Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-08 / 57. szám, hétfő
Tizenhat éve az emelődarun Kevés olyan asszony akad, aki elmondhatja magáról, hogy ott volt hazánk egyik legmodernebb kohóművének, a Keletszlovákiai Vasműnek „bölcsőjénél“. Mónika Gažiová, a Košicei Kohóépítő Vállalat 8 as számú üzemének darukezelője ezek közé tartozik. Még akkor került ide Zlaté Moravce környékéről, amikor a Vasművet építő vállalat Hronstav néven szerepelt. Jelenlegi munkahelyén, a Kohóépítő Vállalat központi műhelyében kerestük fel. Az irodtfb*' "•? pHTi-rrn Irányítottak. „üli íuegiuiaiják, az emelődarun dolgozik.. Az udvaron a sínpáron mozgó hatalmas emelődaru, játszi könnyedséggel rakta az emberi kézzel meg sem mozdítható vasdarabokat egy tehergépkocsira. — Tibor, vigyázzanak, álljanak félre és menjenek villany- szerelőért, nincs áram — hallottuk egy női hang utasítását. A hang irányába nézve észrevettük a talán 30—40 méter magas emelődaru kezelőfülkéjében a szőke hajú fiatalasz- szonyt, akit kerestünk. Közelebb érve, mint törpék Guliver- re, úgy néztünk fel a hatalmas monstrumra. És ennek a vaskolosszusnak egy kedves hangú, szőke fiatalasszony „parancsol“. Kezeimből tölcsért csinálva kiabáltam fel a fülkéből kikönyöklő darukezelőnőnek, miért keressük. — Szerencséjük van, hogy „kiesett“ az áramszolgáltatás — szólt 6s fürgén lépkedett lefelé az emelődaru vázán. Szerettem volna segítségére lenni, de visszautasított. — Köszönöm a segítséget, én már megszoktam, hiszen tizenhat éve csinálom ezt — hangzott a válasz. Pillanatok alatt, tiszta, fehér galléros munkaköpenyben, gondozott arccal és hajjal ott állt mellettünk Mónika Gažiová. A kényszermunkaszünetet felhasználva, a központi műhely egyik Irodájában beszélgettünk, miközben rájöttem, hogy már csaknem másfél évtizeddel ezelőtt találkoztam vele a Vasmű kokszoló üzemében. Egyike volt az első három darukezelőnőknek .,. Ezt az időszakot ő maga is felidézte. — Családi helyzetem úgy alakult, hogy munkát kellett vállalnom, szakmát kellett tanulnom, Zlatica lányom felnevelése én rám maradt. Darukezelőkre volt szükség, jelentkeztem, megtanultam az ezzel járó munkát. Közben Zlatlcám már nagylány lett, 19 éves, most fejezi be a gazdasági középiskolát. — Hogy barátkozott meg ezzel a nők részére szokatlan munkakörrel, nem félt ezektől az óriási gépektől? — térítettem vissza beszélgetésünk fonalát Gažiová asszony tevékenységére. — Bevallom őszintén — válaszolta — kezdetben féltem, úgy éreztem, férfiaknak való munka ez, hiszen ők tanítottak meg az emelődaru kezelésére. Nehéz volt a kezdet — hangsúlyozta —, de ma már ml nők is engedelmességre kényszerítjük ezeket a gépóriásokat... Az általam irányított 6-tagú brigádnak csak egy férfi tagja van, a többi nő. Nekik már könnyebb volt a helyzetük kezdéskor, mert mi nők tanítottuk be őket. Nagyobb bizakodással, biztonsággal kezdhették el a munkát. Ma már nagyszerűen dolgoznak. Szükség szerint még s? bad szombatokon és vasárnapokon Is. Keresetünk is jó. Havonta jóval meghaladja a háromezer koronát. Én csak annyit mondhatok, ma már nem cserélném el ezt a munkakört. így nyilatkozott a rengeteg tisztséget viselő kommunista anya, a Sacai Körzeti Nemzeti Bizottság képviselőnője, a Szlovák Nőszövetség Košicei Városi Bizottságának tagja. Elégedett és boldog, mert elismerést érdemlő aktív tagja lehet szocialista társadalmunknak. Egy Ilyen asszony igazán megérdemli, hogy ott legyen a legjobbak közt a nőnapi fogadáson, a Várban. KULIK GELLÉRT APRÓSÁGOK 1976. III. 8. LEVÉLSAROK Napokon keresztül mérgelődött kassai fiókszerkesztőségünk vezetője. Vasárnap délután a vasútállomáson postára adott sürgős küldeménye csak péntek reggel érkezett meg szerkesztőségünkbe. Pedig rajta volt a pontos címzés meg az irányítószám is. Ez utóbbit csak azért említem, mert nemrégen levelet találtam lakásom postaládikójá- ban. A feleségemnek szólt, előző nap adták jel egy középszlovákiai faluban. A néven kívül csak Bratislava szerepelt a borítékon és a küldő magyarul ráírta, bonu: Sľerkesztôség. VÁLTOZÓ VIL AG Mélabúsan panaszkodott az idős plébános a helyi nemzeti bizottság titkárának. — Fogynak a hívők, fiam, egyre kevesebb ember lépi át a templom küszöbét. A minap is csak heten voltak a szentmisén- Nálunk meg fordított a helyzet, tisztelendő úr — jelentette ki nem kis elégedettséggel a hangjában a titkár. — A néppel való beszélgetésen egyre több az ember. Tegnap is jóval százan felül jelentek meg, alig fértünk el a kultúrteremben. Ugyanebben a faluban történi meg az alábbi eset is. Fiatal párt adott össze anyakönyvvezetői tisztségében a hnb- tttkár. A szertartás után szokás szerint megkérdezte a vőlegényt és menyasszonyt, hogy kitöltse-e nekik4 az egyházi es- ketéshez szükséges nyomtatványt. A menyasszony méltatlankodva tekintett a kérdezőre. — Ejnye titkár elvtárs, hát olyan elmaradottnak néz bennünket. MEGÁLL A LÁBÁN Színigaz történet. Igaz, már régebben esett meg. A falusi iskola fiatal tanítónőjének bizalmasan a fülébe súgta egyik diákja, aki utolsó iskolaköteles évében koptatta nadrágját a padban. — Megnősülök tanító néni! Elveszem az leüt! A tanítónő hozzászokott már a hasonló meglepetésekhez. Komolyságot tettetve megkérdezte: — Aztán meg tudod-e már keresni a kenyeret? — Már hogyne tudnám — hangzott magabiztosan a válasz. — Ott van a konyhaszekrényben. (gál) KORÁN KELŐ KERTÉSZEK Furcsa tél az idei, szinte naponként változik az időjárás. Egymást váltogatják a kemény fagyok és a napsugárban úszó enyhe nappalok. A Zelovcei (Zsélyi) Efsz fiatal kertészét, Pavel Bojtost az egyik 50 méter hosszú fóliasátor alatt találom. Szervezi a munkát, Irányít, ellenőriz. — — Korán kelő kertészek a zsélyiek — mondom, amint üdvözöltük egymást. — Kint még tart a tél, itt a fólia alatt pedig már igazi tavasz van. — Aki korán kel, aranyat lel — idézi mosolyogva a közmondást. — Ez pedig a mi szakmánkban különösen találó. A kertészet ugyanis csak akkor jövedelmező, ha minél korábban piacra tudja adni a termékeit. Hát ezért is igyekszünk annyira! Már január ötödikén elkészítettük az első fóliasátrat, s két héttel később már az első mag is a földbe került. Ennek eredménye az itt látható palántaerdő, amelyben mintegy 70 ezer PCR paprikafajta és 40 ezer saláta zöldell. Nézelődöm a sátor alatt, csodálom a télben a tavaszt. — Mikor kerülnek ezek a piacra? — kérdezem a fiatal kertészt. — Mihelyt a föld felenged, megkezdjük a saláta kiültetését. Már készül a többi sátor is, melyek alatt — úgy tervezzük — március közepére „piacképessé“ fejlődik a saláta. Az előnevelést 12 áron, fűtött fóliasátorban végezzük, de termelni mintegy 3 hektáron fo-. gunk fólia alatt. — Melyek a főbb terményeik? — Jelentős területen, körülbelül 5 hektáron termesztünk paprikát és uborkát, 6 és fé! hektáron káposztaféléket, másfél hektáron hagymát. Újdonság lesz az Idén a 2 hektár dinnye. Idei tervünk 41 vagon terméssel számol, melynek értéke 1 millió 25 ezer koronát tesz ki. — Sokan dolgoznak itt? — Jelenleg 35 nő végzi a munkát Mladunyicky János és Obertin Ilonka irányítása mellett. Mladunyicky bácsi az öntözést irányítja, ami egyik fő tényezője a termelésnek. Fel-* ügyel a hőmérsékletre, melyet a TPA 100-as olajtüzelésű „hő- légfújó“ biztosít. Ezt Ferenc Tibor és Sztrhár Tibor felváltva kezeli. — Ügy tudom, a kertészeti dolgozók szocialista munkabrigádot is alapítottak. — Igen. Ez is azt bizonyítja, hogy dolgozóink ismerik a verPavel Bojtoš és Mladunyicky János elégedetten szemlélik a palántákat senymozgalom jelentőségét. A 30 tagú brigád, melynek én vagyok a vezetője, a „Nemzetközi Nőnap SZMB“ nevet vette fel. Idei vállalásuk értéke 13 ezer korona, amely főleg a termelési terv túlteljesítésére Irányul. Átmegyünk a szomszédba, ott is kellemes meleg fogad, bár éppen most nem üzemel a fűtés. Kezelője, Ferenc Tibor az eldugult fúvókat tisztítja. — Gyakran akad üzemzavar? — Szinte alig, akkor is csak jelentéktelen hibák fordulnak elő. Mint most ezzel a fúvókával. Javítása nem tart sokáig, s ez a kis kényszerszünet nem is befolyásolja a hőmérséklet alakulását. A szükséges 15—18 fokos meleget állandóan tudjuk biztosítani. Az „asztalok“ mellett vidám nők szorgoskodnak. Ügyes mozdulatokkal helyezik a törékeny palántákat a préselt poharakba. Értik a munkát, hiszen majd mindannyian, Ferenc Márta, Kacsák Ferencné, Becskey Jó- zsefné, Bojtos Istvánné, Vízi Józsefné régi dolgozói a kertészetnek. — Gondok, problémák adódnak-e az Indulásnál? — Kertészetünk már többéves tapasztalattal rendelkezik, amit minden évben igyekszünk hasznosítani a termelés előkészítésekor. Olyan hibák nem is fordulnak elő, amelyek idehaza megoldhatók. De vannak olyanok, amelyeket mások idéznek elő nekünk. Itt van például a tőzeg, melyre rendkívül nagy szükségünk lenne, és nem tudunk belőle elegendő mennyiséget biztosítani. A járásban évek óta hiánycikk, idén is a lévai járásból, Sárovcéről kellett beszereznünk. Az ilyen hiányosságok megnehezítik, olykor el is odázzák a termelés megkezdését, károsan befolyásolják a terv alakulását, és ami szintén nem mellékes, késleltetik a friss zöldség megjelenését a dolgozók asztalán. Végignézve a hatalmas sátorban példás rendben sorakozó üdezöld palántákon úgy éreztem: ebben az évben Idejében ott lesz a primőráru a piacon. Legalábbis ott, ahová a zsélyi „vitamingyár“ szorgalmas dolgozói szállítják. Kép és szöveg: BÖJTÖS JÁNOS Obertsin józsefné és Kiskováns Józsefné a tűzdelt palántákat öntözi Gépesítés a szovjet állattenyésztésbein A szovjet gépipar egyik alapvető feladata 1976—1980 között az állattenyésztés és a takarmányozás gépesítésének növelése. 1961 és 1970 között az állattenyésztő gazdaságoknak szállított gépek értéke 4,7 milliárd rubel volt, az elmúlt ötéves tervidőszakban körülbelül 7 milliárd rubel, a következő, 1976—1980 közötti ötéves tervidőszakban pedig várhatóan 10,3 milliárd rubel lesz. A mezőgazdaság komplex gépesítéséhez a Szovjetunió sok segítséget kap a szocialista országoktól. A „Molokoprovod“ típusú korszerű fejőgépek modelljeit például a Szovjetunió és az NDK szakemberei közösen dolgozták ki, a legújabb takarmányszállító és granuláló berendezések pedig a szovjet, magyar és lengyel szakemberek közös munkájának eredményei. A Szovjetunió és Bulgária között állandó az együttműködés ezen a területen. Legutóbb a szovjet—bolgár gépipari, gazdasági és tudományos-technikai együttműködési munkacsoport J.975 decemberi tanácskozásán többek között a juhtenyésztés gépesítésének közös fejlesztéséről hozott határozatot. Ezenkívül együttműködik a Szovjetunió egyes tőkés országok cé- , geivel is ezen a területen, különösen amerikai és olasz cégekkel. Nem lesz feszültség a mütrágyapiacan Az USA mezőgazdasági minisztériuma a világ műtrágyahelyzetét feldolgozó tanulmányában azt jósolja, hogy a 70-es évek végére jelentékenyen nő a világ műtrágyagyártó kapacitása, különösen nitrogén- és foszfáttartalmú műtrágyákból. A fejlődő országok eddig fokozatosan növelik részesedésüket a műtrágyafogyasztásban és különösen annak termelésében, míg a fejlett országokra jutó hányad csökken. Több nagyobb fejlődő ország megközelíti vagy eléri az önellátást nitrogénból és foszfátból. különösen India és Brazília, ezek Kínával együtt jelenleg a legnagyobb importőrök. Jelentős exportőrré válik Indonézia, Mexikó, Venezuela és néhány közel keleti ország. Ilyen körülmények között nem valószínű, hogy 1980—81- ig feszült helyzet állna elő a világ műtrágyapiacain. Ezen csak az változtatna, ha a tervbe vett új kapacitások az olcsó árak miatt nem valósulnának meg, ha a fejlődő országok fel- használása gyorsabban emelkedne a vártnál, vagy ha ezek az országok nem lennének képesek arra, hogy termelésüket az előrejelzett ütemben fejlesz- szék. Nőtt a jugoszláv acéltermelés és az import A tavalyi mérleg ' szerint a jugoszláv feketefém-kohászati üzemekben összesen 2 millió 858 ezer tonna acélt gyártottak, 82 ezer tonnával többet, mint 1974-ben. Ezzel közelebb kerültek ahhoz az — 1965-ben kitűzött — előirányzathoz, amely szerint a jugoszláv acéliparnak a 70-es évek elejére el kell érnie évente a 3,2 millió tonnát. (Az elmúlt 10 év alatt a fekete- fém-kohászatban a termelés — az 1965-ös 1,8 millió tonnához viszonyítva — mindössze 1 millió tonnával nőtt.l A jugoszláv feketefém-kohá- szat — 1975-ös termelése alapján —, a 27. helyen állt az acéltermelő országok ranglistáján. A nyersvastermelés körülbelül 2 millió tonna volt. 126 ezer tonnával kevesebb a tavalyinál. Ezzel szemben komoly fejlődést mutat az acélipari végtermékek gyártása. A termelés 1975-ben 2,6 millió tonna volt, az 1974-es szintet 250 ezer tonnával haladta meg. Az elmúlt években Jugoszlávia jelentős acélimportőrré vált, míg 1968-ban 700 ezer tonnát, 1975-ben már 1,7 millió tonnát vásárolt.
