Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-06 / 107. szám, csütörtök
A korszerűsítés jegyében \Z ÓVODA ÉS AZ ISKOLA EGYÜTTMÜKÖDÉSE Világszerte sokat fáradoznak az oktató-nevelő munka kor szerűsítésén. A törekvések egyik fontos célja hogy a tanulók gyorsabban jussanak el az ér telmes, tudatos olvasás techni kájának elsajátításáig. Immár hagyományos nálunk a Zselízi Alapiskolában. hog> az iskolába készülő óvodások meglátogatják az iskolát. A magyar tannyelvű óvodában működő óvónők: Dóka Ernőné Gunyics Jánosné, Sipos Béláné és Borsos Lászlóné nagy kedv vei készülnek erre a látogatás ra. Az elmúlt tanév végén Bor uOs Lászlóné hozta el hozzánk a gyermekeket. A kicsik ilyen kor megtekintik a tantermet melyben elkezdik majd iskolai életüket. Megismerkednek tanítónőjükkel, aki majd átsegíti őket a kezdet nehézségein és a mesék világa után a tudás, a tudományok csodálatos világába vezeti őket. Kissé félve de örömmel lépnek be az osztály ajtaján. A „nagy“ elsősök kéz.jn fognak egy-egy kis óvodást és maguk mellé ültetik a padba. Aztán bemutatják tudásukat, hiszen májusban már jói olvasnak, számolnak. A kicsik sem jönnek készületlenül. Ügyes kis műsorral, dramatizált mesével, versekkel szórakoztatják az elsősöket. A kicsik ajándékot is kapnak: ceruzát és e^y igazi füzetet. Ojabban az ajándéknak külön szerepe van. Czajtányi Gyuláné tanítóm kezdeményezésére az elmúlt évben az óvodások júniusban írási előgyakorlatokat rajzolgattak. Borsos Lászlóné óvónő szívesen vállalta ezt a különmunkát. Iskolánk első osztályúban az idén magyar nyelvből kísérleti oktatás folyik. Miután a kísérleti tanterv szerint az előkészítő Időszak egy hétre rövidül, ennek a kis előzetes gyakorlások határozottan hasznát vettem. Nyusíyin Ferencnek, iskolánk igazgatójának szorgalmazására a múlt évtől az óvodával még szorosabbra fűztük kapcsolata inkát. Mária Bakonyiová, az óvoda igazgatónője készségesen beleegyezett, hogy a gyér mekeket néhányszor meglátó gassam és elbeszélgessek velük így már júniusban közelebbről megismerhettem a gyermekeket akiket az idén tanítok. A gye rekek nem féltek, bátran felel nettek értelmi fejlettségük fel Tiérését célzó kérdéseimre. A kicsiket foglalkozások köz ben is láttam. Borsos Lászlóné nál két igazán jól előkészített és felépített foglalkozást hall gathattam, nézhettem végig. A testnevelési gyakorlatokat a gyermekek élvezettel végezték. A munkára nevelési órán oly ügyesen bántak a tűvel, fonallal és az előre átlyuggatott kartonlappal, hogy ezzel is igazolták: képesek szemük és kezük koordinált használatára, érettek az Iskolára. Ebben az évben Gunyics /a nosné és Dóka Ernőné óvónők foglalkoznak a nagycsoporttal. Gunyics Jánosné elmondta, hogy új tantárgyként bevezet ték a matematikát a halmazéi mélet alapján. Igaz, hogy több figyelmet igényelnek a korsze rű óvodai foglalkozások, de szükség van a matematikai, a nyelvművelő, a hallásfejlesztő, a ritmikai és a didaktikai játékokra, a színek megkülönböztetésére, a mennyiségek gyors felismerésére és azonosítására, azonos tulajdonságú tárgyak csoportosítására. A tanév kezdetén állandóan tapasztalom, mennyire fontos az irányokat jelentő kifejezések pontos, biztos ismerete. A tankönyvben, a füzetben való tájékozódáshoz, de szinte minden órán szükség van arra, hogy a gyermekek értsék a következő kifejezéseket: fel, le lent, elöl, hátul, mellette. Jobbra. balra, rövi«-1 hosszú, széles, keskeny, sok, kevés, több, kevesebb stb. Akik a -betűtanulás kezdeti időszakában azzal vannak elfoglalva, hogy az utasítások érteiméi igyekeznek felfogni (pl. felfelé hosszabb, lent