Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)

1976-05-19 / 118. szám, szerda

Mi fdannyiurek érdekébe« A CSKP XV. kongresszusa irányvonalának szenemében • Eszmei offenáva 1978. V. 19. Síréba József, a Selicei (sók- szelőcei) Efsz pártszervezeté­nek elnöke igen elfoglalt em­ber Hazai pártmegbízatásán kívül tagja a CSKP KB Ellenőr­ző és Revíziós Bizottságának, az SZLKP Galántai JB Elnöksé­gének és mindemellett a közös gazdálkodás irányításából, a fa­lu fejlesztéséből is aktívan ki­veszi részét. A nagy tekintély­nek örvendő pártmunkás háta mögött huszonöt év eredmé­nyes munkája, tapasztalata hú­zódik. A galántai járás kom­munistáinak megbízásából részt vett a CSKP XV. kongresszusá­nak tanácskozásán. Prágai út­járól fejelthetetlen élmények­kel, gazdag tapasztalatokkal és tartalmas gondolatokkal felvér­tezve tért vissza szülőfalujába. Már a beszélgetés elején ki­tűnt. hogy S treba elvtárs sok­rétűen tájékozódott az orszá­gos feladatokat érintő kérdé­sekről. Oly meggyőzően, élethűen ecsetelte legfelsőbb pártfóru­munk tárgyalásainak őszinte, elvtársias légkörét, hogy úgy éreztem, mintha jómagam is ott ültem volna a prágai Fučík pa­lota tanácstermében. — Külön nagy pozitívumnak tartom — jelentette ki nyoma­tékosan —, hogy a tanácskozás szüneteiben a küldöttek közvet­lenül beszélgethettek a KB ve­zető képviselőivel. Ezt az egy­ség és a kölcsönös bizalom nagyfokú megnyilvánulásának tekintem. Ezután arról beszélt, hogy a XV. kongresszus az ötödik öt­éves tervidőszak teljesítését összegezve, nagyszerű eredmé­nyekről adhatott számot. Min­den eddigi tervidőszaknál jóval nagyobb volt a növekedés az ipari és a mezőgazdasági ter­melésben. Mindez szocialista rendszerünk fölényét, a kom­munisták áldozatos munkájának páratlan eredményeit demonst­rálja. Ennek értékét növeli, hogy pártunk mindezt olyan időszakban valósította meg, ami­kor a tőkésországok gazdasá­gát kíméletlen válság sújtotta. Népgazdaságunk fejlődése ki­fejezésre jut a dolgozók élet- színvonalának emelését szolgá­ló tervek teljesítésében is. Az utóbbi öt esztendőben nemcsak a munkások átlagkeresete, de az idősek nyugdíja is emelke­dett. — Eddig elért eredményein­ket — folytatta — csak a jövő tervei, a hatodik ötéves terv célkitűzései szárnyalják túl. Pártunk gazdaságpolitikája vál­tozatlanul ezután is a nép anya. gi-kulturális életszínvonalának emelésére irányul. Természete­sen ennek eszközeként a társa­dalmi termelés dinamikus és arányos fejlesztését, hatékony­ságának fokozását, a szocia­lista országok együttműködé­sének javítását jelölte meg a kongresszus. Streba elvtárs meggyőző számadatokkal támasztotta alá, mit jelent ez a nagyszerű prog­ram a galántai járás és a csaknem háromezer hektáros szövetkezet számára. — Köztudomású, hogy pártunk gazdaság­politikájával összhangban a kongresszus határozata a me­zőgazdasági termelés intenzitá­sának növekedésével, a termő­föld hatékonyabb kihasználásá­val számol. A hatodik ötéves tervidőszak végéig országos vi­szonylatban legalább 41—42 mázsára kell emelni a gabona hektárhozamát. Járásunk ezt a termelési szintet már az előző tervidőszakban jóval túllépte. Éppen ezért az a feladatunk, hogy mezőgazdasági üzemeink a járásban 1980-ig hektáron­ként legalább 60 mázsás átla­gos gabonatermést biztosítsa­nak. A Sókszelőcei Efsz-nek pe­dig még ezt az előirányzatot is 2—3 mázsával túl kell szár­nyalnia. — Milyen lehetőségeik van­nak arra, hogy a kitűzött igé­nyes feladatokat teljesítsék? — Az előző heíekben a párt­szervezet és az efsz ülésein be­széltünk erről a kérdésről. Töb­ben megállapították, hogy a termelés fokozásának eddigi tartalékait kimerítettük. Ezért munkánknak további tartalékok feltárására kell irányulnia. Kü­lönösképpen a tudományos ku­tatások és kísérletek eredmé­nyeit, tagságunk kezdeménye­ző erejét, a kommunisták pél­damutatását szükséges gyorsab­ban kamatoztatnunk. E növekvő követelmények objektíve következnek a párt előtt álló, megoldásra váró feladatokból. A fejlett szocia­lista társadalom építése foko­zottabban megköveteli a párt­irányítás tökéletesítését a gaz­dasági és a politikai szervező munkában egyaránt. — Ebben az összefüggésben beszélt Gustáv Husák elvtárs olyan kérdésekről, mint a párt­vezetés lenini normái, a párt­munka stílusa, a pártszerveze­tek szervező munkája és a ká­derpolitika. A társadalmi irá­nyítás és a társadalmi haladás — hangsúlyozzák a kongresszus dokumentumai — nem techni­kai, szakigazgatási kérdések, hanem politikai feladatok. A vezetés is elsősorban politikai vezetést jelent, mert a fejlett szocializmus építésének keretei között is a munkásosztály osz­tályszempontjait tartja döntő­nek és meghatározónak. Ezzel kapcsolatban foglalkozott a kongresszus az elméleti munka jelentőségével, konkrét felada­taival. — A jelen korban, amikor felgyorsulnak a változások, amikor fokozódik a tőkés és a szocialista rendszer közötti ideológiai harc — ennek a kérdésnek előtérbe állítása minden szempontból indokolt. Husák elvtárs beszámolójában nem véletlenül húzta alá azt a tényt, hogy az ideológiai harc szempontjából nem becsülhet­jük le politikai ellenfeleinket, még akkor sem, ha ez a küz­delem bizonyos fokig egysze­rűnek tűnik. A szocialista rendszer ■» belső és külső ellenségei poli­tikai céljaik érdekében mindig nagy figyelmet szenteltek az ideológiai eszközöknek, de ezeknek különösen napjainkban nagy a szerepük. Belső ellen­feleinknek politikai eszközök úgyszólván nem állnak rendel­kezésükre. Más a helyzet azon­ban rendszerünk külső ellensé­geinél. Az imperializmus egy egész világrendszert alkot, ha­talmas gépezettel és appará­tussal, az eszmei behatolás sokrétű és intenzív formáival. Ebből a szempontból sajátos helyzet alakult ki a békés egy­más mellett élés politikája si­kereinek következtében. Esz­meileg nekünk is fel kell ké­szülnünk a harc intenzívebb formáira, fel kell ismernünk az ellenség megtévesztő kísérleteit és megtalálni eszmei offenzí- vánk legeredményesebb for­máit. Mi, kommunisták, fellé­pésünkben nem szorítkozha­tunk kizárólag az ideológiai vitákra, nem nélkülözhetjük az adminisztratív eszközök, a til­tó rendszabályok alkalmazását sem. Tesszük ezt azért, mert a szocialista rendszerünk éppen humanitásából nem engedhet teret semmiféle anti humánus, antidemokratikus, a dolgozók nyugalmát és biztonságát ve­szélyeztető nézetnek, ideológiá­nak. — Az elmondottak igazolják eszmei munkánk jelentőségét s ezért a Tanulságok továbbra is tartós érvényű dokumentum társadalmi életünk valamennyi területén, mindenekelőtt az ideológiai munkában. A munkásosztály ideológiája kizár mindenfajta kompromisz- szumot. Soha sem mondhatunk le elvi álláspontunkról, az esz­méink tisztaságáért vívott harcról, nem helyezkedhetünk idealista és kispolgári állás­pontra semmilyen kérdésben sem. — Az imént már beszéltünk arról, hogy nem elegendő, ha csak elvi síkon folytatjuk a harcot. Milyen a másik legjob­ban járható út? — A kongresszus dokumen­tumai félreérthetetlenül kifej­tették, hogy a kommunista esz­meiség a tudás, a meggyőződés és a gyakorlati cselekvés ötvö­zete. Magyarán: pártszerveze­teinknek, a kommunistáknak a fejlett szocialista társadalom építése során az eddiginél még igényesebben, jobban kell dol­gozniuk, mert belső ellentmon­dásaink kiéleződése, megoldá­suk elodázása, vagyis a hanya­gul végzett munka, forrása le­het a burzsoá és kispolgári nézetek, ellenséges ideológiák újratermelődésének. SZ0M8ATH AMBRUS A Bi'núi utca és folytatása, a Prágai utca a jövőben Brati- slavát összekö­ti a Malackyba vezető autópá­lyával. A Do- prastav vállalat dolgozói a két utcát 24 méter­re fogják ki­szélesíteni, hogy az űt hat­sávos legyen. Számos régi épületet kell le­bontani és az űtba eső domb­ból is el kell venni, helyen­ként 30 méter szélességben. A munkát 1977 vágén fejezik be. (Felvétel: V. Andor — CSTK) RÖGÖS ÉLETÚT Bajkai József, a Pohronský Ruskov-i (oroszkai) cukorgyár kommunista dolgozója nemrég töltötte be életének 60. évét. Eb­ből az alkalomból beszélgettem el vele. — Tizennégygyerekes mun­káscsaládból származom — mondta. — Az apám a vasútnál dolgozott. Nem volt valami ró.- zsás a megélhetésünk, anyánk mégis felnevelt 11 gyereket. A többiek meghaltak. A nyolc ele­mi elvégzése után suszterinas­nak adtak Damásdra. Kínos négy esztendő volt: petróleum- lámpa mellett dolgoztunk késő estéig. A mester nem ismert tré­fát, csak hajtott, meg hajtott bennünket. Hiába szabadultam, munkát nem kaptam sehol. így kénytelen voltam otthon dol­gozni a szüleimnél, az apám ál­tal vállalt feles földeken. Ami a munkásmozgalmat illeti, már gyerekfejjel megismerkedtem céljaival. Nemegyszer sztrájkol­tak a falu munkásai, parasztjai. A falunak kommunista bírója volt Molnár Gyula személyében; ő is nagy hatást gyakorolt rám. — Hogyan vészelte át a há­borús éveket? — kérdem. — 1937-ben bevonultam kato­nának, majd leszereltek, utána megint behívtak. Elkerültem Aszódra. 1939-ben meghalt az édesapám, leszereltem és egy évre rá megnősültem. Mivel munkanélküliség volt, nagyon nehezen tengettük életünket. Később három évet bányában töltöttem Dorogon. Nagyon ne­héz körülmények között fejtet­tük a szenet. Az ottani munká­sokkal egy emberként ítéltük el az akkori rendszert. Politikai fejlődésemben nagyon sokat kö­szönhetek Prack János kommu­nista érzelmű társamnak, aki összefogta az ott dolgozó bá­nyászokat. A nehéz munkakö­rülmények engem sem kíméltek meg: megbetegedtem. Egy idő után ismét hazajöttem, majd az oroszkai cukorgyárba kerültem. Nagyon jó elvtársakra találtam itt is. Nemegyszer egy ember­ként sztrájkoltak. Az igazi öröm számunkra 1945. március 27 e volt: az annyira várt szovjet hadsereg felszabadította falun­kat. Boldogan lélegeztünk fel és mindent megtettünk, hogy segítsük a falu újraéledését. — A felszabadulás utáni évek peregtek a leggyorsabban. Mint­ha pótolni akartuk volna mind­azt, amit elszalasztottunk. Dol­goztam Moston, Banská Štiavni- cán — a szakmában, majd Oroszkán a hizlaldában. Amikor a párt felhívással fordult a dolgozókhoz: kell a szén, Hand- lovára jelentkeztem. 1951. de­cember 16-án felvettek a pártba. Nagyon boldog voltam. Közben megindult a falu szocializálása, s a párt felszólítására a meg­alakult szövetkezet zootechni- kusaként dolgoztam öt évig. 1956-ban a helyi nemzeti bizott­ság titkára lettem. 1959-ig a fa­lu pártelnökének a tisztjét is én töltöttem be. Nagyon jóleső érzés volt tapasztalni munkánk eredményét. Most ismét a cu­korgyárban dolgozom. Jólesik, hogy megbecsülik munkámat. BENDE JÓZSEF A MUNKÁSMOZGALOM NEVELTJE MINDEN MUNKA SZÉP, HA JÖL VÉGZIK f A MINŐSÉG ALAPJA Munkahelyén, a fűtőházban beszélgettem Almási Lajos elv­társsal, a munkásmozgalom régi harcosával, a párt* tagjával. Bratislavában, az SZLKP KB Mély úti épületében dolgozik. Három szakember tartozik az irányítása alá, s a hatalmas épület fűtésén kívül a fűtőtes­tek, a vilany- és a vízvezeték karbantartásáról gondoskodnak. Ez a munka a szakmájába vág, hiszen víz- és gázszerelőnek ta­nult ki. Arra az időre így em­lékezik: — Egyszer egy villanyszerelő járt a nagynénéméknél, akiknél nevelkedtem (a szüleit korán elvesztette), s megtetszett a munkája. Később az ő keze alá kerültem inasnak. Kertész Kál­mánnak hívták, ismert futballis­ta, majd edző volt. Sokat tanul­tam tőle, de nemcsak szakmai téren, hanem emberileg is — kommunista volt. Gyakran be­szélt az osztálykülönbségekről, a munkásság harcának szerepé­ről, meg arról, hogy a papok nem az igazságot hirdetik. Négy évig tanultam a szakmát. Inas- éveim alatt iskolába csak este, meg vasárnap délelőtt jártunk. Két bratislavai magáncégnél inaskodtam, mert közben az egyik tönkrement. Bratislavában is laktunk. Később eljártam a Duna utcai munkásotthonba, és brosúrákat kezdtem olvasni. A tényleges katonai szolgálat után baloldali érzelmű emberekkel és kommu­nistákkal ismerkedtem meg — Cservenka Ferenccel, Konrád Imrével, Trubacsek Edével, Solcz Istvánnal. Baloldali egyé­nek előadásaira jártunk. Többek közt a természet fejlődéséről és a vallásról szóló előadáso­kon vettünk részt. 1935-ben ki­harcoltuk a kollektív szerző­dést. Persze a munkaadó nem tartotta be a szerződés egyes pontjait. A kollektív szerződés kiharcolásában nagy szerepe volt a kommunista Krajňák Ot­tónak, akivel abban az időben egy cégnél dolgoztam. Gyakran előfordult azonban, hogy vidé­ken kaptam munkát. Munkásmozgalmi tevékenysé­géről szólva főleg a plakátok ragasztását és jelmondatok írá­sát említi. — Leginkább á választások előtt kaptuk feladatul a plaká­tok széthordását — emlékezik. — Megtörtént, hogy az egyik felragasztotta, a másik letépte a plakátot, vagy átfestette a falra írt szöveget. A fasizmus alatt egyebek közt a „Halál a fasisztákraI“ mondatot festettük a falakra. A Cérnagyár falára sarlót és kalapácsot is festet­tünk. Engem sohasem kaptak el, de Solczot és Krajňákot 1942-ben elfogták. Krajňákot rettenetesen megkínozták, de nem vallott. Amikor Solczot el­fogták, éppen hozzá mentünk megbeszélésre Trubacsekkal. A lakása előtt találkoztunk vele, amint két férfi kísérte. Solcz elvtárs úgy tett, mintha nem ismerne bennünket, s mi rögtön tudtuk, hogy baj van. A néme­tek a városban térképet állítot­tak fel, s azon feltüntették, ho­gyan nyomulnak előre csapa­taik a Szovjetunió területén. Persze, amikor fordult a kocka, a térkép eltűnt. Mi a németek nagy előrenyomulásainak ide­jén is rendíthetetlenül bíztunk a Szovjetunió győzelmében. Hallgattuk a moszkvai rádió magyar adását, melybe« Major István elvtárs is beszélt. Elmondja, hogy 1944-ben be­vonult Trnavára, ahonnan Kelet­Szlovákiába irányították őket. Ekkor a katonák hangulata mér nagyon német- és fasisztaelle­nes volt. A katonák át akartak állni a partizánokhoz, de a né­metek elfogták, majd Németor­szágba hurcolták őket. Almási elvtársat többek közt Mauthau- senban tartották fogva. A fel­szabadítást is Németországban élte meg. — A felszabadulás után előbb a lakásügyosztályon dolgoztam, majd kastélyokat javítottunk. Péládul a budmericei kastélyt, ahol most az írók alkotóháza van. Jelenlegi munkahelyemen 26 éve dolgozom. Már nyugdíj­ban lehetnék, de nem tudok megválni a munkától és az egészségem is lehetővé teszi, hogy dolgozzam. Szerintem minden munka szép, ha jól vég­zik. Ez a minőség alapja. A mi­nőség követelménye pedig mint azt a XV. kongresszus is hangsúlyozta — egyike a leg­fontosabbaknak. Mindenkinek úgy kellene végeznie a mun­káját, hogy abból másoknak és saját magának egyaránt öröme származzék. Munkahelyén Almási elvtárs tagja a pártalapszervezet veze­tőségének. Mielőtt elbúcsúzunk egymás­tól, megkérdem tőle, mi a leg­nagyobb vágya. így válaszol: — Hogy béke legyen. Az em­ber legnagyobb vívmánya az lenne, ha a fegyvereket már csak a múzeumokból ismerné. FÜLÖP IMRE Almási Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents