Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-02 / 284. szám, kedd
BEMUTATÓ: HÁROM MAP MÚLVA AZ OTHELLO PRÓBÁJÁN KOMÁROMBAN Amikor ott jártain, a próba 'délelőtt tízkor kezdődött, de Beke Sándor rendező már ki lenckor ott volt a színpadon: a műszaki személyzettel tartott megbeszélést. A díszletek bí zony nem mindig úgy készül nek el, ahogy azt a tervező, avagy a rendező elgondolta, s ebből nem kevés probléma adódik. Aztán a díszleteket mozgatni is kell, gyorsan, hibát la mii. Furcsa ellentmondásnak tűnik, pedig lény, hogy a dísz letek akkor jók. s a műszakiak akkor dolgoznak hibátlanul, ha a közönség ezekről szinte tudomást sem vesz, mert olyan jól illeszkednek a cselekményhez. A baj akkor van, amikor a közönség túlságosan figyeli a díszletet, avagy a jelmezt, mert akkor valahol „gikszer“ történt ... Közben megérkeznek a színészek is. Tíz órakor Beke Sándor a színpadra hívja őket: — Már csak néhány napunk van a bemutatóig — mondja, s ezzel a próba hangvételét, ritmusát is meghatározza. jóformán üres a nézőtér, de Shakespeare szavai a színészek révén olykor már művészi hőfokon sisteregnek, feszültséget, drámaiságot érzek a levegőben. Nehéz, olykor keserves, de végső soron csodálatos pillanatok ezek. Hősök, érzések és gondolatok kelnek életre, hogy néhány nap múlva magukkal raEgy rádióműsor I margójára Az idei őszön szerte a világon megemlékeztek Bartók Béláról, halálának 30. évfordulója alkalmából. Kortársai, barátai, ismerősei idézték elénk alakját, emberi nagyságát, művészetét. Bartók Bélát, mint embert, 1 soha még ilyen közel nem éreztük magunkhoz. A magunk alatt értem a gyerekeket és az ifjúságot is. akik számos érdekes, korukhoz hangolt írásokban, rádió- és tévéműsorokban ismerkedhettek a világhírű zeneművész és pedagógus életével. Viszonylag kevesebb szó esett diákéveiről, éppen ezért hallgattuk örömmel a minap Ébert Tibor hangjátékát, amelyet a Kossuth Rádió sugárzott Vadgesztenyék címmel, Siklós Olga rendezésében. Az alig félórás, romantikus hangvételű, egyszerű eszközökkel felépített műsor Bartók Béla és Albrecht Sándor első találkozásának pillanatait idézte meg. Bartók 1892—96 között Pozsonyban Erkel Lászlónál tanult zongorát és elméletet. Itt ismerkedett meg a nálánál négy évvel fiatalabb Albrecht Sándorral, zenei életünk későbbi nagy alakjával, akit, sajnos, kevésbé ismerünk. Egy életre szóló barátság szövődött közöttük. Első, szinte mesébe illő találkozásuk játékos, őszintén gyermeki, ugyanakkor őszintén komoly, mert a zenéről beszélgetnek, az új zenéről, amely egy két évtized múlva meghódítja a világot. Ott, akkor dalt komponálnak, a földön — Vadgesztenyék a hangjegyek; majd betérnek Albrechték otthonába, a zongorához. A kedves műsorból egyebek között megmaradt bennünk az érettségi előtt álló Bartók Béla néhány szava, amelyek már az elkövetkező évtizedek Baftók- jának művészi attitűdjét körvonalazzák: „A világ felkínálja magát, észre kell vennünk a világot; megtalálni a kor hangját, amelyben élünk.“ Számunkra különösen értékes, hogy nemcsak Bartók Béla, de Albrecht Sándor gyermeki világát is közelebb hozta a Vadgesztenyék című hangjáték, amelyet a Bartók ifjúkori műveiből összeállított zenei betétek tettek még hangulatosabbá, közvetlenebb«. (BODNÁR) gadják, avagy megdöbbentsék a közönséget. A címszerepet Dráfi Mátyás játssza. A színfalak mögött beszélgetünk. — Őszintén mondom, sokáig nem szerettem Othellot. Gyakran tűnt érthetetlennek, hibásnak a viselkedése, s néhány tette. Egyre mélyebbre próbálóim hatolni jellemében, összetett egyéniségében, s kerestem azokat a logikai hidakat, amelyekre fölépíthetem alakításomat. Remélem, sikerült. Othello számos vonatkozásban ösztönösen cselekvő, olykor hiszékeny figura, akinek viselkedésében — csakúgy mint másokéban — származása, őseinek nem egy szokása gyakran érződik. A szerepformálás szerintem, csak akkor sikerülhet jól, ha a színész hisz a figurában. Sok vias- kodás, töprengés után talán most már én is elmondhatom ezt magamról. Othello sorsának egyik meghatározóját, Jágót Holocsy István kelti életre. — Jágót a közönség szinte egyértelműen gonosznak tartja, Shakespeare, mint minden nagy drámaíró nem szerette az „átlátszó“, beskatulyázott figurákat. Ennek megfelelően Jágót is emberként akarom megjeleníteni. Azt a jelenetet húzom alá, amikor a nálánál sokkal tehetségtelenebb Cassiot léptetik elő, s őt ez először elégedetlenné, majd pedig ibosszúál- lóvá teszi. Mint ember nem értek egyet cselszövéseivel, de megértem az indító okát, amely miatt a tehetséges, de nem felkarolt emberből gonosz figura lett. Mindezek alapján igyekszem megfelelő, a mai nézőhöz szóló alakítást nyújtani. Addigi színészi pályafutásának egyik fontos szerepére készül Kucman Eta, aki a Desde- monát formálja meg a színpadon. — Ki tudja hányan mondták A bratislavai Mirbach-palota bemutató termében az 50. születésnapját ünneplő M. Gagpar kiállításon eredeti megfogalmazású zománcképek soriáznak. A katalógus szavai szerint: Minden kornak megvan a maga időszerű témája, amit korszerű eszközökkel fejez ki. Ennek ellenére GaSpar egy 50(P1 éves technikához, az égetett zománchoz tér vissza. Tudomásunk szerint a zománc először Tutenchamon fáraó arany ha lotti maszkján szerepelt, majd jóval később a keltáknál. Szlovákiai előfordulásáról i. e. 4. századi régészeti kutatások leletei tanúskodnak. A 10—11. században bizánci ékszerészek dolgoztak zománccal, s innét terjedt tovább ez a nemes technika Európa több országába. GaSpart a hatvanas évektől foglalkoztatja a monumentális díszítő művészet, melynek segítségével beton-, panel-, és gépkorszakunk rideg középületei külső és belső falainak elidegenítő hatását kívánja humanizálni, vagyis az ember élet- és munkakörnyezetét melegebbé, szebbé tenni. Hatvanhat táján technológiai problémái középpontjában a zománc áll. Szenvedélyesen kutat, laboratóriumokban, műhelyekben kísérletezik. S az anyag és törvényszerűségeinek tisztelője a zománc képet véli a 20. század freskójának; annál is inkább, mert a fémlapra festett, kiégetett zománc a légkör vegyi támadásainak kiválóan ellentáll, változatlan marad és friss, ragyogó színeit megőrzi. A jelen tárlat anyaga zömben az utolsó öt év alkotó munkájának kiérlelt eredményeit képviseli, melyek a művész egyéni formálásának, kézírásának, világnézetének jegyeit viselik magukon. A képindító látvány a valóság. A Napot, Holdat, a világűrt érezteti nagy, lapos vág/ domborodó korongokon, r>erész ecsetjárással, simán felrakott színekkel, vagy alájuk homokot szórva domborszerűen. már el előttem, de én is csak azt hangsúlyozhatom, hogy rendkívül nehéz szerepet kaptam. Desdemona mindig akkor lép a színpadra, amikor magasra csapnak az indulatok. Nekem teliesen ehhez kell igazodnom, ebben a hangnemben kell megszólalnom, s ez ritka nehéz feladat. Egyébként én is a hozzánk közel álló emberi vonásokat szeretném érzékeltetni. Elsősorban azt. Iiogv Desdemo- na minden előítélet és tilalom ellenére váralja a mórt és hű marad hozzá. Beke Sándor kissé fáradt a több heti megfeszített munkától. Gondolatai, érzelmei a dráma körül kavarognak. — Elég nehéz körülmények között, de jó hangulatban, alkotó légkörben próbáltunk. Az említett nehézségeket az okozza, hogy színészeink esténként rendszerint tájolnak, tehát játszanak, utaznak és próbálnak is. T.évén a Magyar Területi Színház tájoló társulat, ebbe bele kell törődnünk. A rendezésemről nem szívesen nyilatkozom. Erről a nézők és a szakemberek mondjanak véleményt. Ezért csak annyit említek meg, hogy nem romantikus történetet akarunk eljátszani, hanem a mai nézőhöz akarunk szólni, ma is megtalálható embertípusokról, problémákról — érzelmekben és gondolatokban remélhetőleg gazdag előadásban. A Szakszervezet Háza előtt és Komárom utcáin már megjelentek a friss plakátok. A színház titkárságán egyre gyakrabban cseng íi telefon. Jegyeket kérnek a bemutatóra, s a további előadásokra. Felboly- dúlt méhkashoz hasonlítható ilyenkor a színház. Érthető ez a varázslatos körforgás: egy hét múlva bemutató lesz és Komáromban újra Shakespeare! játszanak. SZILVASSY JÓZSEF plasztikus struktúrájával, amiben a tűz hatása is érvényesül. A makrokozmoszon fa nagy világmindenségen J belül emberi világunkról sem feledkezik meg. Higgadt, mértanian rajzos, fekete körvonalakkal tükrözi a hazai hegyi falvakat, a favágók kunyhóit, ötletes tájfelfogással a formákat színeken keresztül megragadó kompozícióin harmonikus kék és bíbor árnyalatokban ragyognak az Északi tájak. Hegyóriások meredek gerincén napfényben és holdsugárban csillog az örök hó. Zajlik a tenger és lágyan hullámzanak az érő búzamezők. Grafikai tisztasággal villantja fel Bratislava esti fényeit. Alakos képeit a népművészet ihleti. Átírással, festői viseletben, az alapforma egyszerűsítve jeleníti mega meny asz - szonyt, a menyecskét s az örök anya típusát. GaSpar az SZNF aktív résztvevője, a nagy történelmi esemény harci és győzelmi jeleneteit is rögzíti. 1972-es szovjet közép ázsiai útjának egyes állomásait is idézi. Vonalas technikával mutatja meg a taskenti tájat, az architektúra elvont keleti ornamen tikáját, a turbános férfiakat, fátylat viselő nőket. Számár kand és Üzbegisztán ősi pompájú épületei a múltra utalnak. A mára pedig Suchumi tengerpartjának vidáman pezsgő élete, eleven kéken és pirosán nyíló, festői forrná Iá sú virágai. Komoly, szép embert tartalmú művei a dekoráció és a közlés szellemes összeegyeztetései. Az építészettel kapcsolatos munkái közül csupán a Phnom Penh-i erőmű vízgazda sági intézetének külsejét ékesítő óriás, izzó fényű, messzire sugárzó napkorongnak széles horizontú szemléletre valló mását láthatjuk. Számos egyéb megvalósított műveiből a lipo veci vízmű s a Chemosvit adminisztratív épületét díszítő zo máncképét említem meg. BARKAMY IFNÖNF A KÍSÉRLETEZŐ EMBER MILAN GAŠPAR ZOMÁNCKÉPEI a barátsági hőnap filmjei VISSZATÉRÜNK A csehszlovák—szoyjet barátsági hónapban műsorra tűzött filmek közül több is a második világháború vérzivataros napjait idézi fel. Ezek az alkotások a szovjet filmművészetnek ahhoz a vonalához tartoznak, melyek a háborús témát ha nem Is egészen újszerűen dolgozzák fel, de alkotójuk még tud újat mondani a Nagy Honvédő Háborúról, illetve a történet középpontjába az embert állítja, a veszélybe sodródó katonák hétköznapi hősiességét. ezekkel a szavakkal fordult a katonákhoz: „Körülöttünk fasiszták, de mi itthon vagyunk, fegyver a kezünkben, számunkra nincs bekerítés ... Sem nyugodt életet, sem csodába illő megmenekülést nem ígérek önöknek. Csakis a saját kezünkkel vívhatjuk ki a győzelmet“. Mlinszkij, aki bekerített zászlóaljával vállalja a Moszkva felé nyomuló fasiszta hadak elleni harcot, alighanem pontosan tudja, hogy szinte lehetetlen túlélni a csatát. De azt is 1975 XII. 2. Az anya és fia húsz év múltán viszontlátják egymást. Ljudmiia Kaszai kina és Tadeusz Borowski az Emlékezz a nevedre című szoviet - lengyel film egyik jelenetében A Visszatérünk egyik jelenete A szovjet filmművészetnek ebbe a vonalába sorolható A hazáért harcoltak című feledhetetlen Bondarcsuk-film, vagy a Csa- kovszkij műve alapján készült Blokád s a most bemutatott Visszatérünk című is. „Megtetszett nekem ez az életszerű, friss anyag, amit egy olyan ember irt, aki ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek keresztelője a háború véres keresztelő medencéjében ment végbe“ — mondta Igor Gosztyev. a film rendezője, aki Sz. K. Cvigun Visszatérünk című dokumentumregénye alapján forgatta a filmet. Az alkotás hőse Mlinszkij őrnagy, amikor 1944 ben elvállalta a csapat parancsnoki tisztjét, tudja, hogy ez az egyetlen döntés, amit becsülettel hozhat. Igor Gosztyev nem a többé- kevésbé ismert eseményekre fordítja a néző figyelmét, hanem az embert, az emberi kapcsolatokat helyezi érdeklődésének fókuszába. A humanista, gondolatgazdag mondanivaló ki bontását olyan kiváló színészek segítik, mint Vjacseszlav Tyihonov, Oleg Zsakov, Galina Polszkih és mások. Vjacseszjav Tyihonov, akit közönségünk elsősorban A tavasz tizenhét pillanatának főszereplőjeként kedvelt meg, ezúttal Mlinszkij őrnagy szerepében arat sikert. Kemény katona, de minden mozdulatából érződik a beosztottjai iránti féltő szeretet. EMLÉKEZZ A NEVEDRE A múlt felidézése, az emlékezés és emlékeztetés a célja a szovjet—lengyel közös vállalkozásban készült filmnek. A megindító történet arról szól, hogyan választotta el a háború a szülőt a gyermekétől s az anyák a halál torkából megmenekülve, hogyan keresik gyermeküket abban a reményben, hogy az valahol él. Egy anya és kisfia az oswie- cimi (auschwitzi) haláltáborban élte át a háború borzalmait. Mielőtt azonban a koncentrációs táborban is megvirradt volna a szabadság, a fasiszták a táborból a gyermekeket elhurcolták. Emlékezz a nevedre, kisfiam ezekkel a szavakkal búcsúzott az anya a gyermekétől. Az asszony végigszenvedve az elszabadult poklot, a felszabadulás után viszakerült hazájába, a Szovjetunióba. Nem tu-, dőlt belenyugodni a megmásíthatatlan valóságba, hogy fiát talán örökre elvesztette. A reménynek egv szikrája élt benne, bogy fia mégsem pusztult el. A kisfiút egy lengyel asz- szony veszi gondozásba. Évtizedek múltán, Genya felnőttként látogat el az egykori koncentrációs táborba s itt homályosan felidéződik emlékezetében a borzalmas múlt. Kezébe kerül egy anya levele is, aki a fiát keresi... Szergej Koloszov filmjében a múlt emlékképei a jelen eseményeivel váltják egymást, a rendező az idősík váltogatásával még hatásosabbá teszi a művet. Az érzelemgazdag történetből sikerült meggyőző és hiteles alkotást kreálnia. Biztos kézzel választotta ki a film főszereplőit is. Ljudmiia Kuszat- kina az anya és Tadeusz Borowski a fiú szerepében emlékezetes alakítást nyújt. Az anya alakja különösen árnyaltan megrajzolt figura; s a színésznőnek a szerep nyújtotta lehetőséget teljes egészében sikerült is kihasználnia, lenyűgözően formálja meg a fiától elszakított anya szerepét. A szovjet—lengyel koprodukció eredménye egy művészileg szépen megformált, humanista gondolatokat tartalmazó film. •m —
