Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-17 / 297. szám, szerda
A MUNKÁSOSZTÁLY KÜZDELME A dsmiiEri általános szíráik 55. évfordulója A burzsoázia és a jobboldali szociáldemokraták brutális támadása 1920. december 9-én Prágában a Népház ellen az egész köztársaságban felháborította a dolgozókat. A szociáldemokrata párt baloldali Végrehajtó Bizottsága 192Ü. december 10-i ülésén határoza- zatot hozott: az egész ország területén általános sztrájkot hirdet. A sztrájk rövid idő alatt váratlan méreteket öltött. A sztrájk a, leghevesebb Kladnón, Prágában és a többi nagyobb ipari centrumban volt. Prága munkásnegyedeiben súlyos összeütközésekre került sor ^ rendőrség és a tüntetők között, melyek folyamán egy munkás meghalt és 26 megsebesült. December 10-én az esti órákban a Végrehajtó Bizottság új felhívást bocsátott ki, mely a munkások követelését H pontban foglalták össze. A felhívás bevezető része így szólt: „A Végrehajtó Bizottság helyesnek találja, hoqy a tömegek hatalmas mozgalma, melyet a kormány erőszaka provokált ki, ne csak vagyonának visszaszerzéséért folyó harc legyen, hanem harc Harc a prágai jvepnazert az upuiet liavariiiu alispánja tárgyalásokat kezdett a sztrájkbizottsággal. Ezek a tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. A következő napon különvonattal katonaság érkezett Vrútkyra. A munkásőrség ellenállásának letörése után katonaság szállta meg a vasutat, a postát és a középületeket. A munkások a vasúti fűtőházban kemény ellenállást tanúsítottak, melyet csak a sztrájkbizottság követeléseinek teljesítése után hagytak abba. A forradalmi tradíciókat ápoló Kelet-Szlovákiábnn kiilönöA vrútkyi sztrájkbizottság tagjai politikai és szociális követeléseinek megerősítéséért...“ A munkások Kladnón megszállták a rendőrállomást, a telefonközpontot és a középületeket. A községekben forradalmi tanácsok alakultak. Katonákat vetettek be a sztrájkolók ellen OlSavanyban és Hodonínban. A felkelés sok helyen túlnőtte az általános sztrájk kereteit és forradalmi megmozdulásba csapott át. Sajnos, a szociáldemokrata párt baloldali vezetősége nem rendelkezett olyan harci tapasztalatokkal, hogy a forradalmi harc élére álljon és biztosítsa sikerét. Szlovákiában az általános sztrájk december 13-án érte el tetőfokát. A szlovákiai munkások között a forradalmi harci elszántság különösen erős volt. Ružomberokban a sztrájk teljes volt, leállt a cellulózgyár, a villanyművek s 'a többi üzem. A sztrájk gyorsan átterjedt Liptovský Mikulás üzemeire és Ry- bárpoléra is. Teljes sztrájk volt Zilinán és Vrútkyn. Vrútkyn a sztrájkot forradalmi jellegű események követték. A sztrájkbizottság vezetésével 1000 munkás — főleg vasutas — megszállta a községházát, a vasútállomást és más középületeket. Hatalmukba kerítették a postát és a távirdát. A reakciós gondolkodású hivatalnokokat elbocsátották. A további munka a munkásellenőrző bizottság felügyelete alatt folytatódott. Másnap a megye sen határozott és komoly visszhangja volt az általános sztrájknak. A munkások forradalmi hangulatát híven tükrözi egy Kosicén kiadott szlovák és magyar nyelvű röpirat, mely így szól: „Elviúrsák, nemcsak a Népházról van itt szó, hanem arról, hogy győz-e a szocializmus vagy elbukik ... Azért nemcsak a Népházat fogjuk visszakövetelni, hanem el kell foglalnunk a nagybirtokokat, erdőket, gyárakat, az urak lakásait a dolgozó nép számára". Koáicén a magyar és a szlovák dolgozók vállvetve harcoltak. A sztrájk élén sok helyütt a Szlovák és a Magyar Tanács köztársaság volt harcosai álltak. A városban statáriumot hirdettek ki, mely szerint „akinél fegyvert találnak, a helyszínen agyonlövik“. A sztrájkolók az utcára mentek, a tüntetők ellen azonban több század katonaság vonult ki páncélatuókkal. Általános volt a sztrájk Eperjesen, Bártfán, Nngymihályban, Kézsmárkon, Poprádon, Margit- falván és Iglón, ahol a szlovák, a magyar és a német dolgozók testvéri egyetértésben léptek sztrájkba. Komoly események színhelye volt Gölnicbánya és környéke. Gölnicbányán a munkások lefegyverezték a csendőrséget, megszállták a járási hivatalt, s elmozdították a járási főnököt. Megszállták továbbá a járásbíróságot, szabadon bocsátották a foglyokat. Ugyancsak megszállták a vasútállomást, és a postát és kikiáltották a szovjeteket A munkástanács tagjai gyorsan széjjelvitték a hírt a környező falvakba, Prakovcéra, Smolníkba, Svedlárra, Helcma- novcére, ahol Gölnicbánya mintájára falusi tanácsok vették át a község vezetését mindaddig, amíg a járást a katonaság meg nem szállta és a munkások.rt lefegyverezve ,,helyreállította a rendet". Véres események színhelye volt Vráble (Verebély), ahol a párt felhívására 3000 földmunkás tüntetett vörös zászlókkal. A csendőrparancsnok felhívta a tüntetőket, hogy ürítsék ki a várostér területét. A tüntetők válaszukban kifejtették, hogy csak abban az esetben hajlandók széjjeloszlani, ha kiengedik a letartóztatott 10 sztrájkbizalmit. Ezután a csendőrpa- rancsnok tüzet vezényelt... Három halott és 10 sebesült vé re* festette pár perc múlva pirosra a város főterét. A sortüz után tovább dühöngött a csendőrterror. A következő napokban még 50 munkást letartóztatják. Az üldözés és terror ellenére Verebély és környéke nagyobb részt kitartott, folytatta a sztrájkot, s csuk december 22- én kezdték el a munkát. Az általános sztrájk 1920. december 16 án ért véget. A Rudé právoban felhívás jelent meg a következő tartalommal: „A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt (balszárny) Végrehajtó Bizottsága felhívással fordul hozzátok, hogy a mai nap folyamán fejezzétek be hősies harcotokat. A munkába jelentkezzetek emelt fővel, büszke öntudattal, a végső nagy győzelem reményében. Az első ütközet mögöttünk van, megismertük az osztályellenséget. A kivételes állapot, a statárium és a börtön nem tör meg min két. Ha majd egyszer eljön a győzelem napja, úgy mindaz, amit e héten átéltünk, életünk legszebb és legünnepeltebb em léke lesz ..." Az 1920 decemlK)rébem elszenvedett vereség kemény, de nagy iskola volt a munkásosztály számára. A munkásosztály e harcban gazdag harci tapasztalatokra tett szert. RÓJAK DEZSŐ A párt alapsze£vezeteiben megkezdődtek az évzáró taggyűlések. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járásban az iskolai pártalapszer- vezetekben gondos előkészületek előzték meg az évzáró taggyűlések összehívását. A jövő generáció kommunista nevelésében fontos szerep hárul a kommunista pedagógusokra és nevelőkre. Plavy Dezsővel, a járási pártbizottság ideológiai osztályának dolgozójával a gyűlések menetéről és programtervezéséről beszélgettünk. — Az idei évzáró taggyűlések az isikolai pártalapszerveze- tekben fontos időszakot mérnek fel — mondta Plavy elvtárs. — Az if júság nevelése ugyan nincs meghatározott Időhöz kötve, mégis megállapíthatjuk, hogy jelentős előrehaladást értünk el a pedagógusok és a tanulóifjúmunisták jó eredményekről adhatnak számot a honvédelmi és proletár nemzetköziségre nevelés területén is. A járásból közel kétezer tanuló folytat levelezést a Szovjetunió, ezer a többi szocialista ország tanulóival. A járás baráti kapcsolatot létesített a Spišská Nová Ves-i járással — iskolák közötti cserelátogatásokra, találkozásokra, vetélkedőkre kerül sor. Mindez kedvezően befolyásolja a szlovák nyelv tanítását a magyar tannyelvű iskolákban. — Az évzáró gyűléseken előtérbe kerül az iskola és az élet kapcsolata — folytatta Plavy elvtárs. — Azon kívül, hogy pedagógusaink igyekeznek kihasználni a lehetőségeket a munkához való szocialista viszony kialakítására, egyre több iskolába látogatnak el a szocialista mun- kabrisádok tagjai, élmunkások, Minőségi javulás Értékelik munkájukat $$ Felkarolják a fizikai dolgozók gyermekeit 0 Elkötelezett mumkával köszöntik a CSKP XV. kongresszusát sag eszmei-politikai nevelésiében. Járásunkban a pedagógusok politikai továbbképzését a pártszervezeteken keresztül, kidolgozott terv szerint végezzük. Ebben az évben elsősorban olyan témákat vettünk át, melyek elősegítették az oktató-ne- velőmunka színvonalának emelését, s bővítették a pedagógusok általános politikai látókörét. Az alap- és középkörökön kívül harminc pedagógus a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemén végzi tanulmányait. A pártszervezetek figyelme a minőségi tényezők javítására, elsősorban a tudományos világnézeti nevelésre és a szocialista embertípus formálására összpontosult. A szülői munkaközösségekben létrehoztuk a kommunista szülők csoportját, melynek tagjai a szülői akadémiák keretében segítenek a szülők szocalista tudatformálásában. Az iskolai pártszervezetek és valamennyi pedagógus aktív munkáját dicséri az is, hogy évről évre rendszeresen csökken a hitoktatásra jelentkezők száma. Az évzáró gyűléseken a CSKP KB levele alapján megvitatják, mit tesznek az iskolán kívüli tevékenység ésszerűbb megszervezése érdekében. Az iskolákban dolgozó koma párt és az ellenállási mozgalom veteránjai. Húsz iskolában történelmi emlékszobát, 34- ben vörössarkot rendeztünk be. A tanulók megismerkednek városuk, községük fejlődésével, gyűjtőmunkát végeznek a helybeli üzemek és szövetkezetek termelési eredményeiről, melyeket a faliújságokon szemléltetnek. Nem kis figyelmet fordí- dottak a munkás- és parasztszármazású tanulók felkarolására. A továbbtanulók több mint nyolcvan százaléka fizikai dolgozók gyermeke. A pártcsoportokon belül minden kommunistát aszerint is értékelték, hogy mit tett az ú| oktatási módszerek és eljárások gyakorlati átültetése terén. A CSKP KB 1973-as júliusi plénuma óta az iskolai pártalapszervezetek saját feltételeikre átdolgozva rendszeresen értékelik a pártszervezet és a pionírszer- vezet, valamint az iskolákon tevékenykedő SZISZ szervezetek munkáját. A kongresszus előtti aktivitás áthatja az idei évzárók munkajellegét. Ezt bizonyítják azok a szocialista kötelezettségvállalások, melyeket a kommunisták a kongresszus tiszteletére tettek. SVINGER ISTVÁN A javítóműhelyben A KOMMUNISTA PÁRT TAGJELÖLTJE A Fiľakovoi (fülekt) Kovosmaliban (Tóthpál Gyula felvétele) Nevének hallatára magas, barnaszemű és sötéthajú fiatalember egyenesedett fel a műhelyben álló motorkerékpár mellől. — Ribánszky Tibor — mondta a kölcsönös bemutatkozás során. — Komoly a hiba? — kérdeztem a masinára mutatva. — Csak a gyújtást kell beállítani — válaszolta már útközben az iroda felé, ahol a későbbiek során beszélgettünk. Elsősorban munkája, személye érdekelt. Az, amiért ezt a 25 éves fiatalembert a Mostovái (Hidaskürti) Egységes Földművesszövetkezet pártalapszervezete hetekkel ezelőtt felvette tagjelöltjei sorába. Ha a munkatársakat, vagy a pártvezetőség valamelyik tagját kérdezem, a válaszok minden bizonnyal folyamatosabbak lettek volna. — Miután elvégeztem a galántai „gépjavítót" — mondta —, hét éven át Eperjesen dolgoztam. Két évvel ezelőtt megnősültem, azóta dolgozom itt a helyi szövetkezetben. Igyekezetére, szorgalmára már előbbi munkahelyén is felfigyeltek. A SZISZ szervezetének volt az elnöke és aktivitásukat bizonyítja, hogy egy ízben az „Egy szem se vesszen kárba" versenyben járási elsők lettek. Az' alapszervezet akkor kitüntetést is kapott. Kapcsolata az ifjúsági szervezettel "természetesen továbbra is megmaradt. — Szövetkezetünkben az elmúlt hetekben alakult meg az ifjúsági szervezet. Természetesen ott voltam az alakuló gyűlésen és már a tagja vagyok. — Csak tagja? — Említették, hogy számítanak velem, a munkámmal, s ha így lesz, természetesen szívesen vállalok feladatot. — Az ifjúsági szervezetben való munka esetleg már a párttagjelölt konkrét feladata is lehetne... / — Ügy godolom, így is lesz. Tennivaló bőven akad. A fiatalok a szövetkezettől megkapnak minden segítséget. Most már elsősorban fájtuk múlik, mennyire fogják e segítséget a saját érdekükben kamatoztatni. Hogy hasznosan akarják, azt az elhangzott számos javaslat, hozzászólás is igazolja. — Már párttagjelölt mát párlgyűlésen is részt vett. Ea milyen élményt jelentett a számára? — Pártgyűlésekre három hónapja járok és legutóbb az év- zárón vettem részt. Meggyőző- désem, hogy a pártgyűlés az a fórum, ahol bővül az ember politikai látóköre és tudása» Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy a kommunisták a konkrét problémákról sem feledkeznek meg. Például falunkban' ilyen az óvoda kérdése, melynek megoldásáról az évzárón is szó esett, s a segítségnyújtás módjairól is döntöttünk. — E segítségnél személyesen is ott lesz? — Feltétlenül. Annál is inkább, mivel kislányom egy éves, tehát személyesen is érdekelt vagyok. Persze a segítségem majd nemcsak e személyi érdekeltségből fakad. — Munka, ifjúsági szervezet, család. Szórakozásra is marad idő? — Feltétlenül. — Elárulja, hogy mi az? — Motorok, autójavítás. Tehát lényegében a munkám. — Mi az, ami munkájában és egyben kedvtelésében is-a lég szebb9 — Az, ha megtalálja az ember a hibát, s az addig bosszúságot okozó gép egyszerre barát lesz és segítőtárssá válik. EGRI FERENC 1975