Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1975-11-10 / 265. szám, hétfő

1. JÉGKORONG LIGA löl ment a vendégcsapatoknak Az I. jégkorong-liga 1H. fordulójában jól, megbízhatóan játszottak a vezető csapatok, és ez most különösen örvende­tes, mert nemzetközi erőpróbák elé érkezett jégkurongspor- tunk, amit két-két Szovjetunió és Finnország elleni mérkőzés vezet be. És válogatottunk zömét éppen e vezető csapatok adják! Ezúttal jól játszottak a vendégek: 7 pontot szereztek. A szlovákiai rangadó Kóficén a Slovan győzelmével végző­dött, annak ellenére, hogy a hratislav<iiak az utóbbi hetek­ben teljesen formán kívül voltak. A 16. forduló után szünet következik a jégkorong ligában: a 17. fordulót november 21 én játsszák. LITVÍNOV—SPARTA 3:2 (0:0, INGSTAV BRNO—PARDUBICE 0:0. 3:2) 2:4 (2:0. 0:2, 0:2) Gólütők: Hlinka (2), Maciiul- da. ill. Jána, Horešnvský. A döntés csak az utolsó húsz percben született meg, amikor a hullámvölgyben levő litví - noviak lelkes játékkal igye­keztek igazolni masukat szur­kolóik előtt. Csak a kitűnő Hő­bbeken múlt, hogy a hazaiak nem győztek nagyobb arány­ban. VSŽ KOSICE—SLOVAN 1:3 (0:1, 0:1, 1:1) Gólütők: Capek, ill. Miklo&o- vifc, Žižka, Haas. A VSŽ mái* hagyományosan rosszul játszik a bratislavaiak ellen, hiszen emlékezető óta nem győzött ellene. Pedig most nagyon sok helyzete volt, de a támadók nem tudták sikere­sen befejezni az akciókat. A vendégcsapatnál bevált a véde­kező taktika, sokszor lelassítot­ta a játék ütemét, viszont az ellenféltől eltérően, a helyező­teket gólra tudták váltani. A közönség joggal volt elégedet­len a gyenge színvonalú já­tékkal. JIHLAVA—C. BUDÉJOVICE 6:1 (3:0, 1:0, 2:1) Gólütők: Dolák, Chalupa, No» vák, Jiŕí Holík, Augusta, Su­chý, ill. Dvoŕák. A katonacsapat minden té­ren magasan felülmúlta ellen­felét és még ebben az arány­ban is teljesen megérdemelt volt a győzelme. A sportfogadás hírei A SPORTKA 45. játékhete első húzásának nyerőszámai: 3, 11, 24, 25, 39, 48 A második húzás nyerőszámai: 2, 15, 25, 26, 32, 39 A MATES nyerőszámai: 1, 4, 0, 7, 20 Gólütők: (anák, Bavor, ill. Novák (2), Šťastný, Paleček. Az újonc nagyon lelkesen kezdett és kétgólos vezetést szerzett az első harmadban. A pardubiceieknek erősön rá kel­lett kapcsolniuk, hogy kiegyen­lítsenek, de az utolsó húsz percben már megmutatkozott a vendégek nagyobb tapaszta­la ta, technikai tudása. PLZEN—KLADNO 3:H (1:1, 2:3, 0:4) Gólütők: Schejbal, Hinni, Sý- kora, ill. Noviik (3), Nový (2), Neliba, Cermák, Pospíšil. Az első harmad után nagy küzdelmet vártak a nézők: mindkét csapat gyors, szelle­mes játékot mutatott. Még a második harmadban is érdekes, változatos volt a jálék, de az után a hazai csapat egyszerre összeroppant, a bajnok átvet­te a kezdeményezést és -már nem engedte többé szóhoz jut- ni ellenfelét. VZKG—ZKL BRNO 2:2 (1:1, 0:1, 1:0) Gólütők: Niesner, Staukovié, ill. Mráz, Machaft. Fordulatos, de alacsony szín vonalú találkozót közvetített a tv. Mindkét csapat rengeteg hibát követett el és ezért igaz­ságosnak tűnik a döntetlen eredmény. A mezőny legjobbja a brnói kapus, Dzurilla volt. Az I. jégkorong-liga táblázata a 16. forduló után: 1. Kladno 16 11 1 4 73:43 23 2 Pardubice 10 10 2 4 87:47 22 3. Jihlavu 16 7 4 5 52:36 18 4. VZKG 16 6 8 4 57:57 18 5. ZKL Brno 16 8 2 6 41:46 18 6. Sparta 16 7 2 7 55:13 16 7. VSŽ 16 7 2 7 38:45 18 8. Plzeň 16 7 1 8 84:85 15 9. C. Budé­jovtca ltí 7 1 8 55:64 15 10. Slovan 16 ö 1 9 57:64 13 11. Litvínov 16 5 0 11 42:66 10 12. Ingstav 16 4 0 12 44:69 8 A Slovan Bratislava jégkorong-csapata enyhén szólva mérsé­kelten szerepel az I. ligában, de a szlovákiai rangadót ismét megnyerte a VS2 ellen. fi kiifiild lainfarúgása Az NDK labdarúgó-bajnoksá­gában a következő eredmények születtek: Dynamo Berlin— Stahl Riesa 1:1, Energie Cott­bus—Carl Zeiss |ena 0:1, Dyna­mo Dresden—Chemie Halle 2:4, Sachsenring Zwickau—Lokomo­tive Leipzig 0:1, Chemie Leip­zig— Karl-Marx-Stadt 1:3, FC Magdeburg—Wismut Aue 6:0, Vorwiirts Odera-Frankfurt—Rot- weiss Erfurt 1:7. A táblázat él­lovasa a 10. forduló után a Drezdai Dynamo 16 ponttal, az azonos pontszámmal rendelke­ző Lipcsei Lokomotíva és a 14 pontos Magdeburg előtt. Az NSZK bajnoksága a 13. for­duló mérkőzéseivel folytató­dott: Hertha—Duisburg 1:2, Fortuna Düsseldorf— Kickers Offenbach 0:0, Eintracht Frank­furt—Bochum 6:0, Schalke—FC Köln 3:1, Bayern München—Rot- weiss Essen 5:1, Werder Bre­men—Hannover 0:0, Eintracht Braunschweig—Hamburger SV 1:0, Karlsruher SC—Kaiserslau­tern 3:5. A táblázaton a Borus- cia Mönchengladbach és a Braunschweig vezet, mindkettő­nek 18 pontja van. Okét követi 17 ponttal a Bayern München. Az angol liga eredményei: Arsenal—Derby County 0:1, As­ton Villa—Sheffield United 5:1, Leeds United—Newcastle Uni­ted 3:0, Leicester City—Burn­ley 3:2, Liverpool—Manchester United 3:1, Manchester City— Birmingham City 2:0, Norwich City—Middlesbrough 0:1, Stoke City—Everton 3:2, Queens Park Rangers—Tottenham Hotspur 0:0, West Ham United—Covent­ry City 1:1, Wolverhampton Hat pontra nűtt a Ferencváros előnye Három fordulóval a labdarúgó NB I. őszi idényének befeje­zése előtt már biztos elsőnek tűnik a Ferencváros. Előnye 6 pont, gólkülönbsége (30:11) imponálóan jó. Az FTC szom­baton a Hungária úton vendégszerepeit, s az „örök rangadón“ biztos győzelmet aratott az MTK VM fölött. Ugyanakkor pon­tot vesztett a két rivális. A Videoton kikapott a Vasastól, s az Újpesti Dózsa pontot hagyott Csepelen. Az üldöző bolyból egyedül a Honvéd győzött, de így is csak tartani tudta ne­gyedik helyét, előbbre lépnie nem sikerült. Biztosra vehető, hogy tavasszal az FTC, a Videoton, a Dózsa és a Honvéd fut majd versenyt a bajnoki címért, áin a nagyszerűen összeko- vácsolódott Ferencvárostól nehezen lehet majd elvenni az el­sőséget. A 12. forduló eredményei: MTK VM—FERENCVÁROS 1:3 (1:3) Góllövők: Takács, ill. Magyar, Nyilasi és Szabó. A 7. percben az MTK VM szerzett vezetést, ezután kiha­gyott egy nagy helyzetet. A zöld-fehérek nagy sebességre kapcsoltak, a 22. percben már 3:l-re vezettek. Szenzációs ne­gyedórát produkáltak a Ferenc­város fiataljai, szebbnél szebb támadásokat vezettek, látvá­nyos gólokat lőttek. A biztos vezetés birtokában az FTC le­fékezett, s a hazai együttes nem tudott újítani. Ami szép a labdarúgásban, 25—30 percbe sűrűsödött. Az első félidő vé­gén és a második játékrészben ^után már alig történt emlí­tésre méltó esemény. VASAS—VIDEOTON 3:2 (1:1) Góllövők: Gass, Komjáti, Izsó, 111. Wollek (2). Az első félidőben a székesfe­hérvári együttes tervszerűbben, a Vasas lelkesebben játszott. Szünet után a Vasas nagy len­dülettel rohamozott és kihasz­nálta a Videoton védelmének megingásait. CSEPEL—0. DÓZSA 1:1 (1:1) Góllövők: Csordás, ill. Feke­te. A Benfica elleni mérkőzéstől fáradt, tartalékos. Benét nélkü- lövő lila-fehér együttes gyen­gén játszott. A középpályán hullámzott a jálék, alig alakult ki helyzet. BP. HONVÉD—SZEGED 2:0 (1:0) Góllövők: Weimper (tizen­egyesből) és Pintér. Nagy fölényben játszott a Honvéd, a Tisza-parti együttes lelkesen védekezett. A buda­pesti csatárok nagyon sokat hi­báztak. SALGÓTARJÁN — ZALAEGERSZEG 5:2 (2:0) Góllövők: Marcsok, Jeck, Föl­di, Kajdi, Konyha, ill Gáspár (tizenegyesből) és Mihalecz. Az egyetlen mérkőzés a for­dulóból, amelyen az elsőtől a 90. percig nagy volt az Iram, élvezetes a játék. A Salgótar­ján sokmozgásos, ötletes táma­dójátékkal őrölte fel a Zala­egerszeg védelmét. SZOMBATHELY—RÁBA ETO 1:0 (1:0) Góllövő: Kereki. Kiállítva: Horváth L. (Rába ETO) a 65. percben feleselésért. Nyílt sisakkal jászott mind­két csapat. A Szombathely az első játékrészben frissebb, szü­net után taktikusabb volt. KAPOSVÁR—BÉKÉSCSABA 1:1 (1:1) Góllövők: Burcsa, ill. Németh. A 41. percben szerzett veze­tést a Kaposvár, egy perc múl­va egyenlített a vendégcsapat. Nagy iram, igazságos döntetlen. TATABÁNYA—DIŐSGYÖR 0:0 Küzdelem gyenge játék, sok kihagyott helyzet. Kőműves (Tatabánya) tizenegyesét a 7. percben Veréb kivédte. A táblázat állása: 1. Ferencváros 12 11 0 1 30:11 22 2. Videotoa 12 7 2 3 27:14 16 3. Újpest 12 7 2 3 26:18 16 4. Honvéd 12 6 3 3 24:16 15 5. Diósgyőr 12 5 4 3 13:14 14 6. Szombath. 12 5 3 4 18:15 13 7. Salgótarján 12 6 1 5 22:21 13 8. Csepel 12 4 4 4 15:15 12 9 Kaposvár 12 3 6 3 19:23 12 10. Vasas 12 4 2 6 19:21 10 11. MTK VM 12 4 1 7 13:11 9 12.Szeged 12 3 3 6 11:25 9 13. Zalaegersz. 12 3 2 7 19:21 8 14. Rába ETO 12 2 4 6 14:18 8 15. Tatabánya 12 3 2 7 12:23 8 16. Békéscsaba 12 1 5 6 7:18 7 Wanderers—Ipswich Town 1:0. A skót liga eredményeiből: Dundee -Celtic 1:0, Hibernians —Dundee United 1:1, Mother- well—Aherdeen 3:0, Rangers— Hearts 1.2, St. fohnstone—Ayr United *0:1. A jugoszláv labdarúgó bajnok­ságban a Vardar Skopje 2:l-re győzött a Hajdúk Split ellen. A Szovjetunió labdarúgó-baj­nokságában a bajnok Dinamó Kijev 3:l-re legyőzte a Szpar­tak Moszkvát. Bulgáriában 15 ponttal az Akademik a listavezető a 14— 14 pontos CSZKA Szófia és Szpartak Levszki előtt. A 11. forduló eredményei: Blagodar- jev—Szia rá Zagora 0:0, Loko­motív Szófia—Pernik 1:0, Szli- ven—Lokomotív Plovdiv 2:1, Bo- tev Vraca—Dunav Rusze 0:2, Szpartak Pleven—Akademik Szófia 0:0, Trakija Plovdiv— Szpartak Várna 1:2. A francia bajnokság 13. for­dulója után 22 ponttal a Nice áll az élen a 18 pontos Metz és a 17 pontos Lyon előtt. Eredmények: Valenciennes— Marseille 1:0, Lyon—Bastia 2:2, Nantes—Reims 1:1, Strassbourg —Metz 1:2, Sochaux—Lens 3:2, Monaco—Avignon 1:0, Bor- deaux—Lille 2:1, Nimes—Nice 2:1, Troyes—St. Etienne 0:1, Nancy—St. Germain 2:4. A Spanyolország elleni olim­piai selejtező mérkőzésre ké­szülő bolgár válogatott előké­születi mérkőzésen 5:1 (2:0) arányban győzött a CSZKA Szó­fia ellen. A gólok közül kettőt Kolev, egyet-egyet Denev, Zsel- jazkov és Alekszandrov lőtt. Az osztrák bajnokság ered­ményei: Admira Wacker—Inns­bruck 1:3, Austria Salzburg— Sturm Graz 2:0, Linzer ASK— Austria WAC 1:1, Grazer AK— Austria Klagenfurt 0:0, Rapid— Vöest Linz 2:0. Az élen az Austria Wien áll az Innsbruck és a Rapid előtt. Hengerelt a Trnava Sp. Trnava — Žilina 5:0 (2:0) A Szlovák Labdarúgó Kupq elhalasztott negyeddöntőjében a minden téren iobb trnavaiak megérdemelt győzelmet arattak Zilina ellen és ezzel a négy legjobb közé Jutottak. A talál­kozó színvonala nem haladta meg az átlagot, de a vendég­látók jóvoltából volt néháiiv izgalmas pillanat a žilinaiak kapuja előtt. A Spartak nagy­arányú győzelmének részesei Badara, aki két gólt lőtt, to­vábbá Kayser, Benéo, valamint Knna, aki tizenegyesből szerez- te meg a trnavaiak utolsó gól­ját. Ezor néző előlit Prine ve­zette a mérkőzést. A győzte« csarvat egyszerű, de hatékony játékot mutatott. Különösen a két gyors szélső, Kayser és Masrna lendítette előre a tá­madásokat. A korábbi liga mér­kőzésektől eltérően erősen fel­javult a középpályás-sor. Barfn- ra, két szép gól mellett egy kapufát Is lőtt. A žilinaiak a második félidőben támadni is próbáltak, de csak távoli lövé­seket küldtek Kéketi kapujára. A žilinai kapusnak, Muráriknak köszönhető, hogy a hazai csa­pat már nem vezetett öt gól« ra a szünetig. SAKK Picundában a női világbajno­ki címért folyó párosmérkőzés függőben maradt 7. játszmáját a világbajnok Gaprindasvili nyerte. Gaprindasvili 5,5:1,5 arányban vezet Alekszandrija ellen. • # « Az izlandi Reykjavikban fo­lyó zónaversenyen a csehszlo­vák Jansa elvesztette a dán Hamman elleni függő játszmá­ját. A 14. forduló után a ma­gyar Ribli áll az élen 10,5 ponttal, Liberzon (Izrael) társa­ságában. 9,5 pontja van a ju­goszláv Pannának, 9 pontja az izlandi Olafssonnak. jansa 7 ponttal a 6—8. helyen áll. Szófiában a zónaverseny csehszlovák résztvevője, Nec- kár 4 ponttal és 3 függő játsz­mával az utolsó előtti helyen van. Neckáf döntetlenül játszott a jugoszláv Matanoviccsal és egy másik jugoszláv nagymes­ter, Matulovics elleni játszmá­ja függőben maradt. Három versenyző áll az élen 7,5 pont­tal, a bolgár Ermenkov, a ju­goszláv Matanovics és a ma­gyar Sax. Az NDK-beli Halléban folyó női nemzetközi sakktorna má­sodik fordulójában a csehszlo­vák Kvéta Eretová döntetlenül játszott a 'torna legfiatalabb résztvevőjével, az NDK-beli Ca- minával. 1. Finnország—Csehszlovákia. Tamperében lesz ez a találko­zó, s köztudott, hogy a finnek otthonukban egyre veszélye­sebb ellenfelek. Ki tudja — nem lesz-e még fáradt együt­tesünk az előzőleg Prágában sorra kerülő két csehszlovák— szovjet mérkőzés miatt. Tip­pünk: 0, 2. 2. Finnország—Csehszlovákia. Ugyancsak országok közötti jégkorong-találkozó de Helsin­ki színhellyel. Tippünk: 2. Labdarúgó EB találkozó: 3. Franciaország—Belgium. A csoportelsőség szempontjából döntő fontosságú mérkőzés, amely a vendéglátó esélyét he­lyezi előtérbe, de mivel a fran­ciák már nem juthatnak to­vább, a döntetlen is elképzel­hető. Tippünk: 1, 0. II. labdarúgó-liga: 4. UD Pífbram —Dukla Ban­ská Bystrica. Kétségtelen, hogy a vendégcsapat az erősebb együttes, s az eredmény más kialakulását csak a hazai pálya előnye befolylásolhatja: Tip piink: 2, 1. 5. Kysucké Nővé Mesto— Martin. A hazai csapat már most szeretné szaporítani pont­jai számát, hogy a hajrában ne legyenek túl nagy gondjai. Tip­pünk: 1. 6. Slovan Libereo—Partizán Bardejov. Az előző három mér­kőzésen a vendégek Liberecen még gólt sem lőttek. Tippünk: 1. 7. Považská Bystrica—Talran Prešov. Legutóbb a hazaiak 2:l-re győztek, s ezzel az ered­ménnyel bizonyára most is elé­gedettek lennének mert az utolsó előtti helyen állnak. Tippünk: 1. 8. Nitra—Frýdek-Místek. A vendégek a II liga újoncaként várakozáson ^ felüli teljesít­ményt nyújtanak. Tippünk: 1, 0. 9. Prievidza—Kladno. Az utóbbi mérkőzéseken mindig Prievidzán maradtak a pontok. A döntetlen a vendégek nagy sikere lenns. Tippünk: 1, 0. 10. Vlašim—Sparta. Nehéz fel­adat előtt áll a prágai együt­tes, mert a Vlašim otthonában eddig minden ellenfelét le­győzte. Tippünk: 1. Cseh Nemzeti Jégkorong-liga: 11. Kolín—Slávia Praha. A prágai együttes eddigi teljesít­ményével csalódást keltett. Az újonc Kolín jobb eredményeket ér el. Tippünk: 1, 2. 12. Ústí nad Labem —Baník Karviná. A hazaiak kitűnő rajt után visszaestek, min; a ven­dégcsapat most jött lendület­be. Tippünk: 1.

Next

/
Thumbnails
Contents