Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-28 / 23. szám, szerda

Mehl is isBiflig Évzáró taggyűlés után • A kommunisták személyes példamutatása A Horná Potôŕi i (Felsőpato- nyi) Egységes Földművesszö- vetkezet pártalapszervezeté­nek évzáró taggyűlése után Tóth István pártelnökkel ismét az eredményeket és mindenek­előtt a kitűzött feladatokat vet­tük számba. — Alapszervezetünkben a tagok átlagkora 38 év, ami az elmúlt évek következetes fia­talításának az eredménye. Fájó viszont, hogy mindössze két nő­tagunk van. TfcKintettel arra, hogy szövetkezetünkben min­den negyedik dolgozónk nő, ez nagyon kevés. És ezzel az ösz- szevetéssel már legfontosabb feladataink egyikére is rámu­tattam. — Az évzárón a termelési feladatok teljesítéséről is szó volt? — érdeklődöm. — Természetesen, mivel a szövetkezet pártalapszerve- zete vagyunk. A termelési fel­adatok teljesítését a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságá­nak legutóbbi októberi ülésén elfogadott határozatok szelle­mében segítjük és értékeljük. Pozitívan kell értékelnünk pél­dául, hogy szövetkezetünk 1975-ben termelési tervét mint­egy hárommillió koronával túl­teljesítette. Ám azt is meg kell néznünk, hogy az eredménye­ket milyen áron érjük el. Gon­dolok itt elsősorban az egy­ségnyi állati termék előállítá­sához szükséges abraktakar- mány-mennViségre. Kritikusan kellett megállapítanunk, hogy bár eredményeink az elmúlt év októbere óta e téren Is javul­tak, még mindig nem egyér­telműen pozitívak. A sertések egy kilogrammos felbízásához például 4,03 kilogramm abrak­takarmányt használunk fel. Ta­valy a szükséges mennyiség még 4,06 kilogramm volt. Ha­sonlóan csökkenés tapasztalha­tó az egy kilogramm marha­hús és egy liter tej előállításá­hoz sziikséees abraktakar­mány mennyiségnél is. Ez utób­bi értékeket a folyó évben 1975 höz viszonyítva 8. illetve 5 dekagrammal szeretnénk csökkenteni. — A takarékossági intézke­dések szem előtt tartásában már van gyakorlatunk. Tavaly si­keresen takarékoskodtunk az üzemanyaggal és az alkatré­szekkel. A régi benzinmotorok kivonásával és a vonóerő jobb kihasználásával — például a cukorrépát szállító traktorok két utánfutót vontattak — je­lentős mennyiségű üzemanya­got takarítottunk meg. Gé­peinket, ha csak lehetett, a sza­kosított javítóműhelyekben és a nagyobb üzemekben javítot­tuk. — Nem szeretek a négy fal között ülni. Járom az egyes ter­melési egységeket, beszélgetek az emberekkel, vezetőkkel, így széles körű áttekintésem van a szövetkezetről, s ez elősegíti a pártalapszervezet munkájá­nak tökéletesítését. Jelenleg például a fejők szocialista munkabrigádjának megalakítá­sán fáradozom. A tejtermelés további emeléséhez ez is hoz­zájárulhat. Tagjai már nem­csak egyszerűen a szövetkezet tervét, hanem egyben a cso­port tervét, vállalását is telje- sítik. Úgy veszik a tervet, mint megbízatást a kollektíva szá­mára, amelynek teljesítését kü­lön értékelik. Ezt az évzáró ta­nulsága alapján is mondhatom, mivel a kertészet szocialista munkabrigádja mellett a sertés­etetők és a növénytermesztők csoportja is versenyez a cím­ért. Évzárónkon munkájukkal kapcsolatosan éppen az emlí­tett pozitívumokat emelhettük ki. — A szövetkezeiben fiatalok is dolgoznak. Milyenek a lehe­tőségek szabad idejük kihasz­nálására? — Erről is beszéltünk az év­zárón. A faluban van SZISZ- alapszervezet. Igyekezni fo­gunk, hogy fiataljaink a lehelő legnagyobb mértékben kapcso­lódjanak be a helyi ifjúsági alapszervezet munkájába. Mi az alapszervezet támogatásával szeretnénk szövetkezetünk fia­taljait Is segíteni. A tartalma­sabb együttműködés egyben azt is eredményezhetné, hogy a jö­vőben, az ifjúsági alapszerv»’ zettől is kaphatnánk tagjelölte­ket. Ezt eddig hiányoltuk. Befejezésül ezt mondta a pártelnök: — Munka, tennivaló akad bőven, és ml dolgozni akarunk. Ahhoz viszont, hogy eredmé­nyes munkát fejthessünk ki, a pártmunkának az egyéb felada­tok mellett a fegyelemre és az ésszerűségre is ki kell terjed­nie. A kommunistáktól elsősor­ban a személyes példamutatást, a messzemenő aktivitást és kez­deményezést várjuk el egyrészt a munkahelyükön, másrészt az alapszervezet munkájában. EGRI FERENC A BIZALOM FOKMÉRŐJE A KOMMUNISTA ASSZONY # KÖTELESSÉGTUDÁSBÖL JELES A Jablonec nad Nisou-i I.ibereci Autógyár (LI AZI hazánk élvonalbeli tehergépkocsi- és olajmotor- gyártója. Az itt gyártott új típusú motorokat szá mos más vállalat jelhasználja. Felvételünkön: Éva Vávrová a hajtókarok szerelése közben. (Felvétel: ČSTK — J. Vrabec) Elég volt a keresztnevét említenem és mindenki félre­érthetetlenül Gróf Máriára, a Muzslai Hnb tanácsának agi­lis könyvelőnőjére gondolt... — Honnan ez a népszerű sége? ??? Marikát ezúttal meglephet­te a kérdés. Pedig nem olyan fából faragták, hogy íziben ne tudná párját adni a szó­nak. — Hát... pillanatnyilag valóban nem tudom, mit is válaszoljak... Talán csak annyit, hogy évek óta a köz­ségházán dolgozom és így szinte naponta kapcsolatban állok a falu lakosaival. .. Ha „csak“ ennyiből állna az egész, e kötelességtudó asszony nevét szóba sem hoz­tam volna. De ... és itt kez­dődik, nem múlik el mozgat mi vagy társadalmi megnyil­vánulás, amiből ne venné ki a maga részét. — Az igaz, hogy mindenütt ott vagyok — folytatja most már felszabadultabban. — Ám ez hivatali, avagy ... párt kö­telesség ... Sajnos, abba kell hagynunk a beszélgetést, mert egyre többen érkeznek a pártalap­szervezet évzáró taggyűlésére. S minthogy Gróf Máriára a jelenléti ív kezelését és a tag­könyvek ellenőrzését bízták, nem illik akadályozni fele­lősségteljes munkájában. A velem egy asztalnál ülő elv- társnők azonban helyette is beszélnek. Gróf Maria — Valóban önzetlen tár­sunk Marika. Munkájában pél­damutató és igényes. Ezért minden vállalkozása sikerül. Nem múlik el tömegszervezeti gyűlés nélküle. De nemcsak ez jellemző munkásságára. Az is például, hogy férjének, aki egyébként túl elfoglalt em­ber és a szövetkezet építési technikusa, egyben alapszer­vezetünk pénztárosa, sokat segített a tagdíj beszedésé­ben. Ezután együtt hallgattuk az az évzáró gördülékeny, tartal­mas beszámolóját. Az elnök szavaiból megnyugvással je­gyezhettem fel azt a tényt, hogy a muzslai kommunisták, akiic kötelességtudásból min­dig jelesre vizsgáztak, a tag­díjak fizetése terén is az el­sők közé tartoznak a járás ban. A tagság élénken figyelő arcáról egykönnyen le lehe­tett olvasni: vajon miért fu­karkodik a beszámoló a dicsé­rettel? De, amint a jelölő bi­zottság elnöke az új vezető­ségbe javasoltak között Gróf elvtársnő nevét is megemlítet­te, mintha derűsebbé váltak volna az arcok. — Nem gondoltam, hogy számításba jöhetek — jegyez­te meg Marika a taggyűlés befejezése után. — Meri higy- gye el, így is sok az elfog­laltságom, és hát a háztar tás, a „második műszak“ gond iái is egész embert köve telnek. A jól elvégzett munka tuda­tában az évzáró résztvevői lassan hazafelé vették az irányt. Amikor Gróf Máriától búcsúztam, arra gondoltam, hogy sok-sok ilyen női tag­ra lenne szüksége Muzslán a párt alapszervezetének. SZOMBATI! AMBRUS 1976. I. 28. Eredményekben gazdag évet zártak a Mierovói (Béke) Egy­séges Földművesszövetkezetben. A szövetkezet pártalapszerveze­tének évzáró gyűlésén a kom­munisták örömmel nyugtázták, hogy sikeresen teljesítették a CSKP XIV. kongresszusának ha­tározatait a párlé’.et és aterme- lés szakaszán egyaránt. Tóth István elvtársnak, a pártszer­vezet elnökének beszámolójá­ból kitűnt, hogy a 18 tagú párt- szervezetben ebben az évben felélénkült a pártcsoportok munkája, melyek nemcsak terv­feladatok következetes teljesí­tésében töltenek be fontos sze­repet, hanem közvetítésükkel elmélyült a kommunisták és a pártonkívüliek kapcsolata is. Jól bevált az a módszer, hogy a feladatok kijelölésekor a személyi felelősség elvéből indultak ki, s minden kommunista konkrét feladatot kapott, melynek teljesítéséről a taggyűlés előtt számoltak be. Örvendetes, hogy a pártszer­vezet a termelési kérdéseken kívül nagy súlyt helyezett a' községben végzendő tömegpoli­tikai munka elmélyítésére, el­sősorban az ifjúság nevelésére. A pártszervezet részéről And- rássy Sándor mérnök, a szövet­kezet elnöke vállalt védnöksé­get a fiatalok tevékenysége fö­lött. Rendszeresen megszervez­ték részükre a politikai iskolá­zást. Elsősorban a világnézeti KORSZERŰ TERMELÉSSEL AZ EREDMÉNYEK BIZONYÍTANAK £ KÖ SZÖNTIK A CSKP