Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-21 / 17. szám, szerda

Napjaink fontos tényezője M árcius 19-én lesz Öt éve annak, hogy pártunk köz­ponti bizottságának elnöksége a lakosság egységes honvédelmi nevelésével kapcsolatban határozatot fogadott el. E fontos dokumentumról sok szó esett a CSKP XIV. kongresszusán is, majd ezt követően az említetteket tör­vény formájában fs rögzítették. A határozat és a törvény is leszögezi, hogy a honvédelmi nevelés fő célja elsősor­ban az, hogy minden csehszlovák állampolgár felelősséget érpzzen szocialista hazája sorsáért, hogy annak megvédé­sére mindenkor készen álljon, s ezzel is elősegítse a kom­munizmus győzelmét. Az elmúlt fél évtized alatt a honvédelem terén — amely magába foglalja a tényleges katonai szolgálat előtt álló fiatalok felkészítését, a tartalékos katonákkal való törődést, valamint a lakosság polgárvédelmi felkészíté­sét — figyelemre móltó eredményt értünk el. A kiképző központban rendszeres munka váltotta fel az azelőtti kö­zömbösséget. Ebben nagy érdeme van annak is, hogy át­tértek a kétéves kiképzési ciklusra, és annak, hogy a kiképző központok egymással versenyeznek, s egyre több fiatal törekszik a ,.Példás újonc“ jelvény megszerzésére, amely a bevonulás után bizonyos előnyöket biztosít szá­mára. Az utóbbi időben a lakosság polgárvédelmi felkészítése is sokat fejlődött. A Honvédelmi Szövetség a többi érde­kelt tömegszervezettel Igyekszik az egyes témakörökhöz megfelelő előadókat és oktatókat biztosítani. Filmeket vetí­tenek, vándorkiállítást rendeznek. A harmadik polgárvé­delmi jellegű kiállítást csupán a nyugat-szlovákiai kerü­letben csaknem 100 000 ember tekintette meg. A látogatók kétharmad része fiatalok közül került ki. Szlovákia leg­több járásában a mindennapi életben alkalmazzák a „Pol­gárvédelmi tematikai ifjúsági játékok kézikönyvét“, amely a legtöbb óvodában sem ismeretlen már. Természetesen az eredmények mellett bőven vannak még fogyatékosságok is, amelyek részben objektív, részben szubjektív okokból adódnak. Ezek közé tartozik a kiképző központok hiánya, illetve azok nem megfelelő elhelyezése. Igen sok nemzeti bizottságnak van e téren mit behoznia, és úgy kell irányítania, illetve szerveznie munkáját, hogy a kiképzésen való részvételt hatáskörökön belül rendsze­resen ellenőrizzék. Ez vonatkozik az egyes üzemekre is. A polgárvédelmi felkészítés terén növelni kell a lakosság részvételét az előadásokon, a kiképzéseken, annál is in­kább, mivel ott olyan ismeretekre tesznek szert, amelyeket a mindennapi életben kamatoztathatnak. Ennek következ­tében tehát a polgárvédelmi felkészítésben érdekelve van­nak az üzemek és a vállalatok is. A lakosság egységes honvédelmi felkészítéséről szóló 73-as számú törvény pontosan meghatározza, hogy az egyes szervekre, szervezetekre, vállalatokra és intézményekre milyen feladatok hárulnak. Ám tegyük kezünket a szí­vünkre, de még inkább nézzünk utána, nem lepte-e be a por az említett törvényt, valóra váltottuk-e azokat a feladatokat, amelyeket a határozat megjelenése után tűz­tünk magunk elé. ]ó volna, ha a közelgő évforduló kap­csán ezzel a kérdéssel az üzemi, vállalati és járási párt- konferenoiákon is foglalkoznának, annál is inkább, mivel a párthatározat teljesítéséért minden egyes kommunista felelős, és minden bizonnyal a CSKP XV. kongresszusa is értékelni fogja ennek teljesítését. A Honvédelmi Szövetség és a polgárvédelem is az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalom­ból minden bizonnyal arra fognak törekedni, hogy mun­kájukat tökéletesítsek, és az érdektevékenységek terén is jobban elmélyüljön a honvédelmi jelleg. Az alapfokú isko­lákban is szükséges, hogy még nagyobb gonddal készítsék elő a honvédelmi nevelési órákat, lelkiismeretesen meg­tartsák a gyakorlatokat, és ne helyettesítsék őket sétakirán­dulással. A Honvédelmi Szövetség, a néphadsereg és a nép! milícia tagjai is szívesen segítenek az iskoláknak, főleg szakmai téren. A mindennapi munkák snrán egy percre sem szabad megfeledkezni arról, hogy a lakosság honvédelmi nevelése Helsinki után is fontos tényező, internacionalista kötelességünk. Ezt tudatosítaniuk kell mindazoknak, aki­ket a 73-as törvény megnevez, de minden egyes állam­polgárnak is tettekkel kell bizonyítania hazánkhoz, a szo­cialista táborhoz való hűségét. NÉMETH JÄNOS A dél-csehországi kerület vezetői Štrougal elvtársinál Megtartják szavukat A Biztonsági Tanács ma folytatja közel-keleti vitáját (ČSTK) Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Jaroslav Hej- nát, a dél-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárát, František Samecet, a Dél-cseh­országi Kerületi Nemzeti Bizott­ság elnökét és Karéi Tondrót, a Nemzeti Front Kerületi Bizott­ságának elnökét. A dél-csehországi kerület kép­viselői a szövetségi miniszterel­nöknek átadták a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére tett felajánlások teljesítéséről szóló jelentést. Egyúttal átnyújtották átrougal elvtársnak a nemzeti bizottságok és a tömegszerve­zetek által a CSKP XV. kongresz­(ČSTK) — Az évnek ebben az időszakában a mezőgazdasá­gi üzemekben országszerte ja­vítják a traktorokat és más me­zőgazdasági gépeket. Ugyanez a helyzet a levicei (lévai) já­rás efsz-eiben, állami gazdasá­gaiban is. A gépeket műszaki­lag február végén ellenőrzik. Addig még meg kell javítani a vetőgépek, a mötrágyaszórók körülbelül egynegyed részét. Mivel a tavalyi évhez képest javult a pótalkatrész-ellátás, a traktorok Javítása is gyorsabb ütemben halad. Tavaly a járás­ban * traktoroknak több mint szusa és pártunk megalapítása 55. évfordulójának tiszteletére elfogadott kerületi felajánlások­ról szóló okmányt. A felajánlás értelmében elmélyítik a nemzeti bizottságok politikai szervező munkáját, bővítik a kulturális nevelőmukát és fejlesztik a dol­gozók társadalmi aktivitását. A „Z“-akció keretében a dél- csehorszáj^ dolgozók társadalmi munkával óvodákat, üzleteket, utakat, egészségügyi és testne­velési létesítményeket építenek. A ,,Z“-akció keretében tett fel­ajánlások értéke meghaladja a 466 millió koronát. A dolgozók több mint 8 millió munkaóra le­dolgozására tettek felajánlást. a felét kellett megjavítani, az idén csak mintegy a negyedét. A galántal járásban is gyor­sabban folyik a mezőgazdasági gépek javítása és előkészítése a tavaszi munkákra, mint ta­valy. A mezőgazdasági üzemek java részében már a gabona- kombájnokat javítják. Mindkét járásban a napokban megkezdik az őszi vetések trá­gyázását. A lévai járásban eb­ben a munkában a Slovair Lé­gitársaság négy repülőgépe is részt yesz. A galántal járásban műtrágyaszíórásra három repü­lőgépet vetnek be. Bíróság elé állítják Luis Corvalánt Havanna — A cliiiei ellenál­lók rádió-leadója és a havannai lapok és rádióállomások Idézik a chilei hazafiak közleményét, amelyben hírül adják, hogy na­pokon belül megkezdődik Luis Corvalánnak, a Chilei Kommu­nista Párt Központi Bizottsága főtitkárának és kilenc társának tárgyalása. A szégyenletes bíró­sági komédiát a valparaisoi ka­tonai akadémián rendezik meg. Jelentések szerint a hazafiakat még a héten katonai törvény­szék elé állítják. A junta rend­kívüli biztonsági intézkedéseket léptetett életbe a katonai aka­démia körzetében. A párt főtitkára ellen felho­zott vád: hazaárulás, jelforga­tás, fegyverrejtegetés, illegális röplapok terjesztése és a kor­mány megdöntésére irányuló szervezkedés. Ezek a koholt vá­dak már régebben közismertek. A kommunista párt valpa­raisoi sejtjeitől származó érte sülések szerint a katonai ügyész halálbüntetést kér majd a foglyokra. Ügy hírlik, hogy a tárgyalásokon .a hadbírókon kí­vül csak néhány katonai meg­figyelő vehet részt. A Corvalan-per előestéjén a fassizta junta vérbírái Temuco városában 22 fiatalra — köztük két nőre — 15—20 évig terjedő szabadságvesztést szabtak ki. Az elítéltek többnyire azok az egyetemisták, akiket a múlt év novemberében tartóztattak le. Azzal vádolták őket, hogy kap­csolatot tartottak a baloldali forradalmi mozgalommal, és a rendszer megdöntésére irányuló tevékenységet folytattak. A chilei katonai junta terror­ja az utóbbi időszakban rend kívüli nagy mértékben fokozó­dik. Uralma alatt a múlt évben mindössze 10 könyvet adtak ki, amelyek többnyire csak törté­nelmi és néprajzi témájúak. Egyetlen jelenlegi chilei szerző műve sem látott napvilágot. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy a junta létezése fékezi az irodalom fejlődését is. .... röviden ★ Karói Laco miniszterelnök­helyettes vezetésével ülést tar­tott kedden a szövetségi kor­mány törvényhozási tanácsa. Több törvényjavaslatról tár­gyalt. A František Hamouz szövet­ségi miniszterelnök-helyettes kedden fogadta Otto Arndtot, az NDK közlekedésügyi minisz­terét, akivel a két ország kö­zött a közlekedéttügy terén fennálló együttműködés konk­rét és távlati kérdéseiről tár­gyalt. ★ Az öntevékeny művészeti tevékenység jelenlegi helyzeté­vel és további fejlődésének ki­látásaival foglalkozott tegnapi ülésén a Szlovák Nemzeti Ta­nács oktatás- és művelődésügyi bizottsága. ★ Milan Klusák cseh műve­lődésügyi miniszter tegnap a prágai Valdštejn palotában fo­gadta a szocialista országok filmgyártásának képviselőit, akik ötnapos tanácskozáson vettek részt Prágában. A bol­gár, a kubai, a magyar, az NDK-beli, a lengyel, a román, a szovjet és a VDK-beli kül­döttségek fogadásán Otakar Holan cseh művelődésügyi mi­niszterhelyettes, Milena Balašo- vá, a Csehszlovák Televízió központi Igazgatójának helyet­tese, a cseh televíziós filmstú­diók igazgatója és Arno Krans, a Cseh Színművészek Szövet­ségének vezető titkára is részt vett. ★ ján Piré, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára, tegnap Vojtech Majkút mérnöknek, a kelf^t szlovákiai kerületi pártbizottság politikai tervezési osztályvezetőjének át­adta a Munkaérdenirendef. A magas állami kitüntetést Maj­kút mérnöknek sokévi politikai és közéleti tevékenysége elis­meréseképpen adományozták. ★ Bardejov lakosai tegnap megemlékeztek a város felsza­badulásának 31. évfordulójáról. Délután az SZNF