Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-16 / 39. szám, hétfő

Kényszermegoldás a jégkorong-ligában Nitra jégkorong-szurkolót nagy eseményt kaplak, hiszen az ottani jégstadlönban került sorra az egyik Csehszlovák utánpótlás-válogatott—Szovjet unió „B" válogatott mérkőzés, amelyen felvétem lünk készült. (Malis felvétele] Az üszBSjJOrt jövendő fellegvára? Az 1965. évi árvíz után Párkányban olyan gátat építettek, hogy azóta a város lakossága nyugodtan alhat, a Duna ára­dása nem okoz gondot. Sőt mi több, az eddigi „Vadas“ elne­vezésű lápos területen úszóközpontot szándékoznak létesíteni. Két medencét már az idén átadnak rendeltetésének. Ezzel egy nagyszabású terv megvalósítása veszi kezdetét, s ennek részleteiről Jung György, a párkányi testnevelési és sport- mozgalom Ismert személyisége számolt be részletesen. Mivel az 1976-os évben olim­piai torna is volt, világbajnok­ság is lesz, a csehszlovák L jégkorong-ligában az előző gya­korlattól elti&rő megoldási mó­dot kellett választani. Erre azért volt elsősorban szükség, hogy kidomborodhasson az or­szágos válogatott elsőrendű ér­deke, legjobb csapatunk ala­posan. a pontküzdelmektől nem terhelten készülhessen fel az esztendő mindkét jégkorong- kicsúcsosodására. Az I. ligában szereplő 12 csa­pat mindegyike valahány ellen­felével oda-vissza alapon mér­kőzött meg, s így, 22 forduló után kialakult a sorrend az 1— 6., valamint a 7—12. helyen. Ez a megosztás azt jelenti, hogy az országos bajnoki cí­mért csak hat csapat, az SONP Kladno, a bajnoki cím védője, a Tesla Pardubice, a Dukla Jih­lava, a ZKL Brno, a Sparta Pra­ha és a Skoda Plzeň együtte­sei mérkőznek egymással to­vábbra is kétfordulós alapon, de az eddigi 22 forduló szám­szerű eredményeit, adatait ma­gukkal viszik a döntő-csoport­ba is. Kétségtelen az SONP Kladno előnye, hiszen egy pont különb­séggel áll a bajnoki táblázat élén, de nagyon szívós ellen­felének ígérkezik a Tesla Par­dubice, az exbajnok együttese, hiszen csak egy pont választja el az acélgyári csapattól. A Dukla Jihlava négy, a ZKL Brno öt, a Sparta Praha hét, s a Skoda Plzeň szintén hét pont­tal van lemaradva az éllovas mögött. A jelek tehát SONP—Tesla párviadalt ígérnek az országos bajnoki címért. A Kladno együttese így szere­pelt házigazdaként: 11 9 0 2 54:20 18 pont idegenben: 11 5 2 4 43:29 12 pont Pardubice otthon: 11 6 5 0 46:27 17 pont idegenben: 11 6 0 5 40:37 12 pont A legutolsó évtized eredmé­nyekben szűkölködő időszaka ellenére mindig rangos ese­ménynek számít Rimavská So- botán (Rimaszombaton) a járá­si asztalitenisz-bajnokság. A nemrég megrendezett sereg­szemlén Is közel százan áll­tak asztalhoz, jobbára fiatalok. Az őrségváltásra a jelek sze­rint várni kell, hiszen a bajno­ki címek "meg az értékesebb helyezések mind a versenyta­pasztalattal rendelkező asztali­teniszezők birtokába kerültek. A város egykori I. ligás együttesét még ma is arany­csapat néven nevezik a szur­kolók, s az árnyékukban fel­nőit generáció legszínesebb egyéniségének, Zsíros Jánosnak nagy sikerét hozta az idei se­regszemle. Nemcsak az egyéni bajnokságot nyerte fölényes biztonsággal, hanem a két pá­ros számban is diadalmasko­dott. A résztvevő versenyzők zömét adó rimaszombati egye­Az alsó régióban a következő hat csapat szerepel: VSŽ Koši­ce, Slovan Bratislava, VŽKG, Motor České Budéjovice, CHZ Litvinov, Ingstav Brno. Itt egyetlen tét van: elkerül­ni a kiesést, amely a bajnoki táblázat utolsó helyezettjére vár. A kiesőjelölt az újonc Ing­stav Brno, amelyet öt pont vá­laszt el a hozzá legközelebb állótól, a CHZ Litvinov együt­tesétől. Keserű a VSŽ játékosok és szurkolók szájíze, hiszen csak egy árnyalattal rosszabb a gól- arányuk, mint a Skoda Plzeň csapatáé, amely viszont a „fel­sőházban“ szerepelhet. Kétségtelen, hogy a látoga­tottság a „felső csoportban“ ígérkezik jelentősnek, s ez na­gyon hátrányos helyzetbe hoz­za a második hatot. Nem is olyan régen Ján Star­ší, a Slovan Bratislava előbbi edzője, aki ma a csehszlovák jégkorong-válogatott társedzője ezt a kijelentést tette, ... lega­lább 7000-es látogatottság kell ahhoz, hogy a jégkorong-talál­kozó ne járjon ráfizetéssel.. é A neves, a rangos, az ered­ményes csapatok minden eset­ben vonzzák a közönséget, a gyengébbnek minősültek kevés­bé. Egyelőre sovány vigasz, hogy a következő idényben visszatér­nek a négyfordulós rendszer­hez, amely során minden együt­tes valahány ellenfelével két­szer mérkőzik meg odahaza is, idegenben is. Az ilyen' megol­dás gondoskodik a jégkorong- slágerekről mind a 12 első li­gás együttes jegén. Ez a megállapítás nem új, de így is figyelmeztető. Igenis határozottan előnyben kell ré­szesíteni az országos válogatott érdekeit, de a jelenleginél el­fogadhatóbb megoldás az 1975/ 76-os idény előtt is kínálkozott. ZALA JÖZSEF stíleden a Lokomotíván és a Slovan CSTP-n kívül évről évre több falusi egyesület küldi el a seregszemlére legjobbjait. A gortvai, a méhl, a Veiké Terla- kovce-i és az uchái versenyzők tudása még nem éri el a diví­zióban szereplőket, de a jövő szempontjából részvételük bíz­tató. Az idei bajnokság leg­jobbjai: Férfi egyes: Zsíros János (Slovan ČSTP Rim. Sobota) 2. Pecsök János (Lokomotíva R. S.), 3—4. Huszti Gyula és Pin­tér János (mindkettő Slovan CSTP). Férfi páros: 1. Zsíros, Huszti, 2. Pintér, Kovács (Slovan ČSTP). Vegyespáros: Zsíros, Huszti- né (Slovan), 2. Molnár, Machy- niaková (Lokomotíva). Női egyéni: MaChyniaková, 2. Husztiné, 3.—4. Kederová (V. Teriakovce) és Török E. (Loko­motíva). (HACSI) Eddig a párkányi szurkolók­nak a labdarúgók, súlyemelők, vízimotorosok és kézilabdázók szereztek elsősorban sok örö­met. Az az érzésünk: nem kell sokáig várni és a Dunamenti városban újabb sportág Indul­hat el a fejlődés útján! Vagy talán tévedünk? — Nem, mert valóban nagy­szabású terveket kovácsolunk. A helyi üzem, a JUHCELPAP segítségével, támogatásával ti­zenöt év alatt sportcsarnokot, teátrumot és szanatóriumot 33,1/3-os fedett uszodát, amfi­teátrumot és szanatóriumot szeretnénk Párkányban építeni. A 16 medencét magába fogla­ló komplexum már épül és jú­lius 1-én az 50 méteres olim­piai, valamint egy '25 méteres uszodát a sportág szerelmesei már birtokukba vehetnek. Mindkét medence már kész és tavasszal kerül sor a csempé- zésre. Amint értesültünk, a párká­nyi termálvíz 41 C fokú, tehát több célt szolgálhat. Bizonyára terveiknél ezt sem hagyták fi­gyelmen kívül? — Amint már említettem, szanatóriumot is építünk, tehát a termálvizet gyógykezelésre is felhasználjuk majd. Az úszó­sport fejlődésének szempontjá­ból a víz hőfoka sokatígérő lehetőségeket nyújt, hiszen né­hány medencét — az érdeklő­dés méreteitől függően — té­len is üzemeltethetünk. A kö­zelben az uszodákból lefolyó vizet felhasználva tavat létesí­tünk, közepén egy szigettel, rajta pedig halászcsárdával. — Természetesen az autó- kempingről sem feledkezünk meg, hogy az ide látogatók igényeit teljesen kielégítsük. Aki kellemesen akarja majd tölteni idejét, akár szombaton —vasárnap, vagy hétközben szabadsága alatt, nyugodtan el­látogathat az új létesítménybe, mert it nemcsak csónakázásra, fürdőzésre lesz alkalma, hanem minden tekintetben törődünk az étkezés, az ellátás biztosításá­val is. Ha mindennek híre megy, valószínűleg nagy lesz az ér­deklődés az új létesítmények iránt. Számolnak ezzel? — Hogyne, hiszen már több üzemből érdeklődtek: szeretné­nek itt üdülőházakat építeni, hogy dolgozóik élve a termál­víz gyógyhatásúval, rendbehoz­zák egészségüket. Nem valószí­nű azonban, hogy az illetéke­sek hozzájárulnak ilyen üdülők létesítéséhez. Bár az idén még „csak“ két uszoda