Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-16 / 13. szám, péntek

Hozónkba érkezeit a Portugál Köztársaság külügyminisztere Előkészületek az SZKP XXV. kongresszusára Moszkva — Az SZKP XXV. kongresszusára való előkészüle­tek jegyében kezdődnek meg január második felében a szö­vetségi köztársaságok pártszer­vezeteinek konferenciái. E hé­ten tartják a területi konferen­ciákat, valamint a szövetségi köztársaságok fővárosai párt- szervezeteinek tanácskozásait. Ugyanakkor folytatódnak a ta­nácskozások az OSZSZSZK te­rületén, valamint az autonóm köztársaságokban. A pártkonferenciákon értéke­lik a kilencedik ötéves terv tel­jesítését, valamint megtárgyal­ják az SZKP Központi Bizottsá­gának javaslatát a népgazda­ságfejlesztés új ötéves tervéről. A konferenciákon megválaszt­ják az új vezetőséget, a vég­rehajtó szerveket, valamint az SZKP XXV. kongresszusának küldötteit is. A szovjet pártsaj­tó hírei azt bizonyítják, hogv SnroJa ragaszkodik az el nem kötelezett kMlíjMriitikáímz London — juiius Uyerere tanzániai elnök a Guardian cí­mű angol lapnak adott interjú­ban Angolával kapcsolatban a következőket mondotta: Afriká­nak üdvözölnie kell azoknak a segítségét, akik támogatást nyújtanak az Angolai Népi Köz­társaság kormányának a dél- afrikai agressziód elleni harcá­hoz. 1974-ig az angolaiak a portugál kolonializmus ellen küzdöttek és ebben a harcban sokoldalú segítséget kaptak a Szovjetuniótól és a szocialista országoktól. Ugyanakkor az Egyesült Államok nemcsak hogy nem támogatta a népi fel­szabadító mozgalmakat, hanem éppen ellenkezőleg, segítették a Salazar- és a Caetano-rezsi- met abban a törekvésében, hogy eltiporják a felszabadító moz­galmakat. Jelenleg — hangsú­lyozta Nyerere — az MPLA ve­zetésével az Angolai Népi Köz­A palesztin nép jogainak biztosítása a béke előfeltétele a tanácskozásoknak munka jel­lege van és a problémákat kri­tikusan közelítik meg. Nemcsak azt értékelik, ahol sikereket ér­tek el, hanem bírálják a hiá­nyosságokat, főleg a munkaidő kihasználása, valamint a nyers- anyaggal és az energiával való gazdálkodás terén. Tegnap újabb területi konfe­renciák kezdték meg munkáju­kat. Kaliny ingrádban, üren- burqban és Novoszibirszkban. Az orenburgi területi konferencia rendkívüli figyelmet szentelt a földgáz feldolgozását érintő feladatokra, beleértve az Oren­burg és a Szovjetunió nyugati határai közötti gázvezeték épí­tését is. A kalinyingrádi ta­nácskozáson elsősorban a ha­lászat és az élelmiszeripar kér­dései, a novoszibirszkben pedig a terület ipari termelésének kérdéseire helyezd r hang­súlyt. társaság népe fegyveres harcot folytat a dél-afrikai agresszo- rok ellnn nk'ket az Egyesült Állam"K fep1" és hadi­anyag}? .* ml el. „Ily módon az MPLA-nak az amerikai agresszióval szemben is harcba kell szállnia. Az Egyesült Államok és a nyugati országok azzal az ürüggyel használják fel a Dél-afrikai Köztársaságot és a zsoldosokat az angolai belügyekbe való be­avatkozáshoz, hogy a Szovjet­unió az Atlanti-óceánnak ebben a térségében állítólag katonai támaszpontokat akar építeni és ezért nyújt támogatást az ango­lai népnek. Ez az érv már csak azért is alaptalan, mert az MPLA hivatalos nyilatkozatai egyértelműen kimondják: An­gola ragaszkodik az el nem kö­telezett külpolitikához* — mon­dotta a kelet-afrikai ország ál­lamfője. (folytatás az 1. oldalról) a portugál külügyminiszter első látogatása Csehszlovákiában fontos mozzanat a két ország kapcsolataiban, s hogy a ta­nácskozások hozzájárulnak nemcsak a kölcsönös kapcsola­tok fejlesztéséhez, hanem az eu­rópai együttműködés és béke megszilárdításához is. A két mi­niszter kifejelte meggyőződé­sét, hogy a megbeszélések, amelyek közvetlenül kapcsolód­nak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének és a Portugál Köztársaság elnökének találkozáséra Helsinkiben, az európai biztonsági és együtt­működési értekezleten, szilárd alapul szolgálnak majd a cseh­szlovák—portugál kapcsolatok fejlesztéséhez valamennyi terü­leten. Ezek fejlesztésében, te­kintet nélkül a két ország el­térő politikai ós történelmi fej­lődésére, további lehetőségek rejlenek főképp a gazdasági, a kereskedelmi, a kulturális, az (ČSTK) — A Kubai Tudomá­nyos Akadémia küldöttsége, élén dr. Zoilo Marinello Vidaur- reta professzorral, az Akadémia elnökével, a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia Elnökségének meghívására tartózkodik ha­zánkban. A küldöttség tegnap délelőtt Prágából Bratislavába érkezett. A Szlovák Tudományos Aka­démián a vendégeket Vladimír Hajko akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke fogadta. Ián Janik, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a KB titkára tegnap Ivan Litvajnak, az SZLKP KB osztályvezetőjének oktatásügyi, a tudományos és a sportkapcsolatok és az egyes szakminisztériumok kapcsolatai­nak területén. A miniszterek megelégedéssel állapították meg, hogy a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság és a Portugál Köztársaság kö­zött már megtörtént a kapcso­latok felvétele a külügyminisz­tériumok, a kereskedelmi ka­marák vonalán, s hogy tárgya­lások folynak kulturális egyez­mény és további szerződések megkötésére konzultáns téren, a közlekedés terén ós a közös érdeklődésre számot tartó to­vábbi kérdésekben. Bohuslav Chüoupek csehszlo­vák külügyminiszter a megbe­szélések folyamán hangsúlyoz­ta, hogy Csehszlovákia népe üdvözölte a fasiszta diktatúra megdöntését Portugáliában és mély rokonszenvvel kíséri figye­lemmel Portugália demokratikus erőinek az új, szociálisan igaz­ságos társadalom felépítésére irányuló erőfeszítéseit. jelenlétében fogadta a kubai küldöttség vezetőjét. Janik elvtárs megismertette a kubai vendéggel Szlovákia szocialista fejlődését, a nemzet­közi munkamegosztás kilátásait, valamint a tudományos és mű­szaki együttműködés néhány kérdését. A küldöttség délután Brati- slavában megtekintette a Szlo­vák Tudományos Akadémia több kutatóintézetét. Tájékozódott a tudományos kutatómunka ered­ményeiről, találkozott az intéze­tek néhány munkatársával, és tárgyalt a Szlovák Tudományos Akadémia intézetei és a Kubai Tudományos Akadémia közti együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről. — nők, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, az SZNT alelnöke. A képviselők az SZSZK ipar­ügyi miniszterének ellenőrző jelentés© alapján megvitatták a közszükségleti ipar rekonstruk­ciója tervének teljesítését. Meg­állapították, hogy az iparág termelése az ötödik ötéves tervidőszaklxin 52,5 százalékkal növekedett. A rekonstrukció lényegesen elősegítette a ter­melés fokozását, ugyanakkor egyes üzemekben nem mond­ható kielégítőnek a korszerűsí­tés üteme. Az eredmények elis­merése mellett a képviselők el­sősorban azt hangsúlyozták, hogy javítani kell a termékek minőségét. A bizottság ajánlot­ta az Iparügyi tárcának, to­vábbra Is fordítson nagy figyel­met a közszükségleti ipar re­konstrukciójára, mert ez döntő jelentőségű a termelés növelé­se, a gazdaságosság, valamint a munkatermelékenység fokozá­sa szempontjából. Csak így tud­ják egyre jobban kielégíteni a lakosság növekvő igényeit. —cs— A taggyűlések a mezőgazda- sági munka területén Igen nagy súlyt helyeznek az Irányítás, az ellenőrzés minőségi színvona­lának emelésére, az agrotech­nikai határidők megtartására, a gépek és a műszaki berendezé­sek racionálisabb kihasználásá­ra. Foglalkoznak a termelés ha­tékonysága növelésének kérdé­seivel és a szemes takarmá­nyokkal való takarékoskodással. Ugyanilyen felelősen tanács­koznak a kommunisták az isko­lai pártszervezetek évzáró tag­gyűlésein is. Külön értékelik a CSKP KB és az SZLKP KB júliu­si ülésén az ifjúság szocialista neveléséről hozott határozatnak szellemében kitűzött feladatok teljesítését. Az új alapszervezeti pártbi­zottságok megválasztásának ed­digi lefolyása azt bizonyítja, hogy az új bizottságokban erősö­dött a munkások képviselete, különösen a termelőüzemek­ben. Ugyancsak nagyobb szám­ban képviseltetik magukat a nők is az újonnan megválasz­tott bizottságokban. Járási küldöttség a mitisztereliikiiél (ČSTK) — Ľubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, szövetségi miniszterelnök csütörtökön fogadta a strakoni- cei járás küldöttségét, amelyet Karéi Tondr, a CSKP Dél-cseh­országi Kerületi Bizottságának titkára vezetett. A járás képviselői — Miros­lav Slavik, a járási pártbizott­ság vezető titkára és Karéi Ko­lesa jnb-elnök — tájékoztatták a szövetségi miniszterelnököt az ötödik ötéves terv feladatai­nak sikeres teljesítéséről, és át­adták neki a járás részéről a CSKP XV. kongresszusa tiszte­letére vállalt kötelezettségek jegyzékét. A nemzeti bizottságok, a tár sadalmi szervezetek, a kollektí­vák és magánszemélyek kezde­ményezésére a járásban a kö­vetkező Időszakban 1,3 millió órát dolgoznak társadalmi mun­kában, amely főként a mező- gazdasági termelés növelésére, az üzlethálózat bővítésére, a szolgáltatások minőségi színvo­nalának emelésére és az élet­környezet megjavítására irá­nyul. Ezzel 53 millió korona értéket hoznak létre. Pártkoníereneia a fenrabei? (CSTK) — Pártértekezletet tartottak tegnap a Kelet-szlová­kiai Vasműben a kokszüzem pártszervezetének küldöttjei. Az értekezleten Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöke is részt vett A vita során Šalgovič elvtárs is felszólalt. Méltányolőan nyi­latkozott az elért eredmények­ről, és az SZLKP KB nevében köszönetét fejezte ki az üzem pártszervezete tagjainak. Be­széde végén felhívta az érte­kezlet küldötteinek figyelmét a hatodik ötéves tervidőszak né­hány igényes feladatára, ame­lyekkel a Kelet-szlovákiai Vas­mű dolgozóinak meg kell küz­deniük. Születésnapi ünnepség (ČSTK) — Elena Suchovská, a Szlovákiai Újságírók Szövetsé­gének vezető titkára a napok­ban ünnepli születésének kerek évfordulóját. Az Újságíró Szövetség Elnök­sége Miloš Marko elnök vezeté­sével tegnap ebből az alkalom­ból fogadta az ünnepeltet. A fogadáson Elena Suchovská eltvársnőnek a párt- és az ál­lami szervek képviselői, vala­mint a legjelentősebb tömegtá­jékoztatási eszközök vezetői is gratuláltak. Bohumil Trávniček, az SZLKP KB Titkárságának tagja, a Prav­da napilap főszerkesztője, ebből az alkalomból Suchovská elv­társnőnek átnyújtotta a Pravda emlékérmét, Ján Škoda, az SZLKP KB propaganda- és agi- tációs osztályának vezetője pe­dig érdemes alkotómunkásságá- nah, valamint a különböző tiszt* ségekben és a szlovákiai újság­írásban elért eredményeinek el­ismeréseképpen átnyújtotta az SZLKP KB propaganda- és agi- táclós osztályának üdvözlő le­velét. Ugyancsak üdvözlő leve­let nyújtott át az ünnepeltnek Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára és Marcel Nolč, a Csehszlovák Űjságírószövetség Központi titkára is. Elhunyt Štefan Bednár (ČSTK) — Csütörtökön a ko­ra reggeli órákban, 67 éves ko­rában Bratislavában elhunyt Štefan Bednár érdemes művész, a Munkaérdemrend tulajdonosa, a CSKP érdemes tagja, az an­tifasiszta harc aktív résztvevő­je. A sokoldalú művész — festő, grafikus, karikaturista, illuszt­rátor — egyike volt a modern szlovákiai képzőművészet alapí­tó személyiségeinek. Képzőmű­vészeti tevékenysége mellett újságíró is volt. Irt emlékirato­kat, és aktívan kivette részét a szlovákiai művészeti élet szer­vezéséből. /Folytatás az 1. oldalrólI hitelesebb képviselőjeként“ jel­lemezte a PFSZ-t és felszólítot­ta Izraelt: Vegyen részt a BT vitájában. Az ENSZ-ben szerdán nyilvá­nosságra Tiozták Gromiko szov­jet külügyminiszternek az el­múlt héten Waldheim főtitkár­hoz intézett levelét. A levél emlékezett rá, hogy a Szovjet­unió az elmúlt év novemberé­ben javasolta az Egyesült Ál­lamoknak a genfi közel-keleti békekonferencia összehívását, majd kiemeli: „A PFSZ részvé­tele nélküli, nem hivatalos kö­zel-keleti találkozó összehívá­sára vonatkozó javaslatok egyetlen célja az, hogy megke­rüljék az ENSZ-határoza(ok végrehajtását és megakadályoz­zák a genfi konferencia mun­káját.“ Az eddigi vita a washingto­ni politika elszigetelődését tük­rözi. Az Egyesült Államokon kívül a BT egyetlen tagja sem Havanna — ötnapos hivata­los baráti látogatásának befe­jeztével Omar Torrijos Herrera panamai kormányfő csürtörtö- kön délelőtt elutazott Kubából. A havannai repülőtéren Fidel Castro, a forradalmi kormány elnöke, valamint más kubai ve­zetők búcsúztatták. Torrijos tábornok elutazása előtti sajtóértekezletén egyebek között azt hangsúlyozta, hogy Ankara — A török baloldali és jobboldali diákok között im­már tíz hete folyó fegyveres összecsapások nyomán Török­ország hat legnagyobb egyete­me közül négyet bezártak. A felsőoktatás gyakorlatilag meg­bénult. Az egyetemisták közötti fegy­veres összecsapásoknak eddig 14 halálos áldozatuk és több­száz sebesültjük van, s — az AP szerint — jelenleg nincs ellenzi a PFSZ-nek a vitában való részvételét és a paleszti­nok jogos igényeinek kielégí­tését. Chaim Herzog, Izrael ENSZ- nagykövete szerdán levelet in­tézett a Biztonsági Tanács so­ros elnökéhez, Salim A. Sulim tanzániai nagykövethez. A levél Izrael első hivatalos állásfog­lalása a Biztonsági Tanács kö­zel-keleti vitájának kezdete óta. Izrael, amely a PFSZ részvé­tele miatt bojkottálja a BT vi­táját, távolmaradását próbálja indokolni. A levél anélkül, hogy kitérne a palesztin nép helyzetére, vagy a PFSZ-nek e jogok helyreállításáért folyó harcban játszott szerepére, megismétli azt a korábbi állí­tást, hogy „a PFSZ néhány ter­rorista csoport fedőszervezete“ és idézeteket ragad ki vezető palesztin személyiségek nyilat­kozataiból annak bizonyítására, hogy a PFSZ célja nem a bé­kés rendezés, hanem a háború. kubai útját „rendkívül hasznos­nak, gyümölcsözőnek, a két nép barátsága szempontjából rendkívüli jelentőségűnek“ te­kinti. A két ország kormányfőinek húsz év óta első találkozója figyelmet keltett az egész La- tin-Amerikában. Torrijos tábor­nok egy év alatt az ötödik la­tin-amerikai kormányfő volt, aki a szocialista szigetországba látogatott. kilátás arra, hogy a diákok a puskák és kések helyett ismét tankönyveiket vegyék kezükbe. Süleyman Demirel miniszter- elnök bejelentette: ha a szoká­sos rendőrségi intézkedések eredménytelenek maradnak, ak­kor kormánya fontolóra veszi a rendkívüli állapot meghirde­tését,, s az egyetemi negyedek ben katonaságot vet be a rend helyreállítására. Növekednek a követelmények Az SZNIT ipori és építőipari bizottságainak ülése Jó ütemben végzik — főként az utóbbi években — a köz­szükségleti ipar rekonstrukció­ját, de szükséges, hogy a meg­levő kapacitásokat jobban hasz­nálják ki — állapította meg ing. Michal Bróska, az SZSZK ipar­ügyi miniszterének helyettese tegnap az SZNT ipari és építő­ipari bizottságának ülésén. Á tanácskozáson jelen volt és fel­szólalt Herbert Ďurkovíč mér­Együttműködési Mumentum (ČSTK) — Zárójegyzőkönyv aláírásával ért véget csütörtö­kön délelőtt Prágában a közös csehszlovák—francia tudomá­nyos-műszaki együttműködési állandó bizottság négynapos VII. ülésszaka. A dokumentumot francia részről Jean Batbadat, a fran­cia külügyminisztérium főosz­tályvezetője, csehszlovák rész­ről Sláva Vanék, a Szövetségi Műszaki és Beruházásfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője írta alá. Magas politikai és eszmei színvonal (Folytatás az 1. oldalról} tárgyalt kérdések iránt rendkí­vüli érdeklődés nyilvánult meg. A vitában a résztvevőknek több mint egyharmada szólalt fel. A jelentésekben és a felszóla­lásokban kifejezésre jut a fo­gyatékosságokkal szembeni elé­gedetlenség. Kezd szabállyá vál­ni, hogy a kritikát a konkrét problémák megoldására vonat­kozó kezdeményező javaslatok követik. Elmondhatjuk, hogy a taggyűlések tanácskozásaiban tartalmilag visszatükröződnek a CSKP KB 1974 novemberi ülé­sén hozott határozat alapelvei, amelyek szerint széles körben kell alkalmazni a kritikai elem­zés módszerét, megalkuvás nél­kül kell harcolni a fogyatékos­ságok ellen, mégpedig nagyfo­kú felelősséggel és a kommunis­ták lenini elvhűségével. Az évzáró taggyűlések érté­kelték a CSKP KB 1974. májusi plenáris ülésén a népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztésé­ről kozott határozat teljesíté­sét. Kubai vendégek Bratislavában A panamai kormányfő befejezte kubai látogatását A török kormány a rendkívüli állapot bevezetését tervezi

Next

/
Thumbnails
Contents