Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-28 / 281. szám, péntek
Milliós értékek terven felül Colotka elvtárs választókörzetébe látogatott Üdvözlő távirat (ČSTK) — Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnö- . ke. aki a Szövetségi Gyűlésben Nitra városéit képviseli, tegnap va I asz t ň körzet ebe 1 át aga tett. František Talár, a járási pártbizottság vezető titkára és Slefan Bal la, a Járási Nemzeti Bizottság elnöke, a mezőgazda- sági és az ipari termelési feladatok teljesítéséről tájékoztatták Colotka elvtársat. A járás mezőgazdasági üzemeinek dolgozói legfelsőbb szerveink felhívására válaszolva, eddig több mint 12 millió, korona értékű felajánlást tettek. Colotka elvtárs ezután a niit- rai Magasépítő Vállalatba látogatott, ahol részletesen érdeklődött a tervteljesítésről. A terv az idén a vállalat részére 795 millió korona értékű munkát irányzott elő. A terv teljesítéséhez — jelentette k'J Andrej Kaboš vállalati igazgató —, körülbelül még 90 millió, korona értékű munka végrehajtása hiányzik. A vállalat dolgozói a komárnói (komáromi}, a levicei (lévai 1 a Nové Zámky-i (órsekújvári j a ga- lontai, a topofčanyi, a nitrai járásban és Bratislavában az ötödik ötéves tervidőszak utolsó évében 3842 lakost adnak át. Az egy lakásegységre eső építkezési költségek 115 000 koronát tesznek ki, amefty összeg mélyen az országos átlag alatt marad. Az egyik lagprogresszívabb építkezési formát — a Zlobin- módszert — mintegy 320 építőipari dolgozó juttatja érvényre munkájálxin. Bratislavában ezzel a módszerrel építették fel az első 150 lakást. A Dőlné Krskany-i Építőipari Üzemben Peter Colotka elvtárs elsősorban a lapos radiátorok gyártása iránt érdeklődött. Az üzemben évente 200 000 m2*nyi radiátort gyártanak. A dolgozók a XV. kongresszus tiszteletére ígéretet tettek, hogy. napi normájukat 104 százalékra teljesítik. Colotka elvtárs ezután megtekintette a nitrai Chrenová lakótelep építését, ami Nitra város büszkesége. Peter Colotka elvtárs délután a nitrai járás párt- és állami szervei képviselőinek kíséretében megtekintette a VeTk^ Cetín 1 sertéshizlalda építését. Az új sertéshizlalda felépítése 100 millió koronába kerül. Látogatása végén Peter Colotka elvtárs Vrábleba látogatott, ahol megtekintette az ottani sertéshizlaldát, amelynek állatállománya 5000 hízó sertés. Értekezlet az évzáró taggyűlések előkészítéséről Miloslav Hruskovic elvtárs Žilinám (CSTK) — Miloslav HruSko- viőnak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának részvételével aktívaértekezlet volt tegnap Zilinán a járás pártalapszervez^tei elnökeinek és a járási pártbizottság aktivistái részére, ahol megtárgyalták az évzáró taggyűlések előkészítését 'és néhány időszerű feladatot. A fő beszámolóban HruSkovifi elvtárs értékelte a népgazdaság területén ebben az ötéves tervidőszakban elért eredményeket és felvázolta a 6. ötéves tervidőszak első esztendejének össztársadalmi feladatait. Ezzel kapcsolatban beszélt a párttagokkal szemben támasztott fokozott igényekről. HruSkoviő elvtárs beszélt továbbá a népgazdaság egyes ágazatainak legutóbbi ötéves fejlődéséről. Beszéde végén Hruskovií elvtárs hangsúlyozta, hogy a párt egysége és akcióképessége a következő időszakban is szilárd és tartós biztosítéka lesz szocialista társadalmunk sikeres fejlődésének. Milán Gorusa, az SZLKP 2i- linai Járási Bizottságának vezető titkára beszámolójában az évzáró taggyűlések előkészíté-. sével kapcsolatos fő feladatokról beszélt a CSKP Központi Bizottsága nemrég közzétett levelének szellemében. (CSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Muktar üld Muhammadun Daddahnak, Mauritánia elnökének az ország államünnepe alkalmából. A magyar főkonzul búcsúlátogatásai (ČSTK] — Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja Ľudovít Kude Iának, az SZSZK kormányhivatala nemzetközi kapcsolatok osztálya vezetőjének kíséretében tegnap búcsúlútogatást tett Komáméban, ahol találkozott a járás és a város párt- és állami szerveinek vezetőivel, Anton Hlaváčcsal, a járási párt- bizottság vezető titkárával az élen. A magyar főkonzul ugyancsak szívélyes búcsút vett' Sle fan Uhnáktól, a levicei járási pártbizottság vezető titkárától és a járás más funkcionáriusaitól. Ezután az Ipeľský Soko- lec-i (Ipolyszakálasi) Csehszlovák—Magyar Barátság Egységes Földművesszövetkezetbe látogatott. KÖZÉLET — Alois Inrtra, a CSKP KB Elnökséginek tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke észak-morvaorszá gl kőrútjának második napján tegnap a Frýdek-Místek i járásba látogatott. India elvtársat Miruslav Mamula, a CSKP KB tagja, j az észak morvaországi kerületi pártbizottság vezető t i tik ára és František Skánel, a Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke kíséri. — Viktor Nyikolajevles Beieokij, a prágai szovjet nagykövetség tanácsosa tegnap észak-morvaországi látogató körútja során az ostrava- karvinái bányavállalatok vezér- igazgatóságára látogatott. Találkozott a bányák vezető képviselőivel. A találkozón részt vett Vladimír MiCka. a CSKP KB osztályvezetője, valamint Zdenék Krč és Vladimír Mlchný, az észaik-morva- országi kerülti pártbizottság titkára. — Bohuslav Chiiuupek külügyminiszter a közeljövőben hivatalos látogatásra utazik Indiába, Nepálba és Afganisztánba. KERÜLETI PARTTITKÁROK ÉRTEKEZLETE Az októberi plénum szellemében Az értekezletet Jan Baryl elvtárs vezette (CSTK) —- A kerületi pártbizottság mezőgazdasági és élelmezésügyi titkárai tegnap a CSKP KB prágai székházában országos értekezletet tartottak. Az értekezletet Jan Baryl, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára vezette. Az értekezleten megvitatták, hogyan hajtják végre a pártszervek és -szervezetek, valamint az állami és « társadalmi szervek kommunistái a CSKP KB októberi plenáris ülésén a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar további fejlesztéséről hozott határozatokat. _ Nagy gondot fordítottak az 1976. évi mezőgazdasági termelési terv feladatainak megvitatására és teljesítésük biztosítására. A mezőgazdasági üzemeknek a téli Időszakban rendkívüli figyelmet kell szentelniük a takarmánnyal, főleg a' szemes takarmányokkal való gazdálkodásnak. Az értekezleten kímélték a XV. kongresszus tiszteletére kibontakozott felajánlási mozgalom és a szocia lista verseny jelentőségét. Az értekezleten ezenkívül megvitatták a mezőgazdasági és az élelmiszeripari üzemekben működő pártszervezetek évzáró taggyűléseinek és a pártértekezleteknek előkészületeiből szerzett tapasztalatokat is. Fogyasztási árucikk-bemutató Ostravában Az idén december 6-a és 14-e közt Ostravában rendezik meg a Szövetségi Általános és Nr- hézgépipari Minisztériumhoz tartozó kutató-, fejlesztési és termelő-szervezetek „Fogyasztási árucikkek — 1976“ elnevezésű kiállítását. Ez a kiállítás nem eladással egybekötött rendezvény: azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztóközönség és a szakmai körök számára betekintést nyújtson az új, korszerű'gépipari jellegű fogyasztási cikkek sorába. Az expozíció közénpontjában azok az újdonságok lesznek, amelyeket 1975- ben már gyártanak, "illetve amelyeknek iövő évi gyártása már e^ő van készítve. A Szövetségi Á'talános Gépipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok évről évre több, főleg tartós fogyasztási árucikket gyártanak. Értékük ez év vegéig eléri a 25 mjlliárd koronát. Az cístra- vai Cerná Louka kiállítópark pavilonjaiban összesen 12 termelési-gazdasági egység állítja ki termékeit: személygépkocsikat, motorkerékpárokat, kerékpárokat, porszívógépeket, új vasalótípusokat, gyermekkocsikat, konyhafelszerelést, hő- és gázfogyasztókat, mosógépeket, sport- és vadászfegyvereket, írógépeket, órákat, szivaty- tyúkat, hengerelt anyagokat stb. fsm) WKxmEM ★ Elena Lilvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke tegnap Levicére (Lévára) látogatott. A jnb székházában találkozott a járás part- és állami szerveinek képviselőivel, Pavol Tarab- bal, a jnb elnökével az élen. Litvajová elvtársnő ezután megtekintette a