Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-14 / 38. szám, szombat

EGY-EGY SZOVJET, NORVÉG ÉS KANADAI ARANYÉREM Harmadszor is szovjet győzelem a biatlonjain 0 Mittermaier „csalk" ezüstérmes, de övé az összetett világbajnoki cím # Gy orskorcso4yőban olimpiai csúcs norvég kivitelben Tegnap a XII. téli olimpia 10. versenynapjának küzdelmei kerül­tek sorra, s az első szára az 1500 méteres férfi gyorskorcsolyázó verseny volt. Az 5000 méteres táv sikere után ismét norvég győze­lem született, a 27. születésnapját ünneplő Storhult jóvoltából. A 4X7,5 kilométeres biatlonváltóban a Szovjetunió csapata minden kétséget kizáróan igazolta, hogy a földkerekségen ma nincs jobb nála. Ugyancsak hatalmas érdeklődés várta a női óriásrafilesikMk versenyét és ebben a számban, meglepetésre kanadai siker szüle­tett, az első az innsbrucki téli olimpián. Mía öt számban avatnak bajnokot, ez a nap hosszútávű küzdel­meké. Befejeződik a jégkorong-torna A-csoportjának sorozata is. A XI. téli olimpia utolsó versenyszáma vasárnap a bergiseli sán­con a nagysáncverseny lesz. Erre ma 12.00 órától fogva tartják utolsó edzésüket a résztvevők. tatamivá ismét kiterceék Péntekon 50 000 néző övezte az Axamer Lizum csúcs mellett kiépített, 1255 méter hosszú, 385 méter &zíntkülönbségű, 49 kapuval nehezített óriásműle- sikló pályát, amelyen a legjobb női alpesi síelők innsbrucki küzdelemsorozata véget ért. Bár a győzelmet és ezzel hazá­ja első aranyérmét (ez egyben a 30. innsbrucki elsőség!) a ti- rnli fővárosban a 18 esztendős Kathy Kreiner nyerte, nem a kanadai versenyzőnő volt a fő szereplő ... Az olimpiai bajnok Kreimer három esztendeje vesz részt rendszeresein az alpesi síedők Világ Kupa küzdelemsoroaatá- ban, de igazi sikert még nem könyvelhetett el. Az alpesi síver­senyek egy nem hivatalos, de nagyon érdekes vonatkozása: a 25 éves Rosi Mittermaier há­rom érmével megszerezte az összetett világbajnoki címet, amiért csak azért nem kap újabb olimpiai aranyérmet, mert a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) nem fogadtatta el hiva­Az olimpia szombati és vasárnapi műsora SZOMBAT 8.30 A férfiak 50 kilométeres sífutása 9.00 Férfi 10 000 m es gyors­korcsolya verseny 10.00 A férfi óriásműlesikás I. futama , 13.00 A férfi óriásműlesiklás II. futama 14.30 A négyüléses bobok ver­senye VASÁRNAP 13.00 A síugrók nagysáncverse- nye 16.30 A műkorcsolyázók gála­estje 20.00 A téli olimpia ünnepélyes befejezése. talos, olimpiai éremszerző lehe­tőségnek az összetettet. Ismét kitünően szerepelt Dagmar Kuzmanová, a cseh­szlovák színek képviselője, aki a műlesiklásban elért 9. helye után most az őriásműlesiklás- ban is a 9. helyen végzett. Ez­zel a világbajnoki összetett ver­senyben hatodik lett, ami tekin­tettel a nagyon erős mezőny­re, kitűnő teljesítmény. A női óriásműJesiklás olim­piai bajnoka: Kathy Kreiner (Kanada) 1:29,13 perc 2. Rosi Mittermaier (NSZK) 1:29,25 3. Daniele Debernard (Francia­ország) 1:29,95 4. Lise-Marie Morerod (Svájc) 1:30,40 5. Marie-Theres Nadig (Svájc) 1:30,44 8. Mónika Kaserer (Ausztria) 1:30,49 9. Dagmar Kuzma nová (Cseh szlovákiai 1:30,69 A máseik norvég aranyérem Á férfi hosszúkorcsolyás ver­senyek negyedik számában Stensen 5000 méteres elsősége után ezúttal is skandináv si­ker született. A 27. születés­napját ünneplő norvég Jan Egil Storholt a kellemetlen verseny- körülmények ellenére nagyon jő teljesítménnyel 68 századmá­sodpercnyire maradt el a hol­land Schenk világcsúcsától, vi­szont a holland versenyző Sap- poróban felállított olimpiai re kordját alaposan megjavította. A párosítás érdekességének bizonyult, hogy a bajnok az ezüstérmes szovjet KondakovvaJ futott együtt. Nem indult vi­szont az 1000 méteien olimpiai bajnoki címet szerzett ameri­kai Müliler. Az olimpiai bajnok Storholt Innsbruckban Norvégia máso­dik bajnoki címét harcolta ki. Ezen a távon 1924. óta rendez­nek versenyeket, s ez volt az ötödik norvég elsőség. Storhol- tot rendkívül sokoldalúan kép­zett gyorskorcsolyázónak isme­ri a világ, bár éppen az 1500 méteres távon eddig nem ért el igazán kiugró eredménye két... A férfi 1500 méteres gyors­korcsolyázás olimpiai bajnoka: 1. Jan Egil Storholt ^Norvégia) 1:59,38 (új olimpiai csúcs) 2. Jurij Kondakov (Szovjetunió) 1:59,97 3. Hans van Helden (Hollan­dia) 2:00 87 4. Szergej Rjabec (Szovjetunió) 2:02:15 EREMTÁBLÁZAT 1976. II. 14. 1 2 3 4 S 6 pont 1. Szovjetunió 12 6 8 7 4 4 179 2. NDK ,6 4 5 4 4 2 104 3. NSZK 2 5 1 2 3 1 56 4. Finnország 2 4 1 3 0 1 48 5. USA 2 3 4 1 4 7 63 6. Norvégia 2 2 1 1 3 1 38 7. Svájc 1 2 1 2 3 1 34 8. Ausztria 1 1 2 2 3 4 36 9. Kanada 1 1 1 1 1 2 23 10. Nagy-Britannia 1 0 0 0 0 0 7 11. Olaszország 0 1 1 2 0 2 17 12. Hollandia 0 1 2 0 1 1 18 13. Svédország 0 0 1 3 2 1 18 14. Franciaország 0 0 1 1 1 1 10 15. Lichtenstein 0 0 1 0 0 n 4 18. Csehszlovákia 0 0 0 1 0 2 5 17. Magyarország 0 0 0 Q 1 0 2 S. Daniel Carroll (Egyesült Államok) 2:02,26 B. Piet Kleine (Hollandia) 2:02,28 A12. szovjet győzelem Seefeldben a Szovjetunió biatlon-válogatottja bebizonyí­totta, hogy kiemelkedően a vi­lág legjobbja! A téli olimpiai játékok történetének harmadik versenyét rendezték e számban, és a Szovjetuniónak jutott a harmadik aranyérem is 1968 és 1972 után. A szovjet olimpiai válogatott 12. innsbrucki aranyérmét szer­ző négyes több mint 150 méter előnnyel ért célba. A csehszlovák váltó jól kez­dett. A veterán Žižka, aki már Sapporóban is ott volt, a leg­jobb időt érte el a csehszlovák versenyzők közül, kitűnően fu­tott és lőtt és az ötödik helyen váltotta Sovišt, aki tartani tud­ta a váltó ötödik helyét. Kríž és PavlíCek azonban lassabban futott, gyengébben lőtt és en­nek tulajdonítható, hogy a csehszlovák biatlon-váltónak végül meg kellett elégednie a 9. hellyel. A biatlon-váltó olimpiai baj­noka: Szovjetunió (Alekszander Je- lizarov, Ivan Bjakov, Nyikolaj Kruglov, Alekszander Tyihonov) 1:57:55,64 óra 2. Finnország (Henrik Slöjt, Esko Saira, Juhani Suutarinen, Heikki Ikola) 2:01:45,58 3. NDK (Kari Heinz Menz, Frank Ulrich, Manfred Beer, Manfred Geyer) 2:04:08,61 4. NSZK (Heinrich Mehrin- ger, Gerd Winkler, Josef Keck, Klaus Gehrke) 2:04,11,36 5. Norvégia 2:05:10,28 ß. Olaszország 2:06:16,55 9. Csehszlovákia (Ladislav Zižka, Miroslav Soviš, Antonín Kríž, Zd. Pavlíček) 2:09:06,63 Magabiztosan, fölényese Az olimpiai jégkorong-torna esti mérkőzésén az aranyérem nagy várományosa, a szovjet csapat a finnek ellen biztos győzelmet aratott. Szovjetunió—Finnország 7:2 (3:0, 1:0, 3:2). Gólütők: Salimov (3), M^L cev (2), Sadrin és Jakusev, in? Vehmanen és Murto. A mérkőzés játékvezetői a svéd Hanqvist és a nyugatné­met Kompalla voltak. A szovjet csapat öt perc alatt három gólt ütött, ezzel már el is dőlt a találkozó sorsa. A fin­nek az első két harmadban nem keltettek jó benyomást. Amikor a szovjet együttes már megelégelte a gólütést, leg­alább az eredmény szépítésére futotta a finnek igyekezetéből. A döntő-siip e!őíü sorrend A NOB Végrehajtó Bizottsá­gának döntése szerint a cseh­szlovák csapat két pontját el­vették, de ezeket nem adták oda a lengyel együttesnek. A táblázatba csak a lengyel adott gól került bele, a csehszlovák gólok nem. A jégkorong-torna állása: 1. Szovjetunió 4 4 0 0 36:8 8 2. Csehszlovákia 4 3 0 1 14:6 6 3. USA 4 2 0 2 14:17 4 4. Finnország 4 2 0 2 12:17 4 5. NSZK 41 0 3 17:23 2 6. Lengyelország 4 1 0 3 8:30 0 A mai műsor: Egyesült Álla­mok—NSZK, Finnország—Len­gyelország, Szovjetunió—Cseh­szlovákia. O A torontói tenisztorna ne­gyeddöntőjének eredményei: Ries- sen (amerikai)—Roche (ausztrál) 6:1, 6:4, Borg (svéd)—V. Armltraj (Indiai) 6:3, 6:4. • Női kézilabda BEK negyed­döntő mérkőzésen a Medina San Sebastian 3:17 (1:6) arányú vere­séget szenvedett a Landhaus Wien csapatától. Jelenet a Csehszlovákia—NSZK jégkoron'g-mérkőzésről. JoLbról 25. számmal Ebermannt láthatjuk nagy küzdelemben a nyugatné­met védelemmel. '*~ F S f d mm ogmjas rajt az 8. labdarúgó-ligában Az eredeti kiírás szerint e hét végén teljes fordulóval, sorrend­ben a lG-kal kellett volna rajtolnia az I. labdarúgó-liga tavaszi idényének. A VSS Košice vezetősége a kedvezőtlen pályaviszonyok miatt kérte a Slovan elleni mérkőzés későbbi megrendezésének lehetőségét és a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség vezetősége — a tényállást figyelembe véve — ebbe beleegyezett. Így tehát a tava­szi nyitány legérdekesebb találkozója, a két éllovas rangadója nem most kerül sorra. Mivel ősszel 15 fordulót rendez­tek, természetesen nem azonos a csapatok otthoni és idegenben sorra került mérkőzéseinek száma. A 16. fordulóban az említett VSS —Slovan mérkőzés kivételével va­lahány esetben azok az együtte­sek a házigazdák, amelyek ősszel ezt a szerepet csak hét esetben töltötték be. A Dukla Pralia vendége a LIAZ Jablonec. A Dukla ősszel odahaza hétszer játszott, négyszer győzött, két döntetlent ért el és egyszer kapott ki. Nem vitás, hogy a két pont nagy várományosa. Az Inter Bratislava őszi hazai mérlege a következő volt: 7 5 2 0 1:2 12. Az ellenfél a Sklo Union Teplice, akárcsak az Inter mind­össze két ponttal van lemaradva a három éllovas (Slovan, VSS, Slávia) mögött. Ebben az esetben Is a házigazdát favorizálják. Slávia—Tfinec. A vendéglátó őszi hazai mérlege: 7 6 1 0 20:4 13. A prágai csapat a bajnoki címre tör, s mindkét pontot meg­szerezheti. Brno—Žilina. A házigazda is, vendége is 14 pontos, az előké­születi mérkőzéseken a jelenlegi vendégek nyújtottak meggyőzőbb teljesítményt. Döntetlenhez közeli eredmény várható. Trnava—Plzeň. Annak ellenére, hogy a vendégcsapat ősszel 1 ponttal gyűjtött többet, hazai győzelem várható. Ostrava—Lokomotíva. Nagyon közel állnak egymáshoz a bajnoki táblázaton, a Lokomotívának mind­össze egy ponttal van többje, ősszel idegenben csak 5 pontot szerzett a vendégcsapat, most Is legfeljebb az egyikre számíthat. Trenčín—Bohemians. Az őszi nyitány az újonc Trenőín meglepő prágai döntetlenjét hozta a zöld- fehérek ellen, s ennél több pontot Hucko edző csapatának idegenben nem is sikerült szereznie. Ottho­nában viszont csak egy pontot vesztett a trenčínl együttes, s ezért most Is teljes sikerére lehet számítani.. (Za) Végül felelevenítjük az I. liga őszi végleges táblázatát: 1. Slovan 15 8 25 29:14 18 2. VSS 15 9 0 6 36:24 18 3. Slávia 15 8 25 27:17 18 4. Dukla 15 7 2 6 28:21 18 5. Inter 15 7 2 6 13:11 18 6. Teplice 15 7 2 6 25:23 18 7. Plzeň 15 7 2 8 22:28 18 8. Bohemians 15 5 5 5 22:18 15 9. Trnava 15 6 3 8 19:18 15 10. Lokomotíva 15 7 1 7 23:29 15 11. Brno 154 6 5 19:17 14 12. Ostrava 15 5 4 6 18:22 14 13. Žilina 15 6 2 7 20:27 14 14. Trenčín 15 8 2 7 14:37 14 15. Jablonec 15 4 3 8 13:17 11 16. Tfinec 15 4 2 7 10:17 10 Kosárlabda BEK Férfiak: Real Madrid—SZ Rotter­dam 124:97 (50:51), UBSC Wien— Birra Forst Cantu 78:86 ( 44:40)* Maccabl Tel Aviv—Federale Luga­no 96:94 (Sl:47), Maes Pils—KK Zadar 103:84 (50:38). Nők: Akademik Szófia—Sparta Praha 71:49 ( 32:26), CUC Clermont Ferrand—Logis Brüsszel 118:53 (57:27), Evax Barcelona—Seas Ses- to San Giovanni 58:55 (29:20). Új szabályok a labdarúgásban? A FIFA játékvezető bizottsága kétnapos ülésen az új labdarúgó szabályok megszövegezésével fog­lalkozott. A tervezet 1977 júniusában ke­rül a FIFA Board elé, amely jogos a szabályok megváltoztatására. Az ott elfogadott az 1978. évi argen­tínai világbajnokság után lenné­nek érvényesek. A játékvezető bi­zottság öttagú küldöttséget küld ez év június 18-ra Porthcawl-ba (Wales) a FIFA Board ülésére. Tagjai: dr. Joao Havelange (bra­zil), Barcs Sándor (magyar), Koe Ewe Teik (malaysiaij, dr. Roger Barde (francia) és dr. Helmut Kaeser (svájci). A játékvezető bizottság egyéb­ként hozzájárult további szabály- tervezetek kipróbálásához. A feb­ruár 18.—március 1. közötti, via- reggloi nemzetközi ifjúsági tornán kipróbálják a rövid szögleteket. Abban az esetben, ha a kapufa és a 16-os oldalvonala között hagyta el a labda a játékteret, akkor a 16-os és az alapvonal találkozásé tói lehet belőni a szögletet. Egy másik kísérlet: az oldalvo­nalon kívülre került labdát nem csak dobással, hanem rúgással Is játékba lehet hozni. Kipróbálásá­ra az ez év toulonl nemzetköz! tornán kerül sor. Kísérletezésére engedélyt kapott a guatemalaí szövetség Is, de kérdéses, hogy az elmúlt napok földrengéskatasztró­fája miatt sor kerülhet-e ott be­látható időn belül labdarúgó-mér­kőzésekre. A FIFA játékvezető bizottsága legközelebbi ülését július 13-án Montrealban tartja, az olimpiai torna rajtja előtt. • • • Johann Cruyíf nem hosszabbítja meg szerződését a Barcelónánál. A világhírű labdarúgó hároméves szerződése június 30-án jár le, de már most hivatalosan bejelentette, hogy nem kíván tovább játszani a spanyol csapatban. Sokan úgy vélik, hogy Cruyff azért döntött így, mert a klub nyugatnémet edzőjével, Henes Weissweilerrel sehogyan sem jön ki. Cruyff egyik barátja elmondot­ta: a holland labdarúgó képtelen elfelejteni, hogy edzője lehívta őt a pályáról. A Barcelona vezetősége kísérle­teket tesz, hogy Cruyff megváltoz­tassa döntését, de ez a próbálko­zás nem sok sikert ígér. Megkérdezték Cruyffot. hogy a Barcelona után melyik klubban folytatja pályafutását? — Még nem döntöttem, de nagy a valószínííség, hogy visszatérek Hollandiába — felelte. A Jornal do Brasil hírügynökség jelentése szerint Pelé tízévi há­zasság után el akar válni felesé­gétől, ez ügyben már a bíróság­hoz fordult. Mint ismeretes, Pe- lééknek két gyermekük van, a 9 éves Kelly Christina és az 5 éves Edson Cholbl. Brazíliában egyéb­ként nincs válás. Egy másik, Pelével kapcsolatos hír New Yorkból: Pelé csapata, a Cosmos az új idényben a nagy ér­deklődés miatt az 55 000 nézőt be­fogadó Yankee Baseball stadion­ban játssza mérkőzéseit. Az első találkozóra május 2-án kerül majd sor. A Békéscsaba együttese a Voin- tao elleni mérkőzésen 4:2 arány*- ban győzött*

Next

/
Thumbnails
Contents