XV. KONGRESSZUSÁT nevelés kérdéseiről, valamint pártunk ifjúságpolitikájáról volt szó. Az ifjúsági klubban beszél­getéseket szerveztek veterán kommunistákkal, a szövetkezet alapítóival, szov­jet ifjúsági küldöttek tagjaival. A szőlészetben és a mechanizá- ciós központban két ifjúsági szocialista munkabrigád dolgo­zik. Ebben az éyben négy fia­talt vettek fel tagjelöltnek, akik a munkában és magánéle­tükben példaként szolgálnak a többieknek. Minőségi javulást értek el a pártoktatás színvonalának eme­lésében. Először fordult elő, hogy az előadók többségét már saját erejükből biztosították. Az előadásokat tartalmas viták követték. Rendszeresen foglal­koztak a pártpolitika időszerű kérdéseivel és a nemzetközi kérdésekkel. Iloliőka fán veze­tésével jó munkát végeztek a szemléltető agitációban, a szö­vetkezet termelési eredményei­nek ismertetésében, a legjobb kollektívák és egyének munka­eredményeinek népszerűsítésé­ben. Az évzáró taggyűlés résztvevői élénk figyelemmel hallgatták végig Andrássy Sán­dor mérnök, szövetkezeti elnök beszámolóját, melyben aprólé­kosan elemezte a közös gaz­daság termelési eredményeit az 1975 ös évben. Az ötödik öt­éves terv utolsó gazdasági évét rekorderedményekkel zárták. Az eredmények főleg a növény- termesztésben kiválóak: búzá­ból 52, árpából 45, kukoricából 63, cukorrépából 450, szőlőből 121,6 métermázsás átlaghoza­mot takarítottak be. Ennek el­lenére, mint ahogy az elnök beszámolójából kitűnt, jelentős tartalékokkal rendelkeznek, fő­leg a talaj jobb előkészítése, a veszteségmentes betakarítás, a szemesek szakszerű elraktáro­zása és a jobb tápanyagellá­tás terén. A CSKP KB októberi plénu- mának határozatai alapján ar­ra törekszenek, hogy tovább nö­veljék a gabonatermelést, ma­ximális figyelmet fordítanak a vetőmagfajták ésszerű kiválasz­tására. Jelentős tartalékaik Vannak a gépesítésben, hiszen a géppark összetétele nem a legjobb. Az ott dolgozó párt­csoport kapta feladatul o karbantartási műink ál atok minőségének javítását, a javí­tási idő lerövidítését. Fontos problémaként merült fel az üzemanyaggal való takarékos­kodás és a munkavédelmi elő­írások következetes megtartá­sa. E téren nagy segítséget vár­nak a közeljövőben átadásra kerülő korszerű mechanizációs központtól, ahol valamennyi gép javítása és karbantartása egy helyben történik majd. Nagy fejlődésen ment ke­resztül a szövetkezet állatte­nyésztése is, ahol a tejtermelé­sen kívül valamennyi mutatóban túllépték a tervfeladatokat, összesen 2840 métermázsa húst termeltek, ami 1654 métermá­zsával több, mint 1971-ben, az ötödik ötéves terv első gazda­sági évében volt. Megnöveke­dett az állattenyésztés hasznos­sága, a súlygyarapodás, a bor­jú- és malacelválasztásban elő­kelő helyen vannak a járás­ban. A vitában felszólalók magyarázatot adtak arra, hogy miért nem sikerült teljesíteni tejtermelési tervüket. A szövet­kezet 560 000 liter tejet adott népgazdaságunknak, 35 000 li­terrel kevesebbet, mint ahogy tervük előirányozta. A tejter­melés hasznossága aránylag ala^ csony, hiszen az egy tehénre eső 3030 literes évi fejési átlag mélyen a járási átlag alatt van. Ennek oka abban rejlik, hogy későn kezdtek hozzá a törzsállomány kicseréléséhez, s a saját állományukból történő feltöltés nem hozta meg a várt eredményeket. A termelési fe­gyelem megszilárdításával nö­velni kívánják a munkáért vál­lalt felelősséget. A szövetkezet a bruttó mezőgazdasági terme­lés tervét 2 millióval, az áru­termelés tervét 1,6 millióval, a tiszta nyereség tervét 1,3 mil­lió koronával lépte túl. Az évzárón a kommunisták a CSKP KB levele alapján mérlegelték tevékeny­ségüket, s kitűzték az elkövet­kező időszak céljait. Apróléko­san lebontották a KB leveléből és a novemberi plénujn határo­zataiból rájuk vonatkozó felada­tokat. N.igyobb mértékben akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy fokozatosan önellátóak legyünk szemesekből és tovább növeljük az önellátás arányát az élelmiszerek termelésében is. A CSKP XV. kongresszusa tiszteletére kötelezettségválla­lásokkal, a munkakezdeménye­zés és a szocialista munkaver- seny fellendítésével válaszol­nak. SVINGER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents