Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-03 / 259. szám, hétfő
Világ proletárjai f egyesüljetek! 19/5. november 3. HÉTFŐ BRATISLAVA # XXVIII. ÉVFOLYAM A vezető káderek és a felhívás ' A kifogástalan irányító tevékenységgel lehet megteremteni az alapvető termelési egység, az üzem, a vállalat, .a tröszt és egy-egy szakigazgatási reszort sikeres eredményeinek elsődleges feltételeit. A kritikai igényesség módszere, melynek fontosságát tavaly novemberi ülésén a CSKP KB is hangsúlyozta, érvényes az irányítás valamennyi dolgozója számára. „Eredményeink még jobbak lennének, ha az irányító szervek és ezek dolgozói valamennyi szinten energikusabban kiállnának az össztársadalmi érdekek érvényesítéséért, a határozatok végrehajtásáért és a fogyatékosságok kiküszöböléséért“ — állapította meg novemberi ülésén a CSKP Központi Bizottsága. A párt hangsúlyozta, lingy tökéletesíteni, korszerűsíteni és minőségileg javítani kell az irányító munka színvonalát. Mert e munka területén vannak még fel nem tárt tartalékok. Nem terjednek elégséges mértékben a tudományos irányítás módszerei; az irányításban dolgozók általában több időt fordítanak az operatív tevékenységre és lényegesen kevesebb idejük marad arra, hogy a koncepciós tevékenységgel foglalkozzanak; az irányításban elterjedt az egészségtelen alibizmus (vagyis sokan csak ,,jelzik“ a problémákat a felettes szervnek, oldják meg az elvtársak ott azokat a feladatokat is, amelyek rendszerint az alacsonyabb fokozatú szerv hatáskörébe tartoznak); vannak igazgatók, akik nemegyszer ellátják a bevásárlók és más szakelőadók munkakörét is, anélkül, hogy helyetteseik révén ellenőriznék, hogyan teljesítik feladataikat az előadók stb. Talán az a legkevésbé rokonszenves jelenség, amikor egy-egy igazgatónak „két arca“ van. Az egyiket a felettes gazdasági szervnek mutatja, amikor nem mindig objektív okokra hivatkozva megpróbálja „megindokolni“, miért nem lehet ezt vagy azt a feladatot teljesíteni; a másik arcát pedig az illetékes járási pártszervezetnek mutatja, amikor rendszerint mint az eredmények dicsérője lép fel, s ha előfordul sikertelenség is, akkor kizárólag „mások“ által előidézett „objektív okok“ miatt. A saját vállalata kihasználatlan tartalékairól vagy a belső fogyatékosságokról, a saját irányító munkájának hibáiról azonban bölcsen hallgat. Amikor a kezdeményezésre hivatkozik, akkor rendszerint leszűkítve csak a termelésben dolgozó munkások, művezetők, technikusok kezdeményezésére gondol. Mintha a pártnak és a társadalomnak nem lenne szüksége az irányító, a vezető dolgozók kezdeményezésére. Csak kivételes esetben lehet vállalati igazgatót vagy igazgatóhelyettest találni a racionalizálók között vagy a komplex racionalizációs brigádokban. A CSKP Központi Bizottságának, a szövetségi kormánynak, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és a SZISZ Központi Bizottságának felhívása pedig hozzájuk is fordul: „Irányítási dolgozók minden szinten, törekedjenek a progresszív irányítási és szervezési módszerek alkalmazására a munkakollektívák tevékenységében.“ Ma már nem lehet úgy irányítani, hogy ne tartanánk tiszteletben a tudományos irá nyitás elyeit. S ezenfelül a „próbálkozások és hibák“ módszere túlságosan drága. Az irányítást ma már nem lehet úgy felfogni, mint egyetlen vezető akaratát és ké|>ességét, hanem úgy, hogy az irányítémunkába tudni kell bekapcsolni a kollektíva legjobb erőit, megosztani a felelősséget, hatékony információs rendszereket kialakítani az egyes termelési egységek között, hatékonyan ellenőrizni, és elvi jelentőségű döntések esetében a pártszervezetre és a társadalmi szervezetekre támaszkodni. A felhívás a továbbiakban ezt kívánja a vezetőktől, az irányításban dolgozóktól: „Alakítsák ki a feltételeket a dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatásához, valamint az elért eredmények nyilvános összehasonlításához és értékeléséhez.“ Ez azt jelenti, hogy ki kell alakítani, illetve meg kell javítani a termelés folyamatos anyagellátásának műszaki-szervezési feltételeit. És itt, a kezdeményezés meglevő, bevált formái mellett, megint csak találhatók kihasználatlan tartalékok; gondolunk itt elsősorban kollektív szocialista kötelezettségek vállalására a vállalaton belül, éppen a kooperációs tevékenységet -folytató kollektívákban, amelyektől a szállításod folyamatossága függ. Tehát meg kell teremteni a dolgozók kezdemé nyezésének feltételeit, vagyis az irányítás szintjéről biztosítani kell a termelés folyamatosságát, zökkenőmentességét. „Egyes vállalatok dolgozói azt mondják: a pártkongresszus tiszteletére felajánlásokat teszünk, szocialista kötelezettségeket vállalunk, teljesítjük a tervíeladatokat, többet is teszünk, mint amennyi a bervben van. de adjanak nekünk nyers- és alapanyagokat, pótalkatrészeket, gondoskodjanak arról, hogy ne kelljen olykor órákig állnunk anyaghiány miatt, ne legyenek üres járatok.“ Az irányító tevékenységnek komoly kritikája ez. Nemcsak a párt, hanem az egész társadalom várja, hogy milyen választ adnak a felhívásra az irányítás különböző szintjén a vezető beosztású dolgozók...“ (L. JaSíknak, az SZKT titkárának a Práee 1075. október 28-i számában megjelent cikkéből). Az irányítási tevékenység körébe tartozó feladat a megfelelő fejlesztés biztosítása is. Mint ahogy a felhívás megálla- pilja: „Biztosítsák a gazdasági tevékenység valamennyi területének nagyobb hatékonyságát és racionalizálását. Növeljék a technológiai eljárások korszerűsítésének, a termékfejlesztésnek ütemét, biztosítsák az állóeszközök teljes kihasználását.“ Ez lényegében a párt gazdaságpolitikai stratégiai irányvonalának a megvalósítását jelenti, vagyis: harc a fejlődés nagyobb hatékonyságáért. S ez különösen nagy fontosságod kap most, amikor biztosítanunk kell a hatodik ötéves terv jó startját. Eddig is úgy volt és ezután sem lesz másképp, hogy nagvon sok függ az irányító káderektől, saját kezdeményezésüktől. és főképp döntéseiktől. Előtérbe kell kerülnie a személyes felelősségnek, s a vezetők érdemeik szerinti értékelésének. Magasan túlteljesítik termelési feladataikat a Cliuimitovi Cső- hengerniü és Vasgyár dolgozói. (Felvétel: O. Holan — CSTKJ A bányászok állják a szavukat Sikeresen kezdték meg kötelezettségvállalásaik teljesítését. Rekorderedmények a folyosóhajtásban és a fejtésben Sikeresen kezdték meg a CSKP XV. kongresszusának tiszteletére tett felajánlásaik teljesítését az észak-usehorszá- gi barnas&énmedence bányászai. Ígéretet tettek, hogy az idei negyedik negyedévben fejtésben elérik azt a meny- nyiségi szintet, amelyet a hatodik ötéves terv első évére terveztek. Októberben a bányászok a legnagyobb munkateljesítményt érték el a barnaszénmedence történetében. S millió 374 ezer tonna szenet bányásztak, ami 105 000 tonnával több, mint az 1972. márciusi rekordered* mény. A fejtés októberi állami tervét 5,1 százalékkal, azaz 260 000 tonnával túlteljesítették. Az idei év kezdete óta Eszak-Csehországban 50 millió 171 ezer tonna szenet fejtettek, s 1710 000 tonuával túlteljesítették a tervet. A bányászok célja, hogy a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KB kongresszusi felhívására válaszolva az idén legalább 2 millió tonna szenet fejtsenek terven felül. A Hrdlovkai (teplicei járás) Klement Gottwald Bányában új rekordot állított fel az a munkacsoport, amelyet a Köztársasági Érdemrenddel ki(Folytatás a 2. oldalon) Idejében a földbe került a vetőmag Kelet-Szlovákiában nagy igyekezettel törekedtek arra, hogy a jövő évi gazdag termés érdekében batáridőn helül kerüljön földbe az őszi kalászosok vetőmagja. A kerület mezőgazdasági dolgozóinak igyekezetét siker koronázta. A közös gazdálkodás történetében első ízben sikerült határidőre bevetni a kalászosok tervezett területét. Sőt az őszi búza vetését a hét végéig 101 százalékra teljesítették. (kg) Rendkívüli műszak A Tre<bisovi Cukorgyárban eddig — 47 nap alatt — 82 7U0 tonna cukorrépát dolgoztak fel, s a munka nem állt le szombaton és vasárnap sem. Csaknem ötszáz dolgozó lépett munkába és közel ötvnn bri- gádos segédkezett a répa lerakásában. Szombaton csaknem 150 vagonra való cukorrépát szállítottak be a gyárba, ahova vasárnap is répával megrakott járművek érkeztek. Ladislav PiSič, ,a cukorgyár vállalati igazgatójának helyettese közölte, hogy november 15-ig szeretnék befejezni a répa felvásárlását. A két munkaszüneti napon rendkívüli műszakot szerveztek a Trebišovi Élelmiszerkombinát Csokoládégyárában is, ahol szombaton 150, vasárnap 70 nő dolgozott. Az idei exportfeladatokat már teljesítették, s most azon fáradoznak, hogy november 25-ig teljesíthessék a karácsonyi cukorkák évi termelési tervét, s az év végéig terven felül is piacra juttassanak bizonyos mennyiséget. (ik) ÁLTALÁNOS és szabad VÁLASZTÁSOKAT követelnek A két legnagyobb spainyol ellenzéki szervezet közös nyilatkozata # Újabb letartóztatások 0 A Spanyol KP egységre szólít fel % Juan Carlos Nyugat-Szaharában Peter Colotka kiállításlátogatáson (CSTK) — Peter Colotka. a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap a bratislavai Művelődési Otthonban megtekintette a cseh és a szlovák művészek alkotásainak kiállítását, amelyet a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére rendeztek meg. Colotka elvtárs Karol Drexler érdemes művésznek, a Szlovák Képzőművészeti Alap Bizottsága elnökének kíséretében megtekintette a kiállított műveket. Madrid — A két legnagyobb spanyol ellenzéki csoport, ,a Demokratikus Bizottság és a Demokratikus Platform azzal a követelményei lépett fel, hogy a spanyol nép népszavazással döntsön az új kormány formájáról. A két csoport általános és szabad választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az emberi jogok megtartását, a politikai pártok tevékenységének engedélyezését, a nemzetiségi kisebbségek autonómiáját követeli. Felhívták a spanyol népet, hogy aktívan vegyen részt az összes békeakciókban. A két legnagyobb említett ellenzéki szervezet a L’Humanité jelentése szerint közös programnyilatkozatban állapodott meg. Ez a megállapodás visz- szautasítja és ellenzi a francoizmus folytatását bármilyen formában. Továbbá azt követeli, hogy alakuljon olyan végrehajtó hatalom, amely felújítaná a demokratikus jogokat és a szabadságjogokat. Mint ismeretes, a Spanyol Demokratikus Bizottság a Spanyol Kommunista Pártot és más szervezeteket egyesít. A Demokratikus Platform főereje a Spanyol Munkáspárt és a Keresztény- demokrata Párt. A spanyol ellenzéki körök szerint a megállapodás alapul szolgál a helyzet békés megoldásához. A L’Humanité ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, megvannak a feltételek ahhoz, hogy ez a megállapodás lehetővé tegye a spanyol hadsereg semlegesítését, amely egyelőre hallgat, s amelynek állásfoglalását döntőnek tartják a további fejleményeket illetően Santiago Carillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára párizsi nyilatkozatában a demokrácia híveinek egyesítésére hívott fel. A nyilatkozat leszögezi, számolni keli azzal, hogy a szélső jobboldali erők a következő napokban kísérletet tesznek arra, hogy újabb terrorcselekményekkel félemlítsék meg a népet. Készen kell állnunk, hogy politikai akciókat szervezzünk a nép részvételével a mai rendszer folytatásának megakadályozására — állapítja meg a nyilatkozat. Genfben bejelentették, hogy Spanyolországban az elmúlt napokban 37 szakszervezeti funkcionáriust tartóztattak le. Antifasiszták letartóztatásáról érkeztek hírek Sevillából és Granadából is. A francoista rendőrség az újabb letartóztatási hullámot azon a napon indította el, amikor Juan Carlos her(F oly tatás a 2. oldalon J SZIOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA K0ZP0NTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA