Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-31 / 308. szám, szerda

Bevezető helyett Az óév utolsó napján —- ki tudja hány évtizedes hagyományként — nevetünk, mosoly- gunk, s ami a legnehezebb: olykor önmagunkon is. Mi is ezt tesszük most, amikor mun­kánk elé állítunk görbetükröt. Biztosra vesszük, hogy olvasóink a sorok mögött megér­zik szándékunkat: még tartalmasabb, vonzóbb lapot szeretnénk készíteni. Hisszük, hogy lehetőségeinken kívül erőnk is van hozzá. Mert ugye, csak az tud önmagán nevetni, aki erősnek érzi magát ahhoz, hogy hibáit, gyengeségeit kipellengérezze, és jokozato san legyőzze ... Kulcsszavak (VEZÉRCIKK) Kulcsszavak nélkül lehetetlen vezércikkel írni. Mi legalább is nem tudunk. Eredményeink szá pék, vezércikkeink meg szürkék. Korai a mosoly: az előző mondat végére kérdőjelet biggyesztünk. Aztán jöhet a szósz. Pardon, egy „sz“ betűvel többet írtunk, ez már a szilveszter előszele. Ve­zércikk előtt azonban máskor is ajánlatos ledob ni legalább egy decit, hogy rózsaszínben lássuk a világot. No de vissza a témához. Jöhet a szó, magyarán a válasz: nem leh^nek szürkék a ve­zércikkek, mert ugyanazokat a szavakat hasz­náljuk, de vai áljuk. Például eredményeink szé­pek. Szépek < s eredményeink és így tovább. Mos* is tíz százalékkal többet termeltünk. Ezt is variáljuk. Hol papíron, hol ineg tSnyleg töb­bet termeltünk. De hát ez már nem vezércikk téma. Folytassuk csak. Növekedett az életszínvonal. Ide kulcsszám kell: tíztől húsz százalékig. A la­kosság reálbére, az egy főre eső kereset, az át­lagbér sem hiányozhat. Ide is sok szám dukál. Minél több, annál unalmasabb. Na és? Ez vezér­cikk, nem kabaré. Vigyázat, ide felkiáltójelet te­szünk, nem kérdőielet. Az idillié jöhet egy apró sötét feliéig. Perszo azért problémáink is akadnak. Ezekről tudunk, s rövidesen úgy felszámoljuk, mint a napsugár a harmatot. Ez a kis líra nem árt. kiváltképp a vége felé. Mi mindent megteszünk s meggyőző­désünk, hogy az eredmények nem maradnak el, csak a problémák. Nehéz lesz, de sikerülni fog. Csak bátran, töretlen optimizmussal előre. S ak­kor semmi sem lehet kétséges, épp ügy, mint a vezércikkben. Na már csak két sor és nem kell tovább izzadnom. A fránya vigye el, hadd írjak le egyszer életemben egy égető kétxlést is: eredményeink szépek, életünk színes, mozgal­mas. Miért nem tükrözi ezt minden vezércikk? iSeszélgefés az Olvasóval Kezében sűrűn teleírl jegyzet­füze tét tartott. A fehér lapok­ról szinte kiabáltuk a piros ce ruzával írt felkiáltójelek. — Jó, hogy találkozunk, tisz telt Olvasó. Tudja-e, mennyit emlegetjük Önt? Mindent uz ol­vasóérti Mit szól majd ehlwz uz olvasó? Ha ezt meglátja az olvasó... — szinte percenként felhangzik a szerkesztőségben. — Ereztem, hogy szeretnek, ezért vigyáznak rám. Életünk­ben annyi az izgalom, stressz­helyzet, idegesség. Minek okoz­zon izgalmat még az újságcikk is. Csak nyugodtan, langyosan. Nehogy a cím is izgalmas, 'ér­dekes legyenI Növekvő aktivi­tással — ezt tizenhat szór ol­vastam az idén, Tovább a meg­kezdett úton — huszonegyszer, Eredmények és problémák — tizenötször. Jobb, mint az alta­tó. Elolvasok két ilyen címet, és máris szundizok. — Vannak hibák, de tudja, tisztelt Olvasó, korai lapzárta, miegymás... — Nem értem. Sietnek és sok hírt mégis késve hoznak! — Mondom, hogy a lapzárta. — Ugyan. Tavasszal azt ol­vastam, hogy felépül