téren a já­rás. a város, továbbá a válla­latok és a társadalmi szerve­zetek képviselői megkoszorúzták a hála és a barátság emlék­művét. New York — A Biztonsági Ta­nács folytatja a közel-keleti vi­tát. Az ülésen felszólalt Moyni- han, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. Kifejtette azt a korábban már hangoztatott — és az izraeli vezetőkkel egyezte­tett — álláspontot, amely sze­rint a Biztonsági Tanács koráb­bi, 242 és 338 számú határozatai megfelelő keretet biztosítanak a közel-keleti béketárgyalásokhoz, és módosításuk állítólag „vészé lyeztetné“ a béke megteremté­sének lehetőségét. Moynihan kijelentette: Az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy a közel-keleti kér­dés rendezése során figyelembe kell venni a térség valamennyi népének törvényes érdekeit, bele­értve a palesztin népet is. A pa­lesztinok részvételét a genfi ér­tekezleten azonban olyan ügy­rendi kérdésnek nevezte, amely­ről nem dönthet a Biztonsági Tanács. Moynihan véleménye szerint a Biztonsági Tanács sem­miképpen sem helyettesítheti a genfi közel-keleti tanácskozást, Washington — „Egyesült Álla­mok — ki Angolábólľ „El a kezekkel AfrikátólI“ — ezek voltak a fő jelszavai annak a tüntetésnek, amelyet Washing­tonban rendeztek a Capitolium lépcsőin az amerikai közélet képviselői. A tömegtüntetés résztvevői New Yorkból, Philadelphiából, Baltimoreból, Virginia állam vá­rosaiból érkeztek a fővárosba, hogy kifejezzék tiltakozásukat Washington angolai beavatkozá­sa ellen. A tüntetést több ame­rikai társadalmi szervezet képvi­selői kezdeményezték. „A jelenlegi kormány — mu­tatott rá az egyik felszólaló — ugyanazon a veszélyes úton ha­lad, amely országunkat egyszer Vietnamba vezette. De mi azért harcolunk, hogy szüntessék be az angolai beavatkozást mindad­dig, míg nem ölt ellenőrizhetet­len méreteket.“ A szónok fel­hívta az amerikai állampolgáro­kat: követeljék a szenátoroktól és a kongresszus tagjaitól, hogy tiltsanak men mindenfajta köz­t Folytatás az 1. oldalról) irányban befolyásolta a nem­zetközi helyzetet, és a kapcso­latok fejlődését szovjet részről változatlanul az enyhülési po­litika egyik központi elemének tekinti. Ezen be-ilül megkülön­böztetett fontosságúnak ítéli Moszkvában a fegyverkezési hajsza visszafogását célzó lépé­sekéi. Ennek alátámasztására a lap kiemeli: „Ha e vonatkozás­ban nem sikerül állandóan po­zitív mozgást elérni, a szovjet —amerikai kapcsolatok fejlesz­tésében elért összes többi ered­mény elveszítheti jelentőségét A Szovjetunió határozottan elkövet minden tőle telhetőt, hogy megoldást találjanak a hadászati támadófegyverzet korlátozásának, a fegyverkezési Súlyos harcolt iľbanonban Bejrút — A libanoni főváros­ban továbbra is súlyos harcok dúlnak. A legerősebb fegyveres összecsapásra a Karantina ne­vű moszlim negyedben került sor, ahol a falangisták vérfür­dőt rendeztek a civil lakosság között. A lépcsőházakban holt­testek hevertek, közöttük szá­mos nő és gyermek. Nem hiva­talos jelentések szerint az el­múlt 24 órában 135 személy meghalt és mintegy 300 meg sebesült. Az ország politikai helyzetére súlyos teher nehezedik, hogy tovább tart a kormányválság Frangié elnök még nem dön­tött, hogy elfogadja-e Karami miniszterelnök lemondását, Jel­lemző, hogy a moszlim politiku­sok Is arra kérik a keresztény Karamit, hogy változtassa meg elhatározását. Bonyolítja a libanoni helyze­tet, hogy Izrael kilátásba he­lyezte a libanoni harcokba való beavatkozást. amely az amerikai álláspont szerint egyedül jogosult megvi­tatni, van-e szükség a béketár­gyalások kereteinek módosításá­ra. Az amerikai nagykövet után felszólalt még a panamai és az olasz nagykövet. Mindketten a palesztin nép törvényes jogai­nak elismerését tartották a kulcskérdésnek. Ezután hat nem tagország képviselője szólalt fel. Irak, In­dia, Marokkó, Guinea, az NDK és a jemeni Arab Köztársaság nagykövete, felszólalásában lé­nyegében a palesztin nép jogai mellett tett hitet. A hétfői ülést kommentálva megfigyelők első­sorban azt a tényt emelik ki, hogy az amerikai felszólalás semmilyen új elemet nem tar­talmazott. A Biztonsági Tanács ma foly­tatja a vitát. Tegnap több talál­kozóra került sor az arab orszá­gok nagykövetei között, akik határozattervezetük kidolgozásá­nak utolsó szakaszába érkeztek. TÜNTETÉS WASHINGTONBAN: „Egyesült Államok —- ki Angoléból!" Folytatódik az ország tartománya imák felszabadítása Henry Kissinger Moszkvában vetett, vagy közvetlen eszközt az amerikai beavatkozás folyta­tására. Luanda — Az angolai nemzeti hadsereg egységei folytatják az ország egyes tartományainak felszabadítását a szakadár megszálló csapatoktól. Jelenleg főleg az ország északi részének teljes felszabadítása, továbbá a keleti és déli irány feloldása a legfontosabb feladat. A nemzeti hadsereg főleg a FNLA-bandák, a külföldi zsoldosok csoportjai­ra mért megsemmisítő csapáso­kat az ország egyes területein. A déli fronton viszont az Unita és a dél-afrikai parancsnokság a nemzeti hadsereg általános tá­madásától tartva lázas intézke­désekkel Igyekszik elkerülni az összeomlását. Az angolai szakadárok bi­zonytalanságára vall az a tény is, hogy az utóbbi három nap során közvetlen fegyveres ősz- szetüzésre került sor az FNLA és az Unita csapatai között, amelyek során több mint szá2 személy meghalt. hajsza beszüntetésének problé­májára, ami nemcsak a szovjet és az amerikai, hanem minden nép létérdekeinek megfelel. Lapzártakor érkezett jelentés szerint a szovjet és amerikai zászlókkal díszített moszkvai repülőtéren Gromiko szovjet külügyminiszter és más sze­mélyiségek fogadták Kissingert és kíséretét. Tanácskoznak a szövetségi köztársaságok kommunistái Moszkva — Karen Damir- csian, az örmény Szövetségi Köztársaság Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának első titkára a kongresszuson — összhangban a tizedik ötéves terv népgazdaságfejlesztési irányelveivel — elemző beszá­molót tartott az elért eredmé­nyekről és a célkitűzésekről. A beszámolóból kitűnt, hogy a dolgozók a kilencedik ötéves terv feladatait a tervezett idő előtt teljesítették. Az ipar 330 millió rúbel értékű árút termelt terven felül, az ipari termelés mennyisége az elmúlt ötéves tervben 45 százalékkal növeke­dett. A Litván Kommunista Párt tagjainak küldöttei Vilnába jöt­tek össze, ahol a kongresszu­son Pjatrasz Griskjavicsjus elv­társ. a Központi Bizottság első titkára tartotta meg beszámoló­ját. Főleg azt elemezte, milyen mértékben sikerült az egyes szakaszokon érvényesíteni a párt vezető szerepét. Rámutatott arra, hogy az új ötéves tervbe milyen főbb problémák megol­dására kell irányítani a figyel­met. Javítják a mezőgazdasági gépeket Mütrágyaszórás — repülőgépekkel

Next

/
Thumbnails
Contents