Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-05 / 55. szám, péntek
Belpolitikai kommentár FEJLŐDŐ KÖZSÉG Két település — egy község # Tanítói lakásokat építettek £ Örülnek a korszerű művelődési otthonnak # Megkezdték az óvoda építését # Nem kielégítő az üzlet* hálózat # Társadalmi munkával köszöntik a CSKP XV. kongresszusát Rendezett utcák, parkok, a házak előtt virágoskertek, járdák. Trhové Mýto (Vásárát) 3200 lakosú község a duna- szerdahelyi járásban. Annyi itt az új családi ház és középület, hogy megszámlálni szinte leheletlen. Az utóbbi néhány évbon is sokat fejlődött a község. Az emberek jómódban élnek, korszerűen öltözködnek. A hnb épületében Orbán István elv- társsal, a hnb elnökével a választási program teljesítéséről, a képviselők munkájáról beszélgettünk olyan képviselők is, akik a legelemibb kötelességüket sem teljesítik, nem jelennek meg a nyilvános összejöveteleken sem. Az ilyen képviselőkre a jövőben nem számítunk jó munkát végeztek a tervezési és az építkezési szakbizottságok tagjai, így tavaly a tervezett tíz helyett 18 építkezési engedélyt adtunk kJ családi házak építésére. — Milyen eredményeket értek el a községiéjlesztésben? — Már a választási programtervünk összeállításakor abból — A hnb a közelmúltban megtartott nyilvános plénum- ülésén számolt be a lakosságnak a választási időszakban elért eredményeiről, kezdi a be- szélegtést az elnök. — Képviselőink többsége szívügyének tartja a Nemzeti Front választási programjának teljesítését, $ szabad idejében segít a munkálatok irányításában és szervezésében. Sajnos, vannak Minden negyedik Zemianská Olča (Ne- mesócsa) községben 300 tagja van a Vöröskereszt helyi szervezetének, s 78 önkéntes véradója. A legutóbbi gyűlésen elhatározták, hogy a véradók toborzását folytatni fogják, hogy minden negyedik tag véradó legyen. Egyébként a jó szervező munkáért Beke Magda és Szkukalek Klára dicséretet kapott. A vezetőség pedig összegezte a szervezet kongresszusi vállalását: új tagokat, új véradókat toboroznak majd, 200 órát ledolgoznak társadalmi munkában és beneveznek a „Vöröskereszt legjobb szervezete“ címért indított versenybe. HORVÁTH JÜLIA Értékes vetélkedő Nyolc szervezet 3—3 fős csapata szerepelt azon a vetélkedőn, amelyet Baka községijén, a művelődési házban, lelkes közönség előtt rendezett meg Csiba András elnök vezetésével a SZISZ helyi szervezetének vezetősége. A vetélkedő témaköre ez volt: A hazai munkásmozgalom és fel- szabadulásunk története. Érdekes és szoros küzdelem alakult ki a csapatok között, melyből győztesen a Viola János, Menyhért Gertrud, Patasí Ferenc által képviselt ifjúsági csapat került ki. Második helyen a tűzoltók csapata végzett, Kulcsár Iván, Kulcsár Tibor, Horváth György jó szereplésének köszönhetően. A Dohorák Ignác, Krascsenits Boriska, Nagy György által képviselt vöröskeresztes csapat a harmadik helyen végzett. A győztes csapatok értékes díjakat kaptak, a részt vevő csapatok tagjai pedig könyvjutalmat. SÁRKÁNY IMüB indultunk ki, hogy községünk két településből tevődik össze, s ennek megfelelően terveztük a fontosabb középületek építését. Arra törekszünk, hogy a lakosság helyben kapja meg a legszükségesebb szolgáltatásokat, és javítsuk a dolgozó nők és anyák helyzetét. Horné Mý- ton (Vámosfnlun) befejeztük a négy tanítólnkás építését. Ez zel, reméljük, megoldottuk a pedagógusok stabilizálását. Az eredmény máris megmutatkozott- javult a politikai tömegmunka, a pedagógusok sokat tettek a kulturális és a sport élet fellendítéséért A dolgozó nők megkönnyeb büléssel fogadták a 700 000 korona ráfordítást igénylő óvoda építését Befejezés előtt áll az önsegélyes alapon épülő ravatalozó és a híd építése 380 ezer korona befektetéssel. Vá- sárúton a mostani választási időszak legfontosabb célkitűzése a művelődési ház felépítése volt. Csupán tavaly községszerte több mint 20 000 Kés értékben ültettünk ki rózsafákat és díszcserjéket. Javult és bővült a szolgáltatások hálózata, ennek ellenére ezen a téren van a legtöbb javítani való. A hnb mellett létesült helyi gazdálkodási üzemben főleg az építkezőknek nyújtunk segítséget. Községünk üzlethálózata ugyan bővült, de nem elégíti ki az igényeket. Vámosfalun új hentesüzlet, Vásárúton vendéglátóipari létesítmény épül, de számítunk egy presszó felépítésére is. Azt, hogy a helybeli kereskedelmi hálózat áruellátása megfelelő, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy négy év alatt a vásárúti üzletekben több mint 75 millió korona értékű forgalmat bonyolítottak le. Nemcsak a jól működő helybeli szövetkezet dolgozóinak életszínvonala emelkedett, de a szociális juttatások növelésével községünkben havonta több mint 400 000 korona nyugdíjjáradékot fizetünk ki. Mindez csak aláhúzza azt a törekvésünket, hogy tovább emeljük a lakossági szolgáltatások színvonalát. — Milyen célkitűzésekkel kezdték ezt az évet? — Mindenekelőtt a választási programtervünk következetes teljesítésére törekszünk. Legfontosabb a megkezdett középületek kitűzött határidőre való átadása. Sportszerető fiataljaink vágyát teljesíi jük az új sportpálya építésének elkezdésével, ahol labdarúgó , kézilabda és atlétikai pályákat és lelátókat építünk. Hozzákezdünk a hnb új adminisztrációs központjának felépítéséhez. Községünk arculatának és a lakóházak környékének szebbé tételét további parkok és zöldsávok létesítésével segítjük elő. Objektív okok következtében egyetlen fontos célkitűzésünk, az egészségügyi központ építése nem volósul meg ebben a választási időszakban. A közeljövőben azonban ezt a problémát is megoldjuk A község lakossága a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KB felhívása nyomán a CSKP közelgő XV. kongresszusát szocialista kötelezettségvállalásokkal köszönti. Többek között vállalták, hogy két napot dolgoznak társadalmi munkában a községfejlesztési akcióban. Javítani kívánják a szemléltető agitációt és az agitációs központ munkáját. A képviselőtestület védnökséget vállalt a községi parkok felett. SVINGER ISTVÁN A hibákból tanulni kell Az ember a leggyakrabban az üzletekben fordul meg. A pénzt, amelyet becsületes munkával keresett meg, józan megfontoltsággal akarja elkölteni. Mindig olyan árut keres, amely jó minőségű, minden téren kielégíti igényeit. Néza azonban — miután a lábát is lejárja — bosszankodva tér haza. Vagy nem találta meg a keresett árut, vagy valamelyik elárusítónő viselkedett vele szemben gorombán. E tényeket ismerve, pártunk XIV. kongresszusa is azt tűzte a belkereskedelem elé, hogy fokozza az árusítás kulturáltságát, az életszínvonal növekedésével párhuzamosan a lehető legjobban elégítse ki a lakosság igényeit és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a hiánycikk. A Szlovák Szocailista Köztársaság Belkereskedelmi Minisztériumának jelentése szerint a kongresszus által megjelölt főbb feladatokat sikerUlt teljesíteni. Szlovákia kiskereskedelmi hálózata az 5. ötéves tervidőszakban 842 millió koronával teljesítette tál a kiskereskedelmi forgalom tervét. Az említett időszak alatt tehát 36,6 százalékos növekedést értek el. Ezek alapján tehát elégedettek lehetőnk. Ám tudni kell azt is, hogy az iparcikkek eladása a terve- vezettnél 2 százalékkal kisebb volt. S míg a vendéglátóiparban az évi növekedés 5,1 százalékot tesz ki, az alkoholeladásból eredő kiskereskedelmi forgalom növekedése ugyanakkor 6,4 százalékos. Kevesebb autót, textilárut, háztartási cikket adtak el mintegy 316 millió korona értékben. Az ok: a gyártó vállalat és a kereskedelem között a nem megfelelő partneri kapcsolat, a kereskedelem rugalmatlansága. Számos példa igazolja, ahol a vásárlókat nem azzal a megszokott szóval intézik el: „Nincsen kérem“, hanem a keresetihez ha- sonló árut ajánlanak neki, onnan a vásárlók elégedettebben távoznak. A Kereskedelmi Minisztérium által a közelmúltban megrendezett gazdasági pártaktíván igen sok szó esett az áru raktározásáról, kezeléséről is, amely meg mindig nincs megfelelő színvonalon. Ez pedig több szempontból is káros. Az áru tönkremegy, le kell írni, vagy megrongálódik a csomagolása s ennek a vásárlók látják kárát. A hiánycikkek felszámolása a fogyatékosságok kiküszöbölése a belkereskedelemben dolgozó gazdasági vezetők feladata Megállapított tény, hogy míg az egyik nagykereskedelmi raktárban egyes árufélékből felesleg van, a másikban ugyanakkor hiány mutatkozik, vagyis nincs meg a kellő áttekintés az áruk rugalmas átirányítására. Ennek következménye, bogy a vásárlók egy része elégedetlen, helyenként pedig raktáron marad az áru, ami gazdasági szempnntból kedvezőtlen. Ugyanis több millió korona értékű árunk van. Éppen ezért a kereskedelem feladata, hogy ezeket a cikkeket időnként kedvezményes áron kiárusítsak, ne pedig akkor kínálják, amikor az már senkinek sem kell. A belkereskedelem terén a múltban előforduló hibákból tanulni kell, hiszen amint a 6. ötéves terv gazdasági és szociális fejlesztésének irányelvjavaslata is megemlíti, a kiskereskedelmi forgalmat 23—25 százalékkal kell növelni. A fogyasztás struktúrájában is minőségi változásokat kell eszközölni. Az iparcikkek árusítását az élelmiszer árusításánál gyorsabb ütemben kell fokozni, elsősorban a tartós árucikkek választékát kel] bővíteni. A kereskedelmi hálózatban hozzá kell járulni a fogyasztói kereslet folyamatos kielégítéséhez, a vásárlás meggyorsításához, és megkönnyítéséhez, az árusítás kulturáltságának növeléséhez, de egy percre sem szabad megfeledkezni a vásárlók védelméről, vagyis arról, hogy pénzükért megfelelő súlyú és minőségű árut kapjanak. A 6. ötéves tervidőszakra kitűzött feladalok teljesítésének feltételeit az 1976-os évben alapozzuk meg a kereskedelemben is. Tehát már mnst, az év elején becsülete* munkával járuljunk hozzá a célkitűzések megvalósításához. Ez a legszebb ajándék, amellyel pártunk közelgő XV. kongresszusát köszönthetjük. NEMETH JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ A TOJÁS ÉS A CH0LESZTER0L Az ember legrégibb és egyik leggyakoribb élelemforrása a tojás. Könnyen emészthető fehértjét, A- és D-vitamint, ásványokat és más biológiailag aktív anyagokat tartalmaz, ezért a legkedveltebb ,és legelterjedtebb élelmek közé tartozik. Mivel feldolgozása, elkészítése egyszerű, felhasználási módja sokféle mind a háztartásokban, mind pedig az élelmiszeriparban, ezért a fogyasztása egyre növekszik. Felmerült azonban az a nézet, hogy a tojásfogyasztást csökkenteni kell, mivel cho- leszterolt tartalmaz, ami pedig érelmeszesedéshez és az érrendszer egyéb elváltozásaihoz vezet. Nézzük meg közelebbről, hogy ártalmas-e a tojás fogyasztása az emberi szervezetre vagy sem. Vegyi összetételét és szerkezetét illetően a choleszterol tulajdonképpen egy policikli- kus, hidroaromatikus állati eredetű alkohol. Rákötődve a zsírsavakra az agyvelő, a gerincvelő és az idegek alkotó eleme, továbbá kimutatható az epe zsírszöveteiben, a mellékvesében és a szervezet többi részeiben. Fontos szerepet játszik bizonyos hormónok, a bőrben levő D-vitamln, az idegszövet és az epesavak képződésében, valamint a zsírsavak transzportjában ós felszívódásában. A szervezet a normális funkciójához szükséges choleszterol egy részét az ételből kapja, a többit a májban termeli, olyan egyszerű alapanyagból, mint az ecetsav, napi 1500—2000 mg mennyiségben, összehasonlítás kedvéért megemlíthetjük, hogy egy tojás choleszterol-tartalma kb. 250 mg. A choleszterol folyékony állapotát az epesavak sói biztosítják; kóros esetekben kicsapódik az épéből, ami epekövek képződését vonja maga után. Az érelmeszesedés előfordulása az utóbbi időben egyre gyakoribb és egyre fiatalabb ko- rúakat, többnyire férfiakat sújt ja. A modern orvostudomány nagymértékben foglalkozik ezzel a betegséggel, megnyilvánulásaival, forrásaival és azoknak a körülményeknek a tanulmányozásával, amelyek a betegséget előidézik és befolyásolják. A már ismert okokat az orvos- tudomány négy csoportba osztotta: 1. Életmód, kevés mozgás, torna hiánya, elhízás, dohányzás, ideg je szült ség, stressz, kevés pihenés. 2. Öröklődési hajlam, mint pl. veleszületett anyagcserezavar. 3. Életkor és nem. A férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél, 02 életkort illetően a 40. élet- tv felett. 4. A táplálkozás. Solt zsiradék, főleg disznózsír, sok cukor fogyasztása. A felosztás ezen csoportjába sorolható az a feltevés is, hogy a tojás ártalmas a szervezetre. Az orvostudomány megegyezik abban a nézetben, hogy az egészségtelen életmód, egészségtelen étkezés, mozgáshiány, stressz stb. a betegség kiváltó okai közé tartozik. Milyen szerepet játszik hát a tojásfogyasztás az érelmeszesedés folyamatában, illetve kiváltásában? A szakirodalomban sok munkával találkozunk, amelyek a fenti problémával foglalkoznak. Dr. B. F. Müller, amerikai tudós pl. statisztikai kimutatási végzett az utóbbi 20 év tojásfogyasztásáról, valamint az ér- és szívrendszer megbetegedések következtében beállt elhalálozások számáról. Kimutatta, hogy míg a tojásfogyasztás egy lakosra 70 darabbal csökkent, addig az elhalálozások száma 100 ezer arterio- szklerózisban szenvedő betegre 80-nal emelkedett. Honnan ered hat az a téves felfogás, hogy a tojás fogyasztása ártalmas? Ez a nézet azon megfigyelések alapján terjedt el, hogy bizonyos állatfajtáknál a choleszterol adagolásával érelmeszesedést' lehet előidézni. Az állatok némely fajtája érzékenyebb, gyorsan kivonja és felhasználja az adagolt cho- leszterolt, viszont egyes állatfajták szervezete nem reagál még nagyon magas choleszterol adagra sem. Ezért az említett megfigyeléseket nem lehet általánosítani méü az összes állatfajokra sem, AtttiM kevésbé ez emberre. Az ember egészségi állapotának legfőbb tényezője a táplálkozás, illetve a táplálék, ami az energia és minden egyéb fontos biológiai anyag forrását jelenti. Szem előtt kell tartani még azt a tényt is, hogy az emberi szervezet szükségletei az egyén fizikai és szellemi megterhelésétől, egészségi állapotától, korától, környezetétől és még sok egyéb tényezőtől függnek. Az emberi test nagyon komplikált szervezet, sok biokémiai folyamata már ismert, továbbiak még a modern kutatások tárgyát képezik. Mivel a tojás könnyen emészthető tápanyagokat tartalmaz, nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekek étrendjében, továbbá a serdülőkorban* de az egészséges felnőtt étrendjében is. A tudományos kutatások eredményei alapján a tojást nem lehet, de nem is szabad kiiktatni étrendünkből, minthogy a már ísjnert és a szervezet számára nélkülözhetetlen anyagoknak hő és fontos forrása, és feltételezhetjük, hogy még több olyan anyagot tartalmaz, amelyek fontos szerepet tölthetnek be az emberi szervezet egészséges fejlődésében. A helytelen táplálkozás kétségtelenül elősegíti az érelmeszesedés létrejöttét. Helytelen táplálkozásnak tartjuk a túltápláltságot, és nem utolsósorban az egyoldalú táplálkozást is. Ez érvényes a tojás fogyasztására is. így a tojástermelés és -fogyasztás növekedése összhangban van az egészséges étkezés követelményeivel. Dr. EVA KVASZOVA 1976. III. 5.