hajlítva stb.) kevés figyelmet tudnak fordi tani a grafikus ábráknak a hangokkal való azonosítására. Az idei közös munkatervünk be iktattuk, hogy az óvónők meghallgatnak néhány órát. így személyesen meggyőződhetnek arról, hogy a gyermekek elér ték-e azt a tudásszintet, ame lyet vártak tőlük. Ugyanakkor világosabban látják, milyenek az új koncepció szerinti első osztályos tanterv követeimé nyei, mire kell a gyermekeket 'ilőkészíteniök. Eddig még nem szóltam azokról a gyermekekről, akik nem járnak óvodába. Sajnos, ilyen gyermek, ha kevés is, de még mindig akad Elsősorban a szülőket kell megnyernünk az ügynek. A februári beiratkozáskor elbeszélgetünk velük. Tájékoztatjuk őket arról, hogyan foglalkozzanak gyermekükkel, hogy legalább valame lyest pótolják az óvodai nevelést, az iskolára való előkészítést. Évről évre tapasztalom, hogy akik nem jártak óvodába, alig, vagy csak nehezen tudnak társaikkal lépést tartani. Ez a különbség a nagyobb követelmények kapcsán még fokozódni fog. Ezt a szülők bizonyára megértik és segítenek abban, hogy közös erővel megteremtsük gyermekük számára a zökkenőmentes átmenetet a családi környezetből az iskolába. A tapasztalatok igazolják, hogy a sikertelen indulás milyen nagymértékben befolyásolja a gyermeknek az iskolához és a tanuláshoz való viszonyát és további sorsát. A nevelés eredményessége az óvoda és az iskola jó kapcsolatán is múlik. '’OHUNICZKY LÁSZLÖNÉ Felelősséggel ARCKÉPVÁZLAT EGY PEDAGÓGUSRÓL Már diákfejjel érdemes munkái végzett az ifjúsági szervezetben. Amikor a ta nítóképzőt látogatta, még inkább fokozta a közösség javára végzett tevékenységét. Fokozta, mert úgy érezte, a lehető legközvetlenebbül kell foglalkoznia az oktatás és a fiatalok problémájával. Éberhardi születésű, s a pedagógiai is kola elvégzése után ő is szívesen ment volna vissza falujába akkor azonban Szarván volt szükség peda gógusról. És Varga Emília vállalta, hogy ide költözzön, s mint mondja, nem bánta meg. Ma már modern családi házban lakik az állami gazdaságban műhelyvezető férjével, a kilencedikes László és a hatéves Péter fiával. Hogy boldog-e? Vállalkozó szelleme, szavai és mďgabiztonsága erről tanúskodnak. Varga Emília immáron huszonegy éve tanít. És nemcsak tanít. Társadalmi szervezetekben és a pártban is dolgozik. Tanul is. A Dunaszerdahelyi Marxizmus— leninizmus Esti Egyetem végzős hallgatója, és elismerően szól arról, hogy az itt tanultak mennyiben segítik munkájában. Amióta az iskola hallgatója, minden nehézség nélkül tart politikai iskolázásokat a helyi SZISZ-tagok- nak, könnyebben fölkészül a tanítók politikai iskolázására, a tantárgybizottsági ülésekre és a pártiskolázás keretében végzett munkája is zökkenőmentesebbé vált. Lazításra természetesen soha nem gondol. Hisz a tanítóság feminizá- lásának szükségszerűségében. Hisz abban, hogy a gyereknek érzelmi többletet je- 'ent. ha a tanítója nő, s vallja, hogy a női tanító olykor megértőbb — anyai, érzelmi tölteténél fogva — a gyermek iránt, s a munkabírás terén a férfiakkal egy sorban áll. Amikor arról kérdezem, miképp jutott el odáig, hogy küldötté választották a kerületi pártkonferenciára, majd az SZLKP KB kongresszusára, önmagába merül. Vízválasztónak tartja az 1964-es évet, amikor fölvették a párttagok közé, majd 1969-et, amióta az iskolai pártalapszervezet elnöke, de a lelke mélyén érzi, hogy a megszavazott bizalomig elsősorban az állandó munkával jutott el. I Kartovits György jelvételef A nyugat-szlovákiai kerületi pártkonferencián nem kerülhetett sor a felszólalására, mert nagyon sok volt a jelentkező. Elsősorban az iskolai testnevelésről, annak fontosságáról beszélt volna, s arról, hogy a dunaszerdahelyi Járásban a nyárasdi Iskola mell3tt a szarvalak értek el ezen a téren említésre méltó sikereket. Nem felejtette volna el megemlíteni, hogy a HESZ és a SZISZ helyi szervezetének közreműködésével gyümölcsöző honvédelmi nevelés folyik náluk, s azt, hogy fölmérték a szarvai magyar tanítási nyelvű iskola három évtizedes fejlődését. Hogy milyen módszerrel? Utánanéztek, hogy a helyi iskolapadból kikerültek között hány a diplomás, az érettségizett diák, s arra a szívmelengető megállapításra jutottak, hogy ezen a téren nemzetiségi viszonylatban elsők az országban. Szólt volna arról is, hogy a tanítás egész em- mert kíván, nagy koncentrálókészséget és alapos felkészülést, mert nem lehet kétszer egyformán tanítani. Egy előkészület alapján nem lehet két-három évig oktatni, hiszen időközben nemcsak a tananyag változik, hanem a gyerekek is. De mint mondja, minderről szó esett a kerületi pártkonferencián, majd a kongresszuson. Tartalmasan, konkrétan és nagyon nyíltan beszéltek a felszólalók a gondokról, s ők, a szarvai tanítók, már munkatervükbe is foglalták a kongresszus határozatait. SZIGETI LÁSZLÓ Egy színdarab előadásának ürügyén szeretnék elmondani néhány gondolatot, amelyek már régóta foglalkoztatnak. A szocializmus építésének harminc esztendeje alatt fal- vainkban is nagyszerű dolgok születtek; a falu arculatának formálásával, a mezőgazdaság szocialista átépítésével az ember is fejlődött, nőtt, . mint a jó talajba ültetett fa. Új érték- rendszert alakított ki magában; sajátjának vallja az új világot, ťunak törvényeit, eszméit. A jobbra-szebbre ^örő becsvágy ma már falun is jelen van, meghatározón. Abarán például még tíz évvel ezelőtt is egy kézen megszámlálhattuk, hány érettségizett fiatalember él és dolgozik a községben. Egyetemet, főiskolát végzett fiatal nem is volt. Ma ez az alig 800 lakosú kisközség több mint 40 érettségiző fiatalt számlál, 13-an szereztek egyetemi, illetve főiskolai oklevele*. Ezek közül hat mérnök, négy pedagógus, egy orvos, egy atomfizikus, egy pedig a történelem- és irodalom- tudományok doktora. Jelenleg ketten tanulnak gépészmérnöknek, egy Budapesten vegyész- mérnöknek, állami ösztöndíjjal, egy a fővárosban gyógyszerésznek, egy pedig építészmérnöknek. A fiatalok szülei szövetkezeti dolgozók, munkások, egy esetben értelmiségiek. Ez is Jelzi, ahol valamikor csak a földszerzés volt a cél, ma egyre inkább Mint a jó talajba ültetett fa a magasabb szintű tudás és műveltség megszerzése. Elgondolkoztató azonban, hogy egy tősgyökeres paraszti faluból, ahol mindig nagyon szerették a földet, s ahol ma is a járás egyik legjobban gazdálkodó szövetkezete van, mezőgazdasági iskolába kevesen jelentkeznek. Eddig mindössze hárman vannak, akik végeztek, ebből kettő agrármérnök lett, de a faluban csak egy maradt. Pedig nagyon is kívánatos lenne — nemcsak az abarai, hanem más szövetkezetekben és állami gazdaságokban is — növelni a közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező fiatal mezőgazdászok számát. Nélkülük a korszerű, nagyüzemi gazdálkodás szinte lehetetlen. Todagógus hitem mégis optimista, hiszen a jövő mindenképpen a tudásé, s aki hisz a jövőben, az csak optimista lehet. Hiszek abban, hogy a fejlődés holnap még inkább a falu javára billenti a mérleg nyelvét ezen a téren is. Hogy mit kell tennünk sürgősen ennek érdekében? Először is bizonyos fokú szemléletváltásra, a falusi ember gondolkodásának fejlesztésére van szükség. Ehhez pedig okos, pedagógiailag is alaposan átgondolt intézkedéseket kell életbe léptetni, amelyek segítik a pedagógust. Hogy az abarai szövetkezet viszonylag jó gazdasági eredményeket ér el, ebben véleményem szerint — a korszerű gépesítés mellett — döntő fontosságú szerepet játszik az aba- raiak hagyományos munkaszeretete, a vezetők múltból hozott és a már közös gazdálkodás során szerzett tapasztalata is. Gondolom, nem egyedül vallom, hogy holnap ez már kevés les^. Annál is inkább, mert a szövetkezeteinkben dolgozók átlag életkora állandóan nő. Abarán már 49 év. A fiatalok többsége városokba költözik, a falvak egyre jobban elnéptelenednek. Abarán például tíz évvel ezelőtt még 74 gyerek járt az 1—5 évfolyamba, jövőre már csak 26-an lesznek. Más bodrogközi falvakban is hasonló a helyzet, Pólyánban a háromtan- erős iskola egytanerősre. Perbe- nyikben 5-ről kettőre csökkent; a sort folytathatnám tovább. Nem szeretnék vészharangot kongatni, csupán ielezní valamit, amire komolyan oda kell figyelni szocialista holnapunk érdekében. Mi mégis pedagógushitem optimizmusának alapja? Az, hogy az emberek az eddiginél Is különbbé nevelhetők, formálhatók; a másik pedig az, hogy többre is megtanfthntók. Állításomat az abarai tapasztalatok is igazolják, hiszen ahol tíz év alatt negyven fiatal adta fejét középiskolai tanulásra, tizennyolc pedig egyetemire, mindenképpen örvendetes jelenség. A fiatalok egyike-másika a faluban marad, vagy pedig a közeli vajáni hőerőműben helyezkedik el, ahonnan minden este hazajár. A tavaly végzett három pedagógus-lány is naponta hazajön. Ez sokat jelent a község kulturális életének fejlesztése szempontjából is. A fiatalok lelkesen dolgoznak, többek között Vörösmarty-estet rendeztek; újjáalakult a műkedvelő színjátszó-csoport is, amely az eddigieknél sokkal igényesebb darabhoz nyúlt. Illyés Gyula Bál a pusztán című színművét tanulta be, és adta elő, a vártnál sokkal nagyobb sikerrel A színjátszócsoport tagjai között van mérnök, traktoros, egyetemista, munkás, gimnazista, ta-- nító, technikus és szerelő. Megértik egymást, jó az összhang, vagyis az értelmiségi fiatalok nem képeznek valamiféle elit csoportot. A színjátszók előadása közben a tíz évvel ezelőtti dohány- szárító jutott eszembe, ahol az első színdarabot mutattuk be, csupa munkásfiatallal. A mostani előadás színhelye a palotának is beillő egyszintes művelődési otthon volt, amely a szövetkezet tulajdona, salát költségen építette. A nézőtéren közel 400 ember ült, nagyobb részben szövetkezeti dolgozók és munkások. Bevallom, hogy a darabválasztásban egy kis pedagógiai célzatosság is közrejátszott. Szememben az igazi szereplők a nézők voltak. Előadás közben inkább őket figyeltem, és hallgattam véleményüket a szünetben. Bár a darab komoly szellemű összpontosítást, figyelmet igényelt, alig- alig vettem észre, hogy az előadás untatja a nézőket. Figyelmesen hallgattak, ahol kellett, a derűs jeleneteken nevettek, szórakoztak. Szóval nemcsak élvezték, de értették is a darabot. Az illyési gondolatok szárnyat tudtak adni a műkedvelő színjátszóknak is. És a nyelv? lyan mint egy kristálytiszta kellemesen meleg fürdőmedence, melyben bárki ha megmártja magát nemcsak testileg, de szellemileg is felfrissül így nem csoda, hogy a nézők teljes átéléssel és odaadással merültek meg ebben a sziporkázó, gondolatdús. játékos, lírai nyelvben. Egy évtizedes itt-tartózkodá- som óta ez volt az első igazán komoly alkalom arra, hogy mérlegre tegyem a falu népének kulturális érettségét. És lám, mekkora fellődés tapasztalható ezen a téren is. Nemcsak én vallom ezt. hanem pedagógustársaim is, akik távolabbi falvakból Jöttek el megnézni az előadás TÖRÖK ELEMÉR