a La Manche-csaiorna. Ez a hír hány évezredet késett? — Hát... — Máskor meg nagyon siet­nek. Két hete, kedden azt ír­ták: Ma kezdődik a Kubai Kom­munista Párt I. kongresszusa. Máshol biztos korán volt a lapzárta. Ott csak szerdán kö­zölték ... — Tudja, időszámítás, átszá­mítás. A számokkal mindig problémánk van. — Pedig mennyi számol ír nak össze! Ha legalább fele annyi dologról írnának, más lenne a helyzet. — Igyekszünk. Mindent az olvasóért, vagyis az emberért. — Azt észrevettem, hogy hu­manisták. Például Emil Bole- slav Lukáő képe helyett dr. jo­sef Svagera portréját közölték. Ö legalább harminc évvel fia­talabb. Emberbaráti szempont. — Ez tévedés volt, nem hu­manizmus. — Máskor viszont kutyának nézik az embert. —• Ugyan, ugyan ... — Olvassa: Ilona Uhlíková; aki hajadon korában Voátová névre hallgatott. Biztos a szerkesztő is ku­tyául érezte magát, ha músriap ezt elolvasta. — Vártam, hogy állandó ro vatukban visszatérnek erre. — Melyik állandó rovatunk­ban? — Hát a Helyreigazításban. Kár, hogy ritkán, csak minden másnap jelentkezik ez a rovat, így minden hibáért nem tud szíves elnézést kérni tőlem. Pe­dig sokszor olyanokat kacagok! — Például? — Ilyen címen, hogy Kerék­pározó híreink. Nem muris? Találkoztam az utcán egy ke­rékpározó hírrel. Legalább mo­torkerékpáron jönne, akkor ha­marabb megjelenhetne. Nem ne­vetséges? Olyan, mint a tévé­műsor: Leonyid Bernstein vezé­nyel, Salakmotoros világbaj­nokság, Csehszlovákia—Ausztria vívóbajnokság. Meg kell sza­kadni a röhögéstől. Hahaha . . . Látom, már Ón is piros ... — Nem a nevetéstől. Ha eny- nyi hiba van, akkor miért ol­vassa ezt a lapot? — Mert úgy van az ember vele, mint a feleségével. Isme­ri erényeit, nagyon szereti, de inkább hibáiról beszél. Kezet fogtunk. Nem búcsúz tünk el. Itt niuradt a szivemben az Olvasó ... Sziporkázóéin szellemes Slovan-száguldozás (SPORTTUDÖSiTÁS) Tegnapelőtt szép esténk volt, mert felvirradt a rangos mérkőzés napja. Mosogatás közben oda szóltunk anyulinknak: — Galambom, ma -meccs re mennék. Mire ők szelíden: — Egy frászba ment>k, édes fiam. Minek olyan gyakran meccs re járni, hiszen legutóbb Is mo"rt voltatok, nem egész három éve. Egyébként úgy is csak holnap írhattok tudósítást, hiszen az éjszakai lapzárté tok délután van, így minek a strapa. Ilyen nehéz nekünk, a sportrovatnak. Pedig mi hárman nagyon szeretjük egymást — nem látni. S ez többnyire sikerül is. Egyikünk friss kenyeret, csabait hajszol naponta. Szerencsére zöldségre nincs szüksége, abból van elég a tu­dósításban. A másik kollégánk legtöbbször gyógykezelésen van, kocog a nők után, vívni jár, s ha akad egy kis ideje, bejön a szerkesztő­ségbe dumcsizni. Harmadik társunk évek óta anyának érzi magát, annyit van a gyermekeivel, s netalán szusszanthat egyet, akkor dühöng a kollégákra, az egész világra, s aforizmákban tör ki. Már ásítani tetszik? Akkor nem lamentálunk többször, csak naponta ezerszer. Jöhet a futball- Izesítő. Sziporkázóan szellemes szaladgálás után most is kitűnő eredmény született, mint a mi címeinkben mindig. Slovan—Inter 0:0 (0:0) A fény csodálatosan pásztázta az üde zöld gyepszőnyeget ós a pettyes jószágot. Most is a játékot néztük, de ezúttal sem láttunk sokat. Sebaj, majd a holnapi lapok elolvasása után rájövünk a lényegre. Még egy fontos mozzanat: a 20. percben a nézők hangos biztatásba kezdtek. A hang gellert kapott az új lelátón és menny­dörgésként visszhangzott a stadion zöld füvén. Ettől a slovanisták úgy megijedtek, hogy elro­hantak nadrágot cserélni. (Az Inter sárga-feke­tében játszott. J Más említésre méltó nem történt. Egyénileg: Ondrus volt az oszlop, Ján Capko- vič a tank. Szerény véleményünk szerint Masný a szünetben fölöslegesen adta le a labdáit a bí­rónak. Petráš igazán szebb masnit is köthetett volna a jobb cipőjére. Nem hunyhatunk szemet Jurkemik súlyos sportszerűtlensége fölött, aki poros cipőben lépett a pályára. Reméljük, a FIFA és az UEFA végre meghallgatja panaszain­kat, s levonja a megfelelő következtetést. Jursa játékvezető határozott bizonytalansággal vezet­te a mérkőzést. Ennyit mára. Holnap ismét meccs lesz: újra mi játszunk az olvasók idegeivel. Fokozott fokhagymaillatban (RIPORT) Olyan ez a szagosbörgőci határ, mit a zöld lángos: amerre a szem ellát mindenütt fokhagyma a Jó zsíros humuszban. Tudtam én, hová kell jönni. Ez igen, ez szövetkezeti Nem­hiába Karol jukfelakisfejeket a neve. Már nincs messze a fa­lu, de amíg odaérek, és beszélhetek a szövetkezet elnökével, mert mással minek beszéljek, gyermekkoromra gondolok, ami­kor fokhagymával golyóztunk. Azok voltak ám a szép idők. Bicikli jön szembe velem. — Hol találom az elnököt? — kérdezem. — Bemegy a faluba, a harmadik kanyar után, az iskolá­nál, forduljon fel jobbra. Aztán ottl — tájékoztat szívesen. Portalanított úton megyek az iskola felé. Mennyi villany­pózna! Minden ház előtt vaskerítés! Megváltozott a falu ar­culata. Minden házban van rádió, televízió, fogkefe és vacso­ra. Ilyesmiket azelőtt nem is láttak itt a hagyományápoló Szagosbőrgőcön. Lenyűgözve megyek el a korsí. ,iű ravatalozó mellett. Kikerülök egy pocsolyát, de aztán visszalépek, mert láttam benne valamit. Egy épületet. Honnan került ez ebije a pocsolyába. Amikor megfordulok, hát látom, hogy a hátam mögül. — Mit bámul? — szólít meg egy pionír. — Azt — mutatok az épület felé. — Nincs azon mit nézni, csak a vakolat új. Pedig van. Igen szép iskola, új, modern, korszerű iskola. Er­ről is írnék szívesen, de most nincs időm, sietek, mert mind­járt lejár a munkaidő. Felfordulok jobbra. Katonás rendben zümmögő fokhagy ma- cséplőgépek ütköznek szemem­be. Egy fiatalembert fedezek fel közöttük, tőle tudom meg, hogy újító. Feltalálta a fok­hagymaszagtalanítót, amivel 10 millió koronát takarított meg a szövetkezetnek. Megkérdezem tőle, hol az elnök. — Hol az elnök? — Az Irodában — válaszolja készségesen. Az irodába vezető út még nincs portalanítva, ezt majd a következő ötéves tervben végzik el. Felhúzom nadrágom szá­rát, combközépig. Sárban gázolok, térdig. Hirtelen lágy han­got hallok. — Miért a sárban megy? Erre ki van betonozva, ezen jöj­jön! — köti csokorba véleményét a pirospozsgás arcú lány. (éj, kiáltok lel, hát ez a szövetkezet már teljesítette a kö­vetkező ötéves tervet is. Tudtam én, hová kell jönni. — Mondja meg kérem, hol találom az elnököt. Az eldugott tartalékokról és a fokhagymavállalások teljesítéséről szeret­nék vele beszélni Még nem is mondtam, újságíró vagyok, szeretem ezi « lémát. A számokat, a statisztikákat, meg a grafikonokat. — Amikor így tájékoztattam jövetelem céljá­ról, belém karol, és bevezet az irodába. Beszélgetünk. Olyano­kat mond, ami mindenkit érdekelne, csakhogy engem nem érdekel. Új jegyzetfüzetemet, amelyet direkt erre az útra vé­teleztem, az elnök szavainak tartogatom. Ja az elnök, hiszen hozzá jöttem. Felállók és kopogok az ajtaján. Jó ember áll előttem. Kezet szorítunk. Hellyel kínál. Én megköszönöm. Rá­gyújt. — En is rágyújthatok? — kérdezem. — Rá — válaszolja teljes felelősségtudattal. Ilyennek képzeltem az elnököt, ilyen becsületes, tisztessé­ges, önfeláldozó embernek. Hiába, ez az újságíró szimat. Kitű­nő kérdésemre a Karoljukfelakisfejeket szövetkezet elnöke a következőket válaszolja: — Eredményeinket a jól végzett, be­csületes munkának köszönhetjük. — Igen, ez az, de tessék már nekem statisztikákat, kimu­tatásokat adni, hogy egy hónap múlva írhassak egy másik cikket — mondom. — Az lesz a főcím, hogy: Ahol ledolgoz­zák a munkaidőt: az alcím pedig: Konkrét fokhagymákkal bi­zonyítanak. — Látom, az elnök nem örül ennek, de én va­gyok az újságíró, én tudom, mi kell az olvasónak. Öröm tőit el, amikor visszafelé ismét látom a szagosgörgő- ci határt. Csak akkor szomorodom el, amikor eszembe jut, hogv fuccs a másik cikkemnek, mert nem kaptam hozzá anya­got. TERVEN FELÜLI TOJÁS Betűmezőnkről — körítéssel (Használati utasítás: csak a körítés friss) CÍMEINKBŐL Birkózás a levegőszennyezéssel — szabad — és kötöttfogásban. Közben köhögés hallik, a mérkőzésvezető elájult. Füstöt kapott. Meggyorsult a szalma begyűjtése és a tarlóhántás — ez utóbbi a bokrok közé rohant és ... biztosan aludtejet ivott szilvalével. Emelkedő sertésállomány — a fakopácspusztai efsz-ből újabban léghajókkal szállítják a sertéseket a vágóhídra. Ez a szállítása mód kevésbé fárasztó, olcsó és emelkedőbb, mint a hagyományos terelés, gyalog. Azonkívül amikor ereszkedik le a felhő — emel­kedés közben — a sertések röhögnek. Ihaj, csuhaj, sose halunk meg! Terhes csökevény — mikorra várjátok a kis csökevényt? SZÖVEGELÜNK i4 termelők és a rimaszombati cukorgyár képviselői között már megtörtént a megbeszélés. — És a történtek után elégedetten tá­voztak. Áttetsző fény csörgött a lankás legelőre — aztán a tehenek felnyalták és átlátszó gyomorral tértek haza. Közvetítés a salakmotoros világbajnokságról — akik még nem tudják, a salak a legújabb hajtóanyag. Van motoros salak is. A levegőben megbonthatatlan nyári zajok úszkáltak... — srá­cok gyerünk innen, zajos a levegő. A hét végén tetőpontját érte el az úszóidény, a férfiak és a nők három csoportban harcoltak az úszók EK ájának negyedik évfolyamában — azért kellett három csoportban harcolniuk, mert a Duna Komáromnál árad, máshol apad, Medvedovo-csetöre-szorok- pjaly, a Gabőikovo döszan szantimetr, a Bratislava kiöntött. S egy ilyen közösség tagjai csak akkor végeznek jó munkát, ha egy szív, egy lélek lakik bennük — ha már kettő, akkor baj van. Víz is van bennük. Hazatérés után újra edzésbe álltak a búcsi labdarúgók, s a a csapat titkos álma a bajnoki cím megszerzése — ha edzésbe ülnek, még az Európa Bajnokságot is megnyerik. A prések, a begyűjtőkocsik, s a traktorok serényen végzik a szalmabetakarítást — csakúgy takarodik a szalma! Sürögnek-fo- rognak a gépek, hajladoznak. Jobb válláról a bal vállára, bal válláról a jobb vállára, sej, haj, göndörödik a szalma. A?, emberről való gondoskodás a őalovói nagyhizlaldában — csak el ne hízzanak! 1975. XII. 31. Az oldalt írta: Bodnár Gyula és Szilvássy József Illusztrálta: Racskó Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents