Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)
1976-06-21 / 146. szám, hétfő
Fiatalok irodalmi rovata „ ... ha tanácsért fordulok hozzá, tanácsol, segít, bölcsességéből, tapasztalataiból igyekszik átadni. Ha megkérdeznél, mivel bántott meg, mit vétett, mivel váltotta ki ellenszenvemet, — nem tudnék válaszolni... Gúnyt, megvetést érzek mindon szavában, tettében ... Ajándékainak sem tudok örülni... Előttem Is érthetetlen: miért haragszom az anyósomra. Bizalmatlan vagyok vele szemben, úgy érzem, nem becsül eléggé. Lekicsinylő, megalázó kedvessége teszi ellenszenvessé... ... Házasságunk első napján zsírt, lisztet, egy tojást meg egy rózsás tálat tett elém: főzzek. A rántás leégett, s ö megalázó nyájassággal próbált vigasztalni; egy hétig ott kellett Kosztolányi Dezső: tudatja, hogy „Zsoltival anyukáikhoz mentünk, gyere utánunk“. Borospohárból önti magába a kesernyés italt. A fotelba dobja magát, a konyakból a narancsszínű szőnyegre islöty- tyen. Cigarettára gyújt, egy ideig mohón szíja, majd révetegen bámul maga elé. Huszonnyolc éves, fekete hajú, kövérkés férfi, magas homlokán ráncok képződnek, vastag ujjal Idegesen dobolnak. Az erős, kiugró szemöldök mögött ülő apró szemek a bárszekrényen nyugszanak. — A szentségit! — pattan fel a fotelból — „Zsoltival anyukáikhoz mentünk“... Anyukáékhoz! Anyukáékhoz! ANYUKÁÉKHOZ! — Megragadja az üveget, abból dönti maMegbékélés mellette állnom, mint valami őrzőangyalnak: figyeljem, mit, hogyan tesz... Ügy két hét múlva férjem és apósom munkába, anyósom az orvoshoz készülődött. Egyedül maradtam. Anyósom elutazása előtt még odavakkantotta: — Főzz, amit tudszl Egy székre kuporodva sírtam: milyen sok változatban ki lehetett volna fejezni ezt az óhajt...! Laskát sütöttem, férjemnek ízlett, apósom is dicsérő pillantásokat vetett felém, az anyós is bólogatott, örültem, s boldogságom este, elalvás előtt még nagyobb lett: férjem meg- kért, másnap is laskát süssek ... Délben anyósom azzal fogadott, hogy minden nap ezt a zsíros lebenyeget fogjuk csámcsogni?!... Ha valami különleges, folyóiratból vett recept alapján főzök, az már urizálás a szemében. A bableves meg a paprikás krumpli, az igen, de gombás pulykamell, az brrri ... Az anyós amúgy kedves, tulajdonképpen nem is lenne különösebb okom a panaszra. Apróság, hogy az ebédnél mindig a fiának szed először, s csak utána nekem ...“ — A hétszentséglt a nagyságának! A füzet — az erőteljes szorítástól gyűrötten — a díványon nyugszik. A férfi vad indulattal felrántja a bárszekrény ajtaját, s mohón megragadja a konyakos üveget. — Jódolgában naplót írogat a doktornő! — bugyognak belőle a szavak. — Az ember hazajön éjjeli műszakból, zárt ajtók, üres szobák fogadják, csak ez a csipetnyi papiros gába a konyakot. — Anyuka... hm!, a naplóban meg anyós, még szép, hogy nem anyóska __ A konyhában az óra kilencet üt. Megrázkódik, karórájára tekint, kortyol még az üvegből, aztán veszi észre, hogy a márványasztalon maradt félig töltött pohara. Rálegyint, felkapja a kabátját, nyaka köré sálat teker, majd vad dühvei beránt- ■ ja maga mögött az ajtót. Az asztalt körülülték, ötven év körüli, vékony, sápadt asz- szony fehér porcelántálban az asztal közepére teszi a levest. — Apjuk, a stampedlikkal ra. kodj el! — mondja a férjének, majd mindnyájuk felé fordulva hozzáteszi: — Szedjetek! A férfi az úton keresztrejtvényt fejtett, az indulatnak nyoma sem látszik napbarnított arcán. Míg a vonat zötyögött vele, gondolkozott, logikusan mérlegelte felesége naplóba vetett sorainak jelentőségét, s arra a megállapításra jutott, hogy valóban lehetnek bizonyos apró, a figyelmet is alig felkeltő epizódok, amelyek Csillának keserűséget okozhatnak... Az anyját viszont értelmes, jószívű, segítőkész édesanyának ismeri ... — Anyuka, szedjen maga, mindnyájunknak! Az anya éppen indult kifelé: meglepődve fordul meg. értetlenül néz fiára: — Én szedjek? Hiszen nem vagytok gyerekek! Már Zsolti- ka is tud szedni... ugye, csillagom? Mosoly, jelenik meg a parasztasszony ráncos arcán. Topog az ajtóban, mint akinek még mondanivalója van, töp- rengve-restelkedve csóválja a fejét: — Nem szoktalak én benneteket kényeztetni... Még inaskorodban sem szedtem ki a levest, nem most, mikor már nagy fiad van ... Apádnak sem szoktam szedni, hátha megmorogja, hogy kevés, vagy éppen sok... — Anyukának igaza van! — szólal meg CsUla. — kényeztetésnek nincs semmi értelme. Különben is, már mindenki szedett. csak a nagyságos úr tányérja üres. A férfi fanyar szájízzel, kelletlenül nyúl a merőkanálért, s elgondolkozva engedi a sárgás levet tányérjába ... Ebéd után Zsoltival a szobában játszik; a gyerek a nagyapjától kapott távirányítású mozdonyt igyekszik sínre Illeszteni. Nézi a gyereket, közben töpreng. Múltat idéző mondattöredékek zakatolnak agyában, hiába igyekszik elhessegetni őket, egyre inkább össze- kuszálódik a múlt és jelen fonala. „Fiam, megbolondultál?! Az a doktornő csak kacérkodik ve« led. A pénzed kell neki, nem az esztergályosságod ..., meg aztán az ilyentől mi sem várhatunk sok megbecsülést...“ — „Minél magasabbra kapaszkodik az ember, annál mélyebbre zuhanhat. Magadhoz valót keress!“ — „Fiam, felesleges volt az akkori aggodalom, nagyon megértő asszonynak mutatkozik a feleséged..." — „A doktornőnek parasztanyós?! Hm! Majd egyre ritkábban jöttök, elmaradoztok, azt sem fogjátok tudni, mikor adják ránk az utolsó kenetet, ha ránk adják...“ — „A falu po- jácája leszel, ujjal mutogatnak majd rád, s röhögnek majd a hátad megett... “ — „Kivette kezemből a porszívót, a saját lányunk sem lehetne jobb hozzánk.“ — „Az ilyennek, hm, ki tudja már hány férfival volt dolga ...“ — „Van egy két hibája, nem mondom, de alapjában véve jó természetűnek látszik ... “ — Anyukának segítettem mosogatni a nyárikonyhában — hallja Csilla duruzsoló hangját, majd érzi az asszony puha, ta- padós csókját, de gondolatai nagyon messze ragadták, még nem tudatosította felesége jelenlétét. „A színészi hajlam minden nőben lappang, az én asszonyomban uralkodik“ — mondta egyszer szüleinek, azóta már megbánta, hátha ez a mondat öntött olajat a tűzre. — Ma délután egy meglepetést tartogattam a számodra, de nem sikerült — csicseregte Csilla férje ölébe ülve. A férfi közömbösen bámul fiatal felesége arcába. — Biztosan otthon felejtettem. Egy naplóból szerettem volna felolvasni... A férfi a napló szóra megrándul, döbbenten néz, nem akar hinni a fülének. — Naplóból?! — Naplóból — mondja Csilla, aki nem vette észre férje Indulatos reakcióját. — Nem is hinné az ember, hogy még ma is írnak naplót..., és főleg férjezett asszony! S milyen csacs- kaságok vannak bennel Gondoltam, ma közösen kuncogunk rajta, de nem lelem, pedig ki is készítettem! Tegnap csúszhatott ki valamelyik páciens táskájából, a rendelőben... Molnár László: »/kép/ o mély vizeknél is mélyebb magasabb mint a meredélyek két mozdulat közt a nyár a fényakna tükrében megáll .. /találkozás/ mindig csak egyetlen partra érhetsz ez az a táj ezek a dombok mindenütt súlyosabb léptek minden pillanat BÖLCSŐ a tejjel beszívott ének minden ismeret ... /kötődések/ anyám a hegyről néz felém bölcsőm ringása él ölén s hangját mi régen altatott átfonják szőke hajnalok .... /távolság/ ki bír meg ebben a várakozásban szárazon átkelni az éjszakán ki hall meg minket elfutó utak hol születtünk halkuló ének gyolcs-szerelmünk a kövek az érc a csók hiába túl a hangokon egy ismeretlen szerző befejezetlen szimfóniája /ősz / meghal a fény a lomb lehull bezár az ég elfogy szavunk és a gyökerek fölött __ j törvényt ülnek a vénele (Borst László felvételej Kosztolányi Dezső: A PATIKUS MEG 0 Esti egy meleg, tavaszi este egy kültelki patika előtt ácsor- gott. Heves szomorúság fogta el, mert a kirakat siralmasan szegény volt. Ez annyira megbabonázta beteges lelkét, hogy sokáig nem is bírt elmozdulni onnan. A kültelken a könyvesboltokban többnyire irkákat, gumikat, tollakat árulnak, a patikában pedig fogkeféket, borotvapamacsokat, arckenőcsöket. Any- nyi szépítöszer fölhalmozva ilyen helyeken, mintha az emberiség igazi ba(a nem is a betegség volna, a sok-sok nyavalya, hanem a rútság. Ez a kis patika másodpercenként felvillanó és kialvó villamoshirdetéseivel két cikket ajánlott, nyilván a gyógyszerész saját készítményeit. Az egyik fénytábla ezt ismételgette: Xerxes megszünteti a legmakacsabb köhögést ts. A másik viszont ezt ordította a sötétségbe: Aphrodite-por a tenyér, a láb, a hónalj tzzadása ellen. Vevők azonban egyáltalán nem jelentkeztek. Benn a patikában csüggedten, petyhüdten üldögélt egy alacsony, igénytelen emberke, szürke ruhában, szürke hajjal. Olyan levert volt, mint egy öngyilkos közvetlen a tette elkövetése előtt. Esti megszánta, s benyitott hozzá. — Bocsánat — rebegte, és körülnézett. — Nem tudom, kaphatok-e itt valamit köhögés ellen. — Hogyne — mosolygott a patikus nyájasan —, hogyne, kérem. — Csakhogy — vágott szavába, fölemelve mutatóujját —, az én köhögésem nem mai keletű. Tavaly erősen meghűltöm, azóta akármit csinálok, nem szűnik meg. Ez a köhögés rosszindulatú — hogy is fejezzem ki magam? —, tartós — kereste a helyes szót, majd meg is találta: — makacs. — Xerxes — mondta a patikus —, Xerxes — azzal egy polchoz ugrott, s máris orra alá tartotta a csinos dobozba zárt csodaport. — Ez elmulasztja? — A legmakacsabb köhögést is — csapta rá, míg künn a lénytábla ugyanazt szózatozta. — Kisebb vagy nagyobb dobozzal? — Talán a nagyobbal. — Egyebet nem méltóztatik? —• érdeklődött a patikus, aki az árut rózsaszín papírba burkolta. — Nem — felelt Esti elhárí- tólag, mert ilyen jelenetek művészi megjátszásában óriási gyakorlata volt. — Köszönöm. Fizetett, kifelé indult. Amikor a kilincsre tette kezét, úgy rémlett, hogy megtorpan, tétovázik. Visszafordult. A patikus közeledett feléje: — Szolgálhatok még valamivel? — Tudniillik — dadogta, és nyomban elnémult. — A tenyerem ... — Ja igen — szólt a patikus, villámgyorsan. — Aohrodite, kérem. Aphrodite. — Es ez biztos hatású? — Kezeskedem. — Ellenben ... — Lábra is — mondta, hang* ját bizalmasan halkítva —, arra is. Most a drámai feszültség a tetőfokára hágott. Esti úgy tett, mint aki még mindig nem képes elhatározni magát a vásárra mert kétsége támad, s olyan végzetes, sötét, családi titka van, melyet eddig sohasem vallott meg senkinek. A patikus gyámolítottá. Fülébe súgott valamit. Esti mintegy megtörve, beismerőle a és meg- alázottan bólintott. Ezt a készítményt Is becsomagoltatta. Künn az utcán megállt a ki- rakat előtt. De ezúttal nem ezt szemlélte, hanem a patikust. Az egyszerre fölvillanyozódott, miután a szenvedő emberiség egy olyan próbabábújávnl. találkozott, aki csodálatosképpen egyesíti magában mindazokat a kívánatos tulajdonságokat, melyekre neki szüksége van. Fürgén jár ide-oda. Valószínűleg új tervek villantak meg agyában. Rágyújtott egy szivar, ra. Esti, amint hazafelé ballagott a hídon, a két dobozt feltűnés nélkül belehajította a Dunába. És ezt qondolta: Legalább egy hónappal hosz- szabbítottam meg az életét. Minthogy magamat úgyse tudom megvigasztalni, ezután másokat vigasztalok meg. Vissza kell adni mindenkinek az életben való hitét. Hadd éljenek tovább. Egyik tanárom arra intett. hogy ne engedjek elmúlni egyetlen napot se anélkül, hogy valami jót ne tennék. Szavajárása az volt, hogy csak az ilyen ember alszik nyugodtan. No, meglátjuk, tudok-e ma aludni luminál nélkül? ffsió 1976. VI. 21.
