Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1975-11-04 / 260. szám, kedd

ÜNNEP A SZÍNHÁZBAN Shakespeare színművének bemutatója mindig ünnepet je­lent a színházban. Még fénye­sebb ez az ünnep akkor, ha olyan kitűnő előadást látunk, mint most a HViedoslav Szín­házban. Pavol Haspra, a színház egyik legeredetibb tehetségű rendezője a legigényesebb ki­rálydrámák egyikét, a Lear ki­rályt vitte színre — néhány hiba, probléma ellenére — el­sőrangúan. Próbáljuk meg nyo­mon követni Hasprát azon az úton, amelyen elérte ezt a si­kert. Az első és rendkívül fon­tos pillér az volt, hogy hű ma­radt Shakespeare-hez, az ő szellemének megfelelően ren­dezte a Lear királyt. Ez eddig nem tűnik nagy tettnek, sőt még elfogadható magyarázat­nak sem, hiszen sok tucatnyi színházi szakember vaskos kötetekben bizonygatta, hogy mit jelent a nagy angol dráma­író szellemében rendezni, ját­szani. Haspra okult is ezekből, ám saját énjét sem adta föl. Bízott Shakespeare kivételes drámai és — mai szóval élve — dramaturgiai zsenijében, s úgyszólván semmit sem húzott a darabból. A több mint három és fél órás előadás azonban nem lett unalmas, vontatott. Sőt, ritkán láttunk ilyen dina­mikus tempójú, és mégis lé­nyeges motívumot fölmutató előadást. Dramaturgiai érte­lemben tehát hű maradt Sha­kespeare szövegéhez, rendezé­se viszont a drámaíró szelle­méhez ragaszkodott. Sajátos színházi légkört varázsolt a helyiségbe, maximálisan kiszé­lesítette a játéktereit, s ugyan­csak teljes mértékben kihasz­nálta a Hviez- doslav Színház műszaki beren­dezését a kü­lönböző vizuá­lis- és hangef­fektusok létre­hozására. Mind­ez nem volt öncélú, hiszen Haspra ezekkel a külső megje­lenítési eszkü- lökkel igyeke- | lett megvalósí­tani rendezői szándékát, amelynek fő eszköze termé­szetesen a szí­nészi játék volt. E szándék lényege, hogy f Lear király nem egyértel­mű tragédia. A többi Shakes- peare-színmű- höz hasonlóan Itt is sokré­tűek a kapcso­latok és a problémák. Haspra rendezése a bolond szerepének ,,aláhúzásával,“ kü­lönös, sok esetben tragikomi­kus, néhányszor groteszk, más­kor viszont kegyetlenül tragi­kus színezetet ad a cselek­ménynek. Az említett külső megjelenítési eszközök is arra kellenek Hasprának, hogv va­lóban sokszínűén és sokrétűen bontsa ki a cselekményt. Ren­dezésében sokféle elemek ke­verednek a tragikumtól a gro­teszkig, sőt már-már a natu­ralizmus határait súroló, más­kor meg a nézőt a szó szoros értelemben sokkoló jelenetek is előfordulnak. így hat egy­szerre a nézők gondolat- és érzésvilágára, s így domboro­dik ki az a történelmi para­bola, amelynek révén a mai nézőhöz szól ez a dráma. Nem lennénk tárgyilagosak, ha a sok pozitívum mellett nem szólnánk a rendezés prob­lémáiról. Haspra rendezésének egyik hibája, hogy néhány esetben (különösen a bolond esetében) nem találta meg a megfelelő mértéket, s a ren­dezői megoldás túlzásnak, cél­talannak tűnt. Emiatt a máso­dik részben olykor kissé lelas­sult a játék tempója, s a néző figyelmét fölösleges részekre terelik. Máskor ugyancsak a funkciótlan rendezői megoldás teszi mássá (a dráma alapján indokolatlanul) elsősorban Re>- gan és Edgár alakját. Ezek és más apróbb hibák szinte sem­mit sem vonnak le a vállal­kozás nagyságából, s Haspra rendezésének erényeiről. A rendezés elgondolásának kiváló megvalósítói az első­rangú teljesítményt nyújtó szí­nészek. A címszerepet alakító Gustáv Valach kevély, nyers királyként .kezdi, hogy aztán az apró részletekig kimunkált alakításában legyen fedezete az átalakuláshoz, a kegyetlen felismerések tudatosításához. A nyers, ösztönösen cselekvő királyból egyre inkább hátrá­ló, de a királyi büszkeségét, tartást föl nem adó figura lesz. Valach kiváló dikcióval, a megjelenítési eszközök széles skáláját igénvbe véve játszik, s nem esik ki ebből a szerep­ből a tragikomikus, groteszk részeknél sem. Külön tanul­mányban lehetne foglalkozni azzal, hogy Valach színészileg milyen utat jár be, amíg az útvesztőkön át elér az utolsó jelenetig. Karol Machata Lear királyát sanjos eddig nem volt alkalmunk megtekinteni. Amint az várható volt, s a tudósítá­sok is ezt igazolják, ő Valach felfogásától eltérően finomabb eszközökkel, elsősorban a gon­dolati síkokra fölépített Leart keltette életre. Érdekes és ta­nulságos lesz megfigyelni, mennyire egyezik ez a meg­oldás a rendezés céljaival. A túlzások, s az olykor kis sé olcsónak tűnő megoldások ellenére — amelyek inkább a rendezés „számlájára“ írhatók — Leopold Haveri figyelemre méltó alakítást nyújtott a bo­lond szerepében. A kezdetben gondtalanul bolondozó figura egyre inkább partnere, részben ellenpólusa lesz Learnek, kí­méletlenül kimondja az igaz­ságot, kommentálja, s tovább viszi a cselekményt. Mindezt néhány esetben egészen bravú­rosan oldja meg. Ötletei, szí­nészi megoldásai többnyire elérik céljukat, s így Haveri az előadás egyik emlékezetes alakítását nyújtja. Kellemes meglepetés Eva Krížiková (Go- neril) játéka, akitől minden túlzástól mentes, a gondolati összefüggéseket is jól érzékel­tető szereoformálást látunk. A kiegyensúlyozott, magas szín­vonalú teljesítmények közül Július Pántik (Kent gróf), Cti­bor Filčík (Gloucesler) Štefan Kvietik (Edmund), Jozef Ada- movifi (Edgár) és Soňa Valen- tevá (Cordelia) játéka érdemel dicséretet. Vladimír Suchánek díszletei maximálisan alkalmazkodtak a rendező koncepciójához, meg­felelő légkört teremtetlek. SZILVÄSSY jözsef Gustáv Valach Lear király szerepében O Egyedülálló könyvgyűjte­ménnyel büszkélkedhet a Mon­gol Népköztársaság ulánbátori Állami Könyvtára. A mongol, a kínai és a tibeti irodalomnak a középkorból és még régebb­ről fennmaradt egyedi kézira­tait, páratlan írásos emlékeit őrzi. A tudósok véleménye sze­rint a becses anyagok még ala­pos tanulmányozást, feldolgo­zást kívánnak. Fohoion figyelem n istói mlésien HELYZETKÉP A KOŠICE VIDÉKI JÁRÁSBÓL Több évtizedes tapasztalataink azt mutatják, hogy azok a gyermekek, akik óvodába jártak, átlépve az iskolák küszöbét hamarább otthonra találnak, s könnyebben beleilleszkednek az új környezetbe. Ezért a párt járási konferenciá­jának határozatai értelmében is fokozott figyel­met fordítunk arra, hogy minél több kisgyermek részesüljön óvodai nevelésben. A KoSice-vidéki járásban az utóbbi három évben az óvodába járó gyermekek száma 3600-ról 4254-re emelkedett, ami 74,6 százaléka a járás 3—5 éves gyerme­keinek. Csak az elmúlt két év alatt 18 új óvoda épült (31 tanteremmel) régebbi épületek átalakí­tása révén pedig 9 tantermet létesítettünk. Figyelemre méltó ^eredményeket értünk el a ci­gányszármazású gyermekek óvodai nevelésé­ben. Számuk az óvodában — az 1972-es évhez vi­szonyítva — 51-ről 369-re emelkedett, ami 39,8 százalékot tesz ki. A cigányszármazású gyerme­kek számára Medzev, Cafta, Kecerovce és Vtáő- kovee községekben új óvoda épült, s rövidesen Jasov (Jászó), Veíká Ida (Nagyida) és Drienovec (Somodi) községekben is elkészül az új intéz­mény. Ezek befejezése után a férőhelyek száma 210-zel nő. Az utóbbi években sikeresen meg­szervezték az ötéves, óvodába nem járó cigány­származású gyermekek előkészítését az iskolába. Az óvodások számának növekedésével azon­ban nincs arányban a tanerők száma. Jelenleg az óvodai tanerőknek 26 százaléka szakképzet- len, ami 76-ot tesz ki. A járásban a vállalatok, az üzemek, az efsz-ek, az állami gazdaságok nem szorgalmazzák az óvodák építését saját eszkö­zeikből. Dicséret illeti azokat a helyi és városi nemzeti bizottságokat, amelyek a polgárok se­gítségével óvodákat építenek. Az alapiskolákban nagy figyelmet fordítunk azokra a gyermekekre, akik a tanulásban lema­radoznak; a pedagógusok a tanítás után külön foglalkoznak velük, vagy a jobb tanulók segítik őket. Ennek eredményeként az elmúlt iskolai évben — az előző évhez viszonyítva — 0.58 szá­zalékkal csökkent a bukott tanulók száma. Vi­szont nagyarányú a bukott tanulók száma Bídov- ce, Družstevná pri Hornáde, Kecerovce, Moldava nad Bodvou (Szepsi), Seňa (Abaujszina), Veľká Ida (Nagyida), Durkov és Vtáčkovce községek­ben — itt nagyon sok a cigányszármazású gyer­mek. A gyenge tanulmányi eredmény összefügg az iskola rendszertelen látogatásával. A szülők­nek, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek, a tanítóknak és a helyi nemzeti bizottságoknak még sok a teendőjük, hogy e téren is javulást érjünk el. A cigányszármazású tanulók számára nyári üdülést szervezünk, hogy itt készítsük fel a gyermekeket az iskolai évre. Az iskolás gyermekek tudásszintjének emelé­sét segíti az iskolák összevonása is, ezt 1980-ig tervszerűen váltjuk valóra. Több kisiskola meg­szűnik’, s beleolvad a nagyközségek alapiskolái­ba, ahol színvonalasabb a tanítás, van iskolai ét­terem és napközi otthon is. Ez év szeptemberétől bezárultak az iskolák ajtói Malá Lodina, Obišov- ce, Vyšný Caj, valamint Nová Bodva (Chorváty) községekben. Megkezdtük az ötödik osztályokban a szaktanítást. Ezt a folyamatot 1976-ban fejez­zük be. örvendetes, hogy javulás mutatkozik. —is— ÛJ FIL MEK ÉLT EGY ÉNEKES RIGÓ (szovjet) Jelenet az Bit egy énekes rigó című szovjet filmből; jobbra Gela Kandelaki, a főszereplő ' Élénk vitát váltott ki a szov­jet filmkritikusok körében Otar loszeliani ElT egy énekes rigó című munkája. Áz alkotót ko­rának grúz társadalma érdekli; a rendező mai valóságunk lé­nyeges ellentmondásainak áb­rázolásával és ironikus szem­léletmódjával tűnik ki. Erről egyébként meggyőződhettünk korábbi filmjében, a- Lombhul­lásban is. Kritikai hevülete ezúttal a tevékenység hiányát veszi cél­ba. Filmjének hőse, Gija Ag- ladze, az „énekes rigó“ egy szimfonikus zenekar fiatal mu­zsikusa, mindig siet. Állandóan rohan: a munkahelyére, a ze­nekar próbáira, előadására, a barátaihoz, a szerelméhez, a a szomszédjaihoz, a rokonai­hoz ... És persze mindenhon­nan elkésik vagy csak az utol­só pillanatban ér oda — úgy tűnik, valójában sehol nincs jelen teljesen. Gjja tulajdonképpen kedves fiú, az emberek szeretik is, mert segítőkész, mindenkihez jó. Bár megpróbál minden óhajt kielégíteni, egyre inkább érzi, hogy valami nincs rendben. A konfliktust az jelenti számára, hogy végső soron semmit se csinál. Üres marad a kottapa­pír is, amelyen a „nagy mű“ megszülethetne. A film hősében a „felesle­ges ember“ mai típusa ölt tes­tet. Gija bizonyos értelemben rokonszenves, csak éppen tény­leges cselekvésre képtelen. A film befejezése szinte az alko­tó ítélete: a muzsikus úgy hal meg, ahogy élt — véletlenül. (A fiú reggel átrohan az út­testen, elüti egy autó és meg­hal.) loszeliani ebben a filmjében formailag is ügyes megoldást választott; elvetette a történe­tet, helyette változatos szituá­ciók * egész sorát teremtette meg. Gela Kandelaki szemé­lyében ragyogó színészt talált, A rendezőtől távol áll a ren­dezettség, a keresettség és minden „művészieskedés“. Befejezésül idézzük a Szov- jetszkij Ekranban közzétett Ioszeljani-nyilatkozatból: Az em> bernek úgy kell elmennie eb- bői a világból, hogy lerakta « maga tégláját az épülő házban. A kérdés csak az, hogy mit értünk ezen a téglán. Es nem jelent e részvételt a ház építé- sében az emberek iránti oda­adás is, ami szinte semmi tárgyszerű nyomot nem hagy maga után, az emberség össze­fűző láncszeme, az az összete­vő, ami nélkül nem állnak ösz- sze a legsúlyosabb téglák sem?! Ezeket a kérdéseket telíti meg élettel ez az izgalmas, mű­vészi élményt nyújtó grúz film. A film első jelenetei láttán banális szerelmi háromszögre következte­tünk. A férfi csaknem tizen­hét évi házas­ság után el­hagyja felesé gét, mert bele­szeret egy fia tál lányba. Ami ezután törté­nik, illetve ahogy a ren­dező a történe­tet kibontja azonban egy cseppet sem szokványos. Jean felesége a szakítás után keserves, kínzó- gyötrő perceket él át. Szinte összedől körü­lötte a világ, té- pelődő, önemésztő helyzetéből képtelen felocsúdni. Nadine, aki egykor ambiciózus teremtés volt, évekig csakis a családjá­nak élt, elfojtva saját egyénisé­gét, csupán Jean feleségeként létezett. S egyszerre szembeta­lálja magát önmagával, nem tud mit kezdeni saját életével. Elviselhetetlen számára a ma­gány, úgy érzi, mintha egy bű­vös kör venné körül, melyből képtelen szabadulni. Aztán még­is. Nehezen bár, viaskodva ön­magával, önálló életet kezd él­ni, felfedezi egyéniségét — bár az emlékek még fel-felsa jog­nak. Ügy tűnik, jellegzetes nőkér­dést vetett fel Yannick Bellon, a Jean felesége című filmben. Az alkotás mondanivalóját te­kintve azonban általános ér­vényű, nem korlátozódik csu­pán a nők problémáira. Hiszen az alkotó a csalódott embert mutatja be, azt, hogy az elha­gyott egyén hogyan tér visz- sza az «letbe, hogyan találja meg lelki egyensúlyát és lesz képes elviselni a sors csapá­sait. A film magán viseli alkotó­jának sajátos kézjegyét. Ilyen finom vonásokkal csak egy asszony képes megrajzolni az elhagyott nő érzelemvilágát, csak a női lélek rejtelmeit is­merő egyén tud ilyen gyöngé­den és megértéssel viseltetni a főhős iránt. A rendezőnek sikerült meggyőzően érzékel­tetnie Jean feleségének átala­kulását, a nő énjében történt változásokat. Yannick Bellon filmje hiteles, nem hagyja kö­zömbösen a nézőket, mert az alkotás szép gondolatokat tar­talmaz az élet értelméről, s az életigenlést sugallja. —ym— 1975. XI. 4. JEAN FELESÉGE ____________________________________(froncia) Fr ance Lambiotti — Jean feleségének szerepében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents