Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-25 / 72. szám, csütörtök
A JÓL VÉGZETT MUNKA TUDATÁBAN A kultúra és az oktatásügy területén dolgozók is nagy érdeklődéssel várják az SZLKP és a CSKP kongresszusát. Az elmúlt hetekben számos riportban, portréban és ankét keretében számoltunk be munkájukról. Ezúttal hármat kértünk meg közülük, hogy valljanak hivatásukról és mondják el véleményüket a kongresszusról. Elmélyült alkotómunkával A Magyar Területi Színház és Thá- lia Színpada sikeres, izgalmas, a továbbfejlődés szempontjából jelentős évadokat zárt az utóbbi négy esztendőben. Elmélyült alkotómunkával, igényes műsorpolitikával, színvonalas előadásokkal járult hozzá az emberek szocialista tudatának, eszmei-erköl- csi magatartásának formálásához, nemzetiségi kultúránk fejlesztéséhez. Közös társadalmi és művészi célok érdekében dolgozott a színház minden tagja; számos emlékezetes előadásnak tapsolhattunk. A sikerekben nem kis része van Konrád Józsefnek, a MATESZ művészeti vezetőjének ts rendezőjének, aki eddig mintegy 50 darabot vitt színre, az utóbbi négy évben tíznél többet. Munkájáról elismerő szavakkal nyilatkoztak a kritikusok és a közönség egyaránt. — Akkor örülöik igazán — mondja —, ha a közönség és a kritikus véleménye azonos. Terveim összeállításánál és kivitelezésénél fontos szerepet játszanak a közönség szempontjai, elvárásai, hiszen a közönségért dolgozom, egyáltalán mindnyájan érte vagyunk. Helyzetünk sajátos, közönségünk rendkívül összetett. Igyekeztem olyan előfeltételeket létrehozni, amelyekből, remélem, minden néző elvitt valamit. Mint a rendezők többségét, Konrád Józsefet is a legújabb darab foglalkoztatja, de szívesen gondol vissza az előző bemutatókra, színművekre, különösen a Meridiánra és A kőszívű ember fiaira. — A Meridián elsősorban mondanivalójával ragadott meg, mert igaznak tartom, amit elmond. Lévén politikus darabról szó, a politikumnak a rendezésben is meg kellett nyilvánulnia. Az érdekelt főleg, mi lesz a munkásmozgalmi emberek fiaival, akik más- iképpen akarnak élni, mint az apjuk. Nem egy hasonló esettel találkoztam a valóságos életben is. Természetesen a darabnak és a színháznak nem az a célja, hogy választ adjon különböző kérdésekre, hanem az, hogy segítsen megszüntetni, elhárítani a burjánzó egészségtelen viszonyokat. — Amióta rendezéssel foglalkozom, egyik fő törekvésem magyar klasszikus lűvek bemutatása. Ügy érzem, hogy a hagyományok ápolása a színész egyik alapvető feladata. A legszebb munka számomra, ha hidat építhetek klasszikusaink és a mai néző között. Erre egyre nagyobb lehetőségünk nyílik, hiszen a drámíi hagyományos keretei bomlanak, nem kötik kezünket. A kőszívű ember fiaival többek között az volt a célunk, hogy az emberi kapcsolatok olyan jegyeit mutassuk meg, amelyeket nem szeretnénk elsiratni: áldozatkészség, önfeláldozás, szeretet. Sokat beszélünk manapság a közönséges a művészet kapcsolatáról. A Magyar Területi Színház és Thália Színpada, valamint a közönsége közötti viszony jónak mondható, lépést tartanak egymással. — Gyakran járok különféle fesztiválokra, seregszemlékre, amatőr színjátszók közé, körülbelül le tudom mérni, mit vár a néző. Véleményem szerint arra kell ügyelni, ne lépjünk olyan nagyot, hogy óriásira nőjön a távolság a színház és a közönség között; lépésünk ne legyen követhetetlen. A jó színházat az jellemzi, egy francia mondás szerint, hogy egy lépéssel a közönség előtt, de egy lépéssel saját igényei mögött halad. Mint minden elkötelezett színház, mi is a közönséget szolgáljuk, olyan értelemben, hogy a szocialista eszmék győzelmét segítjük elő sajátos eszközeinkkel. Ez annyit jelent, hogy egyetlen olyan darabot sem játszottunk és nem is fogunk eljátszani, amely valamilyen módon nem mélyíti, nem erősíti a szocialista tudatot. Ezért nekünk is foglalkozni kell a szocialista építőmunka gyakorlati kérdéseivel. — Mit vár a szlovákiai kommunisták tanácskozásától, a XV. kongresszustól, illetve az azt követő időszaktól? — Szeretnék legalább olyan nyugodt alkotói légkört, mint amilyenben az elmúlt időszakban dolgozhattunk. Munkánk egyik elengedhetetlen feltétele a konszolidált helyzet. Jó darabokat várunk a kortárs szerzőktől, mert a korszerű színháznak korszerű gondolatokat kell közvetítenie. Remélem, hogy dramaturgiai munkákkal sikerül a jövőben ezt a folyamatot intenzívebb módon elősegíteni. Tekintettel arra, hogy előadásaink legnagyobb részét vidéken tartjuk, nem mindegy, hogy a vidéki művelődési otthonokban mit kap tőlünk a néző. Ez azonban nemcsak rajtunk múlik, hanem azokon is, akik a művelődési otthonok tisztaságáról fűtéséről, kényelméről, esztétikájáról gondoskodnak. Az ő segítségük nélkül C9ak félmunkát tudunk végezni. BODNÁR GYULA Ami egy szó mögött van Kollégáitól és ismerősétől is kérdeztem: mit szólnak ahhoz, hogy Koudelka Márta, a Duna-utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatóhelyettese is részt vesz küldöttként az SZLKP kongresszusán. Valamennyien űrömmel fogadták a hírt. Megérdemli a bizalmat, hangoztatták. Az igazgatóhelyettes szobájában elsősorban arra igyekeztem választ kapni, hogy mennyi mindent kell az embernek tennie, hogy amíg kollégái a különböző megbízatásokra azt mondják: megérdemli. Fényképeket nézegetünk, mindegyik felvétel egv-egy emlék a közelmúllból. Mosolygós fiatalok tekiutenek ránk. — Nyugtalan természet vagyok, munkámban ez az egyik legfőbb hajtóerőm. Nem szeretem azokat az embereket, akik igyekeznek elsiklani különböző problémák mellett, mondván, majd csak lesz valahogy. Mindig igyekeztem úgy dolgozni, hogy munkámmal társadalmi céljaink megvalósulását segítsem elő. Elgondolkozva rakosgatja a képeket. Egy sóhaj és mosoly idézi föl a fiatalkori éveket. — Részt vettem az Ifjúsági Vasútvonal építkezésein, s ott voltam Púchov mellett is, ahol vízi erőmű épült. Életre szóló élmények ezek. Lelkesek voltunk, tettrekészek. Most is bennem él azoknak az éveknek a tennlvágyása, egészséges optimizmusa, s mi tagadás, ezek a tulajdonságok ma is segítenek a munkámban. Fiatal tanárnőként a bratislavai magyar tannyelvű gimnáziumba került. Kezdetben a Zoch utcán oktattunk, s később költözködött át az iskola a mostani épületbe. Nem voltak könnyűek az első évek, emlékszik vissza, hiszen nemcsak a pályakezdés szokásos nehézségeivel birkóztak, hanem a szűkös felszerelések, lehetőségek okozta problémákkal is, s így kellett bizonyítani a pedagógusok rátermettségét, s az iskola életképességét. — Tavaly iskolánk jubileumi ünnepségén az Oj Színpadon elérzékenyülve néztem egykori tanítványaimat, akik ma szakmunkások, mérnökök, orvosok, pedagógusok, színészek és sok egvéb hivatásban dolgoznak. Nem szerénytelenség: kicsit az én ifjúságomat és a pedagógiai munkámat láttam bennük. Szlovákszakos vagyok, s ezért annak is örültem, hogy tanítványaim jól beszélik ezt a nyelvet, sikeresen érvényesülnek életünk szinte minden területén. Az ő eredményeik a mi munkánk legszebb elismerése is. Igazgatóhelyettes és az iskola párt- bizottságának a tagja. — Valóban sok munkám akad, díj én még sosem éreztem tehernek. Ki« váló kollégáim vannak, akik segítenek a pártmunkában és a pedagógiai tevékenységben. így tudok én is nyugodtan, jól dolgozni. Az elmúlt években nagy figyelmet szenteltünk a pedagógusok ideológiai nevelésének, szakmai tudásuk rendszeres bővítésének. Ügy érzem, figyelemreméltó eredményeket értünk el, ezt legjobban a színvonalas tanítási órákon mérhetjük le. Figyelemmel kísérjük az iskolai SZISZ alapszervezet munkáját is. Legutóbb az 5. ötéves terv sikeres teljesítéséről. a nagy szovjet építkezésekről szerveztünk előadást. Arra törekszünk, hogy fiataljaink politikailag és szakmailag is felkészülten kerüljenek ki az iskolából. A jegyzetfüzetemben sokasodnak az adatok,, a megszívlelendő gondolatok. Arra is kíváncsi vagyok, munkáját hogy győzi idővel. — Rendszerint ötikor kelek, még a hét végén is. Reggelit készítek a családnak, hétköznap bevásárolok, aztán átnézem a jegyzeteket és elindulok az iskolába. Tanítás, gyűlések, megbeszélések, így telik el a napom. Este vacsora a családnak, előkészület, napi családi gondok, s addigra majdnem éjfél van. Úgy azonban nagyon ritkán fekszem le, hogy ne olvasnék újságokat és legalább 5—10 oldalt valamelyik könyvből. — Bírja ezt energiával? — Már említettem, hogy nyugtalan természetű vagyok. S talán még egyet: az egyik lányom a pionírszervezetben végzett aktív munkájáért nemrég Bulgáriában volt jutalomüdülésen. A családom támogatja a munkámat, a lányom ugyanúgy és ugyanazt folytatja, amit én valamikor elkezdtem. Aligha van ezeknél nagyobb öröm és hajtóerő. Legutóbb a városi pártszervezet konferenciáján volt. — Nekem is nagyon tetszett Šlapka elvtárs beszámolója. Elsősorban azért, mert nem tartalmazott általánosságokat. Az értékelés, a dicséret és a bírálat is konkrét volt, mindenki okulhatott belőle. Végezetül arról érdeklődöm, hogy mit vár az SZLKP kongresszusától. — Sokszor hangsúlyozzuk, s én is egyetértek azzal, hogy igényes feladatokat kell megoldanunk, s ehhez pedig még jobb munkára van szükség. A kommunisták, valamint a pártonkívüliek is látják munkájuk értelmét, egyéni és társadalmi vonatkozásban egyaránt. Ez pedig olyan biztos alap, amelyre bátran építhetünk a továbbiakban. Mielőtt elbúcsúznék tőle, jegyzetfüzetemben még egyszer aláhúzom kollégáinak szavait: megérdemli a bizalmat. SZILVÄSSY JÓZSEF I Társadalmunk a 70 es évek első felében a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött célok megvalósításán munkálkodott. E napokban az ország a szlovákiai kommunisták tanácskozásának, valamint a XV. pártkongresszusra való felkészülésnek a jegyében él. Csak úgy fogadhatjuk méltóképpen pártunk XV. kongresszusát, ha eleget teszünk az előző kongresszus által ránk rótt feladatoknak. Jó alkalom kínálkozik rá, hogy e vonatkozásban pillantást vessünk a párt kultúrpolitikájára, a művészetben a 70-es évek elejétől napjainkig megtett útra. Úgy hisszük, ez segítségünkre lehet az elért eredmények felmérésében, az egyes irányzatok és müvek megítélésében. Kérjük, mondja el véleményét ezekről a kérdésekről. — Azt hiszem, csak dicsé- rőleg szólhatunk azokról a tendenciákról, amelyek az utóbbi években dominálnak irodalmunkban — az irodalom ismét a ma emberének problémái felé fordult. Az író a társadalomban igen felelősségteljes ieladatot teljesít, ám némely szerzők helytelenül értelmezik e feladatot, előszeretettel emelik magukat a többi, az egyszerű emberek fölé. Csakhogy a jó Írónak mindig a középpontban kell lennie, nem szabad magába zárkóznia, nem térhet ki a társadalmi problémák elől. Elvégre az irodalom nem magánügy, de nem is csupán valamilyen irodalmi elit ügye. Az író a társadalom nélkül semmit sem jeAZ IGÉNYESSÉG MŰVÉSZETE KÉT KÉRDÉS VINCENT ŠIKULÄNAK lent. Néha úgy tetszhet számára, hogy az emberek nem értik őt, ám ez nincs így. A jó, realista művészetet megértik az emberek. Magam a jó művészetet mindig realistának tartottam. Az írót mindig aszerint ítéltem meg, mennyire sikerült megragadnia a realitást. Persze a realitás megragadása, a helyes valóságlátás, a lényegre tapintás, azoknak a problémáknak és folyamatoknak a feltárása, amelyek jellemzőek a társadalomra, megoldásuk esetleges megkísérlése, vagy legalább a figyelem rájuk irányítása, egyáltalán meglátásuk, a világ komplex módon való érzékelése, (hogy a részletek se sikkadjanak el} — mérhetetlen erőfeszítést követel az írótól. Nem szeretem a könnyen alkotó szerzőket. A jó művészethez nem elég csupán a tehetség, a művészetért verejtékezni is kell. Ha irodalomról beszélek, sohasem érdekel a szerző szándéka, hanem mindig a konkrét eredmény. Ezt szeretném hangsúlyozni, különösen az elkötelezettséggel kapcsolatban. Hányszor találkozhat az ember rossz, művészileg hatástalan, sőt néha egészen semmitmondó művel, de az irodalomkritika olykor kiemeli, éppen elkötelezettsége miatt. A rossz alkotás nem lehet elkötelezett, ez egészen téves felfogása volna az angazsáltságnak. Jelennek meg könyvek, talán sok is megjelenik, de a jó íróra olyan szükségünk van, mint a betevő falatra. Ám a jó, az őszintébb kritikára is szükségünk van. Valahogy mindig az az érzésem, hogy kritikánk nem eléggé kritikus, ritkán ítéli meg a művet igazi értékei szerint, először mindig azt kérdezi, ki a szerzője. Ha valaki kritikusnak tartja magát, tudnia kell, mi a kötelessége. Ha nem tudja, akkor én nem tisztelhetem az ítéletét, mégha százszor is dicsérni fog. Ha ugyanis kritikusaink kritériumai pontosabbak és szigorúbbak lennének, akkor talán az irodalom is másképpen festene egy kicsit, mert íróinknak nagyobb lenne a felelősségérzetük. Ez természetesen nemcsak az irodalomra vonatkozik. Vagyis az írónak, de a más művésznek is nemcsak azzal kell törődnie, hogy könyve, vagy filmje napvilágot lásson, hanem azzal is, hogy az irodalomról vagy a filmről többet tudjon, mint mások. Ez elsőrangú kötelessége, miképpen kötelessége a gyári munkásnak, hogy ismerje a gépét. Lehetőség van itt elég, amivel élhet és alkotó módon élnie is kell a művésznek, de nem szabad visszaélnie vele. Akkor valóban értékes alkotások születnek, olyanok, amilyeneket a társadalom joggal vár tőlünk. 9 Olvasóinkat bizonyára érdekelni fogja, hogy on értelmezi ön a szocialista művészet funkcióját, hogyan sikerült teljesítenie önnek e feladatot írói alkotómunkája során az utóbbi 5—6 esztendőben? — E kérdésre részben már válaszoltam. Még megpróbálom valamivel kiegészíteni. A szocialista művészetről, a szocialista realizmusról minduntalan beszélünk, de nem mindig gondoljuk ugyanazt, sőt olykor úgy tűnik fel, mintha csak el akarnánk rejtőzni a kifejezés mögé. Hogy mi a realizmus, arról azt hiszem, nem szükséges beszélni. A realizmus — mint alkotómódszer — történelmi jelenség és a szocializmus szintén történelmi kategória; a szocializmus egyrészt a mi társadalmi valóságunk, másrészt az a fejlődési folyamat, amelybe mi, művészek, alkotó módon beavatkozunk. A szocialista realizmus — szüntelen szembesítés, melynek során lemérjük, milyen utakon halad társadalmunk, és meg akarjuk mutatni magunknak is, másoknak is, mely utak járhatóak, melyek nem. s hogy mindig szebb és hasznosabb, ha a társadalom, de az egyén Is jó és szép úton jár. Vagyis a szocialista realizmus egyszersmind új szép utak keresése is, látókörünk tágítása, újabb és újabb horizontok felfedezése, ám kizár magából mindenféle illuzionizmust, mert annak, aki meg akar ismerni valamit, látnia kell, és aki felfedezni, találni akar, annak pedig keresnie kell. A közmondás azt tartja, hogy a vak tyúk is talál szemet. Nos, a vak író sohasem talál szemet, és ha találna is. akkor a gondolkodó olvasó sohasem fogja keresni hitvány szemecskéjét hitvány könyvében. Végezetül néhány szót arról, min dolgozom. Néhány hónappal ezelőtt adtam le a Slovenský spisovateľ könyvkiadónak Mesterek című új regényemet. Jelenleg egy másik regényen dolgozom, mely lazán kötődik majd a Mesterekhez. Azonkívül befejeztem egy ifjúsági könyvet és két más hasonló munkám félben van. Egyszer szeretném majd az irodalomról szóló nézeteimet is formába önteni, de nem akarom elsietni a dolgot. A könyvnek be kell érnie, csak azután léphet vele az író a nyilvánosság elé. -kim 197B. III. 2 6
