Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-28 / 52. szám, Vasarnapi Új Szó
ilág proletárjai, egyesüljetekf Brotistava, 1975. december 28. 3 VIII ívfolyom, 5wfczán\ ^ Ara 1 korona w tó H > Cd £u o O > < a. o •x «/! < a Vari egy élményem, és nem is olyan régi élmény. A berlini múzeumokat jártam, s egy nap persze ott találtam magamat a pergamonl Zeus-oltár előtt* A pergamoni királyok emelték a galáták feletti győzel műk allegorikus megörökítésére. A domborművek központi alakja Zeus és Athena, de nem is ezek az istenségek ragadták meg figyelmemet, hanem a gigászok félelmetes alakjai. Voltak köztük fényes fegyverzetben tündöklő héroszok, de kígyólábú, szárnyas alakok is A mű ott állt a múzeum csarnokában, mindenki számára láthatóan és megközelíthetően. Az időszámításunk előtti második évszázad elején jött. létre, s olyan történelmi eseményt örökített meg,' mely a mai ember számára jelentőségét veszítette, de az allegorikus megfogalmazás mindmáig időszerű gondolatokat sugall. ’ A gigászok Gaeának, a föld istennőjének, és Tar- taroszriak, az alvilág megszemélyesítőjének gyerme.* kei. Egy más mitológiai változat szerint a megcsonkított Uranosznak, az ég megszemélyesítőjének vér- csepp jelből támadtak életre. A mitikus mondák szerint a gigászok szülőföldje Phlegraei, a vulkanikus kitöréséktől és tüzektől vöröslő táj. Eleinte férfias, hősi megjelenéssel ajándékozta meg őket a mítoszteremtő képzelet, de o hellenisztikus korban már szembetűnő változások estek meg rajtuk Kígyőlábuk nőtt, szárnyakat eresztettek, arcuk is egyre félelmetesebbre változott. Fegyverzetük sziklák voltak, s lángra gyújtott, lobogó fatörzsek. Ruházatuk állatbőr. Hegyeket halmoztak egymásra, hogy az égre törhessenek, és hegyeket dobáltak az égi istenekre. Megdöbbenve meredt szemem a rettenetes gigá szókra. Porphyrionra és Alkyoneusra és anyjukra. Gaeára, a föld istennőjére, akiben kiszámíthatatlan ellentétek feszülnek, és saját gyermekeit uszítja az égiek ellen, akik ugyancsak saját gyermekei. A női szeszélynél rettenetesebb, kifürkészhetetlenebb dialektika sejlett föl ebben a mitologikus elképzelésben, akár Tartarószra, az égbolttal egyformán mélységes, fekete alvilág, akár Uranoszra, az ég megszemélyesítőjére gondoltam. A vulkanikus kitörésektől vöröslő föld, Phlegraei mindenképp Európát juttatta eszembe egy véletlen, vagy ki tudja., táján egészen tudatos képzettársítás révén. Virág Benedek, a klasszikus kultúra csúcsáig növekedő egykori fobbágyfi csodálatos Béke-óhajtására gondoltam, melyben a békét a mennyek koronás lányaként említi, s könyörög hozzá: „Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg Már valaháral" Béke-óhajtása adta meg számomra a klasszikus kultúra kezdetén még heroikus alakok későbbi elva- dulásának magyarázatát. Természetesen, a költeményben nem gigászokról, csak emberekről van szó, akik megélték a napóleoni háborúk egy negyedszázadát: ..ily soká tartó viadal piacán / A szelíd lelkek tigrisekké / Válnak, elszokván az igaz, s érző / emberi szívtől." . . . A múzeum árnyas épületéből végre kijutottam a napfényes utcára. Ott voltam Európa kellős közepén, de mintha mégsem a napfényes utcákat jártam volna, hanem egy vulkanikus kitörésektől villámló tájon, ami már nem Berlin volt, nem is Németország, és nem is Európa, hanem a föld, a rettenetes Föld, mely mindenkor újjászüli gigantomáchiára készülő szörnyű fiait. A pergamoni oltár láttán támadt élményem hónapok, évek múlva is feltámadt bennem, s leverő gondolatokat sugall Nem segít ezen az a tudat, sem hogy az égiek végül mégiscsak leverik az ellenük támadó Phlegraei fiait. Az oltár domborművei talán mégsem jutottak volna es/embe, ha nem kerül kezembe a Neues Deutschland egy nemrégi száma. A lap Berlinben jelenik meg, persze, hogy sokmindent felvillantott bennem, Porrphy- rion és Alkyoneus arcát is. £p azért belemélyedtem az első kínálkozó cikkbe, melynek címe magáro vonta figyelmemet. Oly különös, nem éreztem a szöveg el- kedvtelenítő újságírói zsargonját, talán csak azért, mert német szöveg volt. A cikk a békevédők nemzeti mozgalmainak világkonferenciáját kommentálja, s befejezésül arra szólította föl a különböző eszmei és politikai irányzatokat, hogy valósítsák meg az európai biztonság és nemzetközi együttműködés Helsinkiben elfqgadott kódexét, mert a béke és biztonság a mai és-elkövetkező nemzedékek számára sem jelent valami égi ajándékot, de a haladó erők határozott és megalkuvást nem tűrő harcának eredménye. Egy pillanatra elakadtam. Virág Benedek a békét a mennyek koronás királynőjének szólította. Saját korában nem Is szólíthatta másképp, érveltem magam bán, és mintha ismét ott álltam volna a pergamoni oltár előtt, a Béke-óhajtás egy egész versszaka csendült meg emlékezetemben: „A dühösséggei keresett dicsőség / Vesszen el. Múzsám szabadon kiáltja /: A borostyánág, ha veresük, undok / Címer előttem. Képzőművészeti alkotás, politikai kommentár és klasszikus formában fogalmazott költeményl Milyen szépen kiegészítették egymást. A jövő egy nap megmosolyogja Gaea istennő különös szeszélyeit, s Virág Benedek Béke-óhajtása, ha nem is annak szánta, a legszebb karácsonyi zsoltái. BABI TIBOR SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOtfPONTl BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA
