Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesütjeteM SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1976. március 3. SZERDA BRATISLAVA m XXIX. ÉVFOLYAM 53. szám O Ára 50 fillér „A szocializmus békét hoz, biztosítja valamennyi ország szuverenitásának tiszteletben- tartását és az egyenjogú államközi egyiitt- műkaöést, támasza a szabadságukért és a LEONYID BREZSNYEV AZ SZKP XXV. KONGRESSZUSÁN ö- • '-ÉS Nemcsak a tömegtájékoztatás (a sajtó, a rádió és a televízió), hanem a politikai eseményeivel lépést tartó közvélemény szerte a világon ■— a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának elvi jelentőségű megállapításait visszhangozza kommentálja. Igen sok kérdést érintett mind a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett Központi Bizottság beszámolója mind az Aiekszej Koszigin által előterjesztett A Szovjetunió’ népgazdasága 1976—1980. évi fejlesztésének fő irányai című dokumentum És igen sok kérdést érintenek, elemeznek a felszólalók. Az SZKP XXV. kongresszusának a gerincét mégis a béke és a szocialista építés gondolata képezi. A korszakos jelentőségű tanácskozáson a békéről és a szocialista építésről hangzik el a legtöbb szó, mintegy demonstrálva, hogy a béke és a szocializmus feltételezi és kiegészíti egvmást. Kifejezésre intőit, hogy a Szovjetunió az elmúlt években különösen sokat lett annak érdekében, hogy biztosítsa a feltételeket a békés építőmunkához a saját hazájában és a testvéri szocialista országokban, hogy biztosítsa valamennyi nép békéjének és biztonságának a feltételeit. A tartós béke ma már nem csak kívánság, hanem hosszú időre szóló valóság. A bnke a legjobb biztosítéka annak is, hogy zavartalanul éljünk, dolgozzunk, építsük az új társadalmat. A nemzetközt helyzet fejlődésének az elemzése, valamint a bč ke program és a szocialista építés jelentőségének a méltatása mellett a Központi Bizottság utalt arra is, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa az enyhülés és Európa tartós békéje érdekében felszólította a kontinens országatt: biztosítsák az európai értekezlet összehívását és sikerót. Az elért eredmény arányban van -i ráfordított erőfeszítéssel. A Helsinkiben megtartott tanácskozás résztvevői együttesen megerősítették a kialakult határok sérthetetlenségét. Kidolgozták az államközi kapcsolatok elveinek olyan összefoglaló sát, amely betűjében és szellemében egyaránt megfelel a békés egymás mellett ólés követelményeinek. A helsinki tanácskozás sok tekintetben a jövőbe mutat. Számos területen: a gazdaság, a tudomány, a technika, a kultúra és az információ, valamint az emberek közötti kapcsolatok fejlesztése területén — kijelölte a békés egymás mellett élés távlatait. A legfontosabb most a Helsinkiben egybehangolt ösz- szes elvek és megegyezések gyakorlati megvalósítása, az hogy a tartós béke váljék valamennyi nép számára természetes életformává. A Szovjetunió eltökélt szándéka a szovjet—amerikai kap csokitok további javítását célzó irányvonal követése szigorú összhangban a létrejött megállapodások és a vállalt kötele zeltségek szellemével és betűjével — a két nép és a világ békéje érdekében. Az ernlNífiség belefáradt abba, hogy puskaporos hordó tetején éljen ... A Szovjetunió senkit sem készül megtámadni A Szovjetuniónak nincs szüksége háborúra. A Szovjetunió nem emeli katonai költségvetését, másrészt viszont nem csökkenti, hanem szüntelenül növeli a népjólét fokozására irányuló kiadásokat. A Szovjetunió következetesen és megingathatatlanul kiizd a békéiért, újra meg újra konkrét javaslatokat terjeszt elő a fegyverzet csökkentésére, a leszerelés előmozdítására. A háború veszélyének további csökkentése és a leszerelés ügyiének előrevitele érdekében javasolta: az érdekeltek kös senek az egész világot átfogó szerződést arról, hogy a nem zetközi kapcsolatokban senki se alkalmazzon erőszakot. A szov iet kommunisták e javaslattal újra hosszú időre megszabták a fejlődés Irányát. Az SZKP XXV. kongresszusán elhangzott beszámoló többek között kiemelte, hogy a békéért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívandó további harc most elsősorban azt követeli meg: „Szakadatlanul szilárdítani kell a testvéri szocialista országok egységét... Törekedni kell a növekvő, a béke számára veszedelmes fegyverkezési hajsza csökkentésiére, rá kell térni a felhalmozott fegyverkészletek csökkentésére, a leszerelésre... Mindent meg kell tenni a hadászati fegyverek korlátozására és csökkentésére vonatkozó újabb szovjet—ame rikai megállapodások előkészítése érdekében, a nukleáris kísérletek általános és teljes beszüntetéséről, a vegyi fegyverek batilfásáról és megsemmisítéséről, az újabb tömegpusztító fegy verfajcák és fegyverrendszerek létrehozásának betiltásáról szóló, valamint az emberi életkörnyezet katonai vagy más el len séges célokból történő befolyásolását megtiltó nemzetközi szerződések érdekében ... El kell érni, hogy számos országban a katonai kiadások jelenlegi állandó növelését e kiadások rendszeres csökkentésének a gyakorlata váltsa fel . . . Mindent meg kel! tenni a leszerelési világérlekezlet mielőbbi összehí vasa érdekéhen.“ A í.eonyld Brezsnyev és az Aiekszej Koszigin által előterjesz tett beszámoló vezérelve a béke és az építés. Az idézett tételek a békéért, a jobb életért, a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért s függetlenségéért szállnak síkra: az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogramot folytatják, gaz dagít>ák- BALÁZS BÉLA ft SzOTjeiunió Kommunista Pártjának Kifli, kongresszusa Az új ötéves terv lelkesítő távlatokat tár fel a szovjet nép előtt Megkezdődött Koszigiin miniszterelnök beszámolójának vitája 0 További külföldi vendégek üdvözölték a kongresszust Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a kongresszus küldötteivel beszélgetnek. (Telefoto: CSTK — TASZSZ) MOSZKVA — A hétfő délutáni ülés végén felszólalt GUS HALL, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára. Hangsúlyozta, hogy az SZKP rendkívüli állhatatossággal folytatja harcát a békéért, a nemzetközt feszültség eny- hűtéséért, a békés egymás mellett élés elveinek érvényesítéséért. A Leonyid Brezsnyev beszámolójában foglalt új békejavaslatok válaszra várnak a tőkés világ vezetői részéről. * Gus Hall hangsúlyozta: a maoizmus klasszikus példája annak, hová vezethet az opportuniz mus, ha nem utasítják határozottan el. AZIZ MOHAMED, az Iraki Kommunista Part Központi Bizottságának első titkára a kongresz szuson elhangzott felszólalásában részletesen foglalkozott azzal az anyagi és erkölcsi támogatással, amelyben a Szovjetunió részesítene és részesíti az igazságos ügyükért harcoló arab népeket. Ezt követően GORDON MCLENNAN, Nagy- Britannia Kommunista Pártjának főtitkára lépett az emelvényre. A nemzetközi kommunista mozgalom döntő tényezője azoknak a győzelmeknek, amelyeket az elmúlt évek során a világ anti- imperialista erői arattak — mondotta, hangsúlyozva, hogy a Brit KP internacionalista hagyományainak továbbfejlesztésére törekszik a jövőben is. Az SZKP kongresszusai rendkívüli politikai jelentőséggel bírnak nemcsak a Szovjetunió né pei, hanem a nemzetközi helyzet alakulásának egésze szempontjából is — jelentette ki SZAID HA1DAR, az Iraki Arab Újjászületés Szocialista Pártja (BAATHj vezetőségének tagja, aki utolsóként szólalt fel a kongresszus hétfői ülésén. Az SZKP XXV. kongresszusa kedden délelőtt folytatta munkáját: Az ülésen FJODOR KULAKOV, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára elnökölt. A küldöttek megkezdték ALEKSZEJ KOSZIG1N miniszterelnök hétfőn elhangzott beszámolójának megvitatását. A vitában elsőként ALEKSZANDR LJASKO, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának elnöke szólalt fel. Hangoztatta, hogy Ukrajna kommunistái, összes dolgozói egyhangúlag helyeslik azt a tudományosan megalapozott bel és külpolitikát, amelyet az SZKP KB és annak Politikai Bizottsága, Leonyid Brezsnyevvel az élén, lenini következetességgel, osztály jellegű, internacionalista álláspontok alapján folytat. Ljasko megállapította, hogy Ukrajnában az elmúlt ötéves tervben gyorsan fejlődött a nép gazdaság. 1971—1975 között a köztársaságban több tízrnilliárd rubellel nagyobb értékű társa dalmi terméket állítottak elő, mint a megelőző ötéves tervben. A mezőgazdasági beruházások másfélszeresére növekedtek. Az új "ötéves terv — a hatékonyság és a minőség ötéves terve — alapvető törekvéseiről láthatók Ukrajna példáján. A terv szerint a nemzeti jövedelem növekedésének több mint kilenctizedé a munkatermelékenység emelkedéséből származik majd. Az ipari termelést 30—34 százalékkal tervezzük növelni és lényegesen meg javítjuk a minőséget — mondotta. A mezőgaz dóságban előirányoztuk a termelés szakosítása-- nak és koncentrációjának további fokozását. Az ukrán küldöttség nevében Alekszandr Ljasko támogatta az SZKP KB tervezetét a szovjet gazdaság 1976 — 1980 közötti fejlesztésének fö irányairól, és javasolta a dokumentum jóváhagyását. LEV JERM1N, a penzai területi pártbizottság első titkára felszólalásában a többi között hangsúlyozta: a Szovjetunió népgazdasága 1976 — 1980 as fejlesztésének fő Irányairól szóló beszámoló tükrözte az SZKP forradalmi átalakító tevékenységét, fontos elméleti és gyakorlati következtetéseket tartalmazott. Kifejezésre jutottak benne a Szovjetunió gazdasági és társadalmi- politikai fejlesztésének konkrét feladatai. Elmondta, hogy a terület ipart termelésének volumene a kilencedik ötéves terv éveiben 52 százalékkal emelkedett. Az átlagosnál gyorsabb ütemben fejlődnek az ipar legmodernebb ágazatai, a műszergyártás, a gépgyártás, a számítástechnikai ipar. Kedvező változások mentek végbe a penzai terület mezőgazdaságában is, A mezőgazdasági termelés jelentősen növekedett. BORISZ BRATCSENKO szovjet szénbányászati miniszter felszólalásában megállapította, hogy a kapitalista világot' megrázó fűtőanyag-válság nem érinti a Szovjetuniót. — A harmincas években még arról álmodoztunk, hogy évente 250—300 millió tonna szenet termeljünk. 1975-ben a Szovjetunióban 701 millió tonna szenet, 491 millió tonna kőolajat és gáz* kondezátumot és 289 milliárd köbméter gázt hoztak a felszínre. Ez a sok ezer szovjet bányász önfeláldozó munkájának, a fűtőanyag és energetikai kapacitások fejlesztésére vonatkozó program megvalósításának eredménye, — mondotta Bratcsenko. A párt és a kormány állandóan gondoskodik a bányászokról. Ennek egyik megnyilvánulása a szén és pala-ipar dolgozói számára nyújtandó további kedvezményekre vonatkozó határozat. Ez a többi között előirányozza az ágazat dolgozói számára a világon a legrövidebb 30 órás munkahét bevezetését. A szénbányászat sikeresen teljesítette a kilencedik ötéves terv feladatait, hangsúlyozta a miniszter. Jelenleg a földalatti szénkitermelés mintegy 80 százaléka folyik a legújabb technikával, 60 százaléka komplex gépekkel, javulnak a termelés körülményei, változik a bányászok munkájának jellege. Sok.bányásznak van középiskolai végzettsége, a nagy műszaki berendezéseket pedig mérnöki diplomával rendelkező dolgozók kezelik. A tizedik ötéves tervben új távlatok nyílnak a szénbányászat előtt, amelynek évi termelése eléri a 790—810 millió tonnát. Több mint 120 millió tonna összkapacitású új bányát és vága:*» tot nyitnak meg. Üjabb intézkedéseket foganatosítunk a munkavédelem és a bányászok élet- körülményei javítására — fejezte be felszólalását B. Bratcsenko. A világfejlődés különböző új tényei azt mutatják, hogy továbbra is a Szovjetunió és az, SZKP fő támasza a népek békéjéért, fiigget(Folytatás a 2. oldalonj