Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-28 / 305. szám, vasarnap
KÖZÖS FELELŐSSÉGGEL Hazánk filmgyártását Lipcsében a CSODA című produkció képviselte. A felvételen ennek egyik Kockája látható. HOL TART MA a politikai dokumentumfilm? Kellett néhány nap, míg a fesztivál után „helyére" került minden. A tizennyolcadszor megrendezett lipcsei dokumentum- és rövidfilmhéten minden eddiginél több filmet, hosszabb műsort láttunk. Hét nap alatt huszonnégy vei'senyfilm és har* minchét tájékoztató, Illetve visszapillantó műsor került vászonra — a hét 168 órájából 138-at vetítésre fordítottak. Negyvenhét ország és Nyu- gat-Berlin, valamint öt nemzetközi szervezet filmjei szerepeltek a hivatalos versenyben, a közönség összesen száznyolcvan alkotást láthatott. Feltűnt, hogy a filmek hossza évek óta egyre nő, a politikai dokumentumfilmek művészi színvonala azonban alig fejlődik. Fokozódik a technikai tökéletesedés: a mind többre képes gépek és optikák korábban elképzelhetetlen filmes teljesítményekhez vezetnek: egy japán csoport például különleges teleobjektí- vekkel nyolc hónapig figyelte, filmezte a világ második legnagyobb hadikikötőjének, Joko- szukának amerikai atomflottáját. És mindezt tizenkét kilométeres távolságból! A nyugati gazdasági válság következtében élesedő osztályharcot egyre világosabban látják, láttatják az alkotók, akik közül néhány már művészileg is új szintre tudja emelni a politikai dokumentumfilmet. Ezek a művészileg is rangos alkotások jelentették a fesztivál igazi élményét, s részben ezek sorából kerültek ki az idei lipcsei dokumentumfilmfesztivál győztesei. A mozifilmek kategóriájának nagydíját, az Arany Galambot Konsztantyin Szimonov és Marina Babak munkája, A katona útja nyerte. A hét fejezetre oszlott alkotás a második világháborús frontok köznapi életét idézi. Eddig ismeretlen filmdokumentumok sora is felbukkan a filmben, meggyőző és felejthetetlen pillanatok, meLIPCSE 1975 lyek eddig bemutatlanul hevertek a különböző archívumokban. A katona útja volt az idei fesztivál egyik nagy élménye. Az Ezüst Galambot a kolumbiai Carlos Alvarez filmjének, az Alultáplált gyerekeknek ítélték. Ez a megdöbbentő dokumentum szenvedélyesen tiltakozik a Latin-Amerikára jellemző népesség-politikai magatartás és intézkedések ellen. Bemutatja a proletárgyerekek és a gazdagok csemetéinek étkezését, vádolja a születésszabályozás egyoldalú módszerét, melynek keretében — például a kolumbiai állam — kizárólag a projetárasszonyokat sterili- záltátja, viszont mindent biztosítani igyekszik a kiváltságosok gyermekeinek. A film tárgyilagos hangon fejt ki és képekkel bizonyít egy tételt. Megrázó alkotás. Ugyancsak Ezüst Galambot kapott a Palesztin Felszabadítási Szervezet filmje, a Palesztinában született, Rafik Hajjar alkotása. Egy 1940-ben született palesztinait szólaltat meg, aki nyolc éves kora óta menekülttáborokban élt. Életútja az üldöztetés valóságos regénye. A rendező bemutatja a menekült-probléma minden oldalát, velejáróját. A tévé-filmek kategóriájának Arany Galambját a már említett Megfigyeltük a Jokoszuka atombázist című japán mű nyerte. Hideo Arai, a jól ismert kommunista rendező munkája figyelmet érdemlő. A film azt bizonyítja, hogy az amerikai— japán flották közötti együttműködés kiterjed az atomfegyverek használatára is. A bizonyítási folyamat megdöbbentő. Kibontakozik előttünk az Egyesült Államok Vietnam utáni atomstratégiája, látjuk az atomfegyverek ellen tüntető jokoszukai polgárokat, akiknek élén a város kommunista polgármestere halad és akik ellen az amerikai katonai rendőrségi!) vonul A fesztivál egyik nagy élménye volt A KATONA ÜTJA című szovjet alkotás. A képen: Jelenet a filmből. fel. A film nemcsak operatőrirendezői, hanem szerkesztői, dramaturgiai bravúr is. Az Ezüst Galamb-díjakat a tv-filmek kategóriájában a Portugália: Nyugtalan ősz című szovjet és a Kié a forradalom? című jemeni filmek nyerték. Sajnos, mindkét film művészi megoldása elmarad politikai értékei mögött. Volt azonban még néhány nem díjazott, de feltétlenül említésre méltó jelentős alkotás. Koji Szaszaki japán rendező érdekes N munkája, a Saigon — vég és újrakezdés. A film bemutatja az 1975. április 28-1 összeomlást, a Thieu-rendszer híveinek fejveszett menekülését, és a május 7-i nagyszabású győzelmi ünnepet. Látjuk az emberek, az élet átalakulását. Gyönyörűen fényképezett, magas színvonalon megrendezett, megszerkesztett munka. Szólnunk kell Per Sanden és Rudi Spee svéd alkotópáros Biztos a győzelem című Angola-film- jéről is. Ez a magával ragadó alkotás leleplezi az imperialisták függetlenségellenes kísérleteit Angolában. Mintha ennek a filmnek a folytatása lenne a független angol Granada TV Mozambique, egy nemzet születése című produkciója, Mi- chael Beckham alkotása, melyben körképet kapunk az újonnan kialakult mozambique-i helyzetről. Beckham munkája a fesztivál egyik legjobban elkészített alkotásának bizonyult. Érdekes volt Pedro Rivera Szuverenitás című panamai filmje is, amely a Panama-csatornáért folyó nemzeti harc epizódjait idézi fel. És megrázó alkotásnak bizonyult a Nyu- gat-Berlinben tanuló iráni Mdrangis-házaspár alkotása, Az írástudatlanok két nyelven, mely a török vendégmunkások törthatatlan nyugat-berlini életéről és magára maradottságáról szól. Túl a dokumentumok megrázó erején, a film művészi megoldása, szenvedélyes hangvétele is magával ragadó. A fesztivál program száznyolcvan alkotásából csak néhányat említettünk, azokat, melyek a politikai filmgyártás élvonalát jelentik. És a többi film? Nos, ha vannak is fenntartások velük szemben, ha egy részüket szigorúan is ítéljük meg — egy bizonyos: jó, hogy a haladó politikai filmgyártásnak ilyen széles bázisa van. És jő, hogy ez a bázis egyre szélesedik. Ez már önmagában nagy eredmény. Ám éppen jez teszi lehetővé. hogy a lipcsei fesztivál szervezői a jövőben az erősebb válogatás módszerével éljenek, ellenkező esetben a filmek áradata a szó szoros értelmében elönti, hossza pedig túlnövi a fesztivált... FENYVES GYÖRGY Makarenko így írt a gyermeknevelésről: „Ez a munka életünk legfontosabb része. Gyermekeink a haza jövendő polgárai lesznek. Ok fogják formálni a történelmet! Gyermekeink a jövő apái és anyái, akikre egy újabb generáció felnevelése vár. Gyermekeinkből ezért becsületes polgárokat, dolgos apákat és gondos anyákat kell nevelnünk.* A Makarenko által megfogalmazott feladatnak csak úgy tudunk eleget tenni, ha a gyermekek és a jövő társadalma érdekében a család és az iskola szorosan együttműködik. Bár közhelyszerű kérdés, mégis felvetődik még manapság is: A családban az apára, vagy az anyára háruljon-e a gyermeknevelés feladata? A válasz egyértelmű: Mindkét szülő egyformán felelős a gyermek sorsáért. Mindkét szülő egyformán tud hatni — és kell is, hogy hasson — a gyermekekre. A gyermekek szinte ösztönösen követik a szülők példáját. A család mellett az iskola a másik tényező, amely irányt szab a gyermek jövőjének. Ezt igazolja a sok-sok régebbi példa is, amikor a néppel érző falusi tanító a mezítlábas kis emberkében felfedezte a szorgalommal és becsülettel párosuló tehetséget, és elindította őt a szellemi magasságok felé. A tanítónak és a szülőnek tehát ma is azonos a feladata: müveit, egészséges és becsületes ifjúságot kell nevelniük a holnap számára. Nézzünk néhány ezzel kapcsolatos időszerű kérdést. A tanító tekintélyéinek megőrzése elsősorban a gyermek szempontjából elengedhetetlen követelmény. Súlyos hibát követ el az a szülő, aki elhamarkodott és szubjektív ítélet alapján lekicsinylő, sértő megjegyzéseket tesz gyermeke előtt a tanítóra. Olyan ez, mint amikor a sebész egy fontos ütőeret vág el műtét közben. Az ilyen szülő megfosztja gyermekét a tisztelt ideáltól, egy olyan érzelmi száltól, amely nélkül szomorú az iskolába járás és teher a tanulás. Ha a szülő és a tanító között valamilyen nézeteltérés merülne fel, azt a gyermek kihagyásával kell tisztázni. A kettős nevelés szintén kedvezőtlenül befolyásolja a gyermek egészséges szellemi fejlődését. Ha a tanuló mást hall otthon, mint az iskolában, két malomkő közt őrlődik. Nem akar véteni sem a szülőknek (nagyszülőknek], sem a tanítójának. Kénytelen kétszínűs- ködni, s ezt a szerepet aztán magával viszi az életbe is. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki benne szilárd és egyenes jellem. Hagyjuk tehát a nevelésnek ezt a területét teljes bizalommal az iskolára. Bár a leghelyesebb, ha a szülők is magukévá teszik a szocialista nevelési normákat. A szabad idő helyes beosztása egyre nehezebb. Köztudott, hogy a gyermekeink túl vannak terhelve: heti 30—35 óra az iskolában, ezen kívül nem kötelező tantárgyak, szakkörök, zeneóra, pionírmunka, sportversenyek, műsorok tanulása stb., mind komoly és megterhelő feladat a 10—15 éves serdülő számára. S ha ehhez hozzászámítjuk a bejáró tanulók utazással eltöltött idejét is, az eredmény nagyon elgondolkodtató. Van-e egyáltalán szabad ideje a mai gyereknek? Van-e lehetősége az idegfeszültség levezetésére? A szellemi regenerálódásra? Az önfeledt és gondtalan futkározásra, játékra? Bizony, alig, alig jut erre idő. Azt sem szabad elfelednünk, hogy az egészséges fejlődéshez napi 8—10 órai alvás szükséges ebben az életkorban. Mit tehetünk hát? Alaposan vizsgáljuk felül gyermekünk napirendjét. Szigorúan húzzuk ki belőle mindazt, ami feleslegesen túlterheli őt. Feltétlen adjunk lehetőséget neki a napi 1—2 óra szabad levegőn való mozgásra. Korlátozzuk a tévé-nézést a minimumra. ló, ha a gyermek a szülő segítségével előre ki jegyzi magának azt a napi 35—50 perces műsort, amely őt érdekli és korának is megfelel. A szülő ne engedje megnézni a gyermekek számára alkalmatlan műsorokat. Egységes''napirendet nem lehet ajánlani. Ez szinte minden gyerek esetében más és más. Függ elsősorban az életkortól, a tanuló egészségi állapotától, a család szociális helyzetétől, a gyermek érdeklődési körétől, tehetségétől. Leghelyesebb, ha ezt a szülő megbeszéli az osztályfőnökkel (esetenként az iskola orvosával) és az ő javaslatát is figyelembe véve állítja össze a tanuló napirendjét, amelyet éppúgy be kell tartani, mint az iskolai órarendet, így aztán jut idő tanulásra, szórakozásra és egyéb hasznos időtöltésre is. Az a tanuló, aki nem helyesen összeállított napirend szerint él, állandó időzavarral küzd. Vita tárgya gyakran a zsebpénz is Adjunk? Ne adjunk zsebpénzt az iskolás gyereknek? Véleményünk szerint igenis, a gyereknek jár zsebpénz. Egy palóc közmondás azt tartja: Pénz nélkül bolond az ember. A naponta utazó gyereknek is szüksége van néhány korona költőpénzre. Egy fagyi, egy sütemény, egy pohár üdítő ital manapság szinte mindennapos szükséglet. Igaz, erről a gyermek le is mondhat. Ám képzeljük el, mennyire fáj neki, ha társai vígan nyalogatják a fagylaltot, és neki nincs rá pénze. Eleinte csak szomorú miatta, később dacos és dühös lesz, s köny* nyen lehet, hogy törvényellenes módon akar végül zsebpénzhez jutni. Tudjuk, nem minden család* bán egyformák a szociális viszonyok. Nem is kell a gyereknek sok pénz, de néhány ko^ róna feltétlen kell. Tanulja meg a pénz kezelését, a takarékosságot. Persze, a szülő ok" vetlen figyelje, mire költi el á gyermek a heti 10—15 koronát, IV1 ilyen ajándékot vegyünk a gyermeknek? Sémi esetre sem több ez ef koronás magnót, vagy ehhez harsonló méregdrága, felnőtteknek való ajándékot. A gyerek elsősorban gyerek, ezért játszani akar. Ma már az iskolai tanterv is előírja a kötelező sítanfolya- mot. Minden egészséges gyerek szívesen tanul sízni, korcsolyázni. Nagyon ajánlatosak az ifjúság számára írt regények, elbeszélések; a politechnikai érzéket fejlesztő modern játé^ kok; a barkácsoláshoz szükséges munkaeszközök. Egy olcsó fényképezőgép is okos ajándék, különösen akkor, ha a gyermek saját maga készíti el a képeket is. Egyszóval: olyan ajándékot vegyünk, amelynek a gyermek most tud örülni. Ne feledjük: mindent a maga idejében. Befejezésül hangsúlyozzuk: ha a szülő vagy tanító kisebb- nagyobb rendellenességet vesz észre a gyereknél, kellő tapintattal, ám szerető szigorúsággal törekedjen ezek kiküszöbölésére. Egy percre se fakuljon meg előttünk a nagy orosz pedagógus, Usinszkij jelszava: „A gyermek a jövő embere. Mi vagyunk érte felelősek.“ KOVÁCS ISXVAFO 1975 XII. 28. NÉHÁNY nevelési kérdésről