áll az érdeklődők ren­delkezésére, már most, azaz időben kellene az úszásokta­tás folyamatosságát, a verseny­zők nevelését biztosítani. — Eddig az alapfokú testne­velési foglalkozás keretében ta­nítottuk meg a gyerekeket úszni. Most, érthetően lényege­sen javulnak a feltételek, s ezért a helyi fUHCF.LPAP test- nevelési egyesületében úszó- szakosztályt létesítenek. Persze ez nem Jelenti azt, hogy azon­nal jóképességü úszókat, ver­senyzőket tudnak neveint. A legnagyobb, és úgy tűnik, a leg­nehezebben megoldható problé­ma az edzők kérdése. Pedig nélkülük valamirevaló munkát végezni nem lehet. — Párkányban jelenleg egy- -két III. osztályú edző azon­nal megkezdhetné munkáját. Ez azonban versenyzők nevelésé­hez nem elegendő. Ahhoz, hogy az úszószakosztály Jövendő tag­jai fokozatosan gyarapíthassák tudásukat, Javítsanak eredmé­nyeiken, több oktatóra, edzőre — természetesen II. osztályú minősítéssel rendelkezőkre is — lesz szükségünk. Munkáju­kat módunkban lesz kellőkép­pen értékelni, csak jöjjenek és dolgozzanak becsületesen. — Véleményem szerint azok­ban a dél-szlováklat járások­ban — Dunaszerdahely, Komá­rom, Érsekújvár, Párkány , ahol biztosítva vannak a kö- körülmények, célul kellene ki­tűzni, hogy minden egészséges gyermek tanuljon meg úszni, úqy mint ahogyan például a Magas-Tátrában élő fiatalok kivétel nélkül gyakran már óvodáskorban elsajátítják és később tovább fejlesztik a síelés tudományát. Remélem, nekünk az úszósport terén eb­ben rövidesen sikerül, jó példát szolgáltatni. Ismerve a párkányiak sport- szervezetét, bízhatunk abban, hogy egy két esztendőn belül nemcsak lefektetik az úszó- sport szilárd alapjait, hanem annak színvonalán nagyot len­dítenek. Ez közös érdek és jól tudják, hogy ha másért nem, gyermekeik kedvéért feltétlenül meg kell tenniük. KOLLÁR JÓZSEF A TAPASZTALTABBAK SIKERE A LEGJOBB ALAP AZ IFJÚSÁG Šajúnek (balról) az Inter Bratislava labdarúgó-csapatának mindenese volt az őszi idényben. A tőle megszokott jó teljesítmények komoly rang hoz juttathatják együttesét a tavaszi évadban is. A levicei (lévai) járás párt és közigazgatási szervei meg­tárgyalták a Slovan Levice lab­darúgó szakosztályának műkö­dését és komoly intézkedése­ket hoztak a minőségi változás céljából. Fő feladatként tűzték ki a labdarúgócsapat magasabb osztályba jutását már az 1975/76 ms bajnoki évben. Az őszi szereplésből kiindulva ez aligha valósul meg. A szurko­lók is látják, hogy a csapat­ban kevés a saját nevelésű já­tékos, akik szívvel-lélekkel küz- denének nemcsak az együttes, hanem a város, sőt még a já rás színeiért is. Dr. Jozef Smirják a CSSZTSZ JB titkára szerint fájó problémák a szak­mai munka terén felmerülő hiányosságok, amelyeket még tavaszig meg kell oldani. Meg kell találni a kellő módszere­ket a játékosok teljesítményé­nek növelése érdekében. Már a közeljövő egyik legfontosabb feladata saját nevelésű játéko­sok képzése, hogy Léva ne le­gyen ráutalva erősítések kere* sésére, inkább a lévaiak segítsék ki a járás más csapatait. Vigasztaló, hogy a legutóbb valami új folyamat kezdődött a lévai ifjúsági labdarúgásban. A legkisebbek Leboc és Répán ed­zők vezetésével a járási bajnok­ság éllovasai, a valamivel idő­sebbek csapata a kerületi baj­nokság első helyezettje. Az utóbbiaknál az edzői teendőket Vidra József látja el. A fiata­lok közül többen szerepeltek a nyugat-szlovákiai kerületi válo­gatottban, Blelik és Tonkovič pedig Szlovákia együttesében is. Az utóbbit hazánk egyik legtehetségesebb ifjúsági szél­sőjátékosaként emlegetik. Az ifjúságiak küzdőszellemét n/u- godtan átvehetnék az idősebb játékosok is. A vérátömlesztés tehát meg­kezdődött, a legfontosabb hogy akik ezt a folyamatot végzik, továbbra is jól munkálkodja­nak. ABEL GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents