Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-12 / 293. szám, péntek
0!® 1975. XII. 12. 5 Az ifjúság LENDÜLETÉVEL A plzeíii Skoda Művek atomerőmű-technikai berendezéseket gyár- tó üzemében újfajta módszerrel kísérleteznek, a VVER 440-es és a VVER 1000 típusú atomerőmű nynniótartályok hegesztése terén. Az iinem a tartályok gyártását a jövő övben kezdi el. E tar« tályok egyetlen gyártója lesz a KGST-tagorsztályok atomerőmű» veinek részére. A plzeni Skoda Mrvek képviseli a csehszlovák ipart az Interatomenergo nemzetközi ipari társaságban. Felvételünkön: Stanislav Král villanyszerelő munka közben. A háttérben az atomreaktor nyomótartályainak hegesztett gyűrűi láthatók. (Felvétel: CSTK — J. Vlaclí) Egészségügyi dolgozók a kongresszus tiszteletére A NAPOKBAN TARTOTTA ÉVZÁRÓJÁT a Kolárovói (Gúta) Szolgáltatóüzem SZISZ-szerveze- te. .Értékelték 1975. évi eredményeiket. Hálák mérnök járási küldött elmondta, hogy a járás lég tevékenyebb szervezetei közé tartozik a gútai helyi szervezet, melynek tagjai a városszépítésben és a pionírház renoválásánál is jelentős értékű munkát végeztek. Az ifjúsági szervezet a védnöke a város óvodájának is. Munkájuk elismeréséül az első félévben megkapták a szocialista munkabrigád kitüntetés bronzfokozatát. If!. Kis István EGÉSZ ÉVI TEVÉKENYSÉGÜKET ÉRTÉKELTÉK a Veľký Hores-i (nagygépes!) SZISZ-szer- vezet tagjai is évzárójukon. Fe ke Gábor, a SZISZ helyi szervezetének elnöke beszámolójában ismertette az elért eredményeket és a szervezet tevékenységét. Elmondta, hogy a tagok részére politikai előadásokat rendeztek hazánk felszabadítása 3ü. évfordulójának tiszteletére pedig kulturális és sportrendezvényeket tartottak. Kivették részüket a faluszépítési munkákból, segítettek a helyi efsz- ben az idénymunkák idején. De nemcsak az eredményekről volt szó, nem hallgatták el a méfe tapasztalható fogyatékosságokat sem. A XV. pártkongresszusra szép tervekkel készülnek. Többek között célul tűzték ki a tömegszervezetekkel való jó együttműködést, valamint, hogy további brigádórák ledolgozásával segítenek a helyi efsz-nek a munkák mielőbbi elvégzésében. Az évzáró taggyűlés résztvevői végezetül jóváhagyták az 1976. évi munkatervet és elfogadták a határozati javaslatot. Páricsi György ÚJ TERVEKKEL INDULNAK az 1975—76-os évbe a holicei (gellei) SZISZ helyi szervezetének tagjai is. Évzáró gyűlésükön nemcsak az eddig elért eredményekkel foglalkoztak; a közelgő XV. pártkongresszus tiszteletére méltó felajánlásokkal is készülnek. Ezek között szerepel, hogy minden SZISZ- tag 50 kg vasat gyűjt és 15 brigádom ledolgozását vállalja majd az új kultűrház építésénél. Egy emlékszoba berendezését is tervezik. Bölcs Veroniku EREDMÉNYEKRŐL ÉS PROBLÉMÁKRÓL IS SZ0 ESETT n hurbanovói (őgyallai) gimnázium SZISZ-alapszervezetének évzáró gyűlésén. Minár Eleonóra, a szervezet elnöke ismertette az év eredményeit. Az alap- szervezetnek 120 tagja van: 82 lány és 38 fiú. Elmondta, hogy ez évben is nagy figyelmet szenteltek a politikai nevelőmunkának. Ezen a téren azonban van még tennivaló, mivel a iétszám az előadásokon még nem százszázalékos. A múlt évben kilencen végezték el a járási funkcionáriusok iskoláját. A legjobb eredményt Mellék Éva érte el. Beszélgetéseket szerveztek idős pártharcosokkal, az SZNF résztvevőivel, megemlékeztek V. I. Lenin születésének évfordulójáról és Hurbanovo felszabadításáról is. Ennek ellenére még mindig akad javítani való a propagáeiós-agi- tációs munkában is. A szervezet szorosan együttműködik a Városi Népművelési Otthonnal a kulturális tevékenység még jobb fellendítése érdekében. Az ifjúsági szervezet tagjai aktívan bekapcsolódnak a rádiós, fényképészeti és nyelvkörök munkájába. A sport terén is szép eredményekkel dicsekedhetnek. Az iskola baráti kapcsolatot tart fenn a csehországi bučovi- cei gimnázium ifjúsági szervezetével is. Az évzáró az új vezetőség megválasztásával ért véget. Miriák Ferenc Oj ELNÖKÖT VÁLASZTOTTAK a pozbai SZISZ helyi szervezetének évzáróján. Az évzáró első felében értékelték a teljesített feladatokat, a másodikban az 1976. évi feladatokról szóltak. Németh Éva, akinek vezetésével a szervez» t eddig sok sikert ért el, lemondott. Az évzárón űj elnököt választottak. A legaktívabb tagra, Mészáros Lászlóra esett a választás. A fiatalok, élükön az űj elnökkel, nagy lelkesedéssel fognak hozzá feladataik megvalósításához. Mészáros Éva FÁBRY ISTVÁN, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának tagja jelenlétében tartotta meg évzáró gyűlését a SZISZ nagyfödémesi helyi szervezete. Ga- raj Olga elnök értékelte az elmúlt időszak eredményeit. Elismerően szólt az eszmei-politikai nevelésről, a Pionírszervezettel való együttműködésről és sporttevékenységükről. Beszélt a fiatalok munkakedvéről is: összesen 900 órát dolgoztak le az új óvoda, építésekor, valamint a faluszépítési akcióban. Pártunk közelgő XV. kongresz- szusa tiszteletére 350 brigádóra ledolgozását vállalták. Mítnezal Erzsébet A SZISZ LELÉDI SZERVEZETE is értékelte elért eredményeit. A 22 tagot számláló szervezet sikeres évet zárt. A helyi fiataloknak ugyan még klubhelyiségük sincs, ennek ellenére munkájukra a járáson is felfigyelitek. Aktívan részt vettek a faluszépítési akciókban és többször segítettek a helyi efsz-nek is. Az „Expedíció 30“ elnevezésű versenyben járási viszonylatban a harmadik helyen végeztek, s így legaktívab tagjuk, Kovács Magdolna részt vehetett az országos ifjúsági találkozón. Szép tervekkel készülnek az 1976-os évre is. Sipos Tibor A SZISZ NITRAI JÁRÁSI bran- öi (berencsi) helyi szervezete is számot adott elért eredményeiről. Munkájukhoz jó támogatást nyújt a helyi pártszervezet és a Nemzeti Front vezetősége is. A SZISZ vezetősége megkülönböztetett: figyelmet szentelt a tagság eszmei és világnézeti nevelésének. A jelentős évfordulókra színes kultúrműsorral készültek. A nyáron Bapcsán Ildikó vezetésével népi táncscsoportot alakítottak, amely nagy sikerrel szerepelt Pohradnicén, Nitranyn és odahaza is. Bekapcsolódnak a CSEMADOK helyi szervezete mellett működő 55 tagú vegyeskar munkájába. A Kodály napokon elnyerték az ezüstkoszorút. Bekapcsolódnak a szomszédos községek kulturális rendezvényeibe, vetélkedőibe is. Társadalmi tevékenységük sem le becsülendő. Az új ifjúsági klub építésekor közel 400 brigádórát dolgoztak le, a faluszépítésben 200 órát, a nyári csúcsmunkák ból az efsz bien pedig 100 bri gádó.rával vették ki részüket. Az 1976. évben is hasonló szép eredmények elérésiére töreksze nek. Kazán Valéria A KÖZELMÜLTBAN SZÁMVE TÉSRE GYŰLTEK ÖSSZE a Mól dava n./Bodvou-i (Szepsi) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola diákjai is. Értékelték egész évi tevékenységüket, megválasztották az új vezetőséget, valamint foglalkoztak a jövő évi tervekkel. A kötelezettségválla lások között szerepelt többek között az is, hogy a szervezet 196 tagja eredményesen vegye ki részét az őszi munkákból. A politikai nevelés a kultúra és a sport terén is szép eredményeket értek el. Gyönyör Gyula ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT KERÜLT SOR a SZISZ ko Sútyi (kosúti) helyi .szervezeté nek évzárójára. A kultúrház- ban megtartott gyűlésien Túri György, az alapszervezet elnöke értékelte a tagság tevékenységét. Elmondta, hogy a tagok a község új parkjában épülő szociális létesítményeknél és a szépítési munkálatok során 500 brigádórát dolgozlak le százezer korona értékben. Buják Ferenc, a hnb elnöke köszönetét fejezte ki a fiataloknak a választási program sikere« teljesítése érdekében kifejtett munkájukért. A SZISZ kerületi bizottsága oklevéllel jutalmazta a kosúti helyi szervezet munkáját. Pártunk XV. kongresszusára újabb értékes vállalásokkal készülnek. Benkovics Z«»Hán A központi szervek kongresz- szusi felhívása lelkes kezdeményezést kiváltó visszhangra talált a kelet-szlovákiai kerület egészségügyi dolgozóinak körében is. A Kerületi Népegészségügyi Intézet irányítása alá tartozó hét intézmény több mint 3300 dolgozót számláló munka- közössége — amint erről Ladislav Dedina mérnök, az intézet szakszervezeti bizottságának elnöke tájékoztatott — a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére 748 kollektív és 1102 egyéni felajánlást tett. A vállalási mozgalomba az intézet dolgozóinak 91,2 százaléka bekapcsolódott. A dolgozók ideológiai és szakmai színvonalának növelése érdekében 210 előadást, 101 szemináriumot szerveznek. Az önkéntes véradók számát öt- száznegyvenkilenccel növelik. A legközelebbi időszakban bevezetnek 86 új diagnosztikai és gyógymódszert és az újítómon* galomba is bekapcsolódnak 23 újítási javaslattal. A kerületi intézményhez táj; ózó munkahelyek dolgozói megoldanak 5|1 tudományos-kísérleti feladatat. Társadalmi munkában, a környezetszépítés keretén belül többezer brigádórát ledolgoznak, összegyűjtenek 16,5 ezer kg hulladékvasat, 7330 kg papírt, 3000 palackot és 14 kg gyógynövényt. Vállalásaik összértéke megközelíti a 8,8 millió koronát, ebből a gyógyszer- gáz-, víz-, vili any áram -megtakar ítás és egyéb kiadások körüli takarékosság több mint 7,8 millió koronát képvisel. A pártkongresszus tiszteletére további hét kollektívba (81 taggal) jelentkezett a szocialista munkabrigád címért folyó versenybe. (ik| Reális szocializmus = humanizmus (A cikk első részét lapunk tegnapi számában közöltük). A forradalmi demokratikus humanizmus, a forró szeretet a megalázott és kizsákmányolt néptömegek, a dolgozó nép iránt, — ezek voltak Marx és Engels eszmei fejlődésének kiinduló pontjai, amelyek elvezették őket a munkásmozgalom pozícióihoz, felemelve őket a nemzetközi forradalmi proletariátus teoretikusainak és vezetőinek helyére. A marxista—leninista szocialista humanizmus minőségileg magasabb szakasza a humanizmus eszméi fejlődésének. Min alapszanak a marxista— leninista humanizmus sajátosságai? Karakterének tudományos jellegében. Az emberi történelem folyamán első ízben vezették le a humanista elveket az objektív törvényszerű történelmi fejlődés alapján, és kezelték egységesen a történelem materialista felfogásával. A humanista funkció elválaszthatatlan funkciója a tudományos, dialektikus-materialista világnézetnek. A szocialista humanizmus nem titkolja pártos osztályjellegét, hiszen a proletár humanizmusról van szó. A munkás- osztály történelmi küldetése abban rejlik, hogy felszabadítja nemcsak önmagát, hanem valamennyi dolgozót és a kizsákmányolt tömegeket. A proletár humanizmus nem ismer el azonos társadalmi szociális értéket, ami a kizsákmányoltakat és a klzsákmányolőkat, a dolgozókat és az élősködőket illeti. Az egyik oldalon ott a tisztelet és a szeretet a dolgozók iránt, a másik oldalon pedig a gyűlölet az elnyomókkal, a kizsákmá- nyolókkal, a béke, a demokrácia és a szocializmus ellenségeivel szemben. A szocialista humanizmus mindig konkrét, sohasem absztrakt. Az embert mindig konkrétan, történelmileg értékeli, nem indul ki az embernek nem osztályjellegű, absztrakt felfogásából, hanem konkrétan vizsgálja az embert, vagyis az osztálytársadalomban, mint egy bizonyos társadalmi osztály tagját, aki teljesen konkrét társadalmi viszonyok közölt él. De nemcsak a történelmi-osztály meghatározásáról van itt szó, a konkrétság azt jelenti, hogy konkrét, gyakorlati kritériumokat dolgozzunk* ki az egyes emberi cselekedetek humanitása mértékének meghatározásához. A legáltalánosabb feltétel az aktív részvétel a társadalmi haladás feladatainak megoldásában, részvétel a szocializmusért és a kommunizmusért, a demokráciáért, - a szocializmus igazságosságáért, a világ békéért folyó harcban. Az ezekben a küzdelmekben való részvétel mértéke végeredményben kritériumul is szolgál minden egyes ember magatartása és cselekedetei humánus .voltának mérésére. A szocialista humanizmus reális, gyakorlati humanizmus. Az emberiességről és magáról az emberről való általános megfontolásoktól áttér a tudományosan kidolgozott feladatokhoz, hogyan kell biztosítani a dolgozók felszabadítását, hogyan kell folytatni a harcot a szocializmusért, a társadalomért, amely lehetővé teszi a reális humanizmusnak, tehát nem a szavak, hanem a tettek humanizmusának a megvalósítását. Ebben rejlik az alapvető különbség. A kispolgári és a polgári humanizmus különböző körei szívesen használnak nagy, és szép szavukat, csakhogy a valóság, amint mondani szokás, kicsúszik a kezükből. A nagy eszmékből csak parlagi jótékonykodás, alamizsna, kisegítés marad, amely semmit sem tud megoldani. A szocialista humanizmus nem ígér földi paradicsomot, A dolgozókat - ahhoz a felismeréshez vezeti, hogy mindenért, tehát a humanizmusért is harcolni, gyakran igen ke menyen harcolni kell. A szocialista humanizmus derülátó humanizmus, magában foglalja a munkásosztály optimizmusát, azét, az osztályét, amely — eltérően a többi osztálytól — bizakodással tekint a jövőbe. Tehát alapjaiban és lényegében eltér a kispolgári és a polgári humanizmustól. A '■ marxista humanizmus kol- lektivista jellegű, a társadalom és a személyiség egységéből, abból a tényből indul ki, hogy a személyiség fejlődése csak a társadalomban és ennek közvetítésével lehetséges. A marxista humanizmustól idegen az individualizmus és az egoizmus, azok a vonások, amelyek, éppen ellenkezőleg, a burzsoá humanista irányzatok sajátjai. A marxista humanizmus elválaszthatatlan' a proletár, szocialista internacionalizmustól, számára idegen bármiféle nacionalizmus, faj üldözés és sovinizmus. Nem véletlenül írja a CSKP Központi Bizottsága a XV. kongresszus előkészítésével kapcsolatban a pártszervekhez és szervezetekhez, valamennyi kommunistához intézett levelében: „ Pártunk elsőrendű feladata aktívan elősegíteni a szocialista közösség országai egy- ségénk fejlesztését és szilárdítását, elmélyíteni a sokoldalú együttműködést, mindenekelőtt a Szovjetunióval. A Szovjetunió viseli a világbékéért és a haladásért, a népek szabadságáért és a demokráciáért folyó harc fő terhét. A Szovjetunió nélkül, sokoldalú segítsége nélkül, nem tudnánk megvalósítani azt a programot, amit most tűzünk ki. A szovjet néppel való kapcsolataink és barátságunk védelme és fejlesztése népeink legsajátább érdeke. A Szovjetunióval való szövetség és testvéri együttműködés alapja biztonságunknak és szocialista hazánk boldog fejlődésének.* A szocializmus további fejlesztése, a szocialista humanizmus megvalósítása ma elképzelhetetlen a békéért és a társadalmi haladásért folyó harc nélkül. Ennek különösen nagy, a jelentősége az európai biztonsági és együttműködési értekezlet helsinki zárószakaszának sikeres befejezése után. A szavakat m szükségszerűen konkrét tettek' kell, hogy kövessék. Tulajdonképpen ez az érlelnie pártáink munkájának a társadalmi élet valamennyi területén hazánkban, s úgyszintén a nemzetközi kapcsolatokban. „Mi kommunisták — áll a Központi Bizottságnak a párttagokhoz intézett levelében — egész tevékenységünkben abból indulunk ki, hogy a szocialista társadalmat nemcsak magunknak építjük, hanem valamennyi dolgozó számára, hogy a szocializmus a nép legsajátabb ügye. A dolgozó ember valamennyi szellemi és anyagi érték alkotója LADISLAV HRZAL, a társadalomtudományok doktora