Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-26 / 151. szám, szombat

HOLNAP ELNÖKVÁLASZTÁS PORTUGÁLIÁBAN A KOMMUNISTÁK BÍZNAK A TÖMEGEK TÁMOGATÁSÁBAN Lisszabon — Portugáliában holnap kerül sor az elnökvá­lasztásra. Az ezt megelőző vá­lasztási kampány utolsó napjai­ban számos nagygyűlésre ke­rült sor, amelyen a jelöltek ki­fejtették véleményüket. Csupán Azevedo kormányfő, a négy je­lölt egyike esett ki ebből a harcból, akit szerdán szívroham ért. A portugál kommunisták a „Május 1“ stadionban megtar­tott gyűlésen Alvaro Cunhal, a párt főtitkára és Octavio Pato, a párt elnökjelöltje szólalt fel. Cunhal elvtárs kijelentette: „Ha az elnökválasztás után szocia­lista kormány alakul, a kom­munisták kirekesztésével, telje­sen biztosak lehetünk abban, hogy a dolgozók érdekeivel szemben álló, a munkásosztály és a néptömegek életfeltételeit súlyosbító politikát folytat majd“. A portugál kommunis­ták nem fognak olyan szocia­lista kormányt támogatni, amely a jobboldalra támaszko­dik, hanem mozgósítani fogja a tömegeket e politika ellen. Az alternatíva a. szocialista- kommunista részvétellel meg­alakítandó baloldali kormány. A PKP főtitkára ezután éles szavakkal ítélte el a jobboldali pártok azon erőfeszítéseit, hogy kirekesszék a kommunis­ta pártot az ország politikai és gazdasági irányításából. Hang­súlyozta, hogy a szélsőséges baloldal politikája Is a kom- múnistaellenesség és a reak­ciós erők malmára hajtja a vizet. A nagygyűlésen felszólalt Octavio Pato, a portugál kom­munisták elnökjelöltje, aki szintén éles szavakkal bélye­gezte meg a szélsőbaloldali ka- landorságot, az álforradalmi szószátyárkodást. Határozottan síkraszállt a munkásosztály, a dolgozók, a demokratikus erük, a szocializmus felé tartó de­mokratikus rendszer építésében érdekeltek egységének megte­remtéséért. Pártja nevében an­nak a szilárd meggyőződésének adott hangot, hogy a portugál tömegek felismerik történelmi küldetésük nagy pillanatát és olyan elnököt választanak Por­tugália élére, aki tovább viszi az áprilisi forradalom ügyét. A szocialista párt, a jobbol­dal és a maoista mozgalom ál­tal támogatott Eanes tábornok az utolsó választási nagygyűlés alkalmából „pártok fölötti an­tifasisztáknak“ nevezte magát. A civilbe öltözött katona fele­sége társaságában és a jelölé­sét támogató pártok vezető po­litikusainak jelenlétében „biz­tonságos demokráciát és sza­badságot" ígért a portugálok­nak, ha megválasztják. Carvalho őrnagy vidéken folytatta választási kampányát, ahol beszédében rendkívül nagy általánosságokban beszélt Por­tugália fontos pillanatairól, Costa Gomes tábornok, a le­köszönő köztársasági elnök egy legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy nem tartja befejezettnek politikai-katonai pályafutását. A fegyveres erők­ről szólva kijelentette, hogy szoros kapcsolatban kell ma­radnia a lakossággal, még ak­kor is, ,ha a NATO közvetlen kötelékébe fog tartozni. A bcfratcJódás társadalmi szükségszerűség Választási sikerét értékelte az Olasz Kommunista Párt Róma — Az Olasz Kommu­nista Párt vezetősége határo­zatban értékelte a június 20— 21-1 parlamenti választásokat, a párt minden eddigi felülmúló választási sikerét. A határozat megállapítja: Az olasz dolgozók, nők, fiatalok, értelmiségiek, a társadalom minden rétegének képviselői tömegesen nyilvánították ki egyetértésüket a kommunisták politikájával, adtak támogatást ehhez a politikához. Az OKP az egyetlen párt, amely az elő­ző 1972-es választásokhoz ké­pest előretört, méghozzá óriási mértékben, hiszen 48 új képvi­selői és 22 új szenátori helyet szerzett. Az OKP előretörése és a szocialista párt előző eredményének megtartása — mutat rá a határozat — a vá­lasztási eredmények legdöntőbb mozzanata, ezek következtében a parlament összetétele a bal­oldal javára módosul. A továbbiakban a vezetőség kiemeli a Rómában elért ered­ményt: a közigazgatási válasz­táson az OKP a fővárosban az első helyre került. A kereszténydemokrata párt választási eredményével kap­csolatban a határozat rámutat, hogy az a kisebb jobboldali pártok és az újfasiszták szava- zatveszleségei árán érte csak el az 1972-es szintet. A válasz­tások eredménye gyökeres vál­tozást sürget a politikában, az ország kormányzásában — hangsúlyozza a továbbiakban a párt vezetősége, majd megál­lapítja: nem lehet demokrati­kus megoldást találni az ország számos égető problémájára, a gazdasági és társadalmi válság­ra, nem lehet szilárd vezetést biztosítani az országnak, ha nem valósul meg a munkás- mozgalom egészének telfesjogú részvétele az irányításban. Ezen az alapvető igényen ala­pul az Olasz Kommunista Párt konkrét javaslata, amelyet a választási kampányban hangoz­tatott: össznépi koalíciós kor­mány alakítása. Az OKP haj­landó kormányzati felelősséget vállalni — hangoztatja a to­vábbiakban a határozat. Most a. kereszténydemokratákon a sor, hogy mint többségi párt, ja­vaslatot tegyen, megalapozott és konkrét javaslattal álljon elő a válságproblémák megol­dására. És ezt csak úgy teheti, ha felhagy a kommunistaelle­nes, az OKP-t kirekeszteni igyekvő állásfoglalásával. Moszkva — A világsajtó vál­tozatlanul nagy teret szentel az olasz választások eredményei­nek. A moszkvai Pravda tegna­pi számában a lap római tudó­sítója többek között megálla­pítja, hogy lényeges balratoló- dás állt be. Olaszországot a jövőben lehetetlen a kommunis­ták nélkül sikerrel kormányoz­ni, hangsúlyozza az SZKP lap­ja. A Za Rubezsom című szovjet külpolitikai hetilap pedig „Vasfüggöny — olasz módra“ — címmel arról tájékoztat, hogy számos szovjet újságíró nem kapott beutazási engedélyt Olaszországba, ami mindenkép­pen a helsinki záróokmány ide vágó előírásainak durva meg­sértése. CSEHSZLOVÁK SEGÍTSÉG CIPRUSNAK 1R70. VI. 26. Nicosia — Andreas Patsalidis ciprusi kereskedelmi miniszter és Jaroslav Jakubec, a csehszlo­vák külkereskedelmi miniszter első helyettese Nicosiában gaz­dasági együttműködésről szóló szerződést írt alá, amelynek ér­telmében Csehszlovákia ötmil­lió dollár értékű hitelt nyújt a Ciprusi Köztársaságnak a cseh­szlovák gépek és berendezések szállítmányainak finanszírozá­sára. A hitel öt évre szóló. A felek hangsúlyozták, hogy a szerződés hozzájárul a két ország gazdasági kapcsolatai­nak kibővítéséhez és politikai kapcsolataik megerősítéséhez. Patsalidis miniszter megköszön­te Csehszlovákiának a ciprusi gazdaságnak nyújtott segítséget és nagyra értékelte azt a baráti állásfoglalást, amelyet a cseh­szlovák kormány valamennyi nemzetközi fórumon a ciprusi probléma iránt tanúsított. Jaroslav Jakubec megemlítet­te azt a baráti fogadtatást, amelyben Cipruson, valamint a Makariosz elnökkel való talál­kozás alkalmából részesítették. Megállapította, hogy az új szer­ződés lehetővé teszi a ciprusi áru Csehszlovákiába való szál­lításának növelését is. ANDREJ GROMIKO szovjet és Oskar Fischer, az NDK külügy­minisztere Moszkvában megbe­szélést folytatott egymással. Fischer baráti látogatásra érke­zett a szovjet fővárosba. JÜNIUS 22-től 24-ig Bernben ülést tartott a csehszlovák— svájci vegyesbizottság. A tár­gyalás befejeztével a két ország gazdasági kapcsolatairól szóló jegyzőkönyvet írtak alá. A SPANYOL munkástanácsok vezető képviselői tiltakoztak a belügyminisztérium döntése ellen, amely betiltotta a június 27—29-re tervezett munkásta­nácsok országos kongresszusát. MOSZKVÁBAN tegnap befeje­ződött a szocialista országok újságíróinak nemzetközi ta­nácskozása, amely az SZKP XXV. és a baráti kommunista és munkáspártok kongresszusainak anyagaival foglalkozott. A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS tegnap folytatta vitáját az élel­miszerekről szóló törvényjavas­latról, majd megvitatta az 1969-ben hozott szakiskolai tör­vény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatait. AZ AMERIKAI KÖZVÉLEMÉNY élesen tiltakozik az ellen, hogy az Esmeralda nevű chilei hajó részt vegyen az Egyesült Álla­mok megalakulásának 200. év­fordulója alkalmával megren­dezendő ünnepségeken. GISCARD ď ESTAING francia köztársasági elnök derűlátó alaphangot- ütött meg búcsú­sajtóértekezletén, mielőtt teg­nap elhagyta Londont. Négyna­pos nagy-britanniai látogatá­sáról Edinburgh, skót főváros megtekintése után tér vissza Párizsba. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK kül­kereskedelmi törvényének hát­rányosan megkülönböztető ren­delkezései következtében Mexi­kót évente több mint 500 millió dollár veszteség éri — jelentet­te ki Julio Faesler, a latin-ame­rikai ország külkereskedelmi Intézetének igazgatója. RHODESIÁBAN további egy évvel meghosszabbították a már tíz év óta érvényben levő rend­kívüli állapotot. A csupán fe­hér bőrűekből álló kisebbségi parlament „a partizánok növek­vő nyomásával“ indokolta dön­tését. Washington — A New York Times pénteken közzétett leg­újabb felmérése szerint James Carter, a demokrata párt el­nökjelöltje 50:29 arányban győzné le Gerard Fordot és 53:24 arányban Rónáid Reagant, ha most rendeznék meg az el­nökválasztást. A közvéleménykutatás másik figyelemre méltó tanulsága az, hogy mind Ford, mind Reagan híveinek 30 százaléka novem­berben Carterre készül szavaz­ni, ha az elnökjelöltségért ver­sengő két republikánus politi­eseme nyele 0 * . t -~_4 margojara Az NSZK beii Bodenniaiseban a diákok nagyarányú tüntetést szer­veztek Vorster dél-afrikai miniszterelnök ellen. A tüntetőket a rendőrség brutálisan szétzavaría. (Telefoto: ČSTK — AP, UPI) FajiiláM politikusak látogatása az NSZK-ban Bonn — A nyugatnémet nyil­vánosság határozott tiltakozása ellenére Helmut Schmidt szö­vetségi kancellár tegnap Bonn­ban találkozott John Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel s annak külügyminiszterével Vil- gard Müllerrel. Vorster egyórás „udvariassá­gi látogatásán“ Schmidt nem értett egyet a faji megkülön­böztetés politikájával, amelyet a dél-afrikai rezsim gyakorol. A nyugatnémet kormány képvi­selője Klaus Bölling továbbá bejelentette, hogy Schmidt „fel­vetette Namíbia kérdését, mely­nek területét a Dél-afrikai Köz­társaság az ENSZ-határozatai- val ellentétben megszállva tart. Helmut Schmidt már csütör­tökön este az újságírók előtt kijelentette: „Vorster úrnak nyomatékosan fogjuk tolmácsol­ni azt a nézetünket, hogy poli­tikája veszélyes“. A kancellár ezzel egyidőben azonban elve­tette azt a javaslatot, hogy az NSZK bojkottálja a Dél-afrikai Köztársaságot mert, szavaival élve „nincs erre ok“. A nyu­gatnémet—dél-afrikai csúcsta­lálkozó ellen tiltakozott a Né­met Kommunista Párt elnöksé­ge, valamint több politikai és társadalmi szervezet is. A dél-afrikai miniszterelnök tegnap délután utazott el Bonn­ból. Látogatásának egész ideje alatt országszerte tüntetések zajlottak le a dél-afrikai fajül­döző rezsim ellen. A nyugatné­met apartheidellenes mozgalom tegnap Bonnban aláírási akciót kezdett az NSZK és a dél-afri­kai Köztársaság együttműködé­se ellen az atomenergíagyártás- ban. VERSENGÉS AZ ELLÖKI SZÉKÉRT kus k'özül nem az lesz a jelölt, akit szeretnének. A közvéleménykutatás, azt is tükrözi, hogy a republikánus szavazók többsége Ford mellett van, mert értékeli az elnök emberi tisztességét és bízik bé­kére irányuló politikájában. Ford elnök csütörtökön olyan törvényjavaslatot terjesztett a kongresszus elé, amely 3—5 éven belül véget vetne az isko­lások „buszozásának“. (A bu­szozás a gyermekeknek faji megkülönböztetés nélküli ará­nyos szétosztását szolgálja). Az ifjúság aktív szerepe az enyhülési folyamatban Varsó — Június 18—24-e kö­zött a lengyel fővárosban tar­tották meg Európa ifjúságának és diákságának nagyszabású ta­lálkozóját. A kontinens fiatal­jainak eddigi legnagyobb poli­tikai konferenciája volt ez a rendezvény. A nyilvánosságra hozott csak­nem 30 oldalas záródokumen­tum olyan programnyilatkozat, amely meghatározza a fiatal nemzedék elkövetkezendő fela­datát, kijelöli az európai fiata­lok együttműködésének és kö­zös akcióinak főbb területeit. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az ifjúságnak aktív sze­repet kell játszania az enyhü­lési folyamat elmélyítésében és rámutat, hogy a fiatalokra rendkívül nagy szerep hárul a legégetőbb szociális problémák megoldásában, az európai orszá­gok közötti politikai, gazdasági,, tudományos és kulturális együttműködés fejlesztésében is. A tanácskozás záródokumen­tuma nagy figyelmet szentel a szabadságért és függetlenségért, a fasizmus és a reakció, a gyar­matosítás és a fajülödzés ellen harcoló népekkel való nemzet­közi szolidaritás erősítésének. A konferencia részvevői azt indítványozzák, hogy a jövőben is tartanak hasonló konzultatív találkozókat, valaímennyi érde­kelt nemzetközi, nemzeti és re­gionális szervezet részvételével és felszólítják az ifjúságot, hogy egyesítse erőfeszítéseit a záró- dokumentumban foglalt célok és a feladatok megvalósításá­ban. ALGÉRIA: IRÁNY A SZOCIALIZMUS J únius 27-én, vasárnap az algériai szavazók a forradalmi dokumentum — a nemzeti charta végső szöve­géről döntenek. A charta mér­legeli Algéria fejlődését a függetlenség kivívása után (1962) s kitűzi a célt: a világ egyik leghaladóbb fejlődő or­szágának modern ipari-agrár állammá való változását és a szocialista társadalom felépí­tését. A charta javaslatát április végén hozta nyilvánosságra az algériai sajtó. Ezután ország­szerte össznépi vitát rendez­tek, melynek során a lakosok megismerkedtek a dokumen­tumban foglalt fő irányelvek­kel és kiegészítették azt ja­vaslataikkal. Ennek alapján dolgozták ki a dokumentum végleges szövegét. Ez a prog­ram hangsúlyozza, hogy a szocializmus fő feladata Al­gériában a nemzeti független­ség megerősítése, a kizsákmá­nyolás nélküli társadalom ki­építése és az emberek szabad fejlődésének biztosítása lesz. Rámutat a szocializmus sike­reire a világban, amely új erő­viszonyokat hozott létre a nemzetközi kapcsolatok terén és lehetővé tette az antiimpe­rialista és nemzeti felszabadí­tó mozgalmak. fejlődését. Nagyra értékeli a szocialista országok törekvéseit, amelye­ket a fiatal független orszá­gok fejlődéséért tesznek. Algéria — mint fejlődő or­szág — specifikuma, hogy a szocialista erőket nem a pro­letariátus vezeti (ez egyelőre kis létszámú), hanem a for­radalmi hazafiak élcsapata, akik között egyre több a munkás. A forradalom és a társadalom vezető és irányí­tó ereje a Nemzeti Felszabadí- tási Front — mondja ki a do­kumentum. A charta tervezete meghatá­rozza a hatékony politikai rendszer létrehozásának mód­ját is. Az egyes irányító és hatalmi szervek feladatát az alkotmány határozza majd meg, amelyet az állam vezető­sége az idén népszavazásra bocsájt. A dokumentumtervezet hangsúlyozza továbbá, hogy Algéria a fejlődő országok csoportjába tartozik, arab és afrikai állam. Külpolitikája abból indul ki, hogy nem vesz részt semmilyen tömbben. Az előtérben azonban a kolonializ­mus, az újgyarmatosítás és az imperializmus elleni harc, s a szabadságukért küzdő nemze­tekkel való szolidaritás áll. A charta támogatja a széles nemzetközi együttműködést és a nemzetközi feszültség eny­hülését. Megállapítja, hogy a szocialista országokkal való együttműködés, melynek alap­ja az antiimperializmus, sokol­dalúan fejlődik. E jelentős dokumentum nyil­vánosságra hozása után akti­vizálódott a hazai reakció, amely különböző manőverek­kel igyekszik megakadályozni elfogadását. Az új nemzeti charta e törekvések ellenére is az ország alaptörvénye lesz, s meghatározza további haladó orientációját a jövő­ben. (pap)

Next

/
Thumbnails
Contents