Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-24 / 122. szám, hétfő
Nenéz a kapus helyzete, amikor a védésben nemcsak az elleniéi, hanem játékostársa is akadályozza. A Magyar Labdarúgó Szövetség fennállásának 75. évfordulóját ünnepli, s ebből az alkalomból Magyarországot bízták meg az ifjúsági UEFA- torna 29. évfolyama küzdelmeinek megrendezésével. A torna megtekintésére Magyarorszag- ra érkezik Sir Stanley Rous, a FIFA díszelnöke, dr. Franchi, az UEFA elnöke és Bangerter, az UEFA főtitkára, valamint az UEFA ifjúsági bizottságának minden tagja. Az MLSZ eleget tett annak a kérésnek, hogy kötelező kulturális programot biztosítson a fiatalok számára. így május 29-én a veszprémi csoportban szereplő csapatok hajókiránduláson vesznek részt, a heves megyeiek Egert, a hajdú-bihariak Hortobágyot, a vasmegyeiek Kőszeget és környékét tekintik meg. A csoportmérkőzések június 1-én fejeződnek be, a kieső csapatok hazautaznak, a döntőbe kerülő négy együttes újabb szálláshelye Budapest lesz. A 29. UEFA-torna műsora: Kezdjük a veszprémi csoporttal, amelyben Csehszlovákia együttese is szerepel. Május 28., - 17.00 órakor: Franciaország — Csehszlovákia Pápa színhellyel és NSZK— Finnország Tapolcán. ■Május 30., 17.00 órakor: Franciaország—NSZK (Ajka}, Csehszlovákia — Finnország (Veszprém). Június 1., 17.00 órakor: Franciaország—Finnország (Várpalota), Csehszlovákia—NSZK (Balatonfűzfő). A veszprémi, vagyis a „C“- csoport legjobbja majd június 4-én 15.00 órai kezdettel az FTC Üllői úti pályáján az „A“- csoport győztesével mérkőzik a döntőbe jutásért. Az „Alcsoport csapatai Heves megyében küzdenek a továbbjutásért. Itt a műsor a következő: Május 28., 17.00 órakor: Olaszország — Magyarország (Eger), Jugoszlávia — Wales (Hatvan). Május 30., 17.00 órakor: Jugoszlávia—Olaszország (Gyöngyös), Wales—Magyarország (Eger). Június 1., 17.00 órakor: Jugoszlávia — Magyarország (Gyöngyös), Wales—Olaszország (Eger). Hajdú-Bihar megyében játsz- szák a „B“-csoport mérkőzéseit. Május 28., 17.00 órakor: Törökország — Spanyolország (Debrecen), Izland — Svájc (Téglás). Május 30., 17.00 órakor: Törökország—Izland (Hajdúszoboszló), Spanyolország—Svájc (Püspökladány). Június 1., 17.00 órakor: Törökország—Svájc (Debrecen), Spanyolország—Izland (Hajdúszoboszló). A ,,D“-csoport küzdelmeit Vas megye láthatja. Május 28., 17.00 órakor: Hollandia—Szovjetunió (Szombat Ä FSFÄ nagyszabású tervei A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), élén Joao Have- lange brazil elnökkel nagyszabású terveket dolgoz ki a labdarúgósport világméretű fejlesztéséért, az ebben a sportágban elmaradt országokban. így az Egyesült Államokban is. A nagyszabású programterv első pontja az ifjúságiak világbajnokságának megrendezése, amelyre 1977. június 27— július 10. között Tunéziában kerül sor 16 csapat részvételével. A mezőnyt hat európai, há^om dél-amerikai. két két közép-amerikai, afrikai és ázsiai együttes alkotja, a tizenhatodik a vendéglátó Tunézia. Az esemény pénzügyi támogatását egy amerikai hűsítőitalok előállításával foglalkozó társaság vállalta. Az ^Egyesült Államokban magas fokra szeretnék fejleszteni a labdarúgást, amely az utóbbi évek tapasztalata szerint egyre népszerűbb az iskolákban, az egyetemeken 1,2 millió dollár a kitűzött fejlesztési összeg, részben ez fedezné az ifjúságiak labdarúgását, A.ameivben lielyT, Észak-írország—Dánia (Kőszeg). Május 30., 17.00 órakor: Hollandia—Észak-lrország (Körmend), Szovjetunió — Dánia (Szombathely). Június 1., 17.00 órakor: Hollandia—Dánia (Szombathely), Szovjetunió — Észak-írország (Sárvár). Ugyancsak június 4-én az FTC pályán 17.00 órakor játsz- szák a második elődöntő mérkőzést, amelyben a „B“ és „D“- csoport győztese találkozik. A döntőre és a harmadik hely rangadójára a Népsadion- ban június 6-án kerül sor. Az elődöntő vesztesei 15.00 órakor, győztesei pedig 17.00 órai kezdettel mérkőznek egymással. A csehszlovák ifjúsági válogatott serényen készül az UEFA- tornára. Egyelőre 19 játékos van a keretben, s az utazó tizenhat kerettagot május 25-én jelölik ki. A tágabb keretben a következők kaptak helyet: llazucha (Slovan Bratislava), Matkobisch (Tatran Prešov), Rapand (Duslo Šaľa), Nemčic- ký (Baník Prievidza), Morá- vek (ČSAD Plzeň), Stríčko (Michalovce), Fedorišin (Tatran Prešov), Sčasný (Dukla Praha), Tábor (LIAZ Jablonec), Barto (Plastika Nitra), Kvačkaj (Brezno), Nesvačil (VS Tábor), Kotrba (Milevsko), Nemec (Žiar nad Hronom), Jarolím (LIAZ Jablonec), Houška (Slávia Praha), Korejčík (Škoda Plzeň), Mihálik (Duslo Šala) Pizúr (Lokomotíva Košice). A csehszlovák csapat a csoportmérkőzések ideje alatt a balatonfüredi Marina szállóban nyer elhelyezést. A magyar csapatban a következő játékosok kapnak helyet — kapusok: Kiss (Tatabánya), Janiga (Vasas), védők: Torna (Pécsi MSC), Giron (Ferencváros), Farkas (Kazincbarcika), Hegedűs (Vasas), Fejes (Bp. Honvéd), Mater és Borsányi (Videoton), középpályások és csatárok: Nagy Imre (Pécsi MSC), Gyímesi (Bp. Honvéd), Koroknai (Videoton), Csepregi (Békéscsaba), Vincze (Csepel), Péter (ZTE), Pörögi (Videoton), Tokár (Sátoraljaújhely). A magyar csapat eddig két alkalommal nyerte meg az UEFA-tornát, 1953-ban és 19G0- ban, ugyancsak kétszer volt harmadik 1959-ben és 1975-ben. Európa labdarúgásának csillagai mind az UEFA-tornán kezdték, meg vagyunk győződve arról, hogy a mostani EUFA- torna legjobbjai közül ió néhányat hamarosan viszontláthatunk az európai nagycsapatokban. máris nagy az előrehaladás, erre mutatnak o,z alábbi számadatok is: 1960-ban 114 ezer, 1970-ben 295 ezer, 1975 végén viszont már félmillió ifjúsági labdarúgót tartottak nyilván — ebből 50 ezer leány. Az észak-amerikai labdarúgó- liga (N. A. S. L.) bajnokságáért húsz csapat játszik. Az Egyesült Államokban a 200 éves jubileumi ünnepségek keretében május 23—30. között nagyszabású nemzetközi tornára kerül sor egy angol, brazil, olasz és amerikai válogatott részvételével. 17 NYÁRI OLIMPIA Berlin — 1936 1978 V. 24. Fiatal és idősebb labdarúgók egyaránt eképpen örülnek a gólnak Berlinnek húsz évig kellett várnia az olimpia tényleges rendezésére, mert az 1916-os nyári játékok az első világháború miatt elmaradtak. Amikor megindultak a XI. olimpia előkészületei, Németországban már horogkeresztes zászlók lobogtak, életbe léptek a hírhedt nürnbergi zsidótörvények . . . A fasizmus szolgálatában Több országban mutatkozott bujkolthangulat a berlini olimpia iránt, a NOB azonban ennek ellenére sein változtatta meg döntését. A német kormány képviselője a NOB 1933-as bécsi kongresszusán kijelentette: tiszteletben tartják az olimpiai szabályokat, sőt a német származású zsidó üldözöttek részére is iehetővé teszik az olimpiai játékokon való részvételt. Micsoda színjáték! Olyan sportolók indulását is elnézték — sőt nem egy esetben ők maguk szorgalmazták —, akiket nem sokkal később még a villamosokról is letiltottak, majd a náci haláltáborokban elpusztítottak. Ahogy az várható volt, az 1933- ban uralomra került Hitler a náci propaganda céljaira használta fel az olimpiát. Ezért aztán teljes állami támogatással, óriási költséggel épültek a stadionok, létesítmények és az olimpiai falu. A hírhedt Göbels kijelentette: „Szívesen mérjük ossz« tudásunkat a világ sportolóival, megmutatjuk nekik, hogv mire képes a német faj.“ A NOB határozata értelmében Hitler megnyitó beszéde mindösz- sze egy mondatból állhatott és páholyában csak a német sportolókat fogadhatta. A megnyitón minden úgy ment végbe, ahogy az olimpiai szabályzat előírja. Az olimpiai kulisszák mögül azonban már most is előbukkant a rideg valóság: SS-csapatok vonultak fel napjában többször a stadion előtt, a versenyek közben katonai repülőgépek keringtek a levegőben. Ez a nem odavaló hang, és a stadion rendjén uralkodó egyenruhás osztagok félreérthetetlenül kifejezték: a rendezők a háborús célkitűzések szolgálatába állították az olimpiát. Furcsán viselkedett a nézőtereket zsúfolásig megtöltő közönség is. Csak akkor volt elemében ha ,,Heil“-Iel üdvözölhette a német győzelmeket. Sovinizmusán sokszor nem bírt uralkodni, tüntetett a külföldi sportolók ellen, lenézte az alacsonyabb rendűnek tartott színes, főleg néger versenyzőket. Micsoda iróniája a sorsnak, hogy a fasiszta célokra felhasznált olimpia legkiemelkedőbb versenyzője éppen egy néger atléta, a 23 éves négyszeres győztes, fess« Owens volt. Hot világcsúcs — 90 perc alatt jesse Owens neve egyenlő a gyorsaság fogalmával. 1935. május 25-én Ann Arbor városkából fantasztikus hír röpült világgá: Owens 90 perc leforgása alatt hat világcsúcsot állított fel! Ilyesmire nincs példa a sporttörténetemben! 813 centiméteres távol- tiigró eredményét pontosan negyedszázadig nem tudták túlszárnyalni. Owens elszegényedett, sokgyermekes néger családból származik. Csak kilenc éves korában került iskolába és Rilley edző rögtön felfigyelt a macska ügyességfii gyerekre. „Ilyen tehetsége még nem volt Amerikának!“ — mondotta. Ezért naponta foglalkozott vele és a kis Owens délelőtt az iskolapadban ült, délután sportolt, este pedig cipőt tisztított a szállodai vendégeknek. Olyan nagyszerű mozgásképességgel rendelkezett, Jiogy a fehér gyerekek is beleegyeztek: egy néger fiú legyen az iskolai atléta-, kosárlabda*, baseball- és futballcsapat kapitánya! Owens nemcsak futásban (15 éves korában 10,5-öt futott 1(19 méteren), távolugrásban, bűnein magasugrásban (legjobbja 1*?8 cm volt) és súlylökésben is kitűnt. Amikor befejezte középiskolai tanulmányait, több egyetem versengett érte. Mert az USA-ban a sport jó reklám a felsőoktatási intézményeknek. Owens az Ohioi Egyetemre került és sportpálya- futása bámulatosan ívelt fölfelé. Nem csoda tehát, hogy a berlini olimpia legnagyobb esélyesei közé tartozott és nem is okozott csalódást. Szuverén módon győzött 109 és 200 méteren, 806 cm- rel nyerte a távolugrást és ráadásul tagja volt a 4X 100-as amerikai váltónak. Négy rajt — négy győzelem és két világcsúcs: 1110 m 10,3 mp, 200 m 20,7 mp. Owens az olimpia után búcsút mondott az amatőr versenyzésnek és egyetemnek. Szerződése értelmében Amerika különböző helyein lovak, kutyák és kenguruk (!) ellen versenyzett. Rövidebb tévőkén Itt Is legyőzhetetlen volt. Amerika viszont szenvedett, mert nem tudott megfe lelő munkahelyet biztosítani egy ilyen kiváló sportolónak. Owens nem nagyon lelkesedett a „kutya- életért“, de vc'.ahogyan el kellett tartania családját Később rportripurter, illetve rádiókommentátor lett és csak Kennedy elnök idej'n kapott életfogytiglani nyugdíjat. Mint minden idők legismertebb amerikai sportolója! A most 63 esztendős Owens Chicagóban él feleségével, három lányát és öt unokáját látogatja és szinte minden pillanatban járja a világot. Minden olimpia díszvendége, nevét ismeri az egész sportvilág. Nem is csoda, arról az emberről van s*.ő, aki a 30-as esztendők közepén egy negyedszázaddal megelőzte korának sportfejlődését. Csík a japánok előtt A berlini olimpia a fasizmus árnyékában is nagyszerű eredményeket hozott. A finn atlétika úgy látszik már kiheverte azt a pótolhatatlannak látszó veszteséget, amely Nurmi visszavonulásával érte, mert újra finn futó, Höcker győzött 5000 m-en (14:22,2), lso- Holo nyerte a 3000 ír :s akadály futást és minden idők egyik leg izgalmasabb 10 000 r»:-es versenyében három finn végzett az élen Néger versenyző lett a 400, a 800 és a magasugrás bajnoka. A magasugrók ezen az olimpián jutottak túl a kétméteres határon. Az amerikai C. Jolin lett az első 203 cm-rel, hármasugrásban a japán Toymo érte el elsőnek a bűvös 16 métert. Világrekord született az 1500 méteres futásban is, az új-zélandi Lovelock győzött 3:47,08 perccel! A női atlétikai versenyek során az amerikai Stockles, a fiús mozgású farmerlány 11,5 mp-es világcsúccsal szerzett aranyérmet 100 méteren. (Két évtized múltán, az 1956-os olimpián ugyanezzel az idővel győzött az ausztrál Cuthbert.) Az úszás nagy vesztesei a japánok lettek, a Los Angeles-i sikersorozat elmaradt. A hírneves, de láthatólag túledzett férfi úszóikat váratlan ve jségek érték. Nagy meglepetésnek számított, hogy a 100 méteres gyorsúszást a magyar Csík Ferenc nyerte 57,6 mp-Cíl (Csík volt Hajós Alfréd őta az egyetlen európai úszó. ak! a 100 méteres gyo; son győzött az olimpián. Azóta sein nyert még kontinensünk úszója aranyérmet ezen a távon.) Sokan véletlennek tartották Csík győzelmét. A magyar olimpiai bajnok hamarosan újból találkozott a japán úszókkal és Budapesten is legyőzte őket. A női számokban a holland lányok szinte elsöpörték az amerikai egyeduralmat. A nagyszerű fizikumú 17 éves Mastenbrock egymaga három arany- és egy ezüstömet szerzett. Röviden a többi számokról. Berlinben aranyérem nélkül maradtak a francia vívók, a birkózásban a nehézsúlyú észt Palu- saen mindkét fogásban bajnok lett. A finn Piklayamüki végbevitte azt a ritka bravúrt, hogy 12 esztendő után szerzett ismét aranyérmet. Labdarúgásban a norvégek kiverték a németeket, a japánok a svédeket, a peruiak pedig — botrányos mérkőzésen — 4:2-re legyőzték az osztrákokat. Az elrendelt újrajátszásra a dél-amerikaiak nem álltak ki. Ausztria eljutott a döntőbe, ahol hosszabbítás után kapott ki 2:l-re a neves játékosokkal (Venturin, Főni, Rava, Scarabello) szereplő olaszoktól. Népes küldöttségek Az 50 ország 3980 sportolója között volt a 163 csehszlovák versenyző is, ez volt az eddigi legnagyobb csehszlovák küldöttség az olimpián. A mérleg: 3 arany- és 5 ezüstérem. Aranyérmesek: Hudec (torna, gyűrű), iyrovátka —Brzák (kenu kettes, 1000 m), Motl—Brzák (kenu kettes 10 000 m). Ezüstérmesek: női tornászcsapat, PSenička (súlyemelés), Klapuch és Herda (birkózás) Karlík (kenu egyes 1000 m). Húsz sportág képviseletében 200 főnyi magyar csapat utazott Berlinbe és minden eddiginél jobban szerepeit: a harmadik helyen végzett a nemzetek nem hivatalos sportversenyében és 15 érmest szerzett. Aranyérem: Zombori, Kárpáti (birkózás), Elek Ilona (vívás), kardcsapat, Kabos (kard egyéni), Csfk (100 m gyorsú..zás), Csák Ibolya (magasugrás), vízilabdacsapat, Harangi (ökölvívás), Lőrincz (kötöttfogású birkózás). Ezüstérem: Berzsenyi (lövészet). Bronzérem: Palotás (birkózás), Cerevich (kardvívás), férfi gyors- úszóváltó. Platby (díjugratás). A berlini olimpiai „békekomédia" ntán bárom évvel a fasizmus tűzbe-vérbe borította a világot. Kitört a második világháború és ezzel tizenkét esztendős megszakítás következett be az olimpiák sorozatában. TOMI VINCE EHM ipmosia MliM