Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-13 / 37. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONT! BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1976. február 13. PÉNTEK BRATISLAVA ® XXIX. ÉVFOLYAM 37. szám © Ára 50 fillér SZÁNDÉKOK ES LEHETŐSÉGEK A pályaválasztásról, a továbbtanulásról ezekben a napokban a szokásosnál is több szó esik. Nem csoda, hiszen az érettsé­gizőknek rövidesen végleg dönteniük kell,'milyen pályát vagy szakmát választanak. Bár látszólag az egyén dolga, hogy el­döntse: továbbtanul-e, s ha igen, milyen karon vagy szakon — a pályaválasztás, a továbbtanulás a szocialista társadalomtan mégis közügy. Nemcsak azért, mert a tanulás irányítása, szer­vezése országos gond, hanem mert a továbbtanulás elsősorban a népgazdaság munkaerő-gazdálkodásának a kérdése. Köztudott, hogy a pályaválasztási szándékok gyakran nin­csenek szinkronban az adott lehetőségekkel; évről évre ma­radnak iires iskolai padok, betöltetlen férőhelyek, míg számos fiatalnak nem teljesülhet a vágya. Az utóbbi évek statisztikai adataiból és az előzetes felmérésekből arra következtethetünk, hogy az egyéni érdekek az idén is diszharmóniában lesznek az adott lehetőségekkel. Szlovákiában az 1976—77-es tanévben ugyanis az egyetemek és főiskolák nappali tagozatának első évfolyamaiban 11 000 érettségizett folytathatja tanulmányait, a továbbtanulás iránt azonban mintegy 20 000 fiatal érdeklődik. Az igények és a lehetőségek között aránytalanság mutatko­zik a pályázók megoszlását tekintve is; a felsőoktatási intéz­mények humán irányzataira — a korábbi évekhez hasonlóan — a kelleténél lényegesen többen jelentkeznek majd, míg a természettudományi és műszaki pályákat méltánytalanul mel­lőzik. Előreláthatólag nagy lesz a túljelentkezés az egyetem orvosi, jogi és bölcsészkarán, míg a természettudományi karra és a műszaki főiskolákra pályázók száma alig haladja majd meg a felvehetők számát. Pedig a társadalmi szükségleteket figyelembe véve a műszaki főiskolákon több mint 5000 fiatal­nak tudnak helyet biztosítani. Nem akarjuk bizonygatni az egyéni és a társadalmi érdek közti egyenetlenség káros voltát, hiszen a pártdokumentumok is nem egyszer rámutattak a szándékok és a szükségletek ösz- sznhangolásának fontosságára. Legutóbb pedig az SZSZK Ok tatási Minisztériuma a szülőkhöz intézett levelében foglalkozott a kérdéssel, megvilágítva, milyen áldatlan következményei le­hetnek az igények és a lehetőségek közti aránytalanságoknak. Ám hangsúlyozni szerelnénk, hogy bizonyos fokú korlátozásra, szabályozásra szükség van, hogy elejét vegyük az ösztönösség- nek és esetlegességnek. Az aránytalanság megszüntetése érde­kében a szocialista társadalomban tudományosan megalapozott tervek alapján határozzák meg az egyes felsőoktatási intézmé nyék irányszámát. Szükségesnek tartjuk viszont megjegyezni, hogy a tudomány és a technika gyors ütemű fejlődése, az egyre nagyobb méreteket öl Lő gazdasági előrehaladás, a tudo­mányos-technikai forradalom megköveteli a társadalomban fog­lalkoztatott egyének összetételének a megváltoztatását is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy fokozottabb mértékben előtérbe kerül a műveltség, a szakképzettség kérdése, hanem feltételezi a műszaki végzettséggel rendelkezők számának a növelését is. Hiszen a tudományos-technikai, forradalomban a műszaki és természettudományoknak kulcsszerepük van. Napjainkban tehát — a jövőben pedig még inkább — feltétlenül növekednie kell a természettudományos műszaki képzésben részt vevő fiatalok hányadának. S hogy a szakemberek a tervszámok összeállítá­sa során szom előtt tartották a népgazdasági szükségleteket és a jövő követelményeit is, arra csupán egy példa: az 1976— 77-es tanévben a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskolára össze­sen 2720 fiatalt vesznek fel, 105-el többet, mint az előző isko­lai évben. A párt oktatáspolitikájának következetes valóra váltásával arra kell törekednünk, hogy minél több fiatal számára tegyük vonzóvá a műszaki és a természettudományos irányzatokat, egyébként — szakképzett műszaki káderek és tudományos dol­gozók hiányában — képtelenek leszünk lépést tartani a fejlő­déssel. A pályairányítás azonban nem szorítkozhat csupán az érdeklődés felkeltésére. Ennek hatékony oktaitással kell páro­sulnia; különös gondot kell fordítani a matematika és a fizika tanítására. Ezek a tantárgyak ugyanis az oly sokat hangozta­tott természettudományos és matematikai gondolkodás alapjai. Diákságunk többsége viszont éppen a matematika miatt mellő­zi és kerüli a műszaki, illetve természettudományos ssakokat. Ľ feladatok megoldásának útjában azonban igen gyakran a hagyományos és téves beidegződések állnak. A hagyomány sú­lya nemegyszer megnehezíti a lehetőségek felismerését, a pá lyairányítás helyes értelmezését. A múlt káros örökségeként társadalmunkban egyesek szemében, sajnos, még mindig csak az orvosi vagy a jogi pálya jelent rangot, az emberek meg­ítélési skáláján csupán a humán értelmiségnek van tekintélye. A műszaki végzettségű egyének egy kissé háttérbe szorulnak, mintha a közvélemény nem tudatosítaná a technika, a termé­szettudományok, tehát a mérnökök, u tervezők, a matematiku sok és a vegyészek munkájának fontosságát. Nem kell bizony­gatnunk, milyen hamis és káros- az ilyen felfogás s következ tében a fiatalok milyen téves szemléletet alakíthatnak ki. Nem lehet ezért eléggé hangsúlyozni a szűklátókörű felfo­gás megváltoztatásának szükségességét. Pedig a szülők, amikor azt hallják, hogy igazodni kell a népgazdasági igényekhez, felsóhajtanak, hogy gyermekük nem lehet az, amihez kedve van. Ha jól meggondoljuk, a népgazdaság, a társadalom szűk ségletei. a szülők szükségletei is. Mérlegeljük csak, a jövő szempontjából milyen veszélyt rejt magában a tervszámok túllépése: talán egy évtized sem telne el, s egy-egy divatos szakmában munkaerő-felesleggel, más, kevésbé vonzó pályán viszont munkaerő hiánnyal küzdenénk. Közös érdekünk tehát, hogy a társadalom anyagi és szellemi javait biztosító szakmák, pályák utánpótlást nyerjenek. Most, hogy közeledik a végső döntés ideje, a továbbtanulni szándékozók fontolják meg az elmondottakat és a lehetőségek reálisabb megítélésével gondolják végig, hol érdemes próbál­kozni, hol van nagyobb esély a felvételre. TÖLGYESSY MARIA Az alkotó kezdeményezés jegyében Naponta több cikkben, hírben adunk számot olvasóinknak a Csehszlovákia Kommunista Pártja közelgő XV. kongresszusa tiszteletére kibontakozott széles körű munkakezdeményezés eredményeiről és irányvételéről. A CSKP Központi Bizottságá­nak kongresszusi levelét a dolgozók megértették, magukévá tették, s jó figyelmüket a népgazdaság hatékonyságának nö­velésére, a tartalékok mozgósítására és nem utolsósorban a társadalmi aktivitás elmélyítésére irányítják. KIKSZUSII TISZTELETÉRE A Tábori Járási Építő­vállalat dol­gozói a kong­resszus tisz­teletére fel­ajánlották, hogy az idén a munkafo­lyamatok ésszerűbb megszervezésével huszonkét munkaerőt takarítanak meg és 750 000 koronával csökkentik az önköltséget, valamint 643 000 korona értékben túllépik az árutermelési tervet. A píseki Dél-csehországi Sütőipari Üzem dolgozóinak kongresszusi fel­ajánlása a fogyasztók igényei­nek tökéletesebb kielégítésére és a gazdaságosság elmélyíté­sére irányul. Az anyagi és egyéb ráfordítások terén tíz­ezer korona megtakarítását tűzték ki célul, s a tökélete­sebb anyagfelhasználással tíz tonna liszt megtakarítását ter­vezik. Ezenkívül a sütőipari üzem dolgozói felajánlották, hogy a munkakörnyezet szépí­tése terén ezer óra díjtalan társadalmi munkát végeznek. A kongresszus és az év to­vábbi jelentős eseményeinek tiszteletére kibontakozó felaján­lási mozgalom nem maradt visszhang nélkül a kultúra és a szolgáltatások terén sem. A kulturális élet dolgozói is ki akarják venni részüket az egész társadalom javát szolgáló kez­deményező alkotómunkából. A közművelődés, a kulturális élet dolgozóinak konkrét felajánlá­sai nem csupán a terven felüli többletmunkában nyilvánulnak meg, de jelentősen hozzájárul­nak a szocialista kultúra hatá­sának fokozásához, a szocialis­ta tudat megerősödéséhez. A Parlamenti küldöttség utazik az MKK-ba (CSTK] — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szö­vetségi Gyűlésének küldöttsége Alois Indrának, a CSKP KB El­nöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével a közeli napokban Apró Antal­nak, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottsága tag­jának, a Magyar Népköztársa­ság Országgyűlése elnökének meghívására a Magyar Népköz- társaságba utazik. A CSSZSZK legfelső törvény­hozó testületének képviselőiből álló küldöttség hivatalos baráti látogatása a CSSZSZK és az MNK párt- és kormányküldött­ségei 1974 áprilisában tartott sikeres tanácskozásának ered­ményei alapján történik. A cseh­szlovák és a magyar képvise­lők találkozója további alkal­mat nyújt az eszmecserére, az eredményesen fejlődő csehszlo­vák-magyar kapcsolatok elmé­lyítésére, a Varsói Szerződés és a KGST-országok egységének megszilárdítására és a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseinek megvitatására. A CSSZSZK Szövetségi Gyű­lésének és a Magyar Népköz- társaság Országgyűlésének kép­viselői a látogatás keretében tapasztalatcserét tartanak a két testvérország parlamentjei tevé­kenységéről, majd megvitatják a további eg/Uttműködés lehe­tőségeit Hradec Králové-i Szakszerveze­ti Művelődési Ház tizenkét szakköre, illetve együttese nemrég adta át kongresszusi felajánlását a művelődési ház vezetőségének. A képzőművé­szeti szakkör tagjai például el­határozták, hogy rajzokban örökítik meg a kelet-csehorszá­gi kerület székhelyének szo­cialista jelenét, fejlődését ki­fejező létesítményeket. A sza­valókör tagjai vállalták, hogy a XV. kongresszus tiszteletére te­matikus irodalmi műsort állíta­nak össze. A Havlíckűv Brod-i Járási Mű­velődési Központban szocialista brigád címért versenyző kollek­tíva alakult, amely főképpen az ifjúság körében végzett kulturá­lis nevelőmunkára, valamint a polgári ügyek testületei számá­ra hasznos műsorok összeállítá­sára helyezi a hangsúlyt. Ezen­kívül, a kongresszust megelőző Időszerű kultúrműsort állítanak össze, amelyet bemutatnak a já­rás számos falujában, elsősor­ban azokban a helységekben, ahol gyenge a kulturális tevé­kenység, A kongresszusi munkaver­seny sokrétű kezdeményezésre ösztönözte a Brnói Városi Nép­egészségügyi Intézet IV. egész­ségügyi körzetében dolgozó fia­tal orvosokat, egészségügyi dolgozókat is. Néhány nappal ezelőtt, a város- és faluszépíté- si akció keretében elkészült a III. városi kórház új, 120 férő­helyes moziterme, amelynek belső munkálatain összesen ezer órát dolgoztak ingyenes társadalmi munkában. Kiveszik részüket az idős emberekről va­ló gondoskodásból Is. A rend­szeres, megelőző kivizsgáláso­kon kívül különböző szociális jellegű segítségben részesítik az erre rászoruló nyugdíjasokat. Vállalták továbbá, hogy véd- nökségi üzemükben, a brnó-lí- šeňi görgőscsapágy-gyárban a ! Folytatás a 2. oldalon f A Košická Po­liankami Sertés- hizlalda dolgo­zói a XV. párt- kongresszus tiszteletére ér­tékes felajánlá­sokat tettek, amelyeknek összértéke 2 millió 325 ezer korona. Felvé- telünkön: dr. Pavol Balent és Agata Cerve ňáková labo­ráns, az egyik versenyző szo­cialista műm- kabrigád tagjai laboratóriumi munkájuk köz­ben. (Felvétel: A. Haščák — CSTK] Gondoskodnak a biztonság és a rend fenntartásáról Kéthónapi szünet után Bejrútban kinyitottak a bankok 9 Az izraeli megszállók folytatják terrorakcióikat az arab lakosság ellen # Cljabb támadás dél-libanoni falvak ellen Bejrút — Izraeli alakulatok szerdán isméi tüzet nyitottak dél-libanoni falvakra. Az Al- Zujir bejrúti napilap csütörtöki jelentése szerint Tall Al Nalias közelében mintegy félszáz iz­raeli katona tört be libanuni területeikre. Később tüzérségi tűz fedezete alatt ismét vissza húzódtak. Ugyanaznap izraeli hadihajók Sarafand térségében libanoni felségvizekre hatoltak be, s ott megakadályozták, hogy a liba­noni halászba jók kifussanak a tengerre. Bejrut centrumában csütörtö­kön — több mint kéthavi szü­net után — kinyitottak a ban­kok. A bankügyletek intézése a normális mederben folyt. A biztonság és a rend fenntartó sár ól a főváros kereskedelmi negyedében elhelyezkedett liba nőni páncélos egységek gon­doskodtak. Damaszkusz — Az Izraeli ha tóságok azt tervezik, hogy az 1987 óta megszállt arab terü­leteken további 150 katonai jel­legű települést létesítenek — közölte a WAFA palesztin hír- ügynökség az Izraeli földműve­lésügyi miniszter egyik nyilat­kozatára hivatkozva. Hebron térségében máris 1000 hektár területet foglaltak le e célra. A megszállók egyidejűleg folytatják terrorakcióikat az arab lakosság ellen. A gazai övezetben a minap 15 évi fegy- házra, illetve életfogytiglani börtönre ítéltek két arabot. A vádirat szerint „ellenállást ta­núsítottak“ a megszálló ható Sággal szemben. Kairó — Az egyiptomi kor­mány ülésén az új ötéves ter­vét vitatta meg. A terv a nem­zeti jövedelem igen magas — évi hét-tiz százalékos emelkedé­sét irányozza elő és célul tűzi ki, hogy a tervidőszak végere felszámolják az ország fizeté­si mérleghiányát. A mérleg­hiány jelenleg — konvertibilis (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents