Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-22 / 249. szám, szerda

Jugoszláv vendég Bratislavában (CSTK) — Liubnmir Marka vlcs, a JSZSZK Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsának tagja, a csehszlovák—jugoszláv gazda­sági és tudományos-műszaki egyf.iltműködésl bizottság Prá­gában megrendezett 12. ülés­szakán részt vevő jugoszláv küldöttség vezetője tegnap ki séretfivel együtt az SZSZK fő városába érkezett. A vendégeket jindrich. Zah radník, a CSSZSZK kormányá­nak alelnöke, és Milán Venis- nik, a JSZSZK rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákini nagykövete kísérte. A bratislavai repülőtéren a Jugoszláv küldöttség tagjait Jú lius Hanus, az SZSZK kormá­nyának alelnöke és más szemé­lyiségek üdvözölték. Jelen volt Blaguj Mihuo, a JSZSZK bratislavai főkonzulja. • • • Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, tegnap fogadta Bratislavában Ljubomír Markovicsot, a JSZSZK Szövet­ségi Végrehajts Tanácsának tagját; A 'szívélyes beszélgetésen megállapították, hogy pozitív irányban fejlődik a CSSZSZK és a [SZSZK kölcsönösen elő­nyös gazdasági és tudományos- műszaki együttműködése, majd az együttműködés további el­mélyítéséről és bővítéséről szól­tak. Peler Colotka elvtárs megis­mertette a vendégeket az SZSZK jelenlegi gazdasági fel- adataival és célkitűzéseivel, majd érdeklődött a csehszlovák —jugoszláv gazdasági és tudo­mányos-műszaki együttműködé­si bizottság tanácskozása iránt. Ljubomír Markovics a dél­utáni órákban ellátogatott a Slovnaft petrokémiai kombinát­ba, majd az esti órákban visz- szautazott Prágába. Vietnami barátaink egy napja a nyugat-csehországi kerületben [Folytatás az 1. oldalról) hnb elnöke fogadta, majd az államférfiak bejegyezték nevü­ket a járási székhely króniká­jába. A plzeni politikai iskolában Tegnap délelőtt a Vietnami Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége Plzeňbe érkezett. Lelkes fogadtatásban részesítették a vietnami elvtár­sakat és hazánk vezető képvi­selőit Plzeň város polgárai a „Győzelmes Február“ kerületi politikai iskola épülete előtt. A politikai iskolában a szívé­lyes találkozó bevezető részé­ben a vendégeket — a hős vi­etnami nép' képviselőit* — Jo­sef Mevald, a nyugat-csehorszá­gi kerületi pártbizottság vezető titkára üdvözölte. Mevald elv­társ ismertette a vendégekkel a kerület ipari és mezőgazdasági struktúráját, társadalmi és kul­turális fejlődését. Václav Klail, a CSKP KB tag­ja, a Skoda Művek Cezérigaz- gatója, kibővítette Mevald elv­társ tájékoztatását, és beszá­molt Csehszlovákia egyik leg­nagyobb gépipari kombinátjá­nak termelési programjáról. A vietnami elvtársak a cseh­szlovák vezető képviselők kísé­retében a találkozó befejező részében megtekintették a ke­rületi politikai iskolát. Ezt követően a vietnami ven­dégek és a csehszlovák képvi­selők a Skoda Müvekbe látogat­tak. Munkásosztályunk fellegvárában A Skoda vállalatban a vendé­geket Josef PeSta mérnök, üze­mi igazgató fogadta a turbiná­kat gyártó üzem korszerű csar­noka előtt. Az igazgató beszá­molt a gőzturbinák gyártásáról, ezután a vendégek megtekin­tették a részleget. A villanymozdonyokat gyártó üzemben a vendégek és a cseh­szlovák képviselők megtekin­tették a régi és egyúttal a leg­újabb típusú mozdonyokat is. Le Duan és Gustáv Husák elvtársak a Skoda gyár mindkét üzemében bejegyezték nevüket néhány szocialista brigád kró­nikájába, a dolgozókkal pe­dig útközben rövid, barátságos beszélgetést folytattak. Le Du­an, a Vietnami Dolgozók Párt­ja Központi Bizottságának első titkára azután átvette a dolgo­zók ajándékát — egy munkást ábrázoló fémszobort. A VDK párt- és kormánykül­döttsége a csehszlovák képvise­lők kíséretében ezután a pl- zefti Sörgyárba távozott dísz­ebédre. A díszebéden Gustáv Husák és Le Duan elvtársak pohárkö­szöntőt mondtak. Az esti órákban a Vietnami Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége vissza­tért Prágába. Lelkes, kezdeményező munkával /Folytatás az 1. oldalról) lló korona értékű vállalást tett. Jelentős társadalmi mun­kát végeznek a városfejlesztési akciók keretében tervezett üz­lethálózat bővítésében, a jár­dák és a sportpálya építésénél és a város parkosításánál. A stráZskei Chemko n. v. dolgozói a kongresszusi felhí­vást követően módosótották az Idei jelentős jubileumok tiszte­letére vállalt kötelezettségeket, és felajánlották, hogy a brut­tó termelés tervét ötmillió ko­ronával túlszárnyalják, s egy- egy dolgozóra számítva lovábbi kétezer koronával növelik a tervezett munkatermelékenysé­get. Az ammoniatermelő rész­leg elválasztóberendezésének javítását 23 nappal lerövidítik. SZÉLES KÖRŰ VERSENYMOZGALOM A poprádi járás lakossága a közelgő XV. pártkongresszus tiszteletére felajánlotta: az öt­éves tervfeládatok s az 1975-ös évi tervmutatók sikeres teljesí­tésére törekszik. Ennek érdeké­ben széles körű versenymozga­lom indult a járásban, aminek eredménye a több mint 102 mil­lió korona értékű felajánlás. Az eddig teljesített felajánlások értéke megközelíti a 90 millió koronát. A feladatok és válla­lások teljesítésében a szocialis­ta munkabrigádok járnak élen. Eddig 379 munkaközösség nyerte el ezt a megtisztelő cí­met, s további 74 áll verseny­ben A feladatok sikeres telje­sítésében fontos szerepet ját­szik a százezresek mozgalma is, amelybe ötvenegyen bekapcso­lódtak. Eddigi munkájuk érté­ke megközelíti az 5,5 millió koronát. A szakszervezeti inll- liárd-mozgalom keretében vál­lalt feladatok teljesítésében a sviti Chemosvit, a keímaroki Tatrafan, a poprádi Tatramat jár az élen. TERVEN FELÜL » A Kelet-Szlovákiai Fajneme­sítő Vállalat dvoriankyi üzem­részlegének munkaközössége a kongresszusi felhívás alapján módosította eredeti felajánlá­sait, s a XV. pártkongresszus tiszteletére vállalta, hogy ez év végéig terven felül 27,5 ezer liter tejet ad a közellátásának. A őelovcei Fejlődés Efsz el­nöke. Ján Mudry mérnök közöl­te, hogy közös gazdaságuk je­lentkezett a CSKP XV. kong­resszusának EFSZ-e cím elnye­réséért folyó versenybe, amit a CSKP KB októberi plenáris ülése szellemében a termelési feladatok eredményes teljesíté­sével, a mezőgazdaság tovább­ié ilesztése érdekében végzett sikeres munkával akarnak kl- érdemelni. (kulik) Jelentések megtárgyalása (CSTKJ — Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés alelnöké- nek vezetésével ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövet ségi Gyűlésének Elnöksége. Megtárgyalta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1975. évi állami tervének és költség vetésének teljesítéséről szóló jelentést és a 6. népgazdaság­fejlesztési ötéves terv fő Irány­vonalairól szóló tájékoztatást amelyet Václav Hűla, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövet­ségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke ter­jesztett elő. A Szövetségi Gyűlés Elnök sége a továbbiakban megtár gyalta a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság főügyészének és Legfelsőbb Bíróságának je­lentését a szocialista (örvényes­ség helyzetéről. A határozat­ban az elnökség elismeréssel értékelte a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságok­nak a szocialista (örvényesség további szilárdítására irányuló erőfeszítéseit, és ajánlotta a két kamara alkotmányjogi bi­zottságának, hogy az illetékes szervekkel együttműködésben végezze el a korrupciós jelen­ségek üldözésének elemzését, szem előtt tartva mindenek­előtt annak vizsgálatát, miért elégtelen ennek a negatív je­lenségnek az üldözése. * % • Ugyancsak ülést tartott teg nap a Nemzetek Kamarájának Elnöksége. Megtárgyalta és jó­váhagyta a Szövetségi Gyűlés 1976. évi fő feladatai tervének javaslatát. ÚJ TÖRVÉNYEKRŐL (CSTK) — Az ötéves terv slke rés teljesítése, a társadalom anya­gi forrásainak növekedése lehető­vé tette a nyugdíjrendszer további javítását, a szocialista szolgálta­tások bővítését — hangsúlyozta a Szlovák Nemzeti Tanács munka-, szociális- és egészségügyi, vala­mint mezőgazdasági és élelmezés­ügyi bizottsága mai együttes ülé­se, amelyen részt vett Jozef Gaj- dosík, az SZNT alelnöke és Kro- csány Dezső, az SZSZK munka- és szociálisügyi minisztere A szociális gondoskodásról sző­lő új törvény, amelynek javasla­táról a képviselők tegnap tárgyal­tak, tovább erősíti a lakosság lét- és szociális biztonságát. A képviselők a továbbiakban a két bizottság együttes ülésén a szövetkezeti földművesekre vonat­kozó törvény javaslatáról tanács­koztak. Napirenden a szocialista törvényesség Tegnap Kosicén ülésezett a Kelet-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság plénuma, mely Ján Brondos elvtársnak, a knb elnökének beszámolója alapján a szocialista törvényesség meg­tartásának kérdéseivel foglal­kozott. Megállapította, hogy a kerü­let lakosságának túlnyomó többsége tudatában van a szo­cialista törvényesség megtartá­sa jelentőségének. Ezt igazolja az a tény is, hogy míg az 1972. évi egyik ülésén a knb plénu­ma a törvénysértő cselekmé­nyek számának növekedéséről tárgyalt, 1973-ban már megálla­pították: sikerült a növekedést megállítani, s tavaly további kedvező változás állt be, három százalékkal csökkent a törvény- sértők száma. Mindez viszont nem azt jelen ti, hogy jelenleg kielégítő a szocialista törvényesség meg­tartása körüli helyzet. Elsősor­ban a gazdasági bűncselekmé­nyek száma még igen jelentős. Az utóbbi négy év alatt a bűn- cselekmények egyötödét, ta­valy pedig 21,1 százalékát a gazdasági bűncselekmények ké­pezték, mégpedig a szocialista vagyon szétlopkodása. Például tavaly csaknem 16 millió koro­na értékben károsították meg a szocialista vagyont a gazdasá­gi bűncselekményeket elkövető személyek. A kihágások számát sikerült ugyan csökkenteni a kerület­ben, de ennek ellenére tavaly több mint 17 ezer esetet tár­gyaltak a nemzeti bizottságok. A plenáris ülés a helyzet- elemzést követően határozatot fogadott el. (ik) Felhívás a világ országaihoz: támogassák a chilei hazafiakat! London — A chilei Népi Egy­ség kormányában részt vett pár­tok vezető képviselői London­ban sajtókonferenciát tartottak és ezen a chilei néppel való szolidaritásra hívták fel a világ országait, kérve, hogy nyújtsa­nak támogatást a katonai jun­ta megdöntéséhez. Anselmo Sule, a Chilei Radi­kális Párt volt elnöke a hazá­jában jelenleg uralkodó hely­zetről szólva rámutatott, hogy a junta hatalomra kerülése óta eltelt két évben többezer chilei hazafit bírósági ítélet nélkül börtönbe zártak, kínzásoknak, megalázásoknak vetették alá. A chilei nép szembeszegül a jun­tával — jelentette ki Sule — a rezsim azonban nem omlik össze önmagától. Csak az egész nép szervezett harca döntheti meg a juntát. Á sajtókonferencián felszó­lalt chilei küldöttek emlékeztet­tek arra, hogy a junta bíróság elé akarja állítani Luis Corva- lám, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát. Rámutattak, hogy a chilei vezető életét komoly ve­szély fenyegeti. A világ de­mokratikus erőinek legszéle­sebb tiltakozási kampányára van szükség a gyilkosok meg­állítására, Corvalán és elvtár­sai szabadon bocsátásának el­érésére — jelentette ki Volodia Teitelboim, a Chilei Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja. A sajtókonferencia résztvevői élesen bírálták a maoisták ál­láspontját, akik gazdasági se­gélyt nyújtanak a chilei nép hóhérainak. Santiago — Chilében jelen­leg 5500 politikai fogoly van, állapította meg az a küldött­ség, amelyet a Szabad Szak- szervezetek Nemzetközi Szövet­ségének Mexikóvárosban ülése­ző II. kongresszusa menesz­tett Chilébe. A hattagú küldött­ség rövid chilei tartózkodása során egyházi személyekkel, diplomatákkal és más hivatalos személyiségekkel találkozott. A küldöttség már vissza is tért Mexikóba, hogy részletes je­lentést tegyen a kongresszus­nak. Új tagok az ENSZ Gazdasági Szociális Tanácsában New York — Az ENSZ köz­gyűlése hétfőn este megválasz­totta a Gazdasági és Szociális Tanács 18 új tagját. Az újon­nan megválasztott tagok között van Jugoszlávia és Kuba is. Az ENSZ Politikai Bizottsága folytatja a vitát a nemzetközi biztonság kérdéséről. A hétfő esti ülésen 35 szocialista s el nem kötelezett ország kezdemé­nyezésére 87 szavazattal nyi­latkozatot fogadtak el, amely indítványozza, hogy a feszült­ség enyhülésének folyamatát terjesszék ki a világ valameny- nyi térségére annak érdekében, hogy e folyamat elősegítse a nemzetközi kérdések igazságos megoldását. Ugyancsak a Politikai Bizott­ság határozatban szólította fel a dél-afrikai rendszert, hogy részesítse amnesztiában az ösz- szes politikai foglyot, valamint azokat a személyeket, akiket a fajüldözés elleni harcuk mi­att börtönöztek be. Végül a politikai bizottság határozatot fogadott el, amely felszólítja Valamennyi tagálla­mot az ENSZ alapokmányának szigorú betartására. DIPLOMÁCIAI AKTIVITÁS A KÖZEL-KELETEN Üjabb összetűzés a Golan-fennsíkon Kairó — Néhány nap múlva Damaszkuszba utazik az Arab Köztársaságok Szövetsége par­lamenti küldöttsége, hogy köz­vetítsen Egyiptom és Szíria között — jelentette ki Anvar Szadat egyiptomi elnök a BBC tudósítójának adott nyilatkoza­tában. A két ország közti kapcsola­tok azután váltak hűvösebbé, hogy Egyiptom aláírta a máso­dik sínai megállapodást Izrael­lel—Szíria és más arab államok helytelenítése ellenére. Szadat most készségét fejezte ki arra, hogy közvetítők segítségével el­simítsák a nézeteltéréseket. Je­lezte, hogy a parlamenti kül­döttség tagjait Szíriában utazá­suk előtt fogadja és vázolja ne­kik saját álláspontját a viszály okairól. Az Arab Köztársaságok Szö­vetsége csak névleg létezik. Egyiptom, Líbia, és Szíria terve­zett államszövetségének testüle­ti képviselői csak nagyobb arabközi rendezvényeken vesz­nek részt — jelképesen. Bejrut — Az utóbbi 24 óra során folytatódtak a fegyveres A helsinki záróokmányok jó alapul szolgálnak Olavi Mattila finn külügymi­niszter nyilatkozott a Helsinki­be aláírt európai biztonsági és együttműködési konferencia zá­róokmányának jelentőségéről, amely olyan politikai doku­mentum, hogy az egyes orszá­gok közötti sokoldalú együtt­működés kiindulópontjaként szolgálhat. Ez az okmány szo­rosabbra fűzi az európai orszá­gok együttműködését, és szé­lesre tárja a világ többi orszá­gai közötti kapcsolatok elmé­lyítésének lehetőségét is. Mao Ce-tung fogadta Kissinger külügyminisztert Mao Ce-tung, a Kínai Kom­munista Párt elnöke tegnap fo­összetűzések Libanon fővárosá­ban. Feszült helyzet állt elő a főváros külső negyedeiben is és a fontosabb bekötő utakat el­zárták a forgalom elől. Az arab külügyminiszterek megbízták Mahmud Riad főtit­kárt, hogy az Arab Liga nevé­ben tárgyalásokba kezdjen az arab országok vezetőivel és az Afrikai Egységszervezettel egy tervezett arab—arab-afrikai csúcstalálkozó időpontjának meghatározásában. E döntésre a Kairóban megtartott miniszteri tanácson került sor, amelyen az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei a tagállamok időszerű politikai, gazdasági és védelmi kérdéseiről tárgyal­tak. Damaszkusz — A szíriai sajtó jelentése szerint hétfőn a Go­lan-fennsíkon fegyveres össze­tűzésre került sor szíriai és iz­raeli járőrök között. Négy iz­raeli katona megsebesült. A da­maszkuszi sajtó véleménye sze­rint a Golan-fennsíkon történt összecsapás Izrael növekvő Szí- ria-ellenes kampányának szer­ves része. gadta a Kínai Népköztársaság­ban tartózkodó Kissinger ame­rikai külügyminisztert. Ameri­kai források szerint Ford elnök november végén, vagy decem­ber elején látogat Kínába. Üjabb merényletkísérlet Ford ellen Üjabb Ford-elleni merénylet­kísérlet tervére derült fény az Egyesült Államokban, miután vádat emeltek két amerikai fér­fi ellen, akik állítólag össze­esküvést szőttek az elnök meg­gyilkolására. Tervüket szeptem­ber 5-én, Ford Sacramentóban tett látogatása során szándékoz­ták végrehajtani, méghozzá úgy, hogy a Capitólium épüle­te előtti szennyvíz levezető csa­tornát felrobbantják és az így támadt zűrzavarban lelövik az elnököt. Tervüket az hiúsította meg, hogy néhány nappal ko­rábban egy betörési kísérlet miatt letartóztatták őket. 1975. X. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents