Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-16 / 244. szám, csütörtök

30 ÉV ALKOTÓ MUNKÁJÁRÓL A PRAVDA KIADÓ ÚJ KÖNYVE A második világháború be­fejezése óta eltolt harminc esztendő elégséges távlatot adott, hogy értéjteljük a há­rom évtized alatt végzett mun­kát, szocialista társadalmunk fejlődésének különböző szaka­szait; hogy fölmérjük önma­gunkat, erőnket. Az évforduló kínálta alkalmat ki is hasz­náltuk. De ne beszéljük csak múlt időben, hiszen az évnek még nincs vége. Szinte napon­ta újabb és újabb, eredmények­ről és sikerekről tudósító, fej­lődést illusztráló munkák lát­nak napvilágot. A Pravda Könyvkiadó gondozásában pél­dául a közelmúltban jelent meg a 30 év alkotó munkája című kötet. Szép és merész, ugyanakkor kockázatos feladatot vállalt a kiadó, amikor elhatározta, hogy egy kötetben, 343 olda Ion, megkísérli összefoglalni — vagy inkább csak érzékeltetni? — nemzetiségi életünk válto­zásait, meghatározó jegyeit és a három évtized alkotó mun­kájának eredményeit. Nem le­hetett könnyű dolga a gyűjte­mény szerkesztőjének, Dusek Imrének. Bőséges anyag állott ren dél kéz ésér e. Lőrincz Gyula írta a kötet előszavát, amelyben történelmi összefüggésekbe ágyazza jele minket, hogy — amint jelzi is — tájékozódni segítse azokat, akik legfeljebb legendákból, hiteles vagy kevésbé hiteles adatokból ismerik a múltat. Az első -fejezet címe — amely egyúttal témakört is je­löl, Szabadságunk első napja. Rácz Olivér A hőgedű című el­beszélésével indul. Izgalmas történet a megszállt Párizsból, a művészet és a fasizmus ta­lálkozásáról. A következő ol­dalakon részleteket olvasha­tunk Lovicsek Béla Tűzvirág című drámájából és Egri Vik­tor Megmondom mindenkinek című regényéből. Szabó Béla elbeszélése egy küzdelmes éle­tet idéz elénk. Dávid Teréz Kurt von Eiberingen című el­beszélésében egy német anya keresi fia sírját másfél évti­zeddel a háború befejezése után, egy Duna menti 'Faluban. A második fejezetben Sas Andor írását olvashatjuk jég­törő és gyümölcsboré Februá­runk címmel. Ezt követi Fábry István visszaemlékezése arra az időre, amikor megbízták a népi milícia egységeinek meg­szervezésével Kelet-Szlovákiá­ban. Véleményünk szerint a kö­tet legegységesebb fejezete a harmadik, amelyben Gál Sán­dor és Zs. Nagy Lajos vall szülőfalujáról — őszintén, sze­mélyes élményekkel, régi em­lékekkel fűtött sorokban. És Itt találjuk Duha Gyula nagy­sikerű könyvének, a Vajúdó parasztvilágnak egy részletét, A megújult falu címmel. Egy másik részlet Egri Viktor drá­májából, a Közös útból eleve­nít fö! feszült pillanatokat. Gál László riportjában Dömétiy János, a műnk-»érdem,renddel kitüntetett, országos hírű nyá­rasdi szövetkezet elnöke nyi­latkozik a „kezdeti évekről“ és, a jelenről. A Napjaink az író szemével című fejezetben versek, novel­lák szerepelnek, egy színdarab és egy lírai vallomás részlete. A szerzők: Mikola Anikó, Bábi Tibor, Dénes György, Lovicsek Béla, Kovács Magda, Rácz Oli­vér, Bereck József, Dávid Te réz, Kövesdi János, L. Gály 01 ga, Ordódy Katalin és Dusek Imre. Különösen a novellák között nem egy akad, amelyet bátran sorolhatunk irodalmunk legjobb alkotásai közé. Öjabb témakör: kultúránk, irodalmunk, társadalmunk. Örömmel látjuk ebben a kötet­ben Fábry Zoltán nevét és a Nincs elveszett poszt című esszéjének részletét. Gondola­taival mindenütt és mindenkor erőtadó élmény a találkozás. Az említett esszében írja egye­bek között a következőket: „A kisebbségnél nincs hálá- sabb és tanulékonyabb nép­csoport. A közeledés és köze­lítés az életeleme. A hídépí­tés a kiildetéses funkciója. De jaj, ha innen le parancsolják! Jaj, ha itt megcsalják! Akik mégis megpróbálják, önmagu­kat csapják be: a kisebbség károsodása végeredményben a többséget is sújtja.“ Az esszé után olvashatjuk Csanda Sán dór írását Fábry Zoltánról és életművéről; Forbáth Imre Váz­latos önéletrajzát; Sz. Haltén- berger Kinga impresszióit Szabó Gyula grafikáiról; Kiss József Major Istvánt méltató dolgozatát; Sziegl Ferenc Együtt — a közös célokért cí­mű reflexióját, amelyben a szerző eredményeink felsora­koztatása után, orvoslásra vá­ró betegségeinkről is szól. Eb ben a fejezetben ír Mózsi Fe­renc az ifjúság szocialista ne­veléséről és nemzetiségi isko­laügyünk problémáiról. Zalabcn Zsigmond Egy nemzedék erő­próbája címmel fiatal próza- íróinkat mutatja be. A Magyar Területi Színháznak a nemze­tiségi életünkben betöltött fon­tos szerepét Krivosík István méltatja. A 30 év alkotó munkája cí­mű könyv záró fejezetének cí­me A testvéri együttműködés útján. Kulik Gellért a szerzője a Kelet-szlovákiai Vasműről szóló írásnak. Pákozdi Gertrúd a vágsellyei Duslóról, Makrai Miklós pedig a Slovnaftról ír. Az elmondottakból is min­den bizonnyal kitűnik, hogy a kötet változatos, gazdag anya­got kínál olvasójának. Sokféle műfajt sorakoztat föl, renge teg információt közöl. Hiányérzetünk csupán annyi, hogy hiányoznak fiatal képző­művészeink és költőink alko­tásai, pádig ma már ezek is szocialista kultúránk értékei közé tartoznak. Végezetül még egy kisebb, de zavaró hibáról. Az utolsó fejezet alcíme jegy zelek az újságíró noteszéből. Fordítunk egyet és verset ta­lálunk — az „újságíró note­széből“. A Pravda Kiadó új könyve az említett fogyatékosság elle­nére értékes, hasznos kiad vány, amely minden bizonnyal az olvasók között is népszerű lesz. —br— Bemutató: ma Beszélgetés a szerzővel és a rendezővel Kopányi György Konrád József „Egy idős ember egyedül marad a háború során kiürített vá­rosban. A megszálló katonák nem értik, miért nem távozott a töb­biekkel. Az öreg haza várja feleségét, és felelősséget érez nem­csak az otthonukért, de az egész elpusztult városért... A belőle áradó emberség kezdi „megfertőzni“ a katonákat, akikben feléled u békés élet vágya. Az öreg így válik veszélyessé az igazságta­lan háborút viselő parancsnok szemében, s akarata ellenére hős lesz... A háború végén hazaérkező feleség és barát azonban mindebből semmit sem értenek meg, s a „háborús hős" alulma­rad velük szemben,.“ JA MATESZ műsortájékoztatójából). A Magyar Területi Színház Thália Színpadán ma láthatjuk Kopányi György: Igazolatlan ősz című tragikomédiáját. A Thália Színpad bemutatójára megérkezett az író is. Ez jó al­kalom volt arra, hogy Kopányi Györggyel, illetve Konrád Jó­zseffel elbeszélgessünk. — Először a dráma címéről érdeklődöm a szerzőtől: — A tragikomédia főszerep­lője, az öreg egyedül marad egy evakuált városban. A háza és a közvetlen környezete jelenti számára a világot. Az öreg egyenes, tiszta szívű ember, éle­tében ezért sok kellemetlenség éri. Nem hisznek neki, mert em­beri tisztaságát, értékét, őszin­te beszédén, magatartásán kívül mással nem tudja igazolni. Sen­ki sem hisz neki — igazolat­lan marad. És mivel hányadta­tása ősszel történik, a tragiko­média címe: Igazolatlan ősz. — Az Igazolatlan ősz megszü­letésének van-e valamilyen ap­ropója? — A második világháború vé­ge felé Lengyelországba kerül­tem. Egy szétlőtt házban talál­koztam egy ilyen öregemberrel. Biztos vagyok benne, hogy nem csak rám, de sok más katoná­ra is nagy hatással volt. A né­met közkatona is talán ezért nem lőtte agyon ezt a „fura öregembert“, mert esetleg saját apját juttathatta eszébe, s az ő esetlenségét. Ezután Konrád József rende­ző mondja el véleményét: — Kopányi Igazolatlan ősze azért jó tragikomédia, mert fel­rázza a közönséget. A szerző nagyon jó módszerekkel tárja fel a korunkra jellemző elide­genedést, a pénzhajszát, a ha­mis hazaszeretet és még több ehhez hasonló negatív emberi tulajdonságokat... Napjainkra is jellemző, hogy a klasszikus darabokat „átértel­mezik“, aktualizálják korunkra, a színház arculatához idomít­ják. A kortárs szerző esetében viszont adott a lehetőség, hogy a rendező és a dramaturg kö­zölje észrevételeit a szerzővel. Gyakori dolog, hogy a drámaíró a tanácsok alapján átírja mű­vét. Az Igazolatlan ősz ősbemu­tatójával kapcsolatosan szükség volt e módosításra, s most itt a Tháliában vajon a Nemzeti Színházban használt „szöveg­könyv“ szerint mutatják-e be a művet? — kérdem ismét Ko­pányi Györgytől: — A dráma a legkollektívabb műfaj. Dramaturg nélkül nem lehet színházat csinálni. Ha egy drámaíró meg is ír egy dara­bot, az még csak félkész mű. Csak a bemutató után válik tel jes értékké. A nemzeti színház dramaturgjának, rendezőjének, észrevételeit természetesen as pektáltam, s módosítottam az eredeti anyagon. Fogkilkozá somra tekintve én is drama­turg vagyok, a magyar rádió­ban. Saját magam dramaturgja azonban nem tudok lenni. Ez talán azért van, mert írás köz­ben minden figurámmal teljes mértékben azonosulni tudok. Konrád József erről így véle­kedik: — Láttam a budapesti ősbe­mutatót. Tetszett. Mi azonban más elképzelések szerint visz- sztik színre a művet. Szerkezeti módosításokat végeztünk a da­rabon. Egyes epizódok eljátszá­sát előbbre tettük. Úgy érzem, így még dinamikusabbá válik a tragikomédia. Bízom a darab si­kerében. Érdeklődé""0' várjuk tehát a bemutatót. ; 'lyen az öreget Várady Béla, a feleségét Szabó Rózsi, az ezredest Csendes Lásrló, az albérlőt pedig Gyur- kovics Mihály alakítja. SZÁSZAK GYÖRGY Ismét a Don Juan A Bratislavai Zenei Ünnepségek egyik jelentős eseménye A Szlovák Nemzeti Színház operaogyüttese méltóan járult hozzá a Bratislavai Zensi Ün­nepségek sikeréhez. Idei évad­beli első bemutatójukon az „operák operáját“, Mozart re­mekművét vitték színre. Mozart művéről nagyon sokat lehetne írni, s többnyire az elragad­tatás hangján. Most csupán ennyit említünk meg, hogy Don Juan a maga nemében egyedülálló az operák kin­csesházában ugyanis a víg­opera és a? úgynevezett ko­moly témájú opera zseniális ötvözete. Don Juan ismert tör­ténetéhez Mozart csodálatos muzsikát komponált, s így nem csoda, hogy az operatár­sulatok újra és újra visszatér­nek ehhez a remekműhöz. A Don Juan ősbemutatója Prágá­ban volt, s talán ez is a ma­gyarázata, hogy a csehszlová­kiai együttesik megkülönböz­tetett szerele* lel játsszák ezt az operát. A Don Juan^ mostani, bratis­lavai előadását az ismert „hármas“, Z. Kosler (zenei be­tanítás J, B. Kriska (rendező) és L. Vychodil (díszlet) készí­tette elő. K. Jernek két ko­rábbi rendezését is figyelembe véve, a mostani előadásról el­mondhatjuk, hogy a leghíveb­ben ragaszkodik a darab ere­deti stílusához, s ugyanakkor a korszerű színrevitel számos eszközét is felfedezhetjük. E kettő szerencsés ötvözetéből alakult ki a színvonalas, fi­gyelemre méltó előadás. Első helyen kell említenünk Zdenék KoSler kiváló zenei.be­tanítását. A legapróbb részle­tekig átgondolt és kidolgozott zenei betanítás azt bizonyítja, hogy Kosler bensőségesen is­meri és szereti Mozart muzsi­káját. Vezetése alatt a zene­kar is elsőrangú, mondhatjuk ritkaságszámba menő teljesít­ményt nyújtott. Csaknem töké­letes volt az összhang a zene­kar és a színészek között. Kosler zenei betanításában ta­lán csak azt kifogásolhatjuk, hogy a zenekar tempója kissé lassúbb volt a kelletténél ós a zene dinamikai skálája sem volt olyan széles, mint ahogy azt elvártuk. Ez a valamivel lassúbb tem­pó nyilvánvalóan jobban meg­felel KoSler karmesteri egyé­niségének, s ezért valószínű, hogy tudatos koncepcióról van szó. Az ilyen megoldás előnye az énekesek tiszta hangképzé­sében, s az egyes hangszerek precíz megszólaltatásában ér­ződik elsősorban. Mégis úgy érezzük, hogy a Don Juan élén- kebb, drámaikig sokszínűbb tempót kíván. Különösen Juan és Leporello temetői jeleneté­ben, valamint a záró képben akadt némi hiányérzetünk. KoSler kristálytiszta, precíz zenei betanítása természetesen jótékony hatást gyakorolt az énekesi-színészi tel jesítmények- re is. Ugyanakkor azonban nem ritkán az énekesi telje­sítmény került előtérbe, s kis­sé hátfér!*e szorult a drámai megjelenítés, vagyis a rende­zői koncepció. Emiatt különö­sen Leporello, Donna Anna és részben Don Juan jellembeli megjelenítése szürkébb, egysí- kúbb lett a kelleténél. Ennek ellenére Branislav Kriška első Mozart-rendezéséről dicsérőleg szólhatunk. Bzitos kézzel bon­totta ki a cselekményt és jól vezette a színészeket. Ladis­lav Vychodil kiváló, korszerű díszletei , között figyelemre mél*ó előadást kreálhatott. Kriška jórészt élt is a lehe­tőséggel. nabár néhányszor éreztük a Mozart-mű iránti fölösleges elfogódottságot. Emiatt néhány ielenet beállí­tása sstatikusabb volt a kel­leténél. Hibának tartjuk azt is, hogy a záró részt kissé erőltetetten igyekezett aktuali­zálni. Kriška így próbálta hangsúlyozni, hogy Don Juan alakja nem veszett ki. s ma is élnek ilyen emberek. Az énekeseknek különösen Mozart műveiben, s az olasz operákban döntő szerepük van az előadás sikerében. Örömmel állapítjuk meg, hogy a most látott előadásban a Szlovák Nemzeti Színház fiataljai és a középnemzedékhez tartozó éne­kesek éltek a ritkán adódó nagy alkalommal, s kevés ki­vételtől eltekintve figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak. Első helyen Hajóssy Magdát említjük, aki Donna Elvira szerepében a mozarti műhöz méltó, minden tekintetben hi­bátlan teljesítményt nyújtott. f llrubant Jüanja kezdetben gáláns, szinte veszélytelen fi­gurának tűnik, mert a színész nem érzékeltette eléggé az ál­tala alakított személy negatív tulajdonságait, elsősorban ci­nizmusát, erőszakosságát, ön­zését és túlzott önbizalmát. A tehetséges J. Hrubant a követ­kező előadásokban minden bi­zonnyal összetettebbé, színe­sebbé teszi majd ezt a figu­rát. /. Spaöek Leporello sze­repében igyekezett helyt áll­ni, ám ez a szerep nem az ő egyéniségének felel meg. A most látott és hallott Leporel­lo nem megfelelő partnere Jüannak, néha szinte eltűnik a színpadról. Nehéz feladatra vállalkozott a vendégként fel­lépő V. Stracenská is, aki ed­dig csak hangversenyeken lé­pett föl. A fiatal énekesnő hanganyaga valóban kiváló, s így a Donna Anna szerepének egyik részével aránylag jól birkózott meg. Mozgása, gesz­tusa azonban többnyire merev volt, s ez zavarólag hatott. A, Kúrňava Masetto szerepében is inkább a hangjával tűnt ki. Ugyanis nem a Mozart művéből megismert nehézkes, naív pa­rasztembert játszotta. S. Hal- jáková (Zerlina) néhány ap­róbb hibától eltekintve éneke­si és színészi szempontból egy­aránt jó teljesítményt nyújtott. A Don Juan mostani előadá­sa — az említett hibák elle­nére — sikeres volt. A Szlo­vák Nemzeti Színház opera- társulata Ismét igazolta, hogy ma már a legigényesebb fel­adatok megoldására is képes. ALFRÉD GABAUER Országos irodalmi vetélkedő pályázati felhívás A CSEMADOK Központi Bizottsága az SZSZK Művelődésügyi Minisztériumának megbízásából országos irodalmi vetélkedőt hir­det Fábry Zoltán halálának 5. évfordulója alkalmából, A műfaj neve: antifasizmus címmel. Az országos irodalmi vetélkedő társ­rendezői az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma és más kulturális intézmények, továbbá hazai magyar lapjaink szerkesztőségei. Az irodalmi vetélkedő célja, hogy a CSKP megalakulásának 55. évfordulója alkalmából rendezett emlékünepségek keretében fel­hívja a figyelmet Fábry Zoltán elkötelezett életművére, követke­zetes antifasiszta magatartására. A irodalmi vetélkedőn részt vehet minden csehszlovák állam­polgár, aki 1975. november 30-ig jelentkezik írásbau a CSEMADOK illetékes járási titkárságán. A vetélkedő egyéni, tehát ebben cso­portok nem vehetnek részt. A vetélkedő négy fordulós: helyi, il­letve körzeti, utána járási döntő, majd ezt követi a három or­szágos elődöntő és a döntő. Az első fordulóra decembertől 1976 január végéig kerül sor. A döntőbe jutott versenyzőket értékes dí­jakkal jutalmazzák. Bővebb felvilágosítást a CSEMADOK járási titkárságai adnak. Az irodalmi vetélkedővel párhuzamosan a CSEMADOK KB pá­lyázatot hirdet irodalmi színpadi műsorok bemutatására is. Pá­lyázni lehet olyan összeállítások bemutatásával, amelyben híven tükröződik Fábry Zoltán életműve. A benevezett irodalmi színpa­di műsor legfeljebb 30 perces lehet. Jelentkezni írásban, 2 pél­dányban kell a CSEMADOK illetékes járási titkárságán, legké­sőbb 1976. január 15-ig. A jelentkezéshez csatolni kell 2 példány­ban a szövegkönyvet is. Az értékes díjakon kívül az első helye­zést elért irodalmi színpad részt vesz a Jókai-napokon is. 1975. X. 16. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents