Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-08 / 57. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1976. március 8. HÉTFŐ BRATISLAVA O XXIX. ÉVFOLYAM 57. szám (§> Ára 50 fillér Világ proletárjai, egyesüljetekf Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, aki a CSKP küldöttségét vezette a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusán, hazaérkezése után sajtóértekezletet tartott. A képen: Ján Ryško, a Csehszlovák Rádió központi igazgatója, Oldrich Svestka, a Rudé právo főszer* kesztője, Gustáv Husák, a CSKP főtitkára, köztársasági elnök, Otakar Svérčina, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatója és Ján Ze'enka, a Csehszlovák Televízió központi igazgatója a sajtóér* tekezleten. (Telefoto: ČSTK — J. KruliSJ 4 «S»!® teanHWi és (Mész népünk száradra nagy iskolát jelenteit oz SZKP XXV. kongresszusa Gustáv Husák eSvtárs nyilatkozata — Helyzetemet megkönnyíti, hagy polgáraink naponta tájékozódhattak a kongresszus tárgyalásairól. megismerkedtek a legfontosabb dokumentumokkal, a kongresszusi küldöttek és a külföldi vendégek felszólalásaival. Küldöttségünk több száz levelet kapott Moszkvában szervezetektől, kollektíváktól és egyénektől, amelyekben lelkértek bennünket, tolmácsoljuk jókívánságaikat és üdvözleteiket a XXV, kongresszusnak. Sok esetben nagyon értékes szocialista felajánlásokat ts csatoltak az üdvözletekhez. Kihasználom ezt az alkalmat, hogy köszöne tét mondjak a levelekért, amelyeket nekünk, de elsősorban a szovjet barátainknak küldtek a csehszlovák polgárok, kollektívák és szervezetek. Az SZKP XXV. kongresszusa nagy esemény volt a szovjet kommunisták, az óriási ország egész népiének életében és egyúttal nagy nemzetközi esemény is volt. A szovjet kommunisták értékelték a XXIV. pártkongresszus óta a gazdaság fejlesztésében, a tudományban, a technikában, a szovjet nép élet- és kulturális színvonalának fejlesztésében, az iskolaügy- bon, a művelődésben és a fejlett szocialista társadalom más területén ebért kiváló eredményeket. Ez csendült ki az összes d okúmén tu mból, az összes felszólalásból és mindabból, amit küldöttségünk a kongresszuson és általában a ezovjetunióbeli tartózkodás alatt tapasztalt. A XXIV. kongresszus nak, a Csehszlovák Televíziónak és a Csehszlovák Sajtóirodának. Oldrich Švesťkának, a CSKP KB Titkársága tag- jánatk, a Rudé právo főszerkesztőjének kérdéseire válaszolva Gustáv Husák elvtárs kijelentette: nem tűzött ki könnyű feladatokat. A kongresszus a külpolitika területén is pozitív fejlődést értékelhetett, a XXIV kongresz- szuson elfogadott békeprogram megvalósításában. Ez az első benyomás — mondta Husák elvtárs, a szovjet nép által az elmúlt öt év során kifejtett csodálatra méltó áldozatkészség és hősiesség. A másik benyomás, amellyel nap mint nap és mindenütt találkoztunk, a Szovjetunió Kommunista Pártjának szilárd egysége, nézet és akcióegysége, az SZKP Központi Bizottságának politikai irányvonala iránti tel jes bizalom, valamint az a nagy tisztelet, tekintély és saeretet, amellyel Leonyid Brezsnyev elvtárshoz, a Szov.etunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárához viszonyulnak. Ezzel természetesen össze függ az SZKP és a Szovjetunió nemzetközi tekintélye is. A Szovjetunióban valóban a párt és a nép egységéről van szó, a nép teljes mértékben támogatja a párt politikáját. Ez hatalmas szervezett bázist képez a szocialista társadalom fejlődésé hez. Számunkra Csehszlovákiában, amely szintén két nemzet és több nemzetiséig állama, mindig nagyon fontos és érdekes volt, milyen sikereket ér el a lenini nemzetiségi politika és ezt a XXV. kongresszus Is megmutatta. A sok nemzetű és nemzetiségű országban a szocialista fejlődés éveiben és elsősorban az utóbbi időszakban, bebizoiiyoso- dott a sok nemzet testvéri szövetsége politikájának helyessége. Ez a politika az összes nera- zeL és nemzetiség sokoldalú fejlődését eredményezte. A kongresszuson a vitában sok küldött konkrét tényeket sorolt fel erről. A XXV. kongresszus kitűzte a következő időszak bel- és külpolitikai feladatait. A szovjet kommunisták óriási feladatokat tűztek ki. Bátor és igényes célok állnak előttük az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság fejlesztésében, a kultúra területén* és a felépítményben, az egész társadalom fejlődésében. ÍJgy, mint az utóbbi években mindig, e tervek most Is józanok reálisak. nem könnyűek, de nem Is megvalósíthatatlanok — mondotta Husák elvtárs. Ogy, mint az SZKP Központi Bizottságának politikájában általában is, természetessé vált ez a reális, józan politika, a marxizmus—leninizmus általános törvényszerűségeinek alkotó érvényesítése. Amint azt sok kongresszusi küldött is kifejtette, és amint azt Brezsnyev elvtárs záró beszédében is leszögezte, ez reális reményekre jogosít fel, hogy a terveket teljesítik. A többi kérdésen kívül számunkra nagyon fontos, hogy a XXV. kongresszus hogyan fogalmazta meg a külpolitikai feladatokat, a szocialista közösség fejlődésével. a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységének megszilárdításával, (Folytatás a 2. oldalon} Hifire mtjyázók j^rőnap. Az év egyik leghangulatosabb, virágokkal teli, 1\ bájos napja. Ezen a napon mi, férfiak a szótár tágyabb, finomabban csengő szavaival fordulunk a nők felé. A munkahelyen és otthon udvariasabban viselkedünk velük szemben, figyelmesebbek, készségesebbek vagyunk, mini az év többi napján, és ritkán láthatóan kedvesek. Lányokat, asszonyokat, édesanyákat ünnepelünk, köszöntünk. Tiszteletünk jeléül virágot nyújtunk át, és minden egyes virágszálban egyúttal köszönetiinket is kifejezzük. Azért a sok sok virágért, amit — talán észre sem veszsziik — évközben kapunk tőlük. Amikor, mint a természet, a Nap közelébe emelik szívünket. Egy egy mosollyal, szemük játékos villanásaival, lágyan hullámzó szavakkal, amelyeknek utánozhatatlan szint, sajátos ízt csak ők tudnak adni. Köszöntjük az édesanyákat. Néhány szál virággal, apró ajándékokkal. Megköszönjük, hogy élünk, hogy dolgozhatunk. Talán nem is ismerjük őket igazan. Míg növekedünk, eltakarják életünk árnyékos oldalát, nehogy véletlenül odalévedjünk és megfázzunk. Örömöt, dalt, jókedvet húznak eléje; kezüket munkával borítják be, nehogy elszomnrod- jun\ a szikkadt, repedezet bőrön átütő csontok láttán. Az édesanyák keze a legszebb oirágszál. Naponta nyújtják át, ezerszer, ha kell. S ujjaikon, a szirmokon, mindig valami meleget, szépet, éltetőt adnak, ha felnőttünk, viharos szél se hajlíthasson. Ha felnőttünk, egy másik asszonyhoz, felelségiinkhöz sietünk. Néhány szál virággal, apró ajándékokkal. Köszönteni és köszönni. Legalább ezen a napon, pedig mindennap kellene, hiszen annyi virágot kapunk tőle. Szebbnél szebbeket és a legcsodálatosabbat is, a szív alól fakadót: gyermekünket, aki csillagként tündöklik életünk egén. Mennyi mindent meg kell köszönnünk ezen a napon. De nem csupán szavakkal és nem csak ma. Feleségem újabban hat órát alszik, mégis marad tennivaló másnapra, amit majd akkor végez el, ha megjött a munkából. Nők ezrei, milliói élnek hasonlóképpen, lányok, anyák, asszonyok. Akiket egykor félemberként kezeltek, lebecsültek, meg vetettek. Mindennapi munkájukkal bizonyítják, az egésznél is egészebb emberek ők — alkotó cselekvő erői társadalmunknak, megtartó erőt a családnak. Életre vigyázólc. Gondos, simogató kezekkel. Dolgoznak egy sorban a férfiakkal, a gazdasági-társadalmi élet szinte minden területén. Ss otthon, a második munkahelyen, ahol a férjnek kell fizetnie. Nem pénzzel, és nemcsak a nők napján. A jókívánságokból tiszteletünk, szeretetünk apró jeleiből jusson az év minden napjára. A munkahelyeken is, ahol kolléga nőinket ünnepeljük. Ne szembe álljunk egymással, hanem álljunk egymás mellé, alkotva szép, cselekvő egységet. Persze, arra azért vigyázzunk, hogy el ne férfiasodjanak Legyenek továbbra is a világ szebbik fele. Legyenek üdék, csinosak, vidámak, hétköznapjainkat ünnepnapokká tevők. Az elmúlt esztendő a nők éveként íródott be a nagykönyvbe. Mi újságírók sok munkahelyre, családi otthonba ellátogattunk; beszélgettünk lányokkal, asszonyokkal, édes anyákkal, nagyanyákkal. Lényükből erő, bátorság, szavaik ból érlelem sugárzott. Már régóta nemcsak otthon, a kapuban vagy az utcán hallatják hangjukat, hanem nemzet közi fórumokon is, milliók vágyát, akaratát képviselve szól emelnek a békéért, a boldogabb jövőért. Gondoljunk csak a nők berlini világtalálkozójára, öt világrész lel ki - ismeretét képviselték. Szavaikra oda kellett figyelni. Mélyről jöttek, ítélni, követelni, kérni, az életre vigyázók felelősségtudatával, erkölcsi bátorságával, emberi hangon. Mert az édesanyák kétszeresen érzik a fájdalmat, a legrövidebb tövis is, millió éhező gyermek sírása ts a szívükig hatol. Mert mélyen átérzik az életet, hiszen testükből születik, épül. Ha kell, fegyverrel is védik. r isztelegjünk a lányok, asszonyok, édesanyák előtt. A vidám ünnepi hangulatban fusson erre Is néhány perc. Mert szivükig hamar elér a jő szó ts, ,a férfikéz segítő mozdulata vagy gyöngéd érintése. Ha hozzájuk S7*lrmk. r- életbe? < 'Aliink, ha meoérintfiik Őket, az éle BODMAR GYULA Gustáv Husáik, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elinök az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő csehszlovák küldöttség hazatérése után interjút adott a Rudé právoinak, a Csehszlovák Rádió-