Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-29 / 255. szám, szerda
Gazdag műsor Bedrich Kaöirek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, beszélgetést folytatott a Csehszlovák Sajtóiroda tudó- silójával, a szakszervezeteknek a csehszlovák—szovjet barátság hónapja rendezvényeiben való részvételéről. A szakszervezetok ez idei akciói szervesen kapcsolódnak azokhoz a korábbi akciókhoz, amelyeket a szakszervezeti szervezetek rendeztek a felszabadulás ünnepségeinek alkalmából, és a csehszlovák—szovjet barátság hónapjának tavalyi rendezvényeihez. Ezek a korábbi rendezvények lehetővé tették, hogy jobban megismerjük a Szovjetunió munkásoalz- tályának és dolgozóinak tapasztalatait, s azokat felhasználjuk a CSKP XIV. kongresszusán hozott határozatok, valamint az 5. ötéves tervidőszak utolsó éve igényes feladatainak teljesítésében. Az idén tovább kívánjuk bővíteni a szovjet tapasztalatok és ismeretek elsajátítását és érvényesítését. Ez különösen a tudományos műszaki fejlesztés terén érvényes. A szovjet üzemekben az utóbbi időben egyre több újítás születik, amelyekkel a szovjet dolgozók a gazdasági feladatokat jóval rugalmasabban oldják meg, mint nálunk. Hasonlóképpen tudjuk alkalmazni a tudományos és a műszaki ismereteknek a termelésben való alkalmazásával kapcsolatos szovjet eredményeket is. Ezek az eredmények jellemzik a kommunizmus építését a Szovjetunióban, és hasznosak hazánkban a fejlett szocialista társadalom igényes céljai megvalósításának szempontjából is. Meg vagyunk győződve róla, hogy ily módon jelentős mértékben fejleszthetjük a szocialista munkaversenyt a CSKP XV. kongresszusának tiszteletére, mégpedig a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KB kongresszusi felhívásának szellemében. A szakszervezeti szervezetek a Nemzeti Frontban tömörült összes többi szervvel együttműködve részt vesznek az ünnepi gyűlések és további más olyan akciók megszervezésében, amelyekkel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulóját ünnepeljük meg. Számos üzemben szemináriumokat és műszaki értekezleteket rendeztek a szocialista integrációról, és a csehszlovák- szovjet tudományos-műszaki együttműködésről. A szakszervezeti akcióknak eszmei és nevelési szempontból is nagy a jelentősége, és elősegítik az internacionalista gondolkodás további megerősödését. A szak- szervezeti üzemi klubokban és a művelődési otthonokban mint minden évben, az idén is megrendezik a fotoamatőrök kiállításait, amelyeken bemutatják a szovjet dolgozók életét. Beszélgetéseket tartanak a Szovjetunióban járt kirándulókkal, ezenkívül sor kerül szovjet hangversenyekre, a szovjet irodalomról és művészetről tartandó előadásokra is. Az idén először rendezzük meg országos szinten a „Mit tud a Szovjetunióról?“ című vetélkedőt. A szovjet kulturális napok keretében országos szakszervezeti szemináriumot rendeznek, amelynek résztvevői megvitatják azokat a feladatokat, amelyek a szocialista ember nevelésében a szovjet művészetre hárulnak. Kerületi szinten találkozókat rendeznek azon tanfolyamok résztvevőinek bevonásával, amelyeket 1971—1975- ben rendezett a moszkvai szak- szervezeti főiskola csehszlovák szakszervezeti aktivisták számára. Nagyon hasznos lesz, ha felhasználjuk a szovjet szakszervezetek munkájáról szerzett ismereteket. ADÁSVÉTEL' ■ Eladó §*oda 100 — 34 000 kilométerrel. Gyártási év 1972. Telefon Samorín: 2245 Ű-1145 ÁLLÁS ■ A Magyarbéli Szociális Otthon (Domov dflchodcov vo VrT- kom BlellJ felvesz középiskolai végzettségű: — gondozónőket. Az érdeklődők jelentkezzenek az otthon igazgatóságán. Lakást egyedülálló személyaknek biztosítunk. ŰF-160 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a JÉV szaktaninté zet vezetőjének és tanárainak, akik elkísérték utolsó útjára a drága, jó apát, nagyapát és déd apát P ő t b e Jánost a dunaszerdahelyi temetőbe. A gyászoló család. Ű-1144 Vásároljon hazai gyártmányú vagy más szocialista országban gyártott személyautót előjegyzés nélkül a Mototechna következő szaküzleteiben: — Bratislava, eladási szerviz, Stará Vajnorská cesta, telefon 623-39; — Nitra, Mostná 16, telefon 227-25; — Trnava, Sereďská cesta, telefon 238-00; — Trencín, Záblatie, telefon 230-82; — Senica, kpt. Nálepku, telefon 20-49. Az Állami Takarékpénztár az ár 50 százalékáig terjedően nyújt kölcsönt. A Mototechna 8-as sz. üzeme • Bratislava OF 156 MIRE KÉSZÜLNÉK? AZ ŐSZI HŰVÖS NAPOKBAN MINTHA MÁR TÖBBEN TARTÓZKODNÁNAK A KLUBOKBAN, A MŰVELŐDÉSI HÁZAKBAN... VAJON Ml VÁRJA OTT A PIHENÉST, SZÓRAKOZÁST ÉS MŰVELŐDÉST KERESŐ DOLGOZÓKAT? ERRE A KÉRDÉSRE KERESTEK VÁLASZT LEVELEZŐINK, HISZEN KÖZTUDOTT, HOGY MÜVE- LÖDÉSI INTÉZMÉNYEINKBEN AZ ŐSZ BIZONYOS 'ÉRTELEMBEN NYITÁNYT JELENT. _____________________________________________________________________________________________________________ ZE NE ÉS NÓTASZÓ Minden tekintetben korszerű a több millió koronás beruházással felépített üzemi klub Gömörhorka községben. Kétezer lakosa van a községnek és mintegy ötszáz dolgozója a cellulóz- és papírgyárnak, melyhez a klub tartozik. A lakosok, illetve a dolgozók számához viszonyítva minden tekintetben nagyszerű és korszerű a klub. Szívesen és gyakran rendeznek benne konferenciákat, ünnepi összejöveteleket a tömegsaerve- zetek járási vezetőségei, mert bizony egyébként szűkében van a járás hasonló, reprezentációs helyiségeknek. Majoros Zsuzsanna elvtársnőtől, az üzemi klub igazgatójától azonban ezt kérdeztem: Hogyan és miként fogják felhasználni ezt a nagyszerű épületet, korszerűen berendezett klubot az év végéig & dolgozók eszmei nevelése céljából? Válasza egyszerű volt, így hangzott: A folytonosság jegyében. Később elmagyarázta, hogy mit ért a válasz alatt ő és a klubtanács, mely irányítja, szervezi az itteni tevékenységet. A 30 tagú fúvószenekar néhány héttel ezelőtt kiránduláson vett részt a szádellői völgyben. Vitték magukkal t hangszereket is. Gyakoroltak, koncerteztek. Olyan kellemeset a hasznossal összekötő jellegű összpontosítás-kirándulás volt. Követte őket Máté László vezetésével az 50 tagú, ezüstkoszorús Sajóvöl- gye Énekkar. A folytonosság jegyében tehát feltétlenül tevékeny lesz a zenekar és az énekkar. így mondta a klub igazgú-' tója: Erre a két együttesre mindenkor számítani lehet. Igen, hiszen az énekkar Galántán, a Kodály-napi ünnepi versenyen nyerte el szereplésével az ezüstkoszorút, a zenekar pedig az idén Gombaszögön is hangversenyt adott. Zene és nótaszó lesz tehát. November 7-én, amikor lampionos menet indul majd a szovjet partizánhősök emlékművének megkoszorúzására, a fúvószenekar vezeti majd a menetet. És az énnekkar is új műsor betanulásával foglalkozik. A klubtanács azonban arra törekszik, hogy más téren is érvényesüljön a folytonosság elve. Ezért hamarosan megrendezik az irodalmi vetélkedő második részét. Témaköre: a felszabadulás. A vetélkedőben eddig Du- sza István áll az élen, ő szerezte a legtöbb pontot. A község lakosai nem nagy érdeklődést tanúsítanak a filmvetítések Iránt, de Barna Kálmán, a mozi vezetője a folytonosság jegyében törődik a mozilátogatók nevelésével. Ezért minden hónapban egyszer mesefilmet vetít a klubban a gyermekek számára. Az ifjúsági zeneestéken átlagosan százötvenen vesznek részt. Ezek az esték sem maradnak el a következő hónapokban. A klubban rendezendő ünnepi műsorok része a tánc. Székely Teréz tanítja be a táncosokat. Ügyes táncos, lelkes szervező, annak ellenére, hogy különösebb előképzettséggel nem rendelkezik. A klubtanács rábeszélhetné. hogy a község érdekéljen vegyen részt valamilyen tanfolyamon. A színjátszók új műsorra készülnek. Valószínű, hogy a „Leánykérő“ című színdarabot karácsonykor be is mutatják. A folytonosság jegyében tevékeny a sakkozók, az asztaliteniszezők szakköre. És még kulturisztikai szakkör is működik a klubban. Negatív jelenség, hogy a rendezvények látogatása nem olyan, mint azt szeretnék a klubtanács tagjai. Valamit persze tenni kellene. Kifürkészni az igényeket. Javítani a propagandát. Soronkívül bár, de ide kívánkozik a megjegyzés: Elég vérszegény az igazi klubtevékenység. Nem kellene szakembert alkalmazni erre a munkakörre? Egyébként ez a probléma is jelzi, hogy az igényesség követelmény a klub életében. Az elkövetkező hónapokban és azután is. PRIHRAOSZKY LAJOS KÉPKIÁLLÍTÁST IS RENDEZNEK Nem okozott problémát P8r- ge Béla elvtársnak, az Orechová Potôň-i (dióspatonyi) művelődési ház igazgatójának a válaszadás, amikor megkérdeztem tőle: Milyen őszi program megvalósítására készülnek? Nem okozott problémát, hiszen a neves, bronzérmes énekkar már ismert az országhatáron túl is, jól működik Kovács Zoltán tanító vezetésével a színjátszók csoportja, legutóbb is három alkalommal léptek fel, • CSEMADOK helyi szervezetének tagjaiból alakult csoport sikeresén mutatta be a Mágnás Miska című vígjátékot, s a falu jól ismeri a Belkovics Mária és Lelkes Cecília vezette tánccsoport műsorát is. Egyébként az őszi-téli idényre részletes tervet dolgoztak ki. Ennek egyik pontja a barátsági hónapra való felkészülés. A NOSZF 58 évfordulója tiszteletére kétórás műsort készítenek elő. A barátsági hónapban még képkiállítást is rendeznek „A Szovjetunió fejlődéstörténete“ címmel. Beszélgetést szerveznek a szovjet katonákkal. A SZISZ helyi szervezetének vezetőivel karöltve pedig találkozót veterán pártharcosokkal, hogy az ifjúság megismerhesse a munkás- mozgalom helyi történetét. Az énekkar új műsorra készül: négy szólamban Bárdos Lajos és Kodály Zoltán müveiből újabb dallamokat tanulnak be. A színjátszók is újabb színmüvek bemutatására készülnek. Egyébként úgy tervezik, hogy a szomszédos községek együtteseivel közösen humoros népdalestet rendeznek majd. Már hagyományos a községben az író- olvasó találkozók megrendezése. Orsolya Piroska, a helyi népkönyvtár vezetője most Duba Gyula és olvasóinak találkozóját készíti elő. És ilyen sokatmondó kitételek is szerepelnek a munkatervben: Hatékonyabbá tesszük a hangszórós csoport munkáját... Gondoskodunk arról, hogy a népművészeti csoport soraiba még több fiatal jelentkezzen ... Felfigyeltető jelenség, hogy a szakkörök tevékenységének fellendítését is kilátásba helyezték. A fotósok körének megalakítását, a sakkversenyek rendszeres megrendezését sem tartják lehetetlennek. Főleg a fiatalok érdeklődnek az ilyen jellegű szakkörök és versenyek iránt. Á Nőszövetség helyi szervezetének vezetőségével közösen varró és szakácstanfolyamot szerveznek. A munkatervben nem feledkeztek el a politikai és eszmei nevelést szolgáló előadásokról sem. Ezek főleg az évfordulók jelentőségével, a CSKP történetével foglalkoznak majd. Jövőre választások lesznek, tehát már most betervezték, hogy a fiatalok számára ebben a témakörben megfelelő tájékoztatást - biztosítsanak. A művelődési ház gondoskodott a színvonalas szórakoztatásról más vonatkozásban is: A MATESZ igazgatóságával szerződést kötött és rendszeresítette a filmvetítéseket. A munka utáni szórakozásról, művelődésről az adott lehetőségekhez mérten az őszi és téli hónapokban igazán példásan gondoskodnak Dióspatonyban. KRASCSENICS GÉZA A bronzérmes énekkar. Vezényel Molnár Jánosné AZ IFJÚSÁGI KLUBBAN A safarikovói (tornaijai) művelődési házban működő Ven- ceremos (Győzni fogunkl) Ifjúsági Klub tagjai látogatásomkor éppen új műsor betanulásával foglalkoztak, próbáltak. Demeter Borbála, az egyik vezetőségi tag, elmondta, hogy november hetedike megünneplésére készülődnek. A városi nagygyűlés ünnepi műsorának bizonyos részét ők rendezik. Műsoruk címe: A viharmadár dala. Ádám György, a klub elnöke állította össze a műsort, s társainak jó példát mutatva még szerepelni is fog. Az irodalmi összeállítást szavalatokkal, táncok bemutatásával, dalok előadásával tarkítják majd. így például a Kalinka nevű orosz népi táncot is a klub táncosainak együttese mutatja majd be. Egyébként a szereplők között középiskolás tanulókat, munkásokat, értelmiségi dolgozókat egyaránt találhatunk. November végén rendezik meg a Szovjetunióval foglalkozó vetélkedőt. Ezzel is hagsúlyozni szeretnék a művelődési ház tervébe foglaltakat: A felszabadulás 30. évfordulójának jegyében élünk. A vetélkedők megrendezése már honos az ifjúsági klubban. Amikor a legutóbbit megrendezték, éppen akkor látogatott körükbe a szomszédos Magyarországról a salgótarjáni klubok küldöttsége. A kölcsönös tapasztalatcsere után a vendéglátók el is határozták, hogy segítségükkel baráti kapcsolatot teremtenek majd a tél folyamán valamelyik salgótarjáni ifjúsági klubbal. Természetesen, további működésükre, a téli program összeállítására jellemző lesz a baráti kapcsolat ápolása, s ennek nyomán majd több, érdekes, fiatalok számára vonzó program kerül majd be tervükbe. BORZI LASZLÖ 1975 X. 29.