Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-30 / 48. szám, Vasarnapi Új Szó
Olyan nőt válassz feleségnek, aki nem „hiszi el azt, amit lát. PAUL VALÖlY FELVÄGAS SZÖVEG NÉLKV" Andrrtj Mi$ánek rajxa SZÖVEG NÉLKÜL SZÖVEG NÉLKÜL Krokogyi? DuSan Sekela rajza — Ha feleségül mész ahhoz a goromba alakhoz, többé nem teszem be a lábam hozzád! — mondja az anya a lányának'.-- Ezt iHiki mondd meg, ma ma — felöli a lány. — Lehet, hogy akkor hamarabb megkéri a kezemet. — Hallatlan dolgok vannak! Ez a Kovács tizenöt éve egyfolytában iszik, s a minap mégis egy ragyogó aulól vásárolt! — Mi ebben a csodálatos? Most váltotta vissza az ilres fiaskókat! — Mit csinált Kolumbusz, amikor már tél lábbal Amerika földjén állt? kérdi a ta nító a diákoktól. — Sietett a másikkal is rálépni — hangzott a felelet. — Es milyen életrajzot parancsol? Prass» Polska — Akar ma este velem vacsorázni, szívem? — Boldogan! — Akkor szóljon a mamájának, hogy egy terítékkel többet tegyen az asztalra! A vállalatvezető elveszített egy ötvenkoronást. A portás megtalálta, s visszaszármaztatta a tulajdonosának. — De hiszen én egy ötven koronást veszítettem el, nem ped g öt tízkoronást! — méltatlankodott a vállalatvezető. — Tudom — felelte a portás —, de legutóbb, amikor egy százkoronást találtam és adtam vissza, nem volt anróia! Az anya elküldi a fiát a kocsmába, nézné már meg, nem iszik-e ott az apja. Nem iszik újságolta a fiú, amikor visszatért. — Hm — esett gondolkodóba az asszony. — Mit csinál? — Az asztal alatt fekszik és horkol ... j A skót látogatóba ment egy barátjához. A háziasszony megkérdezte: — Mivel szolgálhatok? Wliis- kyvel, konyakkal, vodkával, feketével? — Igen — felelte a skót. Tegnapelüt t elhatároltam, hogy vásárolok magamnak egy evőkanalat. Ennek okáért be tértem egy „Gyapjú, kanál, gereblye“ jeliratot viselő, fényes boltba. A pult elé lépve, így szóltam űz eladóhoz: — lónapot kívánok! Evőka nalat szeretnék venni. — Nincsen — felelte az el adó, nyílt tekintetlel. Elszomorodtam a hírre és ne hezen vettem lépteimet az ajtó felé. Tekintetemet jobbra balra vetettem az áruval dúsan megrakott polcok felé, segélykérő en, hátha felbukkan látóterem ben eqy evőkanál, vagy ahhoz hasonló. Az eladó is észrevette bizonytalanságomat, mert hara gosan megjegyezte: — Hiába bámészkodik, meg mondtam világosan, hogy nincs evőkanál! Csak lődörög itt n boltbaní A fülem tövéig elpirultam szégyenemben, de a szívem ugyanebben a pillanatban feldobogott az örömtől. A polcon evőkanalat láttam meg, nem is éqyet: hármat! — Kanál! — mutattam az él adónak, és a boldogságtól csak suttogni tudtam. — Ott, evőkanál, három! — Mire mondja, hogy evőkanál? — kérdezte az eladó, enyhe gúnnyal a hangiában. Mutattam a kanalakra, mire ö megrázta a fejét: — Az maga szerint evőka nál? Az eladón úrrá lelt a kíván csiság. Elhagyta a pultját és a polchoz ment, amin a kanalat mutattam A kezébe vette az egyiket, forgatta, szemlélte. — Ez evőkanál? — kérdezte még egyszer, és a szemem kö zé nézett, nem próbálom-e fél revezetni. — Evőkanál — kiáltottam tiszta hitemből. Hitetlenkedve nézte az evőkanalai, majd a kollégájához sietett, kezében a kanállal, egy idősebb, tapasztaltabb eladóhoz. Távol álltak tőlem, így nem hallottam a beszélgetésüket. Az Idősebb, tapasztaltabb eladó elvette fiatalabb kollégájától az evőkanalat, figyelmesen megnézte, majd visszaadta és bólintott. Megerősítette az én állításomat. hoqy amit a kezében tart, az evőkanál. Elképzelhető, mennyire boldog voltam. A fiatal eladó most visszajött hozzám: — Állítólag evőkanál — mondta bátortalanul. — Hogy kell ezzel bánni? — Megmutatom — ajánlottam készségesen. — Az ember a nyelénél fogva belemeríti a levesbe. Akkor « kanálba leves kerül, amit a szájhoz emelünk és lenyeljük, majd a kanalat ismét belemeri tjük a levesbe. Nagyon praktikus tárgy. Az eladónak a szeme csillogott, miközben meséltem neki a kanálról. Érdeklődve utánozta mozdulataimat az üres kanállal, képzeletében levest emelt benne a szájához. — Nagyon jópofa dolog! — állapította meg. — Csuda aranyos! — kiáltotta. — Leblokkolná nekem? — kérdeztem most már gyöngéd sürgetéssel. — Egy pillanat! — mondta visszazökkenve a rideg valóságba, és eltűnt az oldalam mellől. Két perc múLu megjelent és egy kis cédulái tartott a kezében. Azt hittem, hogy a blokkot hozta, de nem az volt. A kis cédulán egy kézzel írott szó állt, a cédulát az evőkanalak mellé tűzte. A cédulán ez állt: „ELADVA" — Sajnálom — mondta fölényesen. — El vannak adva. Leforrázva mentem ki a boltból. Nem volt kétséges előttem: ő vette meg az evőkanalakat. SOMOGYI PÁL A férj részegen állít haza a kocsmából, s mentegetőzve mondja a feleségének: — Ne haragudj egy kicsit elmaradtam, de a haverokkal fogadtunk, hogy ki tud többet inni . . — És ki lett a második? *— kérdi az asszony. — Menjen férjhez, kisasz szony . .. — mondja az orvos a páciensének. — Meglátja, hogy megszűnik minden problémája. — Doktor úr... — ahogy mondani szokás, ön egy örökifjú ... vegyen el maga feleségül ... — Jaj, kisasszony, mi orvosok előírjuk ugyan a gyógyszert, de nem élünk vele. Veszekednek a házastársak. — Jól tudom, hogy csak azért vettél el feleségül, mert pénzem volt! — tör ki az as>z- szony. — Ugyan, édesem! Azért vettelek el, mert nekem nem volt pénzem. ÜZLETBE^ — Mit parancsol? — Mindegy. Az a fő, hogy valami hiánycikk legyen! A betegseg«; mari aggódó páciens megkérdi az orvostól: — Mondja, doktor úr, ön bizonyos benne, hopy meggyógyulok? Azt hallottam, hogy az orvosok néha helytelenül állapítják meg a diagnózist. Például tüdőgyulladás ellen kezelik a beteget, és az később tífuszban hal meg. — Ilyesmi az én gyakorlatomban nem fordul elő. Ha én valakit tüdőgyulladás ellen kezelek, akkor az biztosan tüdő- gyulladásban hal meg. — Annyi gondom van, hogy már hetek óta nem alszom éjszakánként ... — És hogyan bírod ezt # strapát? Nappal alszom. — Miért vagy olyan szomo rú? Mi nyomaszt? — Nincs pénzem. — Ezt nem értem. Hogy nyomaszthat valami, ami nincs? ila az ember valamit szívesen ad másnak, olykor kétszeresen megtérül — mondja a villamoson egv utas a szom- széd jának. l! ia i A bank pénztári ablakánál egy férfi lázasan kotorászik az aktatáskájában. A hivatalnok kissé türelmetlenül rászól: — ön most befizetni akar, vagy pedig pénzt felvenni? — Persze hogy felvenni 1 Csak valahol elkallódott a revolverem! — Hogyne — feleli amaz. —■ Én például tavaly a lányomat hozzáadtam egy fiatalemberhez, s a múlt héten visszaadta gyerekestül. F(P)í(o71 K : ^ •'*. •‘IP’'' - -r.áií1'. lllfcii1 1 iá 1 111 Wlil Wl Itil1* Il TU 11 Iliii II iíi 1 vraUtfi'»«' mmm im « — Ne locsogj világba! — oktatja az osztályvezető a beosztottját. - Előfordul ugyan, hogy én is mondók szamárságot, de én előbb ' hw iTiia rangra bmwBB .v 1*1 H Fi ÍJÉBH ahb MjjpiV > Me»]í«b ■ nfn PFm lSktTiih rTi] flHW Elek Tibin raj/.«
