Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-18 / 272. szám, kedd
a barátsági hónap filmjei VÖRÖS KÄNYAFA Az 1§68—69-es években hullámvölgybe került a csehszlovák drámaírás. A közönség éppen úgy érezte ezt, mint a színházak, Illetve a színjátszás szakemberei... 1970-ben született meg az elhatározás: országos sereg1 szemle keretében kell bemutatni egy-egy évad drámatermésének a javát, s ezáltal serkentőleg hatni az Időközben elhallgatott veterán szerzőkre és további munkára serkenteni az újonnan jelentkező drámaírókat, alkalmat adni a fiatal tehetségeknek a kibontakozásra... Az országos seregszemle színhelyéül Ostravát, „az ország lüktető acél szívét“ jelölte ki a rendező bizottság. ELŐZMÉNYEK Az I. országos seregszemle 1971-ben az elkötelezettség jegyében került megrendezésre. A II. seregszemlét egy év múlva rendezték, s ezen a kortárs szovjet drámairodalom legjavának tapsolhatott a közönség. A III. seregszemlére 1973-ban került sor, amelynek keretében a kortárs hazai szerzők legjelentősebb alkotásait mutatták be a hivatásos színházak. Ekkor határozta el a rendező bizottság, hogy az országos seregszemlét kétévenként hirdeti meg. így került sor az idén a IV. országos seregszemlére. Mivel egy évvel korábban a szlovákiai színházak rendeztek egy fesztivált, az idei országos seregszemlére csupán két szlovákiai színház kapott meghívást. El kell még mondanunk, hogy a seregszemlét a Színjátszók Szövetségének Csehszlovákiai Bizottsága rendezi a Színháztudományi Intézet, az Észak-mor- vaországi Kerületi Nemzeti Bizottság és az Ostravai Állami Színház közreműködésével. A rendezvény fölött a CSSZK és az SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma vállalt védnökséget. A SEREGSZEMLE Nyolc hivatásos színház nyolc olyan drámát mutatott be az idén az ostravai Zdenek Nejedlý Színházban, amelyek a harmincadik évforduló jegyében születtek. Határozottan izgalmas kísérlet Nina Jirásková „Kiváló munkáért“ kitüntetett érdemes művész „Május“ című színpadi költeménye. A szerzőnő a saját koncentrációs tábori élményeit ötvözte K. H. Mácha „Május“ című versciklusának felhasználásával — színpadi költeménnyé. 1941 márciusában „Mese a táncról“ című balettjének bemutatójára készült, amikor fegyveresek jelentek meg a lakásán, házkutatást tartottak „a lázítő balett“ miatt, majd magukkal vitték. Négy évet töltött a rawensbrücki koncentrációs táborban. Itt sok-sok leleménnyel bemutatta a halálra ítélteknek a Mácha versciklusának minden lapját. A rabok az utolsó soráig megtanulták a klasszikus veretű költeményt. Két évig tartó áldozatos munka árán 1945. május 1-én mutatták be társaiknak, akik közül ösz- azesen négyen érték meg a felszabadulást ... Az előadásban az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a kb. 150 évvel ezelőtt leírt verssorok úgy hatottak, mintha egy huszadik századi költő, például V. Neeval vagy Radnóti Miklós írta volna őket az ember tiltakozásaként a fasizmus ellen. Petr Novotny rendező az eszköztelenség felé törekedett. A néző lényegében egy oratórikus játékot láthatott a prágai E. F. Burian Színház előadásában. A minimális, jelzett díszletek (gyalulatlan nyers fapriccsek) által kialakított hatalmas színpadtérben úgy burjá- noztak a költő halhatatlan sorai, gondolatai, mint valami dús te- levényű rezervátumban. Az előadás szünet nélkül folyt, a nézők mégis csendben ültek még azután is, amikor legördült a függöny ... Az olomouci Állami Színház saját dramaturgjának, Radoslav Lost'áknak az első drámáját mutatta be. A fiatal szerző kétrészes színművének címe „Séta o köveken“. Ez a mű úgy maradt meg bennem, mint egy darabokra tördelt csonka gondolat. Volt ugyan drámai alapötlete, de nem volt központi magva. Ezen úgy igyekezett segíteni a szerző, hogy összekuszálta a cselekményt. A néző azonban tudja, hogy minden zavaros víz leülepszik egyszer, és akkor menthetetlenül kiderül, van-e benne aranyhal vagy sem ... Nem lehetett egyértelműen meghatározni, miről szól a dráma: a falura kikerült fiatal értelmiségiek útker^séséről-e, vagy általában a faluban élű értelmiségről, esetleg a faluban lakó különböző emberek együttéléséről ...? Cgy tűnt, hogy a díszlet- tervező „egy az egyben“ lekopí- rozta a szervező tétovaságát, mert ugyancsak hetet-havat a színpadra hordatott, a legtöbb esetben teljesen indokolatlanul. A totális bukástól néhány szereplő vérbő játéka mentette meg az előadást... A Hradec Králové-i Színház sajátos utat jár a cseh színházak között. Évek óta tudatos munkával igyekszik kialakítani a saját arculatát. Több jóképességű fiatal színész és színésznő gyűlt össze az utóbbi évek folyamán ennél a társulatnál, akik elsősorban kitűnően mozognak és kiválóan énekelnek, ök vitték hazánkban először színre Déry Tibor „Képzelt riport“-ját, de ugyancsak zenés feldolgozásban mutatták be Fagyejev Ifjú gárdáját is... Az idei seregszemlén az Otakar Brúna—jaromir Stanék—Jindfch Brabec—Jirí Aplt szerzőnégyes „Meztelen ballada“ című musicaljét adták elő. A téma eléggé ismert a cseh irodalomból: milyen hősies ellenállást tanúsítanak a diákok a prágai felkelés idején. Azt is mondhatnánk: ez a téma klasszikussá vált a cseh művészetben. A hradeci színház tehát úgy vélte: ideje, hogy zenés színházban (színpadon) is polgárjogot nyerjen ... Annak ellenére azonban, hogy a fiatal színészek mindent megtettek — az akrobatikus mutatványoktól kezdve a kiváló prózai előadói teljesítményen át, a minden esetben tapsot kiváltó éneklésig — a darab sikere érdekében, nem tudták feledtetni azt a tényt, hogy az előadott műnek nincs meggyőző ereje. Abból az ifjúságból, amelynek nincsenek személyes élményei a háborúról, egy két „tankönyvízfl passzus* megelevenítésével nem lehet kiváltani az együttérzést, a megdöbbenést, a magábanézést, a* j önvizsgálatot. A Brnói Állami Színház Zdenek Pluhaf—Zdenek KaloC „Egy ezüst" című színművét mutatta be. Pluhaf azonos című regénye könyvsiker lett, a belőle készült dráma azonban jóval mérsékeltebb hatású (sikernek ígérkezik, azonban a filmfeldolgozás). A téma hiteles, de a feldolgozás nem megrázó erejű. Betekintést nyerhetett ugyan a néző a háborús időkben öntudatra ébredő emberek lelkivilágába, de a dra maturgia a szituációk folytonos szembesítésével nem feszültséget keltett a nézőben, egyhangúságával inkább passzív kívülálló szemlélődésre kárhoztatta őket. Némi zavart kelt a nézőben az a tény is. hogy a cselekmény — elejétől a végéig — egy kocsmában játszódik ... A regény színeiből, gazdagságából, fényeiből és kontrasztjaiból nem sok jutott el a színpadon át a nézőtérig. A sokszínűséget egybemosta a hibás dramaturgia ... A Libereci F. X. Salda Színház ezúttal is hű maradt önmagához. A már „házi szerzőnek“ számító Vladimír Párái regényadaptáció ját vitte színre, a Fiatalember és a fehér bálna címen. Az azonos című regényt a szerzőn kívül Milos Horansky és Vojtéch Ron dolgozta át színpadi művé. A színház már évekkel ezelőtt kialakította azt a sajátos stílusát, amelyet talán a hagyományos színjátszás, és a kisszínpadi fór mák tudatos és magas szintű öt vözetének nevezhetnénk. Mun kájuk már nem nevezhető kísérletnek, hiszen a közönségük is teljes mértékben „elsajátította“ ezt a formanyelvet. Az előadás azonban elsősorban azért volt tanulságos, mert egyértelműen demonstrálta, hogy térben és időben körülhatárolt téma, illetve világos eszmei alapállás nélkül a legcsodálatosabb formai kísérletek sem állnak meg egy- magukban a lábukon. így a „kis kémiai eposz“-ra elsősorban a „kémiai“ volt jellemző, nem az „eposz“... Jan Jilek „Szilveszter“ című komédiája az elmúlt évadban nagy siker volt a cseh színházakban. Nem véletlenül tűzték műsorukra az idei évadban a szlovákiai színházak is. Az Ostravai Állami Színház előadásában gyors iramú és kiváló ritmusú, erőtől duzzadó falusi komédiának tapsolhatott a közönség. Az olvasva — elsősorban a hosszú monológok matt — monotonnak tűnő dráma a kissé naturalista rendezésben elevenedett meg Igazán. A szlovákiai színházak közül elsőként a zvoleni Tajovsky Színház lépett közönség elé. Műsorán Stefan M. Sokol „Családi ünnep“ című színműve szerepelt. A mű mély (népi) gyökerekből táplálkozik, de sajnos nem tud koronát növeszteni... Az anya 80. születésnapjára egybegyűlt öt fiú között óhatatlanul generációs összeütközésekre kerül sor, amelyeknek ábrázolása nem mindig meggyőző. A Szlovák Nemzeti Színház Ján Soloviö „Meridián" című színművével mutatkozott be az országos seregszemlén. A művet csaknem minden szlovákiai színház játszotta már (a műkedvelőkről nem is beszélve), így szükségtelen az elemzése. A Nemzeti Színház rutinos előadásban nagy sikere volt Ostraván ennek a hazánk határain túl is jól ismert műnek. tanulsAgoik Ezekből annyi van, hogy egy újabb írásban kellene velük bővebben foglalkozni. A leglényegesebb tanulság talán mégis az, hogy a színház nem lehet önálló monopólium, amelynek alá van rendelve az irodalom. A színháztörténet ismer olyan korszakokat, amelyekben kiváló „irodalomtól mentes“ színházak működtek, s olyanokat is, amelyeknek az irodalom a színpadi szei’ző volt a lelke... A kétségtelen eredmények ellenére még sokat kell tennünk azért, hogy hazánkban a mai nézőhöz szóló gondolat- és érzelemgazdag színházak működjenek. Az idei ostravai seregszemle is ezt a véleményünket igazolta. A címben feltüntetett kérdésre tehát úgy válaszolhatunk, hogy a színház elsősorban a közönségé. Az író, a dramatúrg, a színészek és mások feladata, hogy a közönség is érezze ezt, tehát az egyéni és a társadalmi problémákra a színházművészet eszközei révén megfelelő választ kapjon. KMECZKO MIHÁLY A szovjet filmek fesztiváljának egyik legnagyobb érdeklődéssel várt bemutatója a Vörös kányafa. A filmbarátok nagy várakozással tekintettek a csehszlovákiai bemutató elé, hiszen már egy éve híre érkezett, hogy a Kányafa a szovjet filmgyártás egyik legizgalmasabb és lég szebb alkotása. S valóban: megrázó, emlékezetes, szép film. Igazi műalkotás. Fájdalmasan szép, megrázó erejű. A recenzens nehéz helyzetben van, hiszen a film ősbemutatója óta a kritikusok hosszú méltatásokban, tanulmányok sorában elemezték a film mondanivalóját, nyelvezetét, ábrázolásmódját, részletesen foglalkozva Vaszilij Suksin forgatókönyvírói, rendezői munkájával, színészi teljesítményével. Kétségtelen, a film minden jelenete, gondolata külön elemzést érdemelne — oly mély értelmű a mondanivalója. „Ebben a szomorú történetben engem nem az érdekel, hogy egy ember letért az igazi útról, és nem is általában az ember. A parasztember érdekel, aki elveszítette kapcsolatát a földdel, a munkával, azokkal a gyökerekkel, amelyek az életet tarifák. Hogyan történt meg, hogy egy ember, akinek paraszti vér, munkásvér folyik az ereiben, a paraszti környezetből beléoltott egészséges felfogású ember hirtelen kificamodik, összetörik?... Nem egy visszaeső bűnös szerencsétlen sorsát mondom el, hanem a lelkűidéről beszélek.“ Filmjéről, a Vörös kányafáról mondta ezt Vaszilij Suksin. Egyszerű a film története. Pro- kugyin, a sokat megélt betörő büntetésének leteltével visszatér a társadalomba. Visszatérését a börtön parancsnoksága is próbálja előkészíteni. Igaz, a közfelfogás is olyan, hogy annak, aki becsületes munkával akarja jóvátenni bűneit, szabad útja van a dolgos emberek világába. Ez azonban csak a téma társadalmi képlete. A beilleszkedés nem ilyen egyszerű, senki sem hagyhatja egykönnyen maga mögött a múlI ját. Jegor Prokugyin azonban becsületesen szeretne élni. Erre viszont csak akkor szánja rá magát, amikor egyéb lehetőségei kimerültek. Egy tiszta, egyszerű parasztasszony, Ljuba aggódó szeretete, ragaszkodása segítené a nehéz úton. A társadalmi előítéletekbe és saját múltjába botló, gyötrődő, lelkiisimetével vívódó hős beilleszkedése már- már sikerül; múltja azonban utánanyúl, hajdani cinkosai, alvilági cimborái — akikkel szakított — meggyilkolják. Élettársának bátyja, a tagbaszakadt teherautósofőr elemi dühvei áll bosszút haláláért. Kemény, kegyetlen befejezés — méltó a mű egészéhez. A Kányafa a saját sorsunk iránti felelőtlenség, az eltékozolt évek bírálata, az olyan ember kritikája, aki nem tudott mit kezdeni a lehetőségekkel. S ha mégis rokonszenvezünk Prokugyinnal, nem a vagány életformát tiszteljük benne, hanem a múltját lerázni akaró emberrel érzünk együtt, olyasvalakivel, aki ha időnként gyöngének is bizonyult, de alapjában véve jóra- termett és boldogságra vágyó egyén. „Mitől változik meg iyen hirtelen ez a megrögzött élet, ez a meghatározott sors? Mi tudta felmelegíteni ezt a lelket?“ — kérdezi Suksin s a választ is megadja: „Az eredendő jóval találkozott. Egy emberi lélek hozzáforduló mozdulatával, jegor megérkezik Ljubához, falura. A nő felébreszt valamit, ami mé lyen elfeledve benne élt. Felébb reszti a gyermekkor emlékeit, felzaklatja lelkiismeretét, felébreszt valamit, ami benne lakozott, ami egészséges ... Ide fut össze minden probléma szála: hogyan keressük meg ebben a felgyorsult életünkben, hatalmas gépeink, kolosszális felfedezéseink szuper-problémáinak megoldásai között a lélek melegét?" Valódi élmény a film. Választékos művészi eszközökkel a hamisítatlan valóságot mutatja be. Külön méltatást érdemelne a film ábrázolásmódja és nyelvezete, mely a városi és a falusi szókincsből, az alvilág szlengjéből is merítve még hitelesebbé teszi a művet. Az alkotó valóságábrázolása pontos; egy-egy szomorú jelentet érzelmesre hangol, már-már az érzelgősség határát súrolva, aztán merészen groteszk, helyenként szatirikus képsorokat elegyít lírai-szimbolikus képekkel. A film sikeréhez a forgatókönyvíró és rendező Suksin mellett hozzájárult Suksin a színész is. játékával külön tanulmányban kellene foglalkozni; mert aki Suksint egyszer is látta filmben — nemcsak a Kányafában — tekintetére, ravasz- kás szemére sokáig fog emlékezni. Játsszon bár epizódszerepet, csak villanásnyira jelenjen meg a vásznon — alakítása mindig eredeti, egyénisége magával ragadó. Kitűnő színészeket választott partnerül, köztük a feleségét, Ligyija Fedoszejevát, aki Ljuba szerepét mélyen átélve, rendkívül meggyőzően alakítja. „Szerettem volna a szülőföld iránti felelősségről is szólni. Mindazért, ami manapság a világon történik valamennyiünknek felelnünk kell. A hazugságért, a lelkiismeretlenségért, az élősdi életmódért, a gerinctelen- ségért, a gyávaságért, az árulásért — mindenért fizetni keTL És a fizetség néha a legdrágábba kerül — az életünkbe." Nyilatkozta a filmről Vaszilij Sulf- sin. S ő maga vajon miért veszítette el az életét negyvenötévesen, alkotó erejének teljében? (A hazáért harcoltak című Bondarcsuk-film forgatása közben a múlt év őszén hunyt el hirtelen.) Mert lobogva élt, teljes életet élve dolgozott. A szülőföld iránti felelősség, az emberiség kérdései izgatták — íróként, filmesként egyaránt. Kár, hogy ilyen későn, elkésetten ismertük meg kivételes tehetségét. —ym— *SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSj'SSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* KIÉ A SZÍNHÁZ? JEGYZETEK A KORTÁRS CSEH ÉS SZLOVÁK DRÁMA IV. országos seregszemléjéről
