Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-23 / 250. szám, csütörtök
J fjlgy élet során általá- bán két alkalommal kell válaszolnunk erre a kérdésre: Mi le szel, e:vermekem? Először négyéves korunkbdn, a nagynénik az ismerősök k; váncsiskodására. Ilyenkor gyorsan kész a válasz: trak toros, mozdonyvezető, hajós kapitány. A mozgás kényszere, nagyszerű vonzása ér vénvesül a vágyakban, a vá laszokban. Amikor a kérdés - másodszor hangzik el, már 14—15 évesek vagyunk, és amilyen határozottak vol tünk négyévesen, annál in kább bizonytalankodunk ilyenkor. A mai 14—15 éveseknek sokan segítenek, mert a kérdésre válaszolni ebben a korban nagyon nehéz. A felelet gyakran egy életre szól. És közismert, hogy a kérdés elhangzásakor a szülők többségükben még éberen álmodoznak, a gyermekek, kevés kivételtől eltekintve, még „alusznak“, s vagy nem válaszolnak, vagy rosszul válaszolnak. A pedagógusok, elsősorban a pályaválasztási felelősök, igyekeznek ilyenkor segíteni a szülőknek, a gyermekeknek. A pályaválasztás ugyanis nemcsak a gyermekek, a szülők, h. ,iem mindannyiunk gondja, hiszen nem kevesebbről van szó, mint az egyén érdeklődését úgy irányítani, hogy választása ön-/ maga és a társadalom érdekeinek is megfeleljen. A pnzbai alapiskolában az idén tizenhat diák válaszol majd a nagy kérdésre: Mi leszel? Az iskolának egyébként 102 tanulója van, ezért az arányokra hivatkozva Kobolka György igazgató nagyon hangsúlyozottan ezt mondja: — Ezen a téren döntő jellegű, hogy milyen az iskola és az élet kapcsolata. A pályaválasztási tanácsadás során főleg erre építünk. További tájékozta tásából kitűnik, hogy a pályaválasztás problémáival már a tanév elején foglalkoztak. Igyekeztek érdekeltté tenni ebben a problémakörben mindenkit, aki valamelyest segíthet. Nem csak a kilencedik évfolyamban oktató pedagógusokat, hanem másokat is. Németh Irma tanítónő, aki egyéb ként j hnb egyik bizottsá gának tagja, Tóth Árpád hnb-titkár, Zöld Ernő, a szülői munkaközösség elnöke, ugyanolyan gonddal foglalkoznak a pályaválasztási tanácsadással, mint Kovács Lajos tanító, aki már évek óta pályaválasztási felelős. Eddigi tapasztalata alapján megfogalmazott véleménye: — A legegyszerűbb megoldást azok választják, akik tovább tanulnak. Általában a pályaválasztó tanulók egyharmada a mi iskolánk esetében. Ezek, legalábbis egyelőre, a nagy kérdésre adandó választ elodázzák ezzel. A szakközépiskolába való jelentkezéssel nincs is különösebb probléma. Eset lég csak az, hogy a tanuló megfelel, de helyhiány miatt nem vehetik fel. A gimnáziumba való jelentkezés azonban már kockázattal jár. A gimnázium ugyanis főiskolára, egyetemre készít fel, de egyáltalában nem garantálja az egyetemre való CAiimtelt is. Nem szólva arról, hogy az egyre nö vekvő követelményeknek nem is minden diák tud megfelelni, bár mi jó alánokról „indítottuk“ őket. — Például? — Az üzemektől megkaptuk a propagációs segédanyagot tavaly is, de elég későn. A papírgyár, a hajó gyár, a mezőgazdasági szak tanintézet még látogatásra is meghívta a tanulókat. Viszont a szülők legtöbb esetben csak hírből ismernek bizonyos szakmákat. Né hány esetben gondot okozott az is, hogy a szülők, akik még nem eléggé ismerik a szlovák nyelvet, nem kaptak magyar nyelvű ismertetőt a kezükbe. A tájékoztatást valahogy közvetlenebbé kellene tenni. örvendetes tény azonban, hogy a pályaválasztási taA NAGY KÉRDÉS Mi leszel gyermekem ? Mindezt persze megmagyarázzuk nekik, meg a szülőknek. — És a többiek? Hová, merre menjenek azok, akik az alapiskola elvégeztével szakmunkások akarnak lenni? A kérdésre sóhajtva válaszol: — Nagy a választék és ezért nagy a bőség zavara.. .1 A tanító elvtárs huszonötödik éve tanít. Már több üzemben járt. Bányában is. Jól ismeri a szakmákat, a környékbeli szaktanintézeteket. Minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a szakmára jelentkező tanulók jól válasszanak. És jól ismeri a gondokat is. — Egyik problémánk — magyarázza, — a diákok körében mutatkozik. Főleg a fiúknál. Kis gyerekek ezek még, éppen csak átlépték a kamaszkor küszöbét, nem minden esetben érettek a pályaválasztásra. Mennyivel könnyebb a gyerekek dolga a Szovjetunióban, ahol tíz osztályos iskolát végeznek, és tizenhat éves korukban kell szakmát választaniuk! Ettől függetlenül azonban helyes pedagógiai érzékkel, az üzemek, a vállalatok segítségével jó eredményt szoktunk elérni. — Mi a másik probléma? — A szülők. Bizalommal viseltetnek irántunk, mégis akad néhány olyan eset, amikor a szülőt nehezebb meggyőzni, mint a gyermeket. És itt következnek az újabb problémák. nácsadással foglalkozók ebben az iskolában nemcsak megállapítják a problémákat, hanem módot keresnek a megoldásra is. — Tegnap hoztam egy ismeretterjesztő filmet a járási egészségügyi központból — mondja az igazgató elvtárs —, levetítjük, ha kell a szülők előtt is. — Jó lenne, ha ilyen szakmákat ismertető filmeket küldenének a vállalatok, az üzemek is — vélekedik a tanító elvtárs, és hozzáte szi: — Minél többet! És egymásra néznek, felém intenek tekintetükkel. Röpke hallgatás után csak kimondják: — A sajtó is segíthetne. — Ha bizonyos szakmák iránt érdeklődést ébresztene az olvasók, a szülők és a tanulók körében, hasznos szolgálatot tenne. Bólintok. — Igen, hiszen a pálya- választás mindnyájunk gondja. — Higgye el kérem, nehéz a szülőknek ... Az igazgató elvtárs megállapítja: — Nincs könnyű dolguk a pedagógusoknak sem. Ónként adódik az én kérdésem: — Mit szóljanak akkor a gyerekek? Igen, a nagy kérdésre végső soron nekik kell választ adniuk. Életre szóló választ, s nem olyat, mint négyévesen. Segítsünk nekik! HAJDÚ ANDRÁS Az első egyetemi tanárnő Európában A Budapesti Akadémiai Kiadó Kislexikona a következőket írja róla: KOVALEVSZKAJA, SZOFIJA VASZILIJEVNA (1850—91): lengyel származású orosz matematikusnő, az első európai nő, aki egyetemi tanár lett (a stockholmi egyetemen ). Születésének 125. évfordulója kapcsán — mely a nők nemzetközi évébe esik — emlékezünk meg róla. Kovalevszkaja apja, Corvin-Krukovszki tüzér tábornok, Mátyás király egyenes leszármazottja. Corvin-Krukovszkaja matematikával először apja jegyzeteiben találkozott. Megszerette, megkedvelte a matematikát, de a mélyebb tudást nyújtó egyetemre Oroszországban nem járhatott, mert egyetemi képzésben csupán férfiak részesülhettek. Erre csak akkor nyílt alkalma, amikor férjhez ment Vlagyimir Kovalevszkij- hez, aki később ismert őslénytankutató lett. 1869-ben férjével együtt Berlinbe utazott tanulni. Kovalevszkaja matematikai tanul- nulmányai itt sem mentek simán, ugyanis az előadásokat nem látogathatta. Hogy miért, nem nehéz kitalálni: az egyetemi tanács itt sem engedélyezte a nők tanulását. A végső megoldásra 1870-ben került sor, amikor Weierstrass német matematikus vállalta, hogy heti két alkalommal órákat ad matematikából a tanulni vágyó asszonynak 1874 őszén Kovalevszkaja három dolgozatát mutatta be a göttingeni egyetemen Weierstrass, amelyek alapján Szofija Kovalevszkaja szigorlat nélkül megkapta a filozófia doktora címet. Még ugyanebben az évben férjével hazautazott Oroszországba, de egyetemen nem adhatott elő, sőt még a magiszteri vizsgát sem tehette le. 1884-ben, férje halála után egy évvel, meghívást kapott a stockholmi egyetemre. Itt algebrát és analízist adott elő, egy influenzás megbetegedés által 1891-ben bekövetkezett haláláig. 1888-ban a Francia Tudományos Akadémia Bordin-díjjal tüntette ki egy fizikai jelenség matematikai leírásáért. Halála után, 1895-ben Párizsban kiadták gyermekkori visszaemlékezéseit; a könyv szép- irodalmi íráskészségéről tanúskodik. Kovalevszkaja életútja rendhagyó, mert leküzdve minden társadalmi előítéletet és megkülönböztetést, bebizonyította, hogy a nők is képesek a tudományos ismeretek elsajátítására, sőt azok feltárására is. KALÁCSRA JÓZSEF A VIII. nemzetközi fizikai diákolimpia A nemzetközi fizikai diákolimpiát (NFDO) minden évben más ország rendezi meg az érettségizett fiatalok számára. 1974-ben Lengyelország látta vendégül a versenyzőket, Varsóban. Az 1975. évi NFDO-t a Német Demokratikus Köztársaság rendezte a Berlintől 240 km-re fekvő Güstrow- ban. A versenyen kilenc ország képviseltette magát 5—5 tagból álló versenycsapattal és 2—2 vezetővel. Az olimpiászon ezek az országok vettek részt: Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, az NDK, az NSZK, Románia és a Szovjetunió. Az alapszabályzatnak megfelelően az első napon három elméleti, a második napon egy gyakorlati feladatot kellett megoldani öt, illetve négy és fél óra alatt. Egy-egy feladat hibátlan megoldásáért legfeljebb tíz pontot lehetett szerezni. A gyakorlati feladat viszont húsz pontot jelentett. Minden versenyző tehát összesen 50 pontot szerezhetett. A legmagasabban elért pontszám 43 volt (tavaly 46). A nemzetközi fizikai bizottság kiadott hét első, kilenc második, 12 harmadik díjat és hat dicsérő elismerést. A 45 résztvevő között ezúttal lány nem volt. Külön díjat kapott egy résztvevő az első feladat kiemelkedő megoldásáért és egy másik az elméleti feladatokban elért legmagasabb pontszámért. Az elért pontszámok és a kiadott díjak országonként a következők: 1. az NDK (3 első, 1 második és 1 harmadik díj); 2. a Szovjetunió (1 első, 2 második és 2 harmadik díj); 3. Magyarország (1 első, 2 második és 2 harmadik díj); 4. Lengyelország (1 második és 4 harmadik díj); 5. Csehszlovákia (1 első, 1 második, 1 harmadik díj és 1 dicsérő elismerés); 6. Franciaország, 7. Románia, 8. Bulgária, 9. az NSZK. Összehasonlítva az elért eredményeket a tavalyiakkal, elmondhatjuk, hogy a versenyzők az idén jobban fel voltak készülve, mint a múlt évben. Az idén a sikertelenül szerepeltek száma már kisebb volt, a résztvevők számának negyedére csökkent, ami a fele a tavalyinak. A legnagyobb színvonal-emelkedés az NDK csapatánál mutatkozott: a versenyzők a tavalyi negyedik helyről az idén az első helyre kerültek. GEDEI JÁNOS * Uj óvodából — régi óvoda A cím furcsán hangzik, de az alábbi 6orokból kiderül, hogy ilyen is van. Vinicán (Ipolynyéken) hat év óta „épül“ az új óvoda. Már 1970-ben kijelölték a területet, közszemlére tették a makettet: íme, ilyen lesz. Aztán bonyodalmak támadtak. Az óvoda számára fúrt kútban gyógyvíz fakadt. Ezért újabb területet jelöltek ki, oda újabb típusú épületet terveztek. Kisebbet, szerényebbet, mint az első. És fából. Kevésbé költséges, könnyebb az építése. Az építésre azonban nem került sor, mert a ragasztott faelemek „a gyermekek számára káros hatással vannak“. Állítólag. Már az 5. ötéves terv utolsó évének végén vagyunk, de az új óvoda építése még mindig nem kezdődött meg. Pedig égetően szükséges lenne. Ipoly- nyéknek közel 2300 lakosa van, s az óvoda egy munkásszállásnak készült épületben működik. A szülők ide vitték minden reggel gyermeküket. Már amelyik vihette, hiszen mindössze két osztály fért el az épületben. Az óvónők munkája igen nehéz volt, mert a szűk osztályokban alig tudtak mozog ni a gyerekek. A tűrhetetlen állapoton — az új óvoda elkészültéig( ?) — az illetékesek egy osztály hozzáépítésével szándékoztuk javítani. A nyár folyamán a helyi földművesszövetkezet építőcsoportja, Farkas László irányításával, meg is kezdte a munkát. A csoport tagjai nagy szorgalommal dolgoztak annál is inkább, mert csaknem mindegyik szülő „érdekelt“ az óvoda épí tésében. A munka jól haladt, a tanévnyitóra el is készült volna a bővítés ha nem jött volna közbe valami. Az óvodának eddig nem volt bent mosdója. A kis óvodások esőben, fagyban a meleg helyiségekből kénytelenek voltak mindig kijárni, ami egészség ügyi szempontból egyáltalán nem volt kielégítő. Az építkezés kedvező menetét látva, született az a gondolat, hogy mellékhelyiséget is kell építeni. Az elképzelést tettek követték: hajnali öttől késő estig dolgoztak a szülők. Néhány nap múlva álltak a falak: a kőművesek munkaidő után dolgoztak. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a közmondás. S ez a nyéki óvoda építésénél igazolódott is. A gyerekeknek az épületben nem volt öltözőjük, a szűk, udvarról nyíló folyosón öltöztek át. Reggel, vagy tanítás után a szülők és a gyerekek alig fértek el ott. Megszületett az újabb gondolat: egy öltözőt is kell építeni az óvodához. Mindez ma már valóság, hiszen szeptember második felében elkészült az átalakítás, a gyerekek teljesen megváltozott óvodába járhatnak. Bővült a tantermek száma is, most már három osztály várja az apróságokat a régi óvodában, mely az átalakítás Az építőcsoport tagjai Naqupál Gyuláné igazgatóval. Jobbra Farkas László építésvezető. (A szerző felv.) után teljesen újat mutat és a követelményekhez is egészében véve megfelel. Hogy erre a jelentős változásra sor került, az elsősorban Nagypál Gyulá- nénak, az óvoda igazgatójának az érdeme, aki fáradtságot nem ismerve, mindent elkövetett, hogy az ipolynyéki óvodások is megfelelő környezetben tölthessék a napot. Rendkívüli érdemp van a munkában a helyi efsz-nek is, melynek vezetői nemcsak az építkezési csoport „átengedésével“ (bár nekik is égetően szükségük lett volna rájuk) nyújtottak nagy segítséget, de egyéb módon Is támogatták az óvoda korszerűsítését. És természetesen a helyi nemzeti bizottság, mely az anyagiakat biztosította az építkezéshez. A szülők lelkesedését minden szónál ékesebben bizonyítják az adatok: 1685 brigádórát dolgoztak le, ami több mint húszezer korona értékű munkát jelent. Az új óvoda építése még várat magára. Az Ipolynyéki óvodások vágya most sem vált valóra: az új óvodából az idén is csak régi óvoda lett. Régi, de mégis más, mint az eddigi. Szebb, kényelmesebb, céljainak jobban megfelelő — a kezdeményezés és a tenni- akarás példája. BOJTOS JÁNOS 1975. X 23. 6
