Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-30 / 76. szám, kedd
VOITICH MÍMAMI: cselédek Almai Cselédek álmai szállnak felénk mindmáig a múltból és a temetőből, mint megfáradt, vak angyalok, mert nincs alávetve egy sem a feledésnek, az emlékezetből csak a homlok hullt ki, mely szülte s rejtegette őket a kis szabókban, a megaláztatásban, lúgos vízben a lépcsőházban, a nedves, fojtó konyhazugban, a könnyekkel telített hagyma-szagban. Cselédek álmai karcolták föl lelkünk, és napjainkat tántoríthatatlan verdesi súlyos szárnyuk, mint jégbe fagyott madarak szárnya, s tollúk alól ecet és vér szivárog. Vasárnap délután egy úri dog láncára fűzve, a sétányon loholnak, teknők szálló gőzében izzadnak, mint az őz szeme, menyasszonyi ruhájukra kosár számra szén zuhog, csakhogy a cselédek álmai újra és újra megtisztulnak, fölragyognak, s így tündökölve besurrannak, valami olcsó filmszínházba, a bakák szerelmétől óvakodva a sarkon álldogálnak, nem sejtve, hogy egyszer majd hasztalan vergődnek oly férfi kézben, melynek ujjain gyűrűk hervadoznak. Cselédek álmai, igazi nagy álmok! A sírig elkísérnek bennünk, az életünkre, vágyainkra, győzelmeinkre csak hullnak, egyre hullnak sebzett szárnyaik, s tollúk alól ecet és vér szivárog. Már mindörökre megjelölt, belénk mart nagy megaláztatásunk mérge, igazuk szomjúhozása. Belezokognak legvidámabb dalainkba, bánatainkat lázadva túlsikoltják, a cselédek, az anyák álmai, egyetlen igaz álmok! Bábi Tibor fordítása Ma ötvenéves Vojtech Mi- hálik, a háború utáni szlovák költészet kiemelkedő alakja, tiszta hangú énekese. Harminc esztendővel ezelőtt lépett az irodalomba, azóta megjelent versesköteteiből nemcsak költői arcképe, minden iránt fogékony, érzékeny belső világa rajzolódik elénk, hanem a szocialista társadalmat építő emberek mindennapi élete, közösségi és egyéni örömei, reményei, gondjai is. Az életből fölmerülő kérdésekre szenvedélyes hittel keresi a válaszokat, miközben megľogalmazódik hitvallása: „A bátrak a mához tartják magukat.“ Vojtech Mihálik ismert közéleti személyiség, jeles publicista és műfordító, lelkes irodalomszervező. A Nové slovoban éveken keresztül szeretettel, hozzáértéssel egyengette az induló fiatal költők útját. Ezért a hasznos tevékenységért, néhány napal ezelőtt, nívó-díjjal tüntette ki az SZSZK Kulturális Minisztériuma. N em szoktam telerakni tarisznyámat kérdésekkel, ha riportűző utakra indulok. Felesleges, a kérdések a helyszínen születnek, szinte kipattannak az életből, a valóságból. Vannak azonban olyanok, amelyeket mindig magammal viszek, gondolván, hátha nem bújnak elő, vagy eltakarja őket valami. Egyik ilyen kérdés — első hallásra nem nagy —, vajon olva9nak-e az emberek, szeretik-e a könyvet? A könyvet, amelynek szépségéről, erejéről, hatalmáról már annyian szóltak, gyönyörűséges, igaz, lélekből fakadó szavakkal. A könyv életünkben betöltött szerepéről nem lehet eleget beszélni, legalábbis addig nem, amíg az emberek többsége nem válik igaz barátjává. De vissza az említett kérdéshez! Nemegyszer érkezett rá olyan válasz, hogy: nem olvasok, mert nem érdekel a könyv, nem volt aki megszerettesse v^Jem; nem olvasok, mert nincs rá időm. Mindkét válasz elgondolkoztató, elemzést kívánó, különösen akkor, ha szűkebb közösségek, például szocialista munkabrigádok tagjainak szájából hangzik el. Egy másik alkalommal kitérünk majd ezeknek a korántsem örvendetes jelenségeknek a boncolgatására. Most másképpen szólunk a könyvről. Három dolgos kezű asszonnyal a Csilizközi Efsz balonyi baromfitelepén. * * # Hárman két munkabrigád jókedvét, hangulatát hozták magukkal az „irodába“. Németh Ilona 48 éves, két ííú édesanyja. — Szerény, szófogadó gyerekek, sokat olvasnak. A fiatalabbik annyit, hogy néha már a tanulás rovására megy. Szereti a fiatal írókat, költőket, meg is vásárolja könyveiket, ha megkapja. Mert — tapasztaltam én is — nem mindig kapható az a könyv amelyet szeretnék. Minden névnapra, születésnapra könyvvel ajándékozzuk meg egymást. — Melyik könyvre emlékezik az utóbbi évekből? — Hát így hirtelen nem is tudom. Kutat emlékezetében, könyvcímeket, neveket említ — olykor elbizonytalanodva a cím és a név összeillesztésénél. Pedig nem téved. — Nagyon tetszett Duba Gyula Vajúdó parasztvilága, mert az író megírja benne az igazságot, a régi időket. Azokat a könyveket szeretem, ameA férjem szeretne olvasni, nem jut rá ideje — építkezünk. Együtt lakunk anyuékkal, vannak könyveink, de nem külön könyvtárban. — Ön és Németh Ilona az ezüst fokozattal kitüntetett szocialista munkabrigád tagja. Olvasnak-e a többiek Is? Igen. Ha valamelyikünk felfedez egy jó könyvet, kölcsönadjuk egymásnak, alig várjuk, hogy ránk kerüljön a sor. — Aztán, amikor mindnyájan OLVASÓ ASSZONYOK lyek a múltról szólnak, ismereteket adnak; a férjem inkább a mai témákat kedveli. — Van-e otthon könyvszekrényük? — Van, de nincs benne túl sok könyv. Tagjai vagyunk a balonyi könyvtárnak, gyakran kölcsönzünk onnan. — Több a szabad időnk, de valahogy mégis kevés. Panaszkodik sok ember: „Nem érek rá olvasni“, ön mikor olvas? — Az ágyban, elalvás előtt, amikor minden munkámat elvégeztem. Van olyan könyv, például Dallos Munkácsyról szóló regénye, amit nem tudok letenni. Gyakran előveszem Petőfi verseit, rendkívül szépek, különösen A szerelmes tenger. * » * Tóth Irén 26 éves. Kisfia öt éves, ő még csak a képeskönyveknél tart. És az édesanyja? — Most olvasom Rácz Olivértől Álom Tivadar hadparancsát — tetszik; a könyvbarátok köréből küldték. Küldtek már néhány jó könyvet, nagyon tetszett az Egy asszony élete is. Én Is este olvasok, az ágyban, máskor nincs Időm, pedig a férjem csak pénteken jár haza. „A NÉPPEL TŰZÖN, VfZEN Ár Országos vetélkedő kezdődik A CSEMADOK Központi Bizottsága — a társrendezőkkel karöltve — a CSKP megalakulásának 55. évfordulója és XV. kongresszusa tiszteletére „A néppel tűzön, vízen át“ címmel országos vetélkedőt hirdet. Részt vehet minden csehszlovák állampolgár, aki a jelentkezési lapot elküldi a CSEMADOK illetékes járási bizottságára. A vetélkedő négyfordulós. Az országos elődöntőkbe csak azok kerülhetnek, akik részt cettek a helyi és járási versenyeken. A kérdéseket a következő témakörökből dolgozzák ki: a párt megalakulásának körülményei és előzményei; szociális és politikai harcok a polgári Csehszlovák Köztársaságban; ellenállási mozgalom (kidomborítva a párt szervező munkáját); a második világháború utáni időszaka, az újjáépítés és a fejlett szocialista társadalom építésének korszaka. A vetélkedő egyes fordulói előtt a Hét közöl segédanyagot. elolvastuk, megvitatjuk a könyvet — szól közbe Németh Ilona. — A balonyi nép egyébként is olvasott nép. Azelőtt is az volt. Ha bejött a faluba egy könyv, kézről kézre járt. Most a kocsmával szemben van a könyvtár, a vezetőnője olyan, hogy amikor a fiatal menne be a kocsmába, karon fogja és becsalja őt a könyvtárba. * * Fodor Viola egy másik brigádban dolgozik, a „neveidében“. Két „nagyon jó kislánynak“ az édesanyja. — Ök olvasnak a legtöbbet. Külön könyvtáruk van. Sokszor bejelentik, hogy könyv érkezik, adjunk pénzt. Az Új Szó hirdetéseinek alapján rendelnek könyveket Kassáról. — Könyvre szívesen áldozunk. Én nagyon szeretem a sorozatokat szép kötésben: Jókait, Tolsztojt. — Emlékszik-e valamilyen könyvre gyermekkorából? — A Tamás bátya kunyhójára, a Gyere kicsim, gyere című regényre. Ezeket még lámpásnál olvastam. Ma már háromnégy lap után fáj a szemem. — Mit csinál a férje? — Férjem etető, szeret ő is olvasni, most a kertészkönyveket bújja. Van ideje, még főz is, és elhozza nekem az ebédet. Tóth Irén közbeszól: — Az én férjem is elhozná, meg mindenkié, ha itt dolgozna. — Tudom, ha a te urad is itt dolgozna, ő is elhozná. * * * Már mellényzsebbe csúsztattam a tollat, amikor Németh Ilona megszólalt: — jó lenne találkozót rendezni fiatal írókkal, költőkkel, itt nálunk. Hogy megismerjük őket. Helyiség van, összehívnánk a négy brigád tagjait; biztosan örülnének. De jó lenne! BODNÁR GYULA Oj fil mek AZ UTOLSÓ NYÁR (bolgár) Az utóbbi években készült bolgár filmek — témaválasztásukat és művészi ábrázolásukat tekintve — figyelmet keltettek a nemeztközi fórumokon is. S ez aligha véletlen, hiszen a legjobb bolgár alkotásokat a művészeknek az a törekvése jellemzi, hogy hozzájáruljanak a népi jelleg, a nemzeti sajátosságok teljesebb kibontásához és megismeréséhez. A bolgár filmeseket olyan élő problémák foglalkoztatják, mint a társadalmi átrétegező- dés kérdése, vagyis a falusi emberből városi emberré, a parasztból ipari dolgozóvá válás folyamata, s az ezt kísérő jelenségek. Mert ez az átalakulás néha bizqny fájdalmas emberi áldozatokat követelő és lelki sérüléseket okozó. Uriszto Mrisztov filmje is a régi utáni nosztalgia, az újjal szembeni idegenkedés emberi vonatkozásaival, valamint a falusi és a városi életforma-különbségeivel foglalkozik. A neves rendező nem első ízben veti fel ezeket a problémákat: a legutóbbi Karlovy Vary-i fesztiválon díjazott Gyökértelen fa című alkotásában is hasonló kérdéseket feszegetett. Most bemutatott alkotása hatásos képsorral kezdődik: egy faluba riporterek érkeznek; fiatal és idős embereket szólaltatnak meg, akik arról vallanak, milyen érzéssel hagyták el a falut, mit remélnek az új élettől ... Néhány év múlva a település helyén hatalmas víztároló látható, partján egyetlen kunyhó. Egy megrögzött, az éltető földöz erős szálakkal kötődő ember él benne egyetlen fiával és Idős, vak apjával. Szembekerül a nagy átalakulá-- sokkal s az idővel dacolva megpróbálja feltartóztatni a fejlődést, de az Idő szele nem hagyja érintetlenül az ő családját sem... Nincs cselekménye, a szó szoros értelmében vett sztorija a filmnek. Laza epizódok füzéréből áll össze, emlékképek, látoiúások váltják egymást, a múlt képei a jelen realitásaival elegyednek, életérzések, vá- gyak, elképzelések fogalmazódnak meg a filmben. A rendező mélyrehatóan ismeri a falusi emberek mentalitását, lelkivi- lágát, látja nemcsak az évszá- zados kötöttségeket és beidegződéseket, de azt is, miként követel magának teret az új, hogy felváltsa a régit. Az alkotóknak sikerült egy* séget teremteniük a tartalom és a forma, vagyis a mondani- való és az ábrázolásmód kö* zött. A mélyértelmű gondoláitokat ballada formájában tol« mácsolják, sajátos bolgár népi elemeket alkalmazva. A film szerkezeti felépítése meglehetősen bonyolult; az idősíkok gyakori váltakozása, a képzeletbeli és allegorikus motívumok és a valóságelemek keveredése miatt a film helyenként nehezen követhető. Vitathatatlan, hogy Hriszto Hrisztov újszerűségre törekedve merész formai megoldásokat is alkalmazott. Elképzeléseinek valóra váltását nagyszerű színészek segítették, köztük Grigor Vacs- kov, aki az új és a régi harcát úgy értelmezi, mint az emberek nézeteinek, életérzéseinek ösz- szeütközését, s meggyőzően érzékelteti, hogy az igazi dráma az emberek bensőjében játszódik le. Grigor Vacskov a bolgár film főszerepében CONRACK (amerikai) Egyszerű, ám hatásos történetet mesél el a kissé rejtélyes című amerikai film: A hatvanas évek végén egy rokonszenves fiatalember Dél-Ka- rolina egyik kis szigetére érkezik, hogy ezen a távoli helyen írnl-olvasni tanítsa a kis néger nebulókat. (A fehér bőrű tanítót Pat Conroy-nak hívják, a néger gyerekek azonban nem tudják helyesen kiejteni a nevét, mindig Conrackot mondanak, így aztán rajtamarad ez a név). Bizalmatlanság, a gyegyelmezéshez szokott igazgatónő s a megcsontosodott nevelési módszerekhez ragaszkodó tanfelügyelő nem nézi jó szemmel a fiatal pedagógus bánásmódját és a gyerekekhez fűződő közvetlen kapcsolatát — s a nevelőnek nehéz szívvel búcsút kell mondania nemcsak a gyerekeknek, de a pályának is. A mélységes humánummal átszőtt, gondolatgazdag film értéke nem utolsósorban abban rejlik, hogy megtörtént esetet Jón Voight az amerikai film címszereplője rekek és az igazgatónő idegenkedése fogadja az új tanítót Nehéz, fáradtságos munkával, sajátos pedagógiai módszerekkel azonban sikerül közelfér- kőznie a gyermekek szívéhez és elnyeri a település lakosságának a rokonszenvét is. Csakhogy a drákói szigorhoz és fedolgoz fel, s nyíltan, de a mester kéltség legkisebb jele nélkül tiltakozik a faji megkülönböztetés ellen. A jó értelemben vett közönségfilmet Martin Ritt rendezte; az érzelmes történet főszerepét Jón Voight játssza — rendkívül eredetien. , —ym—