levicei kőipari üzemet és járt a nőszövetség járási bizottságán. ★ Befejeződött tegnap Prágában az a háromnapos nemzetközi elméleti konferencia, amelyet a CSKP Központi Bizottsága rendezett közösen a Béke és Szocializmus folyóirat szerkesztőségével, a következő témával: „A lenini tanítás az imperializmusról és a kapitalizmus általános válsága jelenlegi szakaszának sajátosságai“. A konferencián, amelyet Josef Havlín a CSKP KB titkára nyitott meg, 46 ország szocialista, kommunista és munkáspártjainak képviselői vettek részt. ★ A Román Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének meghívására Bukarestbe utazott a Csehszlovák Legfelsőbb Bíréság küldöttsége. A küldöttséget dr. Josef OndFej, a Csehszlovák Legfelsőbb Bíróság elnöke vezeti. Szeminárium az Új Szó szerkesztőíégéta Beszélgetés külső munkatársainkkal Tegnap lapunk külső munkatársai részvételével szemináriumot tartott az Oj Szó szerkesztősége. amelyen részt vettek: Bende István Komárnóból Be- nyák József Zeliezovcéről, Bor- zi László Safarikovóról, Böjtös János Vinicáról, Gazdag József Košicérôl, György Elek Kame- ničnáról, Krascsenics Géza To- poíníkyről, Považský Norbert Levicéről, Szénássy János Komárnóból, RSDr. Muzsaly Vidor Galántáról és Méry István Zlaté Klasyról. Dr. Rabay Zoltán CSc. főszerkesztő bevezetése után felszólalt Jozef Martovié elvtárs, az SZLKP KB sajtóosztályának dolgozója. A szeminárium résztvevői értékes tapasztalatokon alapuló hozzászólásokkal, javaslatokkal jártultak hozzá a tanácskozás sikeréhez. Befejezésül elhatározták, hogy a jövőben a szerkesztőség és a külső munkatársak közötti kapcsolat szorosabb lesz, s arra fognak törekedni, hogy lapunk még hatásosabb, színvonalasabb tevékenységgel szolgálja pártunk célkitűzéseit, a dolgozók érdekelt. —haj Pórt- és kormányküldöttségünk szovjetunióbeli körúton (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepélyesen feldíszített minszki repülőtéren a csehszlovák párt és kormányküldöttséget Pjotr Maserov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Fjodor Szurganov, a Belorusz SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Tyihon Kiszelov, a minisztertanács elnöke és más hivatalos személyiségek fogadták. A csehszlovák párt- és kormányküldöttséget elkísérte útjára Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára, Mihail Le- szecsko, a minisztertanács elnökhelyettes^, Nyikolaj Rogyio- nov külügyminiszter-helyettes és Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A csehszlovák vendégeket rendkívül szívélyes fogadtatásban részesítették: az úttörők virággal kedveskedtek. Látogatás a párt központig bizottságán Röviddel a megérkezés után a csehszlovák párt- és csehszlovák kormányküldöttséget a Belorosz Kommunista Párt Központi Bizottságának székházában fogadták. A szívélyes elvtársi légkörijén lezajlott beszélgetésen Pjotr Maserov, Fjodor Szurganov és a Belorusz SZSZK további párt- és állami képviselői tájékoztatták vendégeiket. Maserov elvtárs Belorusszia fejlődéséről, a köztársaság politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életéről, valamint az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére tett felajánlásiakról beszélt. Kiilön kitért a 10. ötéves terv fő feladataira. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy a jelenlegi 9. ötéves terv feladatait a Belorusz SZSZK ipar ri üzemei négy év és 7 hónap leforgása alatt teljesítették. Állandóan növekszik az ipari termelés üteme ós a munka termelékenysége. Jó eredményeket értek el a mezőgazdaságban is. Gustáv Husák elvtárs a csehszlovák küldöttség nevébem köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, majd dicsérettel illette a Belorusz SZSZK dolgozóinak az SZKP XXIV. kongresszusa határozatainak és A 9. ötéves terv feladatainak teljesítésében végzett munkáját. Ezt követően tájékoztatta a vendéglátókat Csehszlovákia dolgozóinak sikereiről, különös tekintettel a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak és a2 5. ötéves terv feladatai végrehajtásában. Gustáv Husák elvtárs ezután Maserov, Szurganov, Kiszelov és más párt- és állami vezetőknek átnyújtotta a Csehszlovákia felszabadítása 30. évfordulójának emlékérmét. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség ezután megkoszorúzta a Győzelem Emlékművét. Délután küldöttségünk a Nyikolaj Gasztel nevét viselő kolhozba látogatott. Szovjet—csehszlovák barátsági nagygyűlés A./Kolhoz látogatása után a kultúVház nagytermélien szovjet—csehszlovák barátsági nagygyűlésre került sor. Ezen Jozef Koréák, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnökhelyettese, a cseh kormány elnöke mondott beszédeit. Köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, majd a pártjaink és országaink közti szoros, megbonthatatlan Iparát ságról és együttműködésről beszólt. A Belorusz SZSZK párt és állami szervei este ünnepi fogadást adtak a csehszlovák vendégek tiszteletére. Leonyid Brezsnyev kitüntetése Moszkva — Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának tegnap a Kremlben átadták a Béke-világ- tanács legmagasabb kitüntetését — a Joliat-Curie emlékérerfi arany fokozatával. Magyar—csehszlovák ifjúsági tárgyalások Budapest — Tegnap elutazott Budapestről a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség küldöttsége, amely Jindfich Pléd níknek, a szövetség központi bizottsága elnökének vezetésével három napot töltött Magyar- országon. A csehszlovák küldöttség tárgyalásokat folytatott dr. Maróthy Lászlóval, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a KISZ KB első , titkárával, valamint az ifjúsági szövetség más vezetőivel a két ország ifjúsági szervezetei együttműködésének időszerű kérdéseiről. Jindfich Poledník elutazása előtt adott nyilatkozatában elmondotta, hogy a két ifjúsági szövetség kapcsolatai nagyon jók, a mostani látogatás is ennek az együttműködésnek a további elmélyítését szolgálta. A további együttműködésnek még számos más kihasználatlan területe van. Azt szeretnénk, ha közvetlenebb kapcsolatok alakulnának ki városaink, a vállalatok, az üzemek;, az iskolák, sőt az ifjúsági szövetségek kisebb kollektívái között is. Angolában folytatódnak a harcok Felhívás a független afrikai állam elismerésére Luanda — Az Angolai Népi Köztársaság nemzeti hadserege folytatja küzdelmét a külföldi intervenciósok, az FNLA és az UNITA szakadár csoportjai ellen. Luandától északkeletre a népi hadsereg egységei kiverték Caxit városából az ellenséget és üldözik a külföldi zsoldosok és az FNLA visszavonuló egységeit. Északon a nemzeti hadsereg tüzérsége folytatja támadásait az ellenségnek a volt portugál gyarmati hadsereg katonai bázisokon kiépített állásai ellen. Az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezetének állandó titkársága Kairóban nyilatkozatot tett közzé, amelyben felhívja a világ kormányait és a nemzetközi szervezeteket — elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetét, az Afrikai Egységszervezetet, az Arab Ligát és az Amerikai Államok Szervezetét —, ismerje el az Angolai Népi Köztársaságot. New Yorkban az ENSZ-közgyűlés gyarmatosítást vitájában a bolgár ENSZ-küldött felszólalásában megbélyegezte az Angola belügyeibe való imperialista beavatkozást, és felhívta a figyelmet arra, hogy Dél-Afrika agressziója komolyan veszélyezteti a békét és biztonságot. Nyugalmas éjjszdka Bejrutban Bejrút — A november 18. óta kirobbant ellenségeskedések óta az első nyugalmas éjszakát töltötték a libanoni főváros lakói. A bejrúti rádió tegnap reggeli adása szerint felszabadították a .yáros központjába vezető útvonalakat és a külső negyedekben is elhallgattak a fegyverek. A kormány egyeztető bizottsága, amelyben minden fél képviselve van, közölte, hogy a jövő hét elejétől teljesen normalizálódhat a libanoni főváros élete, amennyiben nem kerül sor újabb ösz- szetűzésekre. Az ország politikai válsága azonban tovább tart, mivel a kormány tegnapi ülése sem hozott lényeges változást. Fran- gié elnök ugyanis elutasította a helyzet megoldására tett Javaslatokat. 1975. XI. 28.