Új Szó, 1976. április (29. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-09 / 85. szám, péntek
Megkezdődött a jégkorong-világbajnokság SIKERES RAJT OSZTALYKÜLŰNBSÉGGEL Kiküldött munkatársiunk, ZALA JÓZSEF telefon jelentése Az 1976. évi jégkorong-világbajnokság első napjának kezdeti eseménye Svédország és az NSZK csapatainak találkozója volt. Ezt a kiscsarnokban rendezték meg. Csehszlovákia és az NDK 16.00 órától mérkőzött, erőpróbájuk színhelye a nagycsarnok volt, 17.00 órától pedig az USA profikat is szerepeltető válogatottja Finnország együttesével találkozott. Az ünnepélyes megnyitót fél nyolckor tartották, s a nyitány napjának utolsó erőpróbája a Szovjetuniói—Lengyelország találkozó 20.30 órakor kezdődött. * CSEHSZLOVÁKIA—NDK 10:0 (2:0,2:0,6:0) Közepes érdeklődés kísérte válogatottunk katowicei bemutatkozását, mely ebben az ösz- szeállításban játszott: HoleCek — Machač, Pospíšil, E. Novák, Nový, Pouzar — Bubla, Kajkl, M. Šťastný, Hlinka, Holík — Kaberle, Dvoŕák, Martinec, JiPí Novák. B. Šťastný. Együttesünk szinte az egész első harmadot végigtámadta. Első gólját mintaszerű Holík, Hlinka, M. Šťastný akció végén az utóbbi ütötte, tehát a Slovan játékos nyitotta meg világbajnoki góljaink sorát. A folytatás a 8. percben következett, amikor pedig Dvoŕák kiállítása miatt emberhátrányban játszottunk. Pospíšil jó átadását Nový váltotta gólra. Az NDK legénysége csak néhány ellentámadást kísérelt meg, megvalósításuknál Holeček ismételten jeleskedett. Csapatunk a két gólon kívül még további két lehetőséget elszalasztott, mindkétszer a kapufa mentette. A második harmad továbbra Is támadó kedvében találta együttesünket. A parduhicei sor tetszetős adogatását a 25. percben Martinec értékesítette. Szurkolócsoportunk bíztatására sztporodtak a lövési kísérletek, a 36. percben egyikük J. Novák révén újabb góllal járt. A befejező harmadra a sérült Eduard Novák helyére Peter Šťastný állt be. A csapat lelkes szurkolói ekkor még abszurdumnak tűnő gólt követeltek, s a gólgvártás valóban teljes erővel megindult. A 42. percben Hlinka átadását Holík érvényesítette. Két perccel később Nový ütötte a hatodikat. Az 53.-ban ugyanő a hetediket, rá egy percre Peter Šťastný volt eredményes. Újabb egy perc elteltével Hűlik, majd a 60. percben a különösen elemében levő Nnvý ütötte a tizedik gólunkat. Sportszerű keretek között sorra került találkozón, amelyVilágbajnoksághoz méltó SZÍNHELY Katowice, lengyel Szilézia ipari központjának hasonló elnevezésű vajdaságának 340 000 lakosú székhelye pompásan készült fel az 1976. évi jégkorong-világbajnokság megrendezésére. Az utcákat szegélyező árbocokon a résztvevő államok zászlóit lobogtatja a csípős sziléziai szél, paskolja az áprilisi eső, az árudús kirakatokban a világbajnokság címere, mindenütt plakátok, útmutatók, ezrei. A világbajnokság színhelye a csodálatos szépségű Rondo fedett sportcsarnok, amelyről nem véletlenül állapították meg, hogy Európában nincs párja. Méretei nagyobbak mint például a római Colosseumé. Térfogata 330 000 köbméter. Azért fogadhat be mindössze 10 ezer nézőt, mert alkotói a szurkolók kényelmet és nem az üzérkedést tartották szem előtt. Az ülőhelyek mindegyike könnyen megközelíthető, s a távozás még teltház esetében is folyamatos. A lelátók 'minden pontjáról nagyszerűen lehet látni a fégfelületet. A lengyel rendezők nagy szeretettel, igyekezettel és hozzáértéssel akartak és akarnak eleget tenni a házigazda iránt támasztott követelményeknek. Fáradozásuk már a kezdet kezdetén elismerésre talált. (za) nek játékvezetője a finn Järvi és a lengyeli Zagorski voltak, a csehszlovák válogatott fölényesen győzött. A befejezéskor együttesünk játékosai nem keltették fáradt jégkorongozók benyomását. A csehszlovák válogatottnak nem volt gyenge pontja, s ez a nyitánykor bíztató megállapítás. Az NDK együttese halvány teljesítményt nyújtott, s nagyon fel kellene ahhoz javulnia, hogy továbbra is biztosítani tudja helyét a jégkorong VB A-mezőnyében. SVÉDORSZÁG—NSZK 4:1 (1:0,1:0,2:1) A számszerű eredménynél szorosabb küzdelmet vívott egymással a kát jó erőnlétű csapat. A nagyobb tapasztalat és a játéktudás döntött. Gólütők: Lundholm, Labraaten, Eriksson és Jax, ill. Külinackel. A VB mai műsora Lengyelország—Csehszlovák ia (17.00 óra), Szovjetunió—NDK (20.30 óra). EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK SAKK Nona Gaprindasvili a sakkozás női világbajnoka vereséggel kezdte Beigrádban a hagyományos nőnapi nemzetközi sakktornát. De a meglepetés ezúttal is elmaradt: Nona a kővetkezőkben csupán két döntetlent engedélyezett ellenfeleinek és 11 ponttal nyerte a 13 fordulós versenyt. Kitűnően játszott a magyar Verőczl is, veretlenül végzett, de több döntetlenje miatt maradt el egy ponttal a győztestől. Harmadik a bolgár Lemucsiko lett, negyedik a magyar Ivánka. Csak utánuk következtek a vendéglátók képviselői: ____ St adlerné és Kalchbrenner. Ogy tűnik Nona még sokáig őrzi • lejobbnak kijáró címet . . . Bemutatjuk Gaprindasvili egyik győzelmét: Skócia labdarúgó-válogatottja Glasgowban 16 000 néző előtt 1:0 (1:0) arányban győzött Svájc ellen. A találkozó egyetlen gólját az első percben Grew lőtte. Mint ismeretes, Skócia Csehszlovákiával szerepel egy világbajnoki selejtező csoportban. Lvovban befejeződött a nemzetközi öttusaverseny. A győzelmet a szovjet Smeljev szerezte meg. A csapatverseny élén is a Szovjetunió végzett Magyar- ország előtt. Torinóban 50 000 néző előtt játszották az Olaszország—Portugália barátságos nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzést. Az összecsapást a vendéglátók nyerték 3:1 (1:0) arányban. Róllnvők: Antognoni, Graziani és Pulici ill. Fragutio. A védelemben még csak ment a játék a csehszlovák futballistáknak (Dobiáš igyekszik szerelni Heidlert) az NDK elleni olimpiai selejtezőn, de támadójátékunk ismét — ki tudja már há* nyadszor — csőd fitt mondott. Ezért végződött 0:0-ra a szerdai mérkőzés. Súlyemelő Európo-bajnokság A harmadik szövget aranyérem A súlyemelő Európa-bajnok- ság ötödik versenynapján váltósúlyban osztották ki az érmeket. Az elsőségért a hazai Wenzel és a szovjet Militoszjan vívott nagy harcot. A szovjet versenyző győzött és így felelevenítette váltősúlyban a régebbi évek szinte állandó szovjet sikerét. A szakítást könnyebb testsúlyával Wenzel nyerte, a lökést viszont Militoszjan és versenyen kívül 191 kg-ra javította a világrekordot. A váltósúly összetett eredménye: 1. Militoszjan 340 (150 — 190), 2. Wenzel 335 (150 — 185), 3. Mitkov (Bulgária) 330 147,5 — 182,5), 4. Stark (Magyarország) 322,5 — 142,5 — Pirc-védelem Világos: A. Piha jlics — Sötét: N. Gaprindasvili 1976. IV. 9. I. e4 g6 2. d4 Fg7 3. Hc3 d6 4. f4 (újabban sokan az igénytelennek látszó 4. Hf3 és 5. Fe2 pozíciós folytatást kedvelik) 4... HfB 5. Hf3 c5 6. Fe3 (ezzel a játék a szicíliai védelem ún. sárikány-vál- tozatáha terelődik. Számításba jött 5. dc5: Va5 6. Fd3 Vc5: Ve2 majd Fe3 vagy Fd2) 8.... cd4: 7. Hd4: 0-0 8. Fe2 Hc6 9. Vd2 (9. 0-01) 9... Hd4: 10. Fd4: e5 II. fe5: (jobb volt Fe3, mert most sötét átveszi a játék irányítását) 11. . . de5: 12. Fe3 (természetesen Fe5:?-re Vd2: + és He4: + következne) 12... Vd2: + 13. Fd2: Fe6 14. 0-0 Bac8 15. Fg5? (már a c2 pont védelme érdekében is 15. Fd3-at tkell játszani, de sötét akkor is jobban áll) 15... Bc3:l (a világ bajnoknő nem hagy ki egy ilyen lehetőséget!) 16. bc3: (16. Ff6: Bc2: és sötét még egy gyalogost nyer) 16. .. He4: 17. Fe7 Be8 18. Ff3 Hc3: 19. Bael (Fb7:?-re Bc7 nyer) 19... Fc4 20. Bf2 e41 21. Fe4: Bo8 (még erősebb mint a rögtöni 21 . . . Fd4) 22. Fb7: Fd4 23. Fc6 Be7: 24. Be7 Hdl (a csattanó!) 25. Bd7 Ff2: + 26. Kill Hc3 27. a4 Kg7 28. g3 FeS 29. Bd3 Ha2 30. Bd2 Fe3 31 Bd3 Fb6 32.. c3 Fa5 33. Fd7 Fb3 34. Fb5 Hc3: és világos feladta. 942. sz. fejtörő G. L a t z e 1 („Magyar Sakkvilág“ 195U) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont). Ellenőrző jelzés: Világos: Kh8, Va2, Bal és f2, Hd5 és ii4, Fb7 és f8, gy: g3 és g5 (10 báb). Sötét: Ke5, Ba5 és fi, He4 és e6, gy: d2, d4, d6, g6, h5 és h7 (11 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 19. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helves megfejtők közül ketten* minden héten könyvjutalomban részesülnek, továbbá állandó mep.fej- »tési létraversenyt vezetünk. A 940. sz. fejtörő (B. Bilkeng) helyes megfejtése: 1. Hc2M Az e heti nyertesek: Burkuš István, Košice. Bartos Mihály, Dunajská Streda. DELMÁR GÁBOR A Kijev veretlenül Bratislavában befejeződött a város felszabadulásának tiszteletére rendezett nemzetközi női kézilabda-torna. A győzelmet az ötszörös BEK-győztes és nyolcszoros szovjet bajnok Sz,párták Kijev szerezte meg veretlenül. Második helyen a Ruch Chorzow, harmadikon -íz Inter, negyediken a Štart végzett. Az utolsó napi eredmények: Inter—Start 10:15, Chorzow—Štart 17:13 Kijev—Inter 21:16. Lasse Viren, a finn kétszeres hosszútávfutó olimpiai bajnok Montrealban 5 és 10 kilométerén is rajthoz akar állni. Viren most Kenyába utazott, hogy a következő hetekben az afrikai melegben végezze formába hozó edzéseit. Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen a Spartak Trnava 4:1 (3:0) arányban bizonyult jobbnak a Plastika Nitránál. Gólíö- vők: Badara, Gašparík, Dián, Kuna, ill. Tóth. Először nyert BEK-et jugoszláv női kézilabdacsapat. A Radnicski Beograd Beigrádban 22:12 arányban legyőzte a holland bajnok Mora Swift Roermond együttesét és a kupa védője lett. Mint ismeretes, az ötszörös BEK-győztes Szpartak Kijev nem veti részt a küzdelmekben mivel a Szovjetunióban a világbajnokságot részesítették előnyben. A labdarúgó BEK-elődöutő résztvevője, a PSV Eindhoven nyerte a Holland Labdarúgó Kupát. A döntő eredménye: PSV Eindhoven—Roda 1:0. A gólt a svéd Edström lőtte a meghosz- szabbítás 102. percében. Belgiumban az FC Bruges vezeti a labdarúgó-bajnokságot 48 ponttal. A Ladislav Novák által irányított Lokeren a második helyen áll (42 pont), míg az Anderlecht (40 ponttal) a harmadik. A Slávia UK Bratislava női röp- lahdacsapata a KEK négyes döntőjének első mérkőzésén biztosan győzött 3:0 arányban az esé* lyesnek számító CSZKA Szófia ellen. Felvételünkön Košková leütését láthatjuk. (Vojtíšek felvétele^ Száz nap múlmi... Vidor Goldbloom, a quebeci kormány „olimpiai“ minisztere Párizsban az európai sajtó számos képviselője előtt több kanadai szervező bizottsági tag társaságában jelentést tett, s immár ki tudja hányadszor megerősítette, hogy a montreali játékokat a terveknek megfelelően július 17-én megnyitják, s rendben lebonyolítják. A sajtóértekezlet több érdekes válaszát csoportosítottuk. Végleges már, hogy mind a huszonegy olimpiai sportág versenyeit azokban a létesítményekben rendezik meg, amelyeket korábban kijelölték. Vonatkozik ez az atlétikára és az úszásra is, mivel a központi stadionban sikerült behozni a jelentős lemaradást, s tulajdonképpen már csak a munka „könnyebbik“4 része van hátra. A 10 971 személy befogadására alkalmas olimpiai falut Június 22-tól lehet igénybe venni, a lakásokat már javarészt be is rendezték. Megérkeztek a legkorszerűbb elektromos tűzhelyek és egyéb konyhai felszerelések a faluba, amelyek pró báit hamarosan megkezdik. A montrealiak tartva attól, hogy a münchenihez hasonló súlyos incidens zavarja meg a játékot, olyan biztonsági intézkedéseket tettek, mintha Kanadát csak bűnözők laknák. Mindettől függetlenül az illetékesek állítják, hogy a biztonsági emberek „diszkréten“ mozognak majd s nem keltenek feltűnést. A csodálatosan szép fedett uszoda az eddigi teszteken je- lésre vizsgázott, sehol sem „szökik“ a víz, úgy hogy nyugodtan meg lehet kezdeni a belső munkálatokat. A még elvégzésre váró teendők négyezer kinadai, illetve vendégmunkásra várnak. Min* den úgynevezett „szükségtervet“ meg lehet semmisíteni> mert a jelenlegi munkáslét- szám és a géppark elegendő éš képes az előzetes tervek megvalósítására. Az elhangzottakhoz kapcsolódva Lord Killanin, a NOB elnöke a következőket mondotta: „Bevallom, tavaly októberben én sem bíztam, akkor úgy éreztem, hogy Montrealban semmiképp nem lesz olimpia. Idén a NOB innsbrucki tanácskozásain már valamivel nyu- godtabb voltam, de most már azt is elmondhatom, hogy az olimpia városában minden jóra fordult és a kanadai emberek felülmúlják önmagukat. Az viszont még mindig aggaszt, hogy Montreal miképpen birkózik meg a hatalmas kiadásokkal, a mintegy 900 millió dolláros deficittel.. 180) ... 7. Hekel Csehszlovákia) 310 (140 — 170). Öt versenyszám lebonyolítása után a nemzetek pontversenye a következőket mutatja: Lengyelország 56, Szovjetunió 44, Bulgária 37, Magyarország 36, Csehszlovákia 33, NDK 20 pont. SPORTFOGADÁS HÍREI A SAZKA 16. játékhetének párosítása IÉGKORONG-VILÁGBAINOKS4G I. Szovjetunió—Csehszlovákia, 2. Egyesült Államok—NSZK. I. LABDARÚGŰ-LIGA 3. Spartak Trnava—Dukla Praha, 4. Baník Ostrava—Zbrojovka Brno, 5. Inter Bratislava —Slávia Praha, 6. Jednota Trenčín—VSS Košice, 7. Bohemians Praha—LIAZ fablonec 8. SU Teplice—Slovan Bratislava, 9. Lokomotíva Košice—TŽ Tfinec» 10. Škoda Plzeň—ZVL Žilina. II. LABDARÜGÖ-LIGA II. SONP Kladno—UD Pribram, 12. Spartak Vlašim—TJ V?,KG.