Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1976-03-22 / 69. szám, hétfő
1976. UI. 22. A kommunista párt — amint azt V. I Lenin nemegyszer hangsúlyozta, és ahogy azt a nemzetközi kommunista mozgalom és Csehszlovákia Kommunista Pártjának egész történelme igazolta — tudatosan tűzte ki és tűzi ki feladatául, hogy segítsen a munkásosztálynak teljesíteni történelmi küldetését mint nevelő, szervező és a munkásság vezére. Ugyanakkor megformálja és saját sorai közül kiemeli azokat az egyéniségeket, akik a forradalmi elmélet legalaposabb elsajátításával, ennek a mindennapi osztályharc gyakorlatában való alkalmazás képességével, szellemi nagyságukkal, töretlen akaratukkal, jellembeli és egyéni tulaj- lonságaikkal a legjobban felkészültek arra, hogy segítségére legyenek a munkásosztálynak és a többi dolgozónak, hogy felkészüljenek a tőkés kizsákmányolás és elnyomás felszámolására, s a burzsoázia veresége után a leghumánusabb társadalmi rendszer, a szocializmus építésére. A cseh és a szlovák kommunista mozgalomban jelentős személyiségek nőttek fel. A kommunista pártban, a forradalmi mozgalomban való tevékenységükkel, részvételükkel a munkásosztály, a cseh és a szlovák nemzet ügyéért folyó harcban, a kulturális életben és a társadalmi történések más területein — felbonthatatlan szövetségben a tömegekkel — jelentős mértékben rányomták bélyegüket a társadalmi haladásért, a szocializmus és a kommunizmus nagy eszményeinek győzelméért folyó rendkívül bonyolult és igen súlyos küzdelemre. Ezek közé a jelentős személyiségek közé tartozik Jan Šverma, akinek a napokban emlékezünk születése 75. évfordulójára. Marx Károly válaszából, amelyet leányainak, Jane-nak és Laurának arra a kérdésére, hogy mi a boldogság, tudjuk, mi az valóban. A tudományos szocializmus megalapítójának válasza egyszerűen hangzott: Harcolni! Jan Šverma is sokat töprengett és írt az élet értelméről. Noha következtetéseit sohasem tömörítette egyetlen szóba, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor elhatározta, hogy minden erejét, tudását és egész lényét a forradalmi mozgalom és a kommunista párt szolgálatába állítja, életének krédója szintén egyértelmű volt: Harcolni a burzsoá társadalmi rendszer minden igazságtalansága ellen, ennek megdöntéséért s olyan politikai rendszer győzelemre juttatásáért, amely képes megoldani a dolgozó nép valamennyi szociális, politikai, gazdasági és egyéb problémáit. Jan Šverma 1901. március 23-án született Mníchovo Hradištén. Apja haladó szellemű ügyvéd volt. Ebben a családban felnövekedve kezdett kiformálódni tiszta jelleme, szilárdulni mély hazafias érzelme, érzéke az igazság iránt, a vágy, hogy kivegye részét az Osztrák—Magyar Monarchiában elnyomott cseh nép nemzeti felszabadításából. Prágában végezte gimnáziumi tanulmányait. Ekkor került közvetlen kapcsolatba a haladó ifjúsági és diák- mozgalommal, s ugyanúgy, mint sokan mások kortársai közül, bekapcsolódott az aktív forradalmi munkába. Észre kellett vennie azt a nacionalista irányvonalat, amely 1918 októberében eluralkodott Prágában, a csehszlovák állam megalakításának idején, de ugyanúgy látnia kellett a forradalmi hullám hatalmas méretű továbbterjedését is, a tüntetéseket, a munkások tömeges harcát, s a munkásosztály és a burzsoázia legélesebb összecsapásait is, s az 1920 decemberében kitört általános sztrájkot. Húszéves korában kezdett dolgozni a Kommunista Ifjúsági Szövetségben. Tagja volt a prágai marxista körnek, s Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1921 májusában történt megalakulása után belépett ennek soraiba. Hetvenöt évvel ezelőtt született Jan Šverma Már 1922-ben tisztségviselője volt a párt prága-karlíni körzeti bizottságának és a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulása után, 1922. elejétől tagja a KISZ prágai kerületi bizottságának. A kiterjedt politikai munka, a gyakori részvétel a gyűléseken és vitaesteken, amelyeken a lenini tanítás fontos kérdéseiről és más időszerű politikai problémákról volt. szó — ezeket a forradalmi ifjúsági szervezetek és a kommunista értelmiség képviselői szervezték —, nem akadályozták meg abban, hogy ne folytassa kiváló eredménnyel tanulmányait. A húszas évek közepén Jan Šverma már ismert képviselője a forradalmi diákmozalomnak, 1924-től egyike a Komszomol vezetők funkcionáriusainak. A forradalmi tevékenység igen fontos szakasza kezdődött Jan Šverma számára 1926-ban, amikor is elhatározta, hogy hivatásosan fogja kifejteni a politikai tevékenységet, a pártapparátus szolgálatába lépett, mint a Rudé právo esti kiadásának, a Ve- černíknek a szerkesztője. Nem sokkal később azonban a pártvezetés elküldi Moszkvába a lenini pártfőiskolára. Jan Šverma 1925 nyarán részt vesz a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusán s egyik legodaadóbb és legkövetkezetesebb híve lesz a Gottwald vezette baloldali ellenzéknek, amely Csehszlovákia Kommunistartotta annak megakadályozását, hogy a fasizmus uralomra juthasson Csehszlovákiában. „Ez elsőrendű kötelességünk az egész cseh nemzet érdekében — mondotta a prágai Lucernában 1935. szeptember 6-án. Ez elsőrendű feladatunk a nemzetközi proletariátus érdekében, mert a fasizmus veresége Csehszlovákiában a legjobb segítség, amelyet munkásosztályunk nyújthat a hős antifasisztáknak Berlinben, Varsóban és Bécsben ... Teljesen ennek a nagy nemzeti antifasiszta harcnak a szolgálatába állítjuk magunkat.“ Ezekből az alapvető elvekből és feltételekből kiindulva, attól a törekvéstől vezettetve, hogy ki lehessen kényszeríteni, hogy a burzsoázia elmélyítse a munkásosztály és a dolgozó nép többi rétege demokratikus jogait és politikai szabadságjogait, harcolt Jan Šverma a központi párt- sajtó lapjaiban (1936 és 1938 között mint a Rudé právo főszerkesztője), a nemzetközi kommunista mozgalom fórumain (pl. a Komintern 1935. augusztus 15-én megtartott VII. kongresszusán elmondott beszédében, vagy a madridi rádióban 1937. augusztus 30-án közvetített beszédében, a dolgozók antifasiszta gyűlésein elmondott nagyszerű beszédeiben (gondoljunk csak a prágai Lucernában 1935. szeptember 6-án és 1936. január 21- én elmondott kiváló beszédére), a csehszlovák burzsoá parlamentben ta Pártja Gilkovsky-Bolenovsky-féle opportunista irányvonala ellen küzdött. Teljesen logikus volt, hogy a CSKP 1929-ben megtartott V. kongresszusán Jan Švermát megválasztották a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság tagjává. Jan Šverma Klement Gottwald legközelebbi munkatársai közé tartozott. Jelentős része volt a párt programjának kidolgozásában, amely program a pártmunka minden területére kiterjedt a harmincas évek elején bekövetkezett világméretű gazdasági válság gazdasági és szociális következményei ellen folytatott harc feltételei között; ezt a programot a CSKP 1931-ben megtartott VI. kongresszusa hagyta jóvá. Jan Šverma ugyancsak kivette részét a csehszlovákiai forradalmi mozgalom taktikai irányvonalának kidolgozásából, különösen ami a tömegsztrájkok és bérküzdelmek szervezését illeti, amikor a Csehszlovák Köztársaság történetében a legtöbb volt a munkanélküli. Aktívan részt vett a gazdasági válság éveiben kirobbant legnagyobb sztrájkharcnak előkészítésében; ez a sztrájk- harc nemcsak csehszlovákiai méretekben volt a legnagyobb, hanem (amint azt a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága megállapította) „politikailag a legjelentősebb tömegharc volt... az egész európai szárazföldön“ — gondolunk itt az 1932-es mosti sztrájkra. Mint pártunk ideológiai és elméleti frontjának egyik legkiemelkedőbb képviselője, Klement Gottwalddal együtt — általánosította az ennek a nagy osztályWizdelemnek folyamán szerzett tapasztalatokat, s ennek hatását a munkásosztály egységfrontjának kialakítására, aminek nemzetközi jelentősége is volt. „A marxizmus megmutatja — írta Jan Šverma ebben az időben —, hogy az egyetlen kivezető út a válságból és a felfordulásból a kapitalizmus megdöntése volt. A tőkés rend megdöntése megszabadítja a munkást és a parasztot a nyomortól, s véget vet annak a lealázó állapotnak, amikor éhes emberek bolyonganak a pusztu ló gyárak és bányák körül... A cseh proletariátusnak — felszabadítva önmagát — ki kell küszöbölnie mindenfajta nemzetiségi elnyomást, és a nemzetiségi kérdés maradéktalan megoldásával biztosítania kell valamennyi szabad nemzeti együttműködését.“ Amikor Hitler uralomra jutott a szomszédos Németországban, Jan Šverma, mint a polgári parlament kommunista képviselője és a pártvezetés képviselője tucatszám lépett fel gyűléseken, beszédeket mondott a köztársaság védelmére s az erősödő hitleri és hazai fasizmus ellen rendezett tüntetéseken. Jan Šverma a kommunista és antifasiszta mozgalom elsőrendű feladatának és ugyanígy saját feladatának (pl. 1935. július 19-én, vagy 1936. október 15-én), a kommunista párt választási gyűlésein, vagy elkötelezett elméleti munkáira, amelyek egyebek között a cseh nemzeti történelem, különösen a forradalmi huszita mozgalom haladó hagyományaira irányultak. A hatalmon volt cseh és szlovák burzsoázia árulásának következtében a müncheni egyezmény után jobboldali rezsim került hatalomra, amely kezet emelt a kommunista párt legalitására, s közvetlenül veszélyeztette a csehek és a szlovákok, valamint a köztársaságban élő nemzetiségek legalapvetőbb érdekeit, s különösen az ismeri kommunista vezetők életét. Ez volt a döntő ok, amiért Jan Šver- mának — mint sok más elvtársnak is — el kellett hagynia hazáját. Már 1938 novemberének végén rövid időre a Szovjetunióba utazik, s onnan 1939 májusában mint a CSKP moszkvai vezetésének képviselője Párizsba azzal a feladattal, hogy szervezze meg a CSKP franciaországi irodáját, és a Nyugaton irányítsa a csehszlovák kommunista emigráció munkáját. Az azután kialakult politikai helyzet azonban, hogy a náci Németország megtámadta Franciaországot, lehetetlenné tette Jan Šverma számára e munka folytatását. Jugoszlávián keresztül visszatért a Szovjetunióba, ahol 1941—1944-ben mint Klement Gottwald legközelebbi munkatársa minden erejét a cseh és a szlovák nemzet antifasiszta és nemzeti felszabadító küzdelmének szervezésére összpontosította. Munkálkodott a Moszkvai Rádió csehszlovák adásában, a moszkvai össz-szláv bizottságban, vezető politikai személyisége volt e bizottság csehszlovák katonai szekciójának a Szovjetunióban, dolgozott a Československé listy szerkesztőségében, amely lapba — ugyanúgy, mint a központi szovjet sajtóban — fontos politikai cikkeket írt. A tapasztalatok, amelyeket a forradalmi munkában szerzett, de különösen a szovjet nép szenvedései, határtalan hősiessége és tántoríthatatlan hite a győzelemben — ezek voltak azok a döntő tényezők, amelyek megszabták Jan Šverma magatartását a fasizmus elleni harcban, az új, szociális és nemzetiségi szempontból igazságos Csehszlovákia megalakításáért folyt küzdelemben. „Olyanok most az idők — írta leányának már 1942-ben —, hogy hónapról hónapra bölcsebbek vagyunk, mint amilyenek egy évvel ezelőtt voltunk.“ Ezért már 1939 végén „Cseh és szlovák kommunisták — népünk legnagyobb fiai“ című cikkében ismét megfogalmazta mély meggyőződését, hogy „a munkásosztálynak a Szovjetunióban megvalósult nagy eszméi egész népünk reményévé, az összes népek reményévé lesznek. És e remények felé vezetik a kommunisták a cseh és a szlovák népet, hogy megvalósításukkal új fejezethez jussanak a cseh és a szlovák nemzet történelmében“. * * * Amikor 1944 augusztusának végén kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, nem lehetett másként, minthogy a moszkvai rádióban felcsendült Jan Šverma hangja, tele büszkeséggel és reményekkel: „A szlovák nép felkelt, szembeszállva a német elnyomással. Ügy cselekedett, ahogy 1938 sorsdöntő napjaiban az egész csehszlovák nép cselekedni akart. A szlovák nemzet az első helyre állt ki Csehszlovákia nemzetei között, kivívva az első helyet magának az összes szláv és a békeszerető népek között.“ Jan Švermában élt a leküzdhetetlen vágy, hogy ne csak az írott és a kimondott szó erejével, és a segítség külső szervezésével, de személyesen is részt vegyen az antifasiszta és nemzeti felszabadító küzdelem utolsó szakaszának harcaiban. Ezért úgy döntött, hogy más elvtársakkal együtt Szlovákiának a felkelők által ellenőrzött területére megy.' A. Aszmolov, aki Jan švermával még Szlovákiába távozása előtt az ukrán partizánmozgalom főhadiszállásán ismerkedett meg, később ezt írta róla: „Lenyűgözött alapos felkészültsége, a helyzet kitűnő ismerete ... logikus következtetései, politikai gondolkodásának egyszerűsége és egyszersmind rendkívüli mélysége. Tetszett nekem őszintesége, emberiessége és rendkívüli szerénysége.“ Jan Šverma a szeptember 28—29-re virradó éjszaka érkezett nieg a felkelők által ellenőrzött területre és azonnal nekifogott a pártmunkának. Segített az SZLKP vezetésének, részt vett nyilvános pártgyűléseken és tömeggyűléseken, megvilágította a néphatalmi szervek, a forradalmi nemzeti bizottságok jelentőségét és küldetését. Pozíciójának súlyánál fogva, mint a CSKP moszkvai vezetésének képviselője, szilárdította a kommunista mozgalom egységét, és jelentős érdemei vannak a forradalmi szak- szervezetek egyesítésében, ami az üzemi bizottságok 1944. október 15-i podbrezovái konferenciáján jött létre. „A művelt, tapasztalt pártfunkcionárius, aki az utolsó években Moszkvában élt, sokat látott és tudott, tanácsot adott nekünk a pártmunka és a felkelő harc számos kérdésében“ — írja Gustáv Husák Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyvében — majd így folytatja: „Részt vett az SZLKP KB Politikai Bizottságának tanácskozásain. Minden iránt érdeklődött. Nem volt felettes, nem volt meghatalmazott. Egyszerűen együttműködött velünk, rendelkezésünkre bocsátotta ismereteit és tapasztalatait. Természeténél fogva is valahogy közel állt a szlovákokhoz: élénk volt, temperamentumos, komoly és vidám is. Megszerettük. Nyugodtabban, nagyobb biztonsággal hoztuk meg döntéseinket, ha közöttünk volt... Šverma nagyra értékelte az eredményeket, amelyeket a párt Szlovákiában az antifasiszta harc előkészítésében és vezetésében elért. Örült a sikereknek, mint forradalmár, aki felnőtt korában egész életét a dolgozó nép harcának szentelte, most — a Szlovák Nemzeti Felkelésben elemében volt.“ Jan Šverma a jövőre, a győzelemre gondolt — amely megnyitja az utat Csehszlovákia népeinek szabad élete előtt. Csak egyre nem gondolt: saját törékeny egészségére, az elképzelhetetlenül nehéz életkörülményekre Amikor a felkelők katonai helyzete kritikussá vált, elutasította az ajánlatot, hogy repülőgépen visszaviszik a Szovjetunióba. Közvetlenül azelőtt, hogy a németek megszállták Banská Bystricát, társaival együtt visszahúzódott a hegyekbe. Néhány száz harcost, katonat és partizánt, akik között ott volt Jan Šverma is, az a veszély fenyegette, hogy körülzárják őket a náci csapatok. Csak egyetlen megoldás maradt, a visszavonulás. Ez azonban azt jelentette, hogy meg kellett küzdeni az Alacsony-Tátra magas hegygerinceivel. Jan Šverma erejének utolsó megfeszítésével megmászta a Chabenecet, de ekkor már késő volt az elvtársak gondoskodása, nem tudtak segíteni rajta. 1944. november 14-én Jan Šverma a szlovák nemzet szabadságáért és a népi demokratikus Csehszlovákiáért azt adta oda, ami a legdrágább, amit az ember egyáltalán csak feláldozhat — saját életét. Halála után in memoriam megkapta a legmagasabb kitüntetést, amelyet a hálás utódok adtak a felszabadulás után a nemzet legnagyobb fiainak, harcosainak — a Szlovák Nemzeti Felkelés Hőse, Csehszlovákia Hőse kitüntetést és a Lenin-rendet. A nagy eszmények, amelyekért Jan Šverma harcolt és életét áldozta, azóta valóra váltak. VLASTIMIL KUPKA
