiváló eredmények el­éréséhez hozzájárult az iskola pionírcsapata is — szólt közbe Mácsik Mária csapatvezető. Az iskola vezetősége és tanítói nagymértékben támogatják munkánkat. Csapatunknak szé­pen berendezett klubhelyisége van, amely egyben a hagyomá­nyok szobája is. A rajok ve­zetői főleg pedagógusok, de szorosan együttműködnek a SZISZ-tagokkal is, akik segíte­nek a pionírmunkában. Öröm­mel állapíthatjuk meg, hogy a pionírfeladatok teljesítésében évről évre jobb eredményeket érünk el. — Nem lenne teljes az isko­láról nyújtott tömör tájékozta­tásunk — veszi át a szót ismét Kender Gyula —, ha nem szól­nánk a szülőkkel és a védnök- ségi üzemekkel való együttmű­ködésünkről. Jó a kapcsolatunk a bagotai szövetkezettel, a sör­gyárral, valamint a Járási Épí­tőipari Vállalat ógyallai részle­gével és a traktorállomással. Iskolánk tanulói a segítséget, a támogatást társadalmi munka és kulturális műsor formájá­ban hálálják meg. Sokat segí­tenek a szülők is Brancsan Lászlóval, a szülői munkakö­zösség elnökével az élen. — Az elmúlt 25 év alatt csaknem 1500 tanuló hagyta el iskolánk padjait, s került mun­kaviszonyba. Tanulóink mindig szívesen jönnek vissza hozzánk. Tantestületünk a szülőkkel és a védnökségi üzemekkel a jö­vőben is azon fog fáradozni, hogy közös erővel hasznos, be­csületes fiatalokat neveljen. BENDE ISTVÁN ÚJ FILMEK AHOL A GÓLYÁIK FÉSZKELNEK (cseh) A lírai cím drámai töltetű mondanivalót takar. A téma nagy horderejű: a falu szocia­lista átalakulása, a szövetkeze­tesítés, valamint a vidéki em­berek helytállása a válságos években. A kétrészes alkotás Bohumil Nohejl regényének motívumaira épül; központi hő­se Stépán Urban munkásfiatal, aki az ötvenes évek elején ott­hagyva az üveggyárat falura megy, hogy részt vegyen a szövetkezetek megalakításában. A filmben az ő életútja tárul foglalkozik, az osztályérdekek összecsapását azonban megle­hetősen leegyszerűsítve ábrázol­ja, nem indokolja meg a főhős magatartását, nem támasztja alá érvekkel cselekvését. Ebben a részben nincs is igazi konf­liktus, az ellentmondásos ese­mények is csak a főhős magán­életében tükröződnek, az alko­tó nem mutat rá a társadalmi összefüggésekre, nem keresi a bajnok gyökerét. Kétségtelen, hogy az alkotás első része sikeresebb, mint a Jelenet a cseh filmből; balra Jirí Krampol, a főszereplő elénk, s ezen keresztül leszünk szemtanúi a falu kollektivizálá­sának, majd az 1968-as osztály­ellentétek kiéleződésének és összecsapásának. Karel Steklý rendező csak­nem húsz év eseményeit sűrít­ve párhuzamot von a falu, il­letve a társadalmunk életében mérföldkövet jelentő események között. Az első részben a szö­vetkezet megalakításával járó’ nehézségeket mutatja be, meg­jeleníti azokat az erőket, me­lyek támogatták a kollektivizá­lást, s azokat is, melyek elle­nezték, sőt gátolták a szövet­kezetesítést, a fejlődés kerék­kötőivé, társadalmi rendszerünk nyílt, vagy leplezett ellenségei­vé válva ezzel. A második rész­ben a 68-as válságos helyzettel második; hitelesebb a korrajz, árnyaltabb a figurák jellemzé­se, a rendező felfedi a miérte­ket is. A második részben mindezzel adósunk maradt, sőt a film befejezése is kurta, szinte váratlan és még csak jel­zésszerűen sem utal arra, hogy milyen irányban fejlődnek az események. A lírai hangvételű film sokkal hatásosabb és meg­győzőbb befejezést feltételezne. Jirí Krampol a munkásfia­talból lett szövetkezeti elnök szerepét figyelemre méltóan játssza. Ügyesen megbirkózott az igényes feladattal; játéka a film erőssége és egyik pozití­vuma. Sikerült emberközelbe hoznia a távolabbi és közel­múlt eseményeinek egyéni éá társadalmi vonatkozásait. MAGAS SZŐKE FÉRFI FELEMÄS CIPŐBEN (fraincki) Mindenki lehet gyanús, de aki gyanúsított lesz, az komoly életveszélybe kerül — így fo­galmazhatnánk, ha a francia paródia történetének tartalmát akarnánk lepárolni. A film ugyanis a titkosszolgálat vilá­gába vezeti a nézőt, egy olyan világba, ahol a személyi versen­sem sejtő hegedűművész — s a gépezet működésbe jön, a konkurrensek máris figyelni kezdik a „fontos embert“. Ez az alaphelyzet számos vígjátéki lehetőséget rejt és Yves Robert rendező jól kihaszJ nálja ezt, újabb és újabb ötle* tekkel kápráztatja el a nézőt, Pierre Richard és Mireille Darc a francia komédiában gés, hivatali „fúrás" nem fize­tésemeléssel, vagy áthelyezés­sel jár, hanem életveszéllyel. A furcsa cím mögött azonban fergeteges szatíra húzódik meg — krimi-elemekkel átszőve. Le­hallgató készülékek, titkos fényképezőgépek és könyörte­len hatalmi apparátusok világá­ban zajlik a történet — sok öt­lettel, humorral. A film ugyan­is arról szól, hogy a titkosszol­gálat pozícióharcainak hogyan eshet áldozatául egy ártatlan ember. S elég egy magas szőke férfi felemás cipőben, egy mit A filmben a látvány és a dialó­gus egységes egésszé áll össze. Ebben a titokzatos és csillo­gó világban olyan színészek ját­szanak, mint Pierre Richard komikus, Bemard Blier, a hí­res karakterszínész, Jean Rochefort, továbbá a bájos Mi­reille Darc és Colette Castel, a vérbeli komika. Yves Robert filmje kellemes izgalmat és nevetést nyújt. Vég­re egy igazi krimikomédia, amely nem az Ismert sablonok variálására épül. —ym— új szó 197.1 VI. 29